A tudományos felfedezéseket mindig az ember központi jelentőségének,
a közjónak és a teremtés belső céljának fényében kell értékelnünk.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
A tudományos felfedezéseket mindig az ember központi jelentőségének,
a közjónak és a teremtés belső céljának fényében kell értékelnünk.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
Az előző héten a kérügmatikus igehirdetés első pontjáról gondolkodtunk, arról, hogy a teremtett világ, melyet az Atya Jézusra tekintve alkotott, az Ő végtelen szeretetét hirdeti. Ha erről tudunk beszélni valakinek, majdnem biztos, hogy előkerül az, hogy ebbe a harmóniába belépett a bűn, valami elromlott, valamit elrontottunk.
Ezen a héten a kérügma 2. és 3. pontját elmélkedjük át:
„A bűn elválaszt Isten szeretetétől”. (Bűneid választanak el szeretete és kegyelme teljességétől.) „Jézus már megváltott Téged!” (Jézus feláldozta magát és ezzel elhárította az akadályt.)
Biztosan mindnyájan éreztük már azt a döbbenetet, amikor kiderült, milyen következményekkel jár egy-egy bevett szokásunk (pl. autózás, nejlonzacskó-használat) mi az előzménye annak, hogy bizonyos élelmiszerek ott vannak az asztalunkon (pl. pálmazsír előállításához szükséges olajpálma termesztése, gyermekmunka a kakaótermesztésben, stb.), vagy hogy bizonyos eszközöket használunk, és könnyedén lecserélünk (pl. afrikai bányákban dolgozók életkörülményei a telefonok előállításához szükséges mikroelemekért), és hosszan sorolhatnánk még… Amikor ezeket igazán fölfogjuk, nagyon könnyen elkeseredhetünk, átéljük a fogyasztói társadalom ránk nehezedő strukturális bűnét, hiszen ki az, aki nem vesz új okostelefont, nem ül autóba, és nem eszik csokoládét, mikor mindenki más ezt teszi? Úgy érezhetjük, a klímaváltozás, a szemétszigetek az óceánon, a meddőhányók, bármi, amerre csak nézünk, mind a mi bűnünk. Mi törtük össze Krisztus arcának tükröződését a teremtett világon.
De mégse csüggedjünk el! Nobilis Márió atya 2019 teremtés heti gondolataiból merítsünk erőt: „Az Úr közel van hozzánk ebben az aggasztó gondban is. Ő, aki a kereszten eggyé vált minden emberi fájdalommal, a teremtés ellen elkövetett bűneinkre, a környezeti aggodalmakra és a klímaszorongásra sem tekint idegenként: ő azt is magára vette és már megváltotta. Ezért minden küzdelmünkben és erőfeszítésünkben, túllépve az aggodalmakon bízhatunk abban és kiindulhatunk abból, hogy ő velünk van. Viszont ez az örömhír nem arra akar ösztönözni bennünket, hogy tétlenek maradjunk, ne cselekedjünk és ne változtassunk. Ellenkezőleg, nagyon is szeretne aktívvá tenni minket.”
Talán sokan már változtattunk is azokon a szokásokon, amikről kiderült, hogy kárt okoznak. Ezen a héten gondoljuk azért át, nincs-e valami olyan az életünkben, amit már régóta tervezünk, hogy máshogy fogunk csinálni, de eddig nem volt erőnk hozzá. Használhatunk ehhez zöld lelkitükröt.
De missziós küldetésünk testvéreinkhez is küld bennünket! A mai evangéliumban Jézus a bűnös szamariai asszonnyal találkozik. Figyeljük meg a türelmes ráfigyelést, ahogyan beszél vele, inni kér tőle, ahogyan kiderül, hogy minden bűnéről tud, mégis ez az asszony lesz Jézus első apostola a saját falujában. Vajon tudjuk-e testvéreinket ilyen irgalommal és szeretettel figyelmeztetni, egy jó hangulatú beszélgetésben tájékoztatni, hogy mi a világ helyzete és hogy ő is tud változtatni és tenni érte, és hogy mindennek van értelme? A másik feladat ezért erre a hétre, hogy vegyük a bátorságot és valamilyen helyzetben egy testvérünket próbáljuk a szamariai asszonnyal beszélgető krisztusi szeretettel az ökológiai megtérés felé vezetni, amit elkezdhet akár egyetlen „mindennapi apró tett” - ének (Laudato si’ 212.) átgondolásával és megváltoztatásával.