Havi hírösszefoglaló - 2016. január 1.

Nyomtatóbarát változat

2015 Advent - 4. hét: A mindennapok tempója, a valós értékek virágoztatása

Szerző: 
Nemerkényi Kinga

Fura világban élünk. Most épp az év egyik legsűrűbb, legzsúfoltabb időszakánál tartunk: ez lett az Advent és a Karácsony. Folyik a bevásárlás, rohanás egyik boltból a másikba, ajándékok és díszek beszerzése. De még ünnep nélkül is igen hajtós az év vége. Hajtás van az iskolában és egyetemeken: közeleg a félévi bizonyítvány, tornyosulnak a vizsgák. Hajtás van a munkahelyeken és hivatalokban. Év végi statisztikák készítése, költségvetés, jövő évi tervezés. Számok, táblázatok véget nem érő sora. A templomokban is készülődnek már az év végi hálaadást száraz adatokká silányító könyvelői számadással. Az otthonok sem mentesek a versengéstől, ki ad nagyobb, szebb és drágább ajándékokat, kinek finomabb a bejglije, hol roskadozik az asztal több süteménytől. És persze ez a normális, ebbe nőttünk bele, ez a megszokott. 

Mennyire szeretnénk, akarunk, merünk ebből kilépni? Most az ünnepekre, vagy akár az életformánkat is megváltoztatni? Milyen lehet egy olyan közösség víziójának tempója, mely idei adventi elmélkedéseink alapjául szolgál? (ld. Viridis blog)

Ki és mi diktálja a tempót életünkben? Ferenc pápa sokszor hangsúlyozza most megjelent enciklikájában, hogy az ember is a természet és a teremtés része. Ezért jól tesszük, ha figyelünk a természetre, a teremtett világra. Mert segít megtalálni a helyes tempót. Bár az életünk alapjául szolgáló időt elvileg minden kultúra – és a mai napig a mienk is – a Nap és a Hold járásához szabta, mégis úgy tűnik, teljesen eltávolodtunk modern életvitelünkkel az égitestek ritmusától, mintegy kiszakítva magunkat a teremtett világból. Ha megpróbálunk lassítani a tempón, elfogadni azt, hogy mindennek meg van a maga ideje, talán egészségesebb életet élhetünk, és a természettel való összhangunk is növekedhet. Ha le tudunk lassítani, talán mi is több gyümölcsöt élvezhetünk, ahogy Paracelsus írta:

„Aki azt képzeli, hogy minden gyümölcs
ugyanakkor érik meg, mint a szamóca,
az semmit sem tud a szőlőről.”

Vigyázó szemetek Párizsra vessétek! - természet és társadalom változásaival foglalkozó előadássorozat

Dátum: 
2016. január 18. hétfő - 17:00
Helyszín: 
MTA Könyvtár és Információs Központ, Budapest, V. Arany János u. 1.
Változó Világ
 
A Magyar Szociológiai Társaság Holisztikus ökológiai szakosztálya és az MTA Könyvtár és Információs Központ Agora programja 2015 őszén elindítja a természet és társadalom változásaival foglalkozó sorozatát. A fórum célja, hogy a világ változásaival foglalkozó, és az ezek iránt érdeklődő emberek megismerhessék és kicserélhessék gondolatikat. Ezért minden előadás után lehetőség lesz a hozzászólásokra és a vitára.
 
Az első öt előadásnak a párizsi „Klímacsúcs” (2015. november 30. és december 11. között) a fő témája, ezért ennek az előadássorozatnak a címe:
 
„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”
 
A hétfő esténként elhangzó előadások előtt (1/2 5 és 5 óra között), és után (7 óra és 8 óra között) ökotudatosan terített asztalok mellett lehetőség lesz a személyes beszélgetésekre.
 
Minden este a program pontosan 5 órakor egy vers felolvasásával kezdődik és egy rövid zenemű meghallgatásával fejeződik be. 
 
Helyszín: MTA Könyvtár és Információs Központ
                 Budapest, V. Arany János u. 1. 
 
