A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésbenn „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. A cikk megírását követően tört ki közvetlen szomszédságunkban az a háború, amely nemcsak a két érintett országra – Ukrajnára és Oroszországra –, hanem az egész világra hatással lehet. A történések fényében emeljük négyzetre a megfogalmazott tennivalók fontosságát...

Az Ukrajnában zajló háború most testközelből is rávilágít, hogy a cikkben taglalt energiaválság talán egészen más léptékű hozadékával is számolnunk kell, mint amit eddig ismertünk.

Az egész világon, de Európa számára is elképzelhetetlen mértékben emelkedtek az energiaárak az elmúlt fél év során. A sokk, amely az energiafelhasználókat – azaz mindnyájunkat (hiszen amint kilépünk a rezsicsökkentéssel védett lakásunkból, piaci árakkal találkozunk) – érte, már létező, és új megoldások felé is terelte a döntéshozókat. Az előrelátóan megkötött, hosszú távú energiaszállítási szerződések mellett

egyre komolyabban kell venni az energiamegtakarításra irányuló fejlesztéseket is.

Közkedvelt mondás, hogy a legzöldebb energia az, amelyet nem termelünk meg. Nagyon egyszerűen fogalmazva: az energiahatékonyság károsanyagkibocsátás-csökkentést, költségmegtakarítást és egyben versenyképesség-növekedést jelent. Az energiahatékonyság fogalmának többféle értelmezése létezik – olvasható a Magyar Szabványügyi Testület honlapján. – Műszaki megközelítésből az energiahatékonyság a ténylegesen hasznosuló és az összes felhasznált energia arányát jelenti, közgazdasági szempontból viszont az energiafelhasználást az elért haszonhoz viszonyítjuk. Az Európai Unió energiahatékonysági irányelvének meghatározása szerint az energiahatékonyság „a teljesítményben, a szolgáltatásban, a termékekben vagy az energiában kifejezett eredmény és a befektetett energia hányadosa”. Az energiamegtakarítás „az a megtakarított energiamennyiség, amely valamely energiahatékonyság-javító intézkedés végrehajtása előtt és után mért és/vagy becsült fogyasztás alapján kerül meghatározásra, biztosítva az energiafogyasztást befolyásoló külső feltételeknek megfelelő normalizálást”; az energiahatékonyság-javulás pedig „az energiahatékonyság növekedése a technológiai, magatartásbeli és/vagy gazdasági változások eredményeként”.

Az energiahatékonyság és -takarékosság az elmúlt 20-30 évben már hétköznapi fogalommá vált, és egyre elterjedtebb gyakorlatok segítik, de 50 évvel ezelőtt – azaz majdnem az idő tájt – történt valami, ami megváltoztatta a világ viszonyát az energiatermeléshez és -felhasználáshoz.

1973. október 17-én kezdődött az úgynevezett első olajválság, miután a Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezete (OPEC) jelentős olajkitermelés-csökkentést jelentett be a jóm kippúri háború során, többek között az arab államok iránti szolidaritásból. Ennek következményeként az első időkben 70 százalékkal, néhány hónapon belül azonban 400 százalékkal emelkedett az olaj ára, ami már jelentős sokk volt minden szereplő számára. Az első olajválságot néhány évvel később, az iráni krízis idején, 1979-ben követte a második: az 1973-as, 3 dollár körüli árról 1979-re 40 dollárra emelkedett a nyersolaj hordónkénti ára. És nemcsak az olaj, hanem a földgáz ára is emelkedéssel reagált. Az alapvető energiahordozók drágulása jelentős költségnövekedést okozott a teljes energiapiacon, ezt pedig a végfelhasználók, tehát az ipar, a szolgáltatások és a háztartások is megérezték.

Az 1973-as és 1979-es olajválság erős jelzései nyomán már a múlt század ’70-es éveitől kezdve igen erős kritikus hangok hallatszódtak a nagy energetikai beruházások, a nyakló nélküli termelés és felhasználások kapcsán. Ezen kritikai folyamatnak fontos képviselője Amory Lovins (Rocky Mountains Institute, RMI alapítója), aki már 1976-ban felvetette az úgynevezett „szelíd energiaátmenet” ötletét. A Sziklás-hegységben 1984-ben megépült házának akkoriban nagyjából két darab 100 wattos égőnek megfelelő kapacitásra volt szüksége a teljes háztartás működtetéséhez.

1990 őszén magam is jártam ebben a házban, és

már 30 évvel ezelőtt is fantasztikus élmény volt látni azokat a természetközeli megoldásokat, amelyeket csak mostanában engednek meg a maguknak az építtetők, tervezők, beruházók.

Európa viszonylag későn ébredt, bár a Európai Közösség negyedik környezetvédelmi akcióprogramja (1987–1992) már rendelkezik önálló „Energetika” fejezettel. A szerzők abból az elvből indultak ki, hogy

a gazdasági növekedés, a hatékony és biztonságos energiaellátás, valamint a tiszta környezet szempontjait össze kell egyeztetni.

Az akcióprogram egy erős, 2000-ig tartó energiahatékonysági növekedési pályát írt le – legalábbis a tervben ez szerepelt. De közös energiapolitika, közösségi zöld energiapolitika ekkor még nem volt. Az Európai Unió későbbi környezetvédelmi akcióprogramjai már kiemelten és integráltan foglalkoznak az energiahatékonysággal, ami egyre fontosabb szerepet tölt be az EU energiapolitikájában is, s amelynek ma már meghatározó eleme a korábban emlegetett „energiahatékonysági irányelv”.

Magyarország az irányelvet nemcsak átültette jogrendszerébe, hanem az elmúlt években egyre jelentősebb lépéseket tett meg mind új szakpolitikai eszközök bevezetésével, mind energiahatékonysági projektek direkt és nagyvolumenű támogatásával.

Függetlenül a fentiekben felvillantott szakpolitikai eszközöktől,

napjaink magas energiaárai már közvetlenül érintik a cégeket, és kérlelhetetlenül a mielőbbi energiatakarékossági fejlesztések felé tereli őket,

hiszen a megemelkedett energiaárakra való odafigyelés egy-egy energiahatékonysági beruházás sokkal gyorsabb megtérülését ígéri. A háztartások esetében sajnos ugyanez sokkal nehezebben kivitelezhető. Magyarországon – nagyvonalú becslés szerint – hárommillió lakást kellene még energetikailag korszerűsíteni, ami egy erőltetett felújítási program mellett is 25-30 évbe telhet.

Szerző: Nemes Csaba

Fotó: Pixabay; Judy Hill Lovins/RMI.org