Új felfogás és új kultúra szükséges, amely az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapul.
Új felfogás és új kultúra szükséges, amely az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapul.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
2015 augusztusában Ferenc pápa egy levélben Imavilágnapot kezdeményezett a teremtett világ védelméért, amelyet azóta minden évben szeptember 1-én ünnepelünk.
Levelében – többek között – azt írta: … a környezetvédelemnek nem pusztán „természeti” jellege van, hanem magába foglal egy valódi, átfogó értelemben vett ökológiát, amely az igazságosság új mintapéldájává válik. Ebben elválaszthatatlanul összefonódik a természet iránti aggodalom, a szegények iránti méltányosság, a társadalmi elkötelezettség, de az öröm és a belső béke is.
Arra is felhívta a figyelmünket, hogy a spiritualitás nem elválasztható a természettől, szeretetközösségben él vele. Ebből kiindulva „ökológiai megtérésre” buzdított, amely a keresztények hivatása, mert Isten művének védelmezőivé lenni részét képezi az erényes életnek. Alapvető és nem választható vagy másodlagos része a keresztény tapasztalatnak!
Javasoljuk, hogy ezen a napon (is) ki-ki egyénileg vagy a közösségében emlékezzen meg imáiban a teremtett világról, adjon hálát annak szépségéért, és kérje Isten irgalmát a természet ellen elkövetett bűneinkért. Erre a célra olvasóink figyelmébe ajánljuk az enciklika végén található két imát is.
Szeretettel:
A Naphimnusz Egyesület
Azt talán senki nem vonja kétségbe, hogy a magunk által megtermelt zöldségnél és gyümölcsnél nincs finomabb. De mit tegyen az, aki a nagyváros közepén él, ugyanakkor szeretné megtapasztalni a kertészkedés örömét és nehézségeit? Nekik nyújt segítséget a Közösségei kertek éjszakája, ahol koncertek, közös főzés és beszélgetések mellett lehetőség nyílik bepillantani eme kertek izgalmas világába.