A félév programja:

2015 Advent - 3. hét: Közösségek maguk és egymás közt

Kapcsolataink és közös ügyeink
Szerző: 
Asztalosné Zupcsán Erika

Azt ígértük, víziót, jövőképet mutatunk. (Az idei adventi elmélkedéseink kiindulópontjául szolgáló, eredetileg a Viridis blogról származó alapszöveget itt olvashatják.) Milyen legyen társadalmi kapcsolati világunk? Mit tegyünk, vagy épp ne tegyünk, hogy igaz legyen a mondás: olyat tégy másoknak, amit te is el tudnál fogadni? A vízió – fogalma szerint – realisztikus, hihető, vonzó, tükrözi az érintettek céljait, aspirációit, képszerű, szemléletes és érzelmi töltésű. Itt meg is állnék. Nem vonatkoztathatunk el attól, hogy minden vízió érzelmi kötődést is tartalmaz. Lesz, aki nem vágyik egy ilyen létforma után, lesz, aki ma is próbál így élni, s azt remélem, lesz, aki rövid eszmefuttatásaink alapján elgondolkodik azon, hogy vajon ki tudná-e próbálni, meg tudná-e állni akár egy hétig, hogy ne a ma realitásait, hanem a jövő érdekében a múlthoz jobban kötődő realitásokat vegye figyelembe.

Ima a párizsi klímacsúcs sikeréért - minden emberért ma és a jövőben

Szerző: 
Nobilis Márió

Kedves Olvasóink!

Bizonyára nagyon sokan figyelik a Párizsban zajló a 21. nemzetközi ENSZ klímakonferenciát (a COP21-et), amely a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szól. Nagyon nagy a tétje ennek az összejövetelnek.
 
Óriási erők csapnak össze a színfalak mögött és előtt. A jó és a rossz, a lelkiismeret és a lelkiismeretlenség, az önzés és az önmegtagadás, az okosság és az ostobaság, a bátorság és a gyávaság, a mértékletesség és a mohóság, a nagylelkűség és az irigység harca zajlik.
 
Kérjük minden olvasónkat, hogy a konferencia napjaiban imádkozzanak az itt közzétett napi imaszándékra egyénileg vagy közösségükben! Jó alkalom ez arra is, hogy „életre keltsük” imádságunkban Ferenc pápa Laudato si' enciklikájának záró imái közül legalább az egyiket!
Egyben bátorítunk mindenkit, hogy ezt a felhívást ossza meg ismerőseivel: imádkozzunk együtt minél többen egy szívvel!
 
A Naphimnusz Egyesület tagjai
 
December 13-án, vasárnap:
 
Minden emberért, beleértve a ma élő és a következő nemzedékeket, hogy a világban mindenki otthon érezhesse magát, mert közös otthonunkban együtt éljük át a megállapodás következményeit.
 
Az imádságok megtalálhatók az „A Laudato si' enciklika imái” cikkünkben.

Ima a párizsi klímacsúcs sikeréért - azokért, akik már cselekszenek

Szerző: 
Nobilis Márió

Kedves Olvasóink!

Bizonyára nagyon sokan figyelik a Párizsban zajló a 21. nemzetközi ENSZ klímakonferenciát (a COP21-et), amely a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szól. Nagyon nagy a tétje ennek az összejövetelnek.
 
A Párizsban tárgyalóknak nagy szükségük van a Szentlélek Úristen jelenlétére, bátorítására, megvilágosító kegyelmére.
 
Kérjük minden olvasónkat, hogy a konferencia napjaiban imádkozzanak az itt közzétett napi imaszándékra egyénileg vagy közösségükben! Jó alkalom ez arra is, hogy „életre keltsük” imádságunkban Ferenc pápa Laudato si' enciklikájának záró imái közül legalább az egyiket!
Egyben bátorítunk mindenkit, hogy ezt a felhívást ossza meg ismerőseivel: imádkozzunk együtt minél többen egy szívvel!
 
A Naphimnusz Egyesület tagjai
 
December 12-én, szombaton:
 
Azokért, akik sokat tesznek saját életükkel, példájukkal, mértékletességükkel tudatosan vagy nem tudatosan, hogy az igazság a béke, az erőforrások arányos megosztása, a közösségek épülése, a szeretet virágzása kiteljesedjen.
 
Az imádságok megtalálhatók az „A Laudato si' enciklika imái” cikkünkben.

Ima a párizsi klímacsúcs sikeréért - a megállapodást előremozdítók kitartásáért

Szerző: 
Nobilis Márió

Kedves Olvasóink!

Bizonyára nagyon sokan figyelik a Párizsban zajló a 21. nemzetközi ENSZ klímakonferenciát (a COP21-et), amely a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szól. Nagyon nagy a tétje ennek az összejövetelnek.
 
Óriási erők csapnak össze a színfalak mögött és előtt. A jó és a rossz, a lelkiismeret és a lelkiismeretlenség, az önzés és az önmegtagadás, az okosság és az ostobaság, a bátorság és a gyávaság, a mértékletesség és a mohóság, a nagylelkűség és az irigység harca zajlik.
 
Kérjük minden olvasónkat, hogy a konferencia napjaiban imádkozzanak az itt közzétett napi imaszándékra egyénileg vagy közösségükben! Jó alkalom ez arra is, hogy „életre keltsük” imádságunkban Ferenc pápa Laudato si' enciklikájának záró imái közül legalább az egyiket!
Egyben bátorítunk mindenkit, hogy ezt a felhívást ossza meg ismerőseivel: imádkozzunk együtt minél többen egy szívvel!
 
A Naphimnusz Egyesület tagjai
 
December 11-én, pénteken:
 
A megállapodást előremozdítókért, hogy ne lankadjanak.
 
Az imádságok megtalálhatók az „A Laudato si' enciklika imái” cikkünkben.

Célok és érdekek a párizsi klímacsúcson

Nemes Csaba írt cikket az Új Ember december 6-ai számában: célok és érdekeke a páriszi klímacsúcson. Párizsban már november 30-a óta tart az ENSZ klímakonferenciája, az Éghajlatváltozási Keretegyezmény Részes Feleinek huszonegyedik találkozója. Az elsőt 1994-ben rendezték meg Berlinben. Óriási reményekkel és határozott tervekkel fogtak neki a munkának. Akkor és ott döntötték el, hogy nem elég az üvegházhatású gázok kibocsátásának befagyasztása, hanem csökkenteni kell az értékeket. E döntés alapján készült el az úgynevezett Kiotói Jegyzőkönyv, amelyben az aláíró országok némi kibocsátáscsökkentést is vállaltak. Már akkor is tudni lehetett, hogy ez nem lesz elegendő az ember által okozott éghajlatváltozás bekövetkezésének elkerüléséhez. A következő időszakban nemhogy csökkent volna, hanem világszerte nőtt a károsanyag-kibocsátás. Ezek után nem meglepő, hogy jelentősen változtatni kellett a nemzetközi tárgyalások menetén. 2011 óta folyik egy, a tagállamok szélesebb körét bevonó és jelentősebb kötelezettségeken alapuló egyezmény előkészítése. A klímacsúcs célja egy új, 2020-ban induló egyezmény elfogadása, amely az eddigiektől eltérően már valamennyi félre nézve kötelező érvényű lenne. A tárgyalások folynak, és december 11-én – vagy az ülésszak meghosszabbítása esetén 12-én, 13-án – már többet fogunk tudni arról, hogy született-e hatásos és minden érdeket figyelembe vevő nemzetközi megállapodás. Ferenc pápa figyelmeztetése a Laudato si’ kezdetű enciklikában is megfogalmazódott: „A nemzetközi tárgyalások nem tudnak jelentősen előrelépni azoknak az országoknak a hozzáállása miatt, amelyek a globális közjó elé helyezik nemzeti érdekeiket.” Csak remélhetjük, hogy ezúttal nem így történik.

Ima a párizsi klímacsúcs sikeréért - a megállapodás kerékkötőiért

Szerző: 
Nobilis Márió

Kedves Olvasóink!

Bizonyára nagyon sokan figyelik a Párizsban zajló a 21. nemzetközi ENSZ klímakonferenciát (a COP21-et), amely a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szól. Nagyon nagy a tétje ennek az összejövetelnek.
 
A Párizsban tárgyalóknak nagy szükségük van a Szentlélek Úristen jelenlétére, bátorítására, megvilágosító kegyelmére.
 
Kérjük minden olvasónkat, hogy a konferencia napjaiban imádkozzanak az itt közzétett napi imaszándékra egyénileg vagy közösségükben! Jó alkalom ez arra is, hogy „életre keltsük” imádságunkban Ferenc pápa Laudato si' enciklikájának záró imái közül legalább az egyiket!
Egyben bátorítunk mindenkit, hogy ezt a felhívást ossza meg ismerőseivel: imádkozzunk együtt minél többen egy szívvel!
 
