A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal megpróbálunk nem elveszni a ködben és megtalálni a jó irányt a fenntarthatóság felé az energiaforrásokat illetően.

„Köddel száll a téli este
a füstölgő Budapestre,
feketíti, beborítja
a köd-dunyha, füst-kalitka.
Fedi neonfényes felhő,
mint a piros lámpaernyő.”
(Weöres Sándor: Rongyszőnyeg II. 53)

Sok minden változott azóta, hogy Weöres Sándor a múlt században rácsodálkozott a ködben fuldokló fővárosra. Ha gyalogosan szegődünk a nyomába, észrevesszük, hogy látványosan szűkülnek a járdák a parkoló autók miatt, és már a hegyi utakon is folyamatosan érezhető a kipufogógázok fojtogató, savanyú füstje. De az is feltűnik, hogy a januári enyhe napok milyen sok növényt megtréfáltak. A hóvirág a városban jóval előbb nyílik, mint az erdőkben, hiszen az úgynevezett „városi hősziget” jelenség – bár kisebb mértékben mint nyáron – télen is érezhető. A mogyoró megnyúlt barkái viszont már a kertvárosban is márciust idéznek, szépen szemléltetve a globális felmelegedés sokak által vitatott jelenségét…

A felmelegedést okozó üvegházhatású gázok közül a legismertebb a szén-dioxid, mennyisége világszerte folyamatosan növekszik. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen az olaj, a szén, a földgáz elégetésével azokat a szénkészleteket szabadítjuk fel, amit valamikor a növényvilág raktározott el saját testében, kivonva az akkori légkörből a szén-dioxidot. Jó ötletnek tűnik hát kiváltani az egyébként is fogyatkozó fosszilis energiahordozókat megújuló forrásokkal? A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács második előrehaladási jelentése ezzel a kérdéssel is foglalkozik:

„Az Európai Unió 2020-ra 20 százalékos részesedést kíván elérni a végső energiafelhasználáson belül megújuló energiaforrásokból. Magyarország a vállalásait tekintve az uniós tagállamok utolsó harmadában szerepel. Még rosszabbul állunk a megújuló alapú villamosenergia tekintetében: a 2009–2015 közötti időszakban a bruttó végső villamosenergia-fogyasztásunk mindössze 6-7 százalékát fedezzük megújulókból… A fenntarthatóság felé való átmenet szempontjából a megújulók forrásösszetételének aránytalansága aggasztó. A megújuló részarányunk négyötöde mezőgazdasági alapú, illetve több mint a fele erőművi és a háztartási tűzifa felhasználására vezethető vissza.”

Valóban ez lenne a jó irány a fenntarthatóság felé? Az elmúlt évben megkezdődött nagyarányú naperőmű-fejlesztések elengedőek-e, amelyekkel az EU-előírásokon túl teljesítünk, vagy van más megoldás is? A légköri szén-dioxid mennyiségének növekedését fékezhetjük úgy is, ha kevesebbet bocsátunk ki, de a másik módja lenne, hogy rábízzuk a növényekre, elsősorban méretüknél fogva a fákra, az erdőkre, hogy közvetlenül csökkentsék a mennyiségét. Az élő fa saját szerves anyagát a levegő szén-dioxidjából építi fel. Akár évszázadokig él, majd lassan pusztul el, bomlik le az erdőben, szerves anyagának nagy része az avartakaró védelmében humusszá alakul, maga az erdő talaja és a fák teste köti meg így a szenet. Mondhatjuk ugyan azt is, hogy végső soron mindegy, hogy a kályhában, az erőműben égetjük el a fát, itt és most melegszünk mellette, vagy hagyjuk az erdőben „haszontalanul” korhadni, hiszen előbb-utóbb úgyis visszakerül a légkörbe a szén-dioxid, de ez a gondolkodás egyszerűen megfeledkezik az idő múlásáról. Amíg az élő fa teste és a már elhalt, korhadó maradványok szerves kötésben őrzik a szenet, addig az a mennyiség nem kószál szabadon a levegőben, nem melegíti tovább a légkört. Az erdőnek ez a klímavédelmi szerepe sokkal értékesebb, mint az elpusztítása árán nyert faanyag fűtőértéke. Persze nem mindegy, hogy mit tekintünk értéknek, a földi élővilág fennmaradásának lehetőségeit tartjuk szem előtt, vagy közvetlen érdekeinket, ragaszkodva fenntarthatatlan életformánkhoz.

Érdekes, hogy az utóbbi évtizedekben a fák mérhetően gyorsabban növekednek Európában, mivel több szén-dioxid van a levegőben, mint korábban. Az öngyógyító folyamatok tehát szemünk előtt zajlanak. De ha az erdők valóban képesek ilyen módon az üvegházhatású gázok elnyelésére, megkötésére, így a felmelegedés mérséklésére, akkor hogyan kerülhetnek a fák az erőművekbe a fenntarthatóság jegyében, mint megújuló energiaforrások?

A háztartási tűzifa felhasználása érezhetően, látványosan szennyezi a levegőt, de a csöndesen suhanó „környezetbarát” elektromos autók energiája is részben élő erdők elpusztításából származik… A közvetlen környezet számára valóban barátságosabb megoldás, mint a kőolajszármazékokat égető többi jármű szennyezése, de nem feledkezhetünk meg a távoli erőművek környezetterheléséről. Egyetlen bolygónk van, a légkör hőmérsékletének emelkedése mindenütt érezteti hatását, de eltérő mértékben. A tudatosodás szempontjából jól is jöhet néha a szmogriadó, ilyenkor legalább pár napra közvetlenül szembesülünk életformánk környezetszennyezésének mértékével…

Nemsokára tavaszodik, ültessünk fákat, óvjuk a meglévőket, és ne felejtsük el megcsodálni a kipattanó rügyeket! A városra igencsak ráfér a tavaszi nagytakarítás, de az újonnan kihajtó levelek, a földből hamarosan előbújó tavaszi virágok ragyogó tisztaságban fakadnak ki minden évben. A teremtés harmadik napjának csodáját élhetjük meg újra ezekben az apró jelenségekben. Ahogy Ferenc pápa írja: „…ha a világgal való kapcsolatunkban többé nem beszélünk a testvériség és a szépség nyelvén, akkor az erőforrások uraként, fogyasztójaként vagy puszta kizsákmányolójaként fogunk viselkedni, és képtelenek leszünk határt szabni közvetlen érdekeinknek. Ha ellenben átérezzük, hogy szoros egységben vagyunk mindennel, ami létezik, a mértéktartás és a törődés magától megszületik.” (Laudato si’11)

Fotó: Lechner Judit

Lechner Judit/Magyar Kurír