Szembesülve a természet széleskörű pusztulásával, az emberek a világ minden táján kezdik megérteni, hogy a Föld javainak használata nem folytatható úgy, ahogyan azt a múltban tettük.
Szembesülve a természet széleskörű pusztulásával, az emberek a világ minden táján kezdik megérteni, hogy a Föld javainak használata nem folytatható úgy, ahogyan azt a múltban tettük.
II. János Pál pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 1990. január 1.
Évente október harmadik hetében jelenik meg a Nemzetközi Energiaügynökség ún. Globális energiakitekintés (World Energy Outlook) című elemzése. Az idei kiadásban a sok száz oldalas elemzések mellett egy különleges áttekintést is kaphatunk az előzetes havi adatok alapján a Covid-19-járvány energiafelhasználási következményeiről.
A 2019-es adatokhoz képest 2020 első nyolc hónapjának adatai azt mutatják, hogy jelentősen csökkent a világ energiafelhasználása.
A szén felhasználása 6,7, a gázé 3,3, a kőolajé 8,5, a nukleáris energiáé pedig 4,5 százalékkal csökkent, az összes felhasználás átlagosan 5,3 százalékkal, de a megújuló energiaforrások felhasználása 0,9 százalékkal nőtt, leginkább az időjárásfüggő termelés miatt. A szén-dioxid-kibocsátás 6,6 százalékkal, az energetikai beruházások pedig 18,3 százalékkal csökkentek.
Három új forgatókönyv szerint vizsgálták, hogy 2030-ban és 2040-ben hogyan alakulhat a világ energiafogyasztása és az úgynevezett energiamix, azaz a különböző energiahordozók aránya a termelésben. A forgatókönyvek igen eltérőek, hiszen nincs egyértelmű válasz arra – különösen a pandémia hatásai miatt –, hogy milyen módon fog alakulni a világ energiafogyasztása. Azzal számoltak, hogy ha a világjárvány előtt elhatározott intézkedések szerint alakulnak az energiaigény-szintek, akkor 2030-ra nagyjából 10, 2040-re pedig 12-14 százalékkal lesz kevesebb az energiaigény a jelenlegi népesség nagyjából 20 százalékos növekedése mellett. Ha a világ 2023-ban kezd újra normális (a pandémia előtt megszokott) életet élni, akkor egy nagyobb esés után 2030-ra 17, 2040-re pedig 24 százalékkal fog csökkenni az energiaigény.
Készült egy olyan fenntarthatósági forgatókönyv is, amely szerint 2030-ra 40, 2040-re pedig 65 százalékkal fog esni az energiaigény. Ez felel meg a Párizsban elfogadott klímacéloknak, de ehhez az eddigieknél nagyobb volumenű energiahatékonysági intézkedésekre, valamint a megújuló energiaforrások – napenergia-túlsúllyal – eddigieknél markánsabb előretörésére lenne szükség. Emellett jelentősen erősödnie és olcsóbbá kéne válnia az energiatárolás technológiájának is. Ebben az esetben 2070-re (nagyon kis valószínűséggel 2050-re) elérhetjük az üvegházhatású gázok nettó nulla kibocsátását, amihez a teljes népesség jelenlegi életformájának jelentős megváltozására lenne szükség.
A legutóbbi forgatókönyv teljesülésére van a legkisebb esély, pedig a tudományos konszenzus szerint erre lenne a legnagyobb szükség. Hiszen a világ gazdaságának mozgatórugói mit sem változtak, a meghatározó agytrösztök a világgazdaságban a 2021–23 közötti évekre továbbra is egy erősen felívelő, V alakú gazdasági fejlődéssel számolnak, amihez hasonló felfutású energiafelhasználás társul. Ez még akkor is rossz hír, ha a termelés egy része (de még mindig kis aránya) tisztul, azaz a megújuló energiaforrások használatának aránya növekszik.
A főirányú gondolkodás még mindig a növekedésre, a természeti erőforrások szinte korlátlan kiaknázására helyezi a hangsúlyt, az elmúlt két-háromszáz év megközelítésének töretlen folytatásaként.
Úgy tűnik, hogy csakis a haszon és az úgynevezett ökonomizmus mozgatja még ma és a közeljövőben is a világgazdaságot. Az ökonomizmus olyan, az életünket meghatározó közgazdasági elv, ami a jelen világ döntéshozóinak, a legfőbb tőketulajdonosoknak és politikusoknak társadalomgazdasági ideológiája. Vajon mi ezzel a baj? Hiszen ez csak egy közgazdasági ideának tűnik és jól is hangzik… Tóth Gergely közgazdászprofesszor Gazdasággép című könyvében az ökonomizmust a következőképpen jellemzi: „Ökonomizmusról akkor beszélünk, ha a gazdaságosságra, hatékonyságra, versenyképességre való törekvés már nem az emberi haladást szolgálja, hanem öncélként jelenik meg. Ennek az öncélnak eszközei az emberek, szélesebb értelemben a társadalom és a természeti környezet.”
Azaz ha így folytatjuk, akkor nem tanultunk semmit az elmúlt évek, évtizedek globális folyamatainak következményeiből. Ahogyan azt már Ferenc pápa is megfogalmazta: „A politika és a gazdaság általában egymást hibáztatja a szegénységért és a környezet pusztulásáért. De azt várjuk tőlük, hogy ismerjék el saját hibáikat, és találják meg az együttműködés közjót szolgáló formáit. Míg egyeseket csak az anyagi haszonszerzés hajt, mások pedig megszállottan csak arra törekszenek, hogy hatalmukat megőrizzék vagy növeljék, addig kizárólag háborúk és tisztességtelen megállapodások maradnak, ahol a két felet legkevésbé a környezet megőrzése és a leggyengébbek védelme érdekli.” (Laudato si’ , 196.)
Pedig nincs idő hezitálni, hiszen a világgazdaság egy jó irányváltoztatás esetén is, mint egy óriás teherhajó, csak nagyon lassan áll be megfelelő irányba. Annyi minden megváltozott a pandémia idején, annyi tapasztalat összegyűlt például a globális kereskedelmi és logisztikai komplex rendszerek rendkívüli sérülékenységéről, hogy már emiatt is fordulatra lenne szükség.
Borulási pont előtt állnak ökológiai rendszereink, a levegő és a vizek, a talajok és az erdők szennyeződése, a világóceán degradációja veszélyes szinthez ért. Mindezeknek a fő oka a haszonelvűség, a haszonökonómia, a határtalan növekedés mítoszát követő közgazdasági ideológia, és ezek az ádámi örökségben gyökerező „régi emberi” megoldások. Pedig megváltottként, új emberi szabadságunkat használva, a közjó megteremtésére és annak karbantartására kellene koncentrálnunk.
Nem szabadna újra az úgynevezett gazdasági szükségszerűség, a nyereségmaximalizálás zsákutcájába hajszolni a világot, hanem az ember és közösségei javára, a közjó növekedésére kellene használni kevéske és egyre szűkülő természeti erőforrásainkat.
Van megoldás, és vannak magyar közgazdász gondolkodók, akik ebben hisznek. Az utóbbi néhány évben a közjó közgazdaságát hirdető magyar közgazdászok erényetikai alapú megközelítései (így például Tóth Gergely, Baritz Sarolta Laura nővér munkái) olyan új alapokat és szempontokat mutatnak be, amelyek a mainál sokkal fenntarthatóbb, igazságos világ felé vezetnek. A szerzők megközelítéseit az evangéliumi szeretet keretezi be, ideértve a teremtett világ és a világ alkotójának, Istennek a szeretetét. Ne felejtsük és idézzük fel magunkban mindennap az evangélium üzenetét: ez a szeretet épít, gazdagít, gyógyít, a szeretetlenség beteggé tesz, rombol és öl.
Szöveg: Nemes Csaba
Illusztráció: Pixabay