„Amíg széles körben ki nem fejlesztik a megújuló energiaforrásokat – aminek már folyamatban kellene lennie –, jogos a kisebbik rosszat választani vagy ideiglenes megoldásokhoz folyamodni. Ugyanakkor a nemzetközi közösségben nem sikerül kielégítő megállapodásra jutni azok felelősségéről, akiknek az energetikai átmenet költségeit viselniük kell.” (Laudato si’, 165.)

Az elmúlt hónapok nemcsak a pandémiával, hanem az energiaellátással, az energia árával, az ellátás biztonságával kapcsolatos hírekkel is tele voltak. Az energiaátmenet fogalma az elmúlt húsz évben összeforrott a zöldátmenet, a zöld energia használatára való áttérés egyre sürgetőbb kihívásával. Az elmúlt évtizedekben tanulmányok sokasága az „energialétra hipotézisre” alapozva kísérelt meg becsléseket adni az energiaátmenet folyamatára. A hipotézis, amit felmérésekkel igazoltak, az, hogy fejlődő gazdasági környezetben a háztartási energiahasználat és a folyamatosan növekvő bérek hatására a lakossági igények automatikusan a hipotézis szerinti magasabb fokon lévő energiahordozók felé tendálnak (legyen az akár kényelmi vagy ökológiai szempontból tisztább). Ezek a megfigyelések nagyjából igazak a fejlett és a fejlődő világ országaiban is.

Az energialétra hipotézis azt is feltételezi, hogy a drágább technológiák helyi és nemzetközi szinten magasabb társadalmi státuszt jelentenek. Ebben az esetben a családok nemcsak azért akarnak feljebb lépni az energialétrán, hogy nagyobb energiahatékonyságot érjenek el, vagy kisebb legyen a szennyezőanyag-kibocsátásuk, hanem azért is, hogy bemutassák társadalmi helyzetük, rangjuk növekedését. Számos kutatás bemutatta az úgynevezett tüzelőanyag-halmozás gyakorlatát is, az energialétra felemelkedésének elején és közepén lévő háztartásokban. Normális élethelyzet, amikor a háztartások nem tudnak teljesen lemondani hagyományos energiaforrásaikról, amely a fogyasztói oldalnak az energiaátmenetekben rejlő politikai és szakpolitikai összetettségét is mutatja. A tiszta energiára való átállás meghatározó tényezői közé tartozik ez is, amely rávilágít arra az összefüggésre, hogy sok vidéki háztartásban előfordul az energiahordozó-váltásra, a modernizációra való igény mellett a halmozás is. Ez nemcsak a tőlünk nagyon messzi Indiában, hanem akár a szomszédos Ausztriában és Kelet Közép-Európa teljes egészében is gyakorlat, különösen a vidékies településeken, de akár a központi régiók perifériáin is. Az energiahordozók halmozása, azaz, amint a háztartási szintű energialétrát alkalmazó kutatások kimutatták, a többféle energiahordozó használata, ami a modern és hagyományos energiahordozók egyidejű alkalmazását jelenti (pl. a PB-gáz, szén, fa, elektromosság, vezetékes gáz együttes használata), valószínűleg továbbra is kulcsfontosságú része marad a társadalmi-kulturális energiafogyasztási szokásnak. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a gyakorlat hatással lehet az alacsony szén-dioxid-kibocsátásra és a tisztább energiára való átállás menetére, gyorsaságára. Teljesen normális vidéken a cserépkályha mellett a villanybojler és a PB-gázzal működő tűzhely használata.

A kutatók nemcsak a hagyományos energialétrával kapcsolatos gyakorlatokat vizsgálják, hanem keresik az újdonságokat, azokat az ún. gyenge jeleket, amelyek megmutathatják a jövő általánosan elfogadott technológiáit. Ezen összefoglaló kutatásokban merült fel egy új irányzat, az ún. enernet ami az internetet és az energiát ötvöző kifejezés összevonásból származik. Az enernet működéséhez viszont csakis villamos energiára van szükség, de olyanra, ami mindig, folyamatosan, azaz „szünetmentesen” rendelkezésre áll. Ezzel az eszközzel át is alakulnak majd a hagyományos villamosenergia-fogyasztók, aktív, azaz termelő-fogyasztó-szabályozó funkciókat is ellátó szereplőkké az intelligens hálózatok, az okos mérés és a „dolgok internete” összekapcsolásával, és így nemcsak a fogyasztás lehet kisebb, takarékosabb, de az időjárásfüggő megújuló energiatermelés rendszerintegrációjában is egyre nagyobb szerepe lehet az enernetnek.

Az enernet már legfelsőbb foka az energialétrának? És ha igen, hány fokot kell még lépdelnie egy hagyományos átlagos háztartásnak? Az enernet esetén már tisztán villamosenergia-fogyasztásról beszélhetünk, azaz már nem merül fel az energiahordozók halmozása, ugyanakkor belátható, hogy párhuzamosan egy országban, akár egy régióban, vagy településen egyszerre fordulhat elő az enernetet használó és a PB-palackos, sparheltes, vegyes tüzelésű kazánt használó, villanybojlerrel használati vizet készítő háztartás. Jogos a kérdés, hogy a zöldátmenet jele az enernet, vagy csak egy magas színvonalú és drága, ugyanakkor vélhetőleg jóval alacsonyabb primer energiát használó és csak a háztartások kis százalékában elérhető technológia, vagy annyira elterjedt lesz majd, mint maga az internet. Ahhoz, hogy az utóbbi legyen, erőteljes villamosításra lenne szükség, és csak Magyarországon több ezer MW új, nemcsak időjárásfüggő erőműre, hanem a rendszerintegráció miatt földgázzal működőkre és ún. zsinóráramot adó nukleáris kapacitásokra is.

Aszódi és szerzőtársai összehasonlító elemzést jelentettek meg 19 európai ország energetikai kilátásait illetően az Energy Conversion and Management decemberi számában. A cikkben 19 kontinentális európai ország energiastratégiáját vizsgálva szimulációkat futtattak le a 2030-as és 2040-es évre, egész éves modellekkel, óránkénti felbontással. A számítási eredmények aggasztóak, mert számos ország (így hazánk is) villamosenergia-igényét részben importból fedezi. Csakhogy ha a vizsgált 19 országból csak három az, aki képes önellátásra és exportra, akkor nem tudni, hogy milyen garanciák vannak arra, hogy a nemzetközi piacon importálható legyen a villamos energia azok számára, akik nem tudják ellátni magukat.

Látjuk már a jövő gyenge jeleit, a jövő technológiáit, de nem tudjuk, hogy lesz-e kellő mértékű és szünetmentes ellátást biztosító hozzáférhető villamosenergia-kapacitás, aminek a segítségével használjuk az az új berendezéseket.

Úgy tűnik, hogy elindulunk a szükséges zöldátmenet felé, de nem tudjuk azt, hogy az energialétra fokai léteznek-e feljebb, pontosabban, hogy kellő nyersanyag, kapacitás, pénz és szakértelem áll-e rendelkezésre a háztartások energetikai modernizáláshoz. Másrészt, ha mégis sikerülne 20–30 év alatt, akkor nem ismert, hogy kellő mennyiségű villamos energia áll-e majd rendelkezésre a jelentősen megnövekedő villamosenergia-igények biztonságos ellátáshoz. Megfontolt tervezéssel, hosszú távra szóló döntésekkel adható csak megnyugtató válasz ezekre a kérdésekre.

Szerző: Nemes Csaba

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír