A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Jó-e az, ahogy a gépesített gazdálkodás korában ma vetünk? Ezen gondolkodhatunk el ezúttal.

Keresztanyám kiskertjében az idén is kinyílt a vetővirág, ez a kis kora őszi hagymás növény, hogy ragyogó aranysárga virágával emlékeztessen bennünket, itt az ideje a magvetésnek.

Mennyi előkészület, remény, imádság kísérte évszázadokon át a magvetők munkáját… Mára meg alig pár ember gondja maradt, hogy mikor, hogyan kerül a földbe az őszi gabona vetőmagja.

Mi már talán a példázatokat sem értjük igazán, amelyek oly nagy számban sorakoznak a Szentírásban a magvetéssel, a konkollyal, az aratással kapcsolatban. De a képek szemléletes szépsége ma is elmélkedésre biztat.

„Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Jöttek az égi madarak, és fölcsipegették. Más mag köves talajba hullott, ahol nem volt neki elég a föld. Gyorsan kikelt, mert nem volt mélyen a földben. Amikor azonban forrón tűzött a nap, elszáradt, mert nem volt gyökere. Ismét más szúrós bogáncsok közé esett. Amikor a bogáncsok felnőttek, elfojtották. A többi jó földbe hullott s termést hozott, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik meg harmincszorosat.” (Mt 13,3)

Andrásfalván egykor a székely gazdák a vetés után így fohászkodtak: „Édes jó Atyám, áldd meg és szenteld meg, hogy jusson minden szegénynek és az ég madarainak is belőle!”

Van Gogh képén még látjuk az ég madarait a békésen járó gazda nyomában, akik bizonyára bőségesen kivették már részüket az aratás után is az elhullott szemekből, és a vetés idején is keresgélik az útfélre hullott vetőmagot. De úgy tűnik, a magvető nem sajnálja tőlük.

Ma a gépesített nagyüzemi gazdálkodás jóval kevesebb hibával, veszteséggel dolgozik, mint kétezer vagy akár csak néhány száz évvel ezelőtt a földművesek. A vetés precíziós gépekkel történik, azonnal takaró borul a magvakra, az aratásnál sincs számottevő szemveszteség, így a madarak része is a magtárba kerül. Az aszfaltozott útra hullott mag már annyi időre sem csírázhat ki, hogy humusszá bomolva segítse rövid kis életével a talaj termékenységének gazdagítását, a tüskebozót, a bogáncs ellen pedig ott a gyomirtó.

Gazdagodunk, ha a betakarított termés mennyiségét nézzük, de közben a teremtett világ szegényedik, pusztul körülöttünk. Az intenzív nagyüzemi mezőgazdálkodás mellékhatása a madarak, a rovarvilág látványos megfogyatkozása egész Európában.

Az első világháború után, amikor hiányoztak az igavonó állatok, nem volt elég szerves trágya a talaj termékenységének fenntartásához, és a földművesek fiatal nemzedéke jórészt odaveszett a csatamezőkön, egyre gyorsuló ütemben kezdték a műtrágyákat használni, megindult a gépesítés, és a növekvő hozamok láttán sokan úgy gondolták, ez a fejlődés jó iránya.

Mára azonban a termőföld humusztartalmának csökkenése, az éghajlatváltozás riasztó jelei, a vízhiány mellett a műtrágyagyártás költségeinek hirtelen emelkedése is arra figyelmeztet, hogy mindenképpen irányváltásra van szükség.

Lehet, hogy még inkább az ökológiai gazdálkodás irányába kellene elmozdulni a mezőgazdaságnak? De mit is tudunk valójában ezekről a termelési módszerekről?

Az IFOAM, az Ökológiai Gazdálkodók Szervezeteinek Szövetsége szerint négy alapelv jellemzi a biogazdálkodást:

„A környezet megóvásának alapelve, ami magában foglalja a biológiai sokféleség, a talaj életerejének megőrzését, a szennyezések elkerülését.

A méltányosság alapelve, ami kiterjed minden kapcsolatra, az üzletfelekkel, az alkalmazottakkal, az állatokkal, a növényekkel, a termőfölddel egyaránt, és nem éli fel a jövő generációk életlehetőségeit.

A gondosság alapelve, ami minden új technológia bevezetésénél körültekintést igényel. Igaz, ezáltal nem »halad a korral« megfelelő ütemben, de elkerül sok tévutat, helyrehozhatatlan hibát is.

Az egészség megőrzésének alapelve kiterjed a fogyasztóra, a termelőre, és az egész teremtett világ minden lakójára.”

Ha egyre több ember próbálja ilyen elvek szerint felépíteni, működtetni a gazdaságát, az mindannyiunk számára az élhető jövőt jelenti. A biotermékek magasabb ára pedig nemcsak a jobb minőséget jelzi, megfizetésükkel támogatóivá válunk ezeknek a törekvéseknek is.

Hasonló szemléletváltásra, ökológiai megtérésre hív bennünket Ferenc pápa is: „Egy átfogó ökológia megkívánja tőlünk, hogy időt szánjunk a teremtéssel való derűs összhang helyreállítására, hogy felülvizsgáljuk életstílusunkat és eszményeinket, hogy szemléljük a Teremtőt, aki közöttünk és környezetünkben él, akinek jelenlétét nem létrehozni kell, hanem fel kell fedezni és fel kell tárni” (Ferenc pápa: Laudato si’, 224).

Magvető havában talán könnyebb ezeknek a gondolatoknak a csíráit is elhinteni minél több ember lelkében.

Szerző: Lechner Judit

Fotó: Lázár Péterné