A Naphimnusz Egyesület tagjai
 
December 10-én, csütörtökön:
 
A megállapodás kerékkötőiért, hogy nyíljon fel a szemük és a szívük.
 
Az imádságok megtalálhatók az „A Laudato si' enciklika imái” cikkünkben.

Ima a párizsi klímacsúcs sikeréért - a gazdaság kulcsszereplőiért

Szerző: 
Nobilis Márió

Kedves Olvasóink!

Bizonyára nagyon sokan figyelik a Párizsban zajló a 21. nemzetközi ENSZ klímakonferenciát (a COP21-et), amely a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szól. Nagyon nagy a tétje ennek az összejövetelnek.
 
Óriási erők csapnak össze a színfalak mögött és előtt. A jó és a rossz, a lelkiismeret és a lelkiismeretlenség, az önzés és az önmegtagadás, az okosság és az ostobaság, a bátorság és a gyávaság, a mértékletesség és a mohóság, a nagylelkűség és az irigység harca zajlik.
 
Kérjük minden olvasónkat, hogy a konferencia napjaiban imádkozzanak az itt közzétett napi imaszándékra egyénileg vagy közösségükben! Jó alkalom ez arra is, hogy „életre keltsük” imádságunkban Ferenc pápa Laudato si' enciklikájának záró imái közül legalább az egyiket!
Egyben bátorítunk mindenkit, hogy ezt a felhívást ossza meg ismerőseivel: imádkozzunk együtt minél többen egy szívvel!
 
A Naphimnusz Egyesület tagjai
 
December 9-én, szerdán:
 
A gazdaság kulcsszereplőiért: vegyék ki részüket a gazdaság átalakításából, hogy élhetőbb világot hozhassunk létre.
 
Az imádságok megtalálhatók az „A Laudato si' enciklika imái” cikkünkben.

Miért és hogyan kell védeni a teremtést – elvektől a gyakorlati cselekvésig

Dátum: 
2015. december 8. kedd - 18:00 - 18:50
Helyszín: 
Mária Rádió

2015. június 18-án mutatták be Ferenc pápa „Áldott légy - A közös otthon gondozása” kezdetű enciklikáját a Vatikánban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanáccsal együttműködésben „Közös otthonunk a teremtett világ” címmel az enciklika magyar nyelvre fordítása alkalmából 2015. szeptember 29-én rendezett nagyszabású konferenciát a Parlament Felsőházi termében. Erről a konferenciáról hoztunk el két felszólalást. Először Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek úr „Mi a természet és miért kell védeni?” című előadását hallgathatjuk meg, majd Nobilis Márió a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adjunktusa, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület alapító alelnöke, pápai káplán beszél nekünk „Üzenet és akció. Elvektől a cselekvésig a környezet- és teremtésvédelemben az enciklika kapcsán” címmel.

Ima a párizsi klímacsúcs sikeréért - a klímcsúcson nem képviselt érdekekért és a legkiszolgáltatottabbakért

Szerző: 
Nobilis Márió

Kedves Olvasóink!

Bizonyára nagyon sokan figyelik a Párizsban zajló a 21. nemzetközi ENSZ klímakonferenciát (a COP21-et), amely a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szól. Nagyon nagy a tétje ennek az összejövetelnek.
 
A Párizsban tárgyalóknak nagy szükségük van a Szentlélek Úristen jelenlétére, bátorítására, megvilágosító kegyelmére.
 
Kérjük minden olvasónkat, hogy a konferencia napjaiban imádkozzanak az itt közzétett napi imaszándékra egyénileg vagy közösségükben! Jó alkalom ez arra is, hogy "életre keltsük" imádságunkban Ferenc pápa Laudato si' enciklikájának záró imái közül legalább az egyiket!
Egyben bátorítunk mindenkit, hogy ezt a felhívást ossza meg ismerőseivel: imádkozzunk együtt minél többen egy szívvel!
 
