Az elmúlt két hónapban nem múlt el nap, hogy ne olvashattunk volna a hazai és a nemzetközi hírekben a koronavírusról, a járvány kínai és nemzetközi részleteiről, karanténról Kínában, három óceánjárón, sőt már Európában is megannyi helyen. Egyik pillanatról a másikra érthetővé vált, hogy a Föld, a „nagyvilág” olyan, mint egy kis falu, ahol már mindenki tud a kitörő járványról és mindenki fél a következményektől: csak órákba kerül, hogy eljusson a világ egyik pontjáról a másikba, nemcsak egy-egy hír, hanem a veszélyeztetés maga is.

Az első megdöbbenés után már nemcsak az egészségügyi kockázatokról szóltak a hírek, hanem regionális, akár az egész világra kiható gazdasági károkról, előrejelezve a Kínából származó termékek, a különböző technológiákhoz nélkülözhetetlen anyagok és alkatrészek hiányából származó termelés-fennakadásokat, a turisztikai szektor, a high-tech megtorpanását, pénzügyi bizonytalanságokat.

Már két héttel ezelőtt jelentette a Mining.com bányászati hírportál, hogy a kínai szénbányák mindent megtesznek a munkálatok felgyorsítása érdekében, hiszen máris óriási kiesések vannak a szénkitermelésben a tízmilliókat érintő karantén miatt. Egyértelműen megnövekedett Kína szénimportigénye, máris emelkedtek a világpiaci árak. Az elsősorban Indonéziából és Ausztráliából származó kínai import növekedése azonnal óriási logisztikai gondokat okozott a kikötőkben és a tengeri szállításban.

A Földet pillanatok alatt körbejáró vírusfertőzés valós veszélye, az azonnali gazdasági és társadalmi hatások érzékletesen mutatják be, hogy mennyire össze vagyunk kapcsolva. Sokszor elfelejtjük, hogy az akár csak néhány hétig tartó vulkánkitörés (emlékezzünk csak 2010 tavaszán az izlandi vulkánra és hatásaira) vagy egy erősebb aszályhullám, amely után Afrikában éhínség és a migráció erősödése, a fejlett országokban a gabonaárak és a biztonságpolitikai kiadások emelkedése következik be, mekkora erővel tudja befolyásolni az egész világ életét. Az elmúlt hetek már szóltak egészségügyi kockázatokról, gazdasági visszaesésről, a kínai szénimport hirtelen megemelkedéséről, amelyekre gyors, de nem elégséges válaszok, néhol pánikreakciók, néhol pedig rendszerszintű professzionális megoldások születtek. Egy biztos, világunk részei ezer meg ezer szállal kapcsolódnak egymáshoz, ezért nem legyinthetünk arra, hogy mi történik akár tízezer kilométerre tőlünk, mert közünk van hozzá, hatással lehet ránk is.

Az MTA portálján  (mta.hu/tudomany_hirei) Kemenesi Gábor virológus szólt a járvány feltételezett okairól. Azt mondja, hogy „a denevérekről 15 éve ismert, hogy úgynevezett SARS-szerű koronavírusokat hordoznak világszerte. Ami a hasonló gazdaváltási eseményeket lehetővé teszi, az maga az ember, hiszen olyan mértékű változást okoztunk a bolygón (túlnépesedés, erdőirtások, városiasodás, klímaváltozás stb.), ami nagymértékben emeli a »találkozások« számát olyan mikrobákkal, amelyek több százmillió éve már léteznek.”

A koronavírus pusztítása, rejtélyes és nagy veszélyt jelentő viselkedésének hírei mellett szinte eltörpülnek más nemzetközi hírek. Pedig hasonlóan aggasztó – bár már úgy tűnik, hogy megszokottá váló – történésekkel is foglalkoznunk kellene.

Az USA oceanológiai és légkörkutató ügynöksége, a NOAA szerint a szárazföldi és óceánfelszíni hőmérséklet, azaz a globális havi felszíni középhőmérséklet 2020 januárjában több mint egy Celsius-fokkal volt a 20. század átlaga felett. És mindez a magas eltérés a trópusi csendes-óceáni területeken néhány évenként jelentkező úgynevezett El Niño-jelenség jelenléte nélkül történt meg. Különösen Oroszország, Skandinávia és Kelet-Kanada havi középhőmérséklete volt kiugró, ahol több mint 5 fokkal volt magasabb a havi középhőmérséklet, mint az átlagos. A tíz legmelegebb január 2002 után fordult elő, a négy legmelegebb pedig az elmúlt négy évben. A NASA és a NOAA januárban kiadott éves globális éghajlati jelentése szerint az elmúlt tíz év volt a legmelegebb évtized, az elmúlt öt év volt a legmelegebb öt év az elmúlt 140 évben.

Vészesen sokasodó, szélsőséges helyzetek követik egymást. De fontos, hogy egy vészhelyzet kihirdetésével együtt azzal is tisztában kell lenni és nyilvánosságra kell hozni, hogy mi a teendő vészhelyzet idején, milyen protokollok mentén, kinek mit, milyen határidővel, milyen forrásból, mikorra és kikkel együttműködve kell megtennie. Ha nincs meg a „fiókból előhúzható” forgatókönyv, ami a teendőkről, eszközökről, következményekről, kockázatok kezeléséről és egyéb feltételekről szól, akkor a vészhelyzet esetleg pánikot és egy idő után érdektelenséget eredményez, akkor is, ha valós jelenség.

Tehát szükség van döntésekre minden szinten, ideértve a településeket, a gazdasági szereplőket, civil közösségeket is, és szükség van szakpolitikai és átfogó stratégiákra, világos és követhető cselekvési tervekre, hogy mindenki tudja, hogy mi lesz a dolga, felelőssége, joga és kötelezettsége.

Gondolkozzunk el Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájának szavain: „A politika és a vállalati szektor lassan reagál, messze nem érnek fel a globális kihívások szintjéig. Ebben az értelemben mondhatjuk, hogy míg a posztindusztriális időszakban élő emberiségre talán úgy emlékeznek majd, mint az egyik legfelelőtlenebbre a történelemben, reméljük, hogy a XXI. század elején élő emberiségre úgy emlékeznek majd, mint amely nagylelkűen felvállalta súlyos felelősségét.”

Fotó: Pixabay.com

Nemes Csaba/Magyar Kurír