A Naphimnusz Egyesület tagjai
 
December 8-án, kedden:
 
A klímacsúcson nem képviselt érdekekért, és azokért, akiket a legsúlyosabban érint a klímaváltozás (akik emiatt éheznek, nem jutnak megfelelő ivóvízhez, munkához és megélhetéshez), hogy elég segítséget kapjanak a terhek hordozásához.
 
 
Az imádságok megtalálhatók az "A Laudato Si' enciklika imái" cikkünkben.

Ima a párizsi klímacsúcs sikeréért - a magukat legkevésbbé érintettnek tartókért

Szerző: 
Nobilis Márió

Kedves Olvasóink!

Bizonyára nagyon sokan figyelik a Párizsban zajló a 21. nemzetközi ENSZ klímakonferenciát (a COP21-et), amely a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szól. Nagyon nagy a tétje ennek az összejövetelnek.
 
Óriási erők csapnak össze a színfalak mögött és előtt. A jó és a rossz, a lelkiismeret és a lelkiismeretlenség, az önzés és az önmegtagadás, az okosság és az ostobaság, a bátorság és a gyávaság, a mértékletesség és a mohóság, a nagylelkűség és az irigység harca zajlik.
 
Kérjük minden olvasónkat, hogy a konferencia napjaiban imádkozzanak az itt közzétett napi imaszándékra egyénileg vagy közösségükben! Jó alkalom ez arra is, hogy "életre keltsük" imádságunkban Ferenc pápa Laudato si' enciklikájának záró imái közül legalább az egyiket!
Egyben bátorítunk mindenkit, hogy ezt a felhívást ossza meg ismerőseivel: imádkozzunk együtt minél többen egy szívvel!
 
A Naphimnusz Egyesület tagjai
 
December 7-én, hétfőn:
 
Imádkozzunk azokért, akik akik úgy gondolják, hogy a legkevésbé érintettek a környezeti krízisben (de tévednek), vagy akik még nem ismerték fel a probléma jelentőségét és ebben a saját felelősségüket, hogy tudatára ébredjenek, mit kell tenniük!
 
 
Az imádságok megtalálhatók az "A Laudato Si' enciklika imái" cikkünkben.

2015 Advent - 2. hét - Az önellátásról és a technológia helyes szerepéről

Szerző: 
Rohály Gábor

Kezdjünk hát bele az idei advent vezérfonalának választott vízió kibontásába. Már az első mondat is elgondolkodtató:

„Ebben a jövőben pár száz fős közösségekben élünk (akár városban, akár vidéken)”

A mai szemmel kicsinek tűnő pár száz fős közösség nem légből kapott ötlet. Robin Dunbar angol antropológus állította fel azt az elméletet, amely szerint egy ember átlag 150 másik emberrel képes stabil, élő szociális kapcsolatot fenntartani. Ennyi viszony fér a „fejünkbe”. Ennyi emberrel működik a kölcsönösség, tart össze a csoport. Ennél nagyobb csoportokban nem ismerhet mindenki mindenkit, csökken a bizalom, a csoport szükségszerűen tagolódni kezd. Könnyen felüti a fejét az önzés, sikeres lehet a „csapd be, úgysem látod többet” taktika. És valóban, olvashatjuk, hogy régen ekkora volt egy-egy jól működő faluközösség, és megfigyelhettük a széttöredezést is, amikor a nagyobb falvakban az identitás már a szűkebb településrészhez, például „alszeghez” és „fölszeghez” kötötte a lakókat. Városban is jól működtethetőek ilyen kisebb egységek, legyen az utca, lakótömb vagy plébániaközösség. Az ilyen közösségek olyan városokban működnek a legjobban, ahol a városrészek központjaiban helyet találhat minden szükséges üzlet és szolgáltatás, és így a helyi lakosok ismerősként köszönthetik a boltost vagy a cipészt, s egymást is. Ezeknek a helyi közösségi kapcsolatoknak szövögetésében (lásd Ferenc pápa enciklikájában: “a társadalmi problémákra közösségi hálóval kell válaszolni” – LS 219) nagy szerepe lehetne, és küldetéstudata is kellene hogy legyen a plébániai és egyéb keresztény közösségeknek, természetesen nem csupán a maguk javát nézve, hanem az egész körülöttük élő társadalom szolgálatára.

„szükséges javainkat lehetőségeink arányában magunk állítjuk elő közel önellátó módon.”

Ima a párizsi klímacsúcs sikeréért - a legjobban érintettekért

Szerző: 
Kükedi Zsolt

Kedves Olvasóink!

Bizonyára nagyon sokan figyelik a Párizsban zajló a 21. nemzetközi ENSZ klímakonferenciát (a COP21-et), amely a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szól. Nagyon nagy a tétje ennek az összejövetelnek.
 
A Párizsban tárgyalóknak nagy szükségük van a Szentlélek Úristen jelenlétére, bátorítására, megvilágosító kegyelmére. 
 
Kérjük minden olvasónkat, hogy a konferencia napjaiban imádkozzanak az itt közzétett napi imaszándékra egyénileg vagy közösségükben! Jó alkalom ez arra is, hogy "életre keltsük" imádságunkban Ferenc pápa Laudato si' enciklikájának záró imái közül legalább az egyiket!
Egyben bátorítunk mindenkit, hogy ezt a felhívást ossza meg ismerőseivel.
 
A Naphimnusz Egyesület tagjai
 
A mai napon (december 6-án):
 
Imádkozzunk a legjobban érintettekért, hogy elég segítséget kapjanak a terhek hordozásához!
 
 
Az imák az "A Laudato Si' enciklika imái" cikkben olvashatóak.

Ima a párizsi klímacsúcs sikeréért - a szakértőkért, hogy bölcsen egyengessék a megegyezés útját

Szerző: 
Kükedi Zsolt

Kedves Olvasóink!

Bizonyára nagyon sokan figyelik a Párizsban zajló 21. nemzetközi ENSZ klímakonferenciát (a COP21-et), amely a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szól. Nagyon nagy a tétje ennek az összejövetelnek.
 
A Párizsban tárgyalóknak nagy szükségük van a Szentlélek Úristen jelenlétére, bátorítására, megvilágosító kegyelmére. 
 
Kérjük minden olvasónkat, hogy a konferencia napjaiban imádkozzanak az itt közzétett napi imaszándékra egyénileg vagy közösségükben! Jó alkalom ez arra is, hogy "életre keltsük" imádságunkban Ferenc pápa Laudato si' enciklikájának záró imái közül legalább az egyiket!
Egyben bátorítunk mindenkit, hogy ezt a felhívást ossza meg ismerőseivel.
 
A Naphimnusz Egyesület tagjai
 
A mai napon (december 5-én):
 
Imádkozzunk a szakértőkért, hogy bölcsen egyengessék a megegyezés útját!
 
 
Az imák az "A Laudato Si' enciklika imái" cikkben olvashatóak.

Ima a párizsi klímacsúcs sikeréért - a vezetőkért, hogy ne rövidtávú érdekeik szerint döntsenek

Szerző: 
Kükedi Zsolt

Kedves Olvasóink!

Bizonyára nagyon sokan figyelik a Párizsban zajló 21. nemzetközi ENSZ klímakonferenciát (a COP21-et), amely a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szól. Nagyon nagy a tétje ennek az összejövetelnek.
 
A Párizsban tárgyalóknak nagy szükségük van a Szentlélek Úristen jelenlétére, bátorítására, megvilágosító kegyelmére. 
 
Kérjük minden olvasónkat, hogy a konferencia napjaiban imádkozzanak az itt közzétett napi imaszándékra egyénileg vagy közösségükben! Jó alkalom ez arra is, hogy "életre keltsük" imádságunkban Ferenc pápa Laudato si' enciklikájának záró imái közül legalább az egyiket!
Egyben bátorítunk mindenkit, hogy ezt a felhívást ossza meg ismerőseivel.
 
A Naphimnusz Egyesület tagjai
 
A mai napon (december 4-én):
 
Imádkozzunk a politikai döntéshozókért, hogy ne a rövidtávú gazdasági érdekeket tartsák szem előtt, hanem minden ember jólétét, és az erőforrások ésszerű felhasználását!
 
 
Az imák az "A Laudato Si' enciklika imái" cikkben olvashatóak.

Ima a párizsi klímacsúcs sikeréért - a résztvevők nagylelkűségéért

Szerző: 
Rohály Gábor

Kedves Olvasóink!

Bizonyára nagyon sokan figyelik a Párizsban zajló a 21. nemzetközi ENSZ klímakonferenciát (a COP21-et), amely a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szól. Nagyon nagy a tétje ennek az összejövetelnek.
 
Óriási erők csapnak össze a színfalak mögött és előtt. A jó és a rossz, a lelkiismeret és a lelkiismeretlenség, az önzés és az önmegtagadás, az okosság és az ostobaság, a bátorság és a gyávaság, a mértékletesség és a mohóság, a nagylelkűség és az irigység harca zajlik.
 
Kérjük minden olvasónkat, hogy a konferencia napjaiban imádkozzanak az itt közzétett napi imaszándékra egyénileg vagy közösségükben! Jó alkalom ez arra is, hogy "életre keltsük" imádságunkban Ferenc pápa Laudato si' enciklikájának záró imái közül legalább az egyiket.
Egyben bátorítunk mindenkit, hogy ezt a felhívást ossza meg ismerőseivel.
 
A Naphimnusz Egyesület tagjai
 
A mai nap (december 3-a) imaszándéka:
 
a résztvevők nagylelkűségéért imádkozzunk,
hogy le tudjanak mondani részérdekeikről a közjóért!
 
Az imák az "A Laudato Si' enciklika imái" cikkben olvashatóak.

Ima a párizsi klímacsúcs sikeréért - a résztvevők bátorságáért

Szerző: 
Rohály Gábor

Kedves Olvasóink!

Bizonyára nagyon sokan figyelik a Párizsban zajló a 21. nemzetközi ENSZ klímakonferenciát (a COP21-et), amely a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szól. Nagyon nagy a tétje ennek az összejövetelnek.
 
A Párizsban tárgyalóknak nagy szükségük van a Szentlélek Úristen jelenlétére, bátorítására, megvilágosító kegyelmére. 
 
Kérjük minden olvasónkat, hogy a konferencia napjaiban imádkozzanak az itt közzétett napi imaszándékra egyénileg vagy közösségükben! Jó alkalom ez arra is, hogy "életre keltsük" imádságunkban Ferenc pápa Laudato si' enciklikájának záró imái közül legalább az egyiket!
Egyben bátorítunk mindenkit, hogy ezt a felhívást ossza meg ismerőseivel.
 
A Naphimnusz Egyesület tagjai
 
A mai nap (december 2-a) imaszándéka:
 
a résztvevők bátorságáért imádkozzunk, 
hogy ki merjenek állni őszinte meggyőződésükért!
 
 
Az imák az "A Laudato Si' enciklika imái" cikkben olvashatóak.

Ima a párizsi klímacsúcs sikeréért - a résztvevők biztonságáért

Szerző: 
Kükedi Zsolt

Kedves Olvasóink!

Bizonyára nagyon sokan figyelik a Párizsban zajló a 21. nemzetközi ENSZ klímakonferenciát (a COP21-et), amely a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szól. Nagyon nagy a tétje ennek az összejövetelnek. Ahogy Ferenc pápa mondotta: bátor és nagylelkű vállalásokra van szükség annak érdekében, hogy megfordítsuk a romboló hatású folyamatot, és biztosítsuk hogy gyermekeink, unokáink békében és szükséget nem szenvedve élhessenek. 
 
Óriási erők csapnak össze a színfalak mögött és előtt. A jó és a rossz, a lelkiismeret és a lelkiismeretlenség, az önzés és az önmegtagadás, az okosság és az ostobaság, a bátorság és a gyávaság, a mértékletesség és a mohóság, a nagylelkűség és az irigység harca zajlik.
 
A Párizsban tárgyalóknak nagy szükségük van a Szentlélek Úristen jelenlétére, bátorítására, megvilágosító kegyelmére. 
 
Ökológialag elkötelezett katolikus szervezetként, egy imafelhívással, a magunk módján mi is szeretnénk hozzájárulni a klímacsúcs sikeréhez.
Kérjük minden olvasónkat, hogy a konferencia napjaiban mondják el a naponta, egyénileg vagy közösségükben, az itt közzétett imaszándékra Ferenc pápa Laudato si' enciklikájának záró imái közül legalább az egyiket!
Mi minden nap ide fogunk írni egy imaszándékot, ami kapcsolódik a párizsi eseményekhez, a résztvevőkhöz vagy a klímaváltozás érintettjeihez.
 
Együttműködésüket előre is köszönjük!
 
A Naphimnusz Egyesület tagjai
 
A mai nap (december 1.) imaszándéka:
 
a résztvevők biztonságáért imádkozzunk!
 
 
Az imák az "A Laudato Si' enciklika imái" cikkben olvashatóak.

A Laudato Si' enciklika imái

Szerző: 
Kükedi Zsolt
Ferenc pápa eredetiben június 18-án közzétett, majd magyar nyelvű fordítását szeptember 29-én a Parlament Felsőházi termében megjelentetett Laudato Si' (Álldott légy!) kezdetű teremtésvédelmi enciklikája két imádságot is javasolt számunkra. Az egyiket azért, hogy közösen mondhassuk mind, akik hiszünk a mindenható, teremtő Istenben. Ez így hangzik:
 
Ima földünkért
 
Mindenható Isten,
te az egész világmindenségben,
de legkisebb teremtményedben is jelen vagy,
és gyengéd szeretettel veszed körül
mindazt, mi létezik.
Öntsd belénk szereteted erejét,
hogy óvjuk az életet és a szépséget,
tölts el minket békével,
hogy fivérként és nővérként éljünk,
és ne ártsunk senkinek!
Szegények Istene,
segíts, hogy megmentsük azokat,
akik e földön magukra hagyva és elfeledve élnek,
de akik oly értékesek szemedben!
Gyógyítsd meg életünket,
hogy védelmezői legyünk a világnak,
ne kifosztói,
a szépség terjesztői legyünk,
ne a szennyezésé és a pusztításé!
Érintsd meg azok szívét,
akik csak haszonra törekszenek,
a szegények és a föld kárára!
Taníts meg, hogy felfedezzük minden dolog értékét,
hogy ámulattal tekintsünk rájuk,
hogy felismerjük: szoros egységben vagyunk
minden teremtménnyel
végtelen világosságod felé vezető utunkon!
Köszönjük, hogy mindennap velünk vagy!
Kérünk, légy segítésünkre
az igazságosságért, a szeretetért és a békéért
folytatott küzdelmünkben!
 
A másikat pedig azért javasolta, hogy mi, keresztények vállalni tudjuk azokat a kötelezettségeket, amelyeket Jézus evangéliuma megkíván tőlünk.
Ez így hangzik:
 
A teremtett világgal együtt mondott keresztény ima
 
Áldunk téged, Atyánk,
minden teremtményeddel együtt,
melyek erős kezedből kerültek ki,
a tieid,
telve vannak jelenléteddel és gyengéd szereteteddel.
Áldott légy!
Isten Fia, Jézus,
általad teremtetett minden.
Testet öltöttél Mária anyai méhében,
e föld részévé lettél,
és emberi szemmel nézted a világot.
Ma benne élsz minden teremtményben
feltámadottként, dicsőségben.
Áldott légy!
Szentlélek, te világosságoddal
az Atya szeretete felé irányítod ezt a világot,
és kíséred a teremtés fájdalmas sóhajtozását,
de ott élsz a mi szívünkben is,
hogy a jóra ösztönözz minket.
Áldott légy!
Egy és hármas Urunk,
végtelen szeretetű csodálatos közösség,
taníts meg, hogy meglássunk téged
a világmindenség szépségében,
ahol minden rólad beszél!
Indíts minket dicséretre és hálára
minden egyes teremtményedért!
Add meg a kegyelmet,
hogy szoros egységben érezzük magunkat
mindazzal, ami létezik!
Szeretet Istene,
mutasd meg helyünket ebben a világban,
hogy szereteted eszközei legyünk
minden élőlény számára ezen a földön,
hiszen te egyikükről sem feledkezel meg!
Világítsd meg a hatalom és a pénz birtokosait,
hogy óvakodjanak a közömbösség bűnétől,
szeressék a közjót, segítsék a gyengéket,
és legyen gondjuk erre a világra, ahol lakunk.
A szegények és a föld ezt kiáltják:
Urunk, ragadj meg minket hatalmaddal és világosságoddal,
hogy védjünk minden életet,
hogy egy jobb jövőt készítsünk elő,
hogy eljöjjön a te országod,
az igazságosság, a béke, a szeretet és a szépség országa!
Áldott légy!
Ámen.