Az ökológiai válság: közös felelősségünk.
Az ökológiai válság: közös felelősségünk.
II. János Pál pápa üzenetéből a béke világnapja alkalmából, 1990. január 1.
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ma a régóta előttünk görgetett vízügyi problémákkal foglalkozunk.
Fegyverek, háború árnyékéban telik az idei tavasz is. Naponta sok százan halnak meg az orosz–ukrán fronton és Belső-Ukrajnában is sok a polgári áldozat. Miközben mi már érezzük a virágillatú tavaszi szél napsütéssel ölelkező szelídebb hullámait, a szomszédunkban halált osztó rakéták robbanásai uralják a húsvéti idő napjait is.
„Tavaszi szél vizet áraszt…” – hallom a gondolataimon átszűrődő népdal dallamát. Bár az elmúlt években hazánkban és a környékünkön sem volt annyi hó, hogy a tavaszi szél vizet árasszon. Annyira nem volt hó az Alpokban, hogy még az energiatermelésnél használandó hűtővíz is kevés lehet majd a régióban, a Pó folyó kiszáradt és a Duna ausztriai szakaszán lévő vízierőművek is rosszabbul teljesíthetnek. De ennél még sokkal rosszabb a helyzet máshol a világban.
Az ENSZ első vízügyi konferenciájára már több mint negyvenöt éve, 1977-ben Mar del Platában, Argentínában került sor. 118 ország és terület képviselői 12 napon keresztül tanácskoztak, és elfogadták az ún. Mar del Plata-i cselekvési tervet, amely azt javasolta, hogy az országok 1990-ig érjék el az egyetemes tiszta víz használatának és a megfelelő higiéniai körülményeknek a lehetőségét. Ez a mai napig sem sikerült, a helyzet rosszabb, mint valaha. Már akkor is, 1977 után, számos szegény fejlődő ország kért pénzügyi támogatást, de a pénz helyett tanulmányok készültek arról, hogy miként lehetne vízügyi projekteket finanszírozni.
Azóta nem volt hasonló mandátum szintű ENSZ-konferencia, ki tudja, miért kellet csaknem ötven évet várni, hiszen a helyzet tragikus. Két héttel ezelőtt tartottak New York-ban, az ENSZ központjában az 1977-eshez hasonló nagy nemzetközi konferenciát. Igaz ugyan, hogy Stockholmban évtizedek óta vannak nemzetközi egyeztetések, Magyarország is rendezett kétszer nemzetközi vízfórumot, de az ENSZ közvetlen felügyelete alatt a mostaninak volt a legszélesebb mandátuma.
2015-ben a nemzetközi közösség (az ENSZ fenntartható fejlesztési céljai, SDG-i értelmében) 2030-ra tűzte ki célul, hogy mindenki számára tiszta vizet és higiéniát biztosítson (ezt kellett volna elérni 1990-re…).
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF adatai szerint 2020-ban még mindig körülbelül 2 milliárd embernek nem jutott biztonságos ivóvíz az otthonában, az emberek körülbelül egyharmadának nem volt otthon alapvető tisztálkodási lehetősége.
Pedig a higiénia alapvető fontosságú, hiszen a huszadik század elejétől a fejlettebb országokban rohamosan fejlődő higiéniának köszönhető leginkább (mindenféle orvosi és gyógyszerfejlesztésnél is jobban) a megnövekedett várható élettartam.
Még a most eldöntött (de ki tudja, hogy mennyire megvalósuló) javulás jelenlegi üteme mellett is, a 2030-as határidőig még mindig 1,6 milliárd embernek fog hiányozni az otthonából a biztonságos ivóvíz. A márciusi konferencián elhangzottak szerint a következő öt évben meg kellene négyszerezni az eddigi erőfeszítéseket.
A sajtóhírekből arról is tudomást szerezhettünk, hogy Áder János volt köztársasági elnök az ENSZ vízkonferenciájának ülésén arról beszélt, hogy a teljes afrikai kontinens szanitációs vízkezelése megoldható lenne minden afrikai ember utáni 50 dolláros beruházással. Ehhez
egy létező, magyar fejlesztésű technológia segíthetne, aminek révén 15–20 év alatt, évente 6 milliárd dolláros befektetéssel megoldható lenne a szennyvízkérdés az afrikai kontinens egészén, figyelembe véve a népességnövekedést is.
És ha a szennyvízkezelés megoldott, akkor az ivóvízellátás is jelentősen javulhat. A magyar vállalkozás technológiáját széles körben alkalmazzák Ghánában, és már más országokban való beruházásokról is folynak tárgyalások.
Az ENSZ vízügyi konferenciájának záróeseményén több száz, nem kötelező erejű ígéret született kormányoktól, nonprofit szervezetektől és vállalkozásoktól. Ugyanakkor a hírek szerint, sokan elégedetlenül távoztak: nyílt levélben száz vízügyi szakértő szigorúbb elszámoltathatóságra és magasabb ambíciójú célokra szólított fel. Vízügyi és klímaszakértők egy csoportja úgy nyilatkozott, hogy sürgősen át kell hidalni a szavak és a tettek közötti óriási szakadékot.
A fentiekben említett évi 6 milliárd dolláros költség nagyjából annyi, mint amennyit óvatos becslések szerint a harcoló felek kéthetente elköltenek az öldöklő háború finanszírozására. Az egész világ újra fegyvert gyárt, hogy hány száz milliárd dollár értékben, az már fel sem becsülhető. Az viszont biztos, hogy a mostani háború közvetlen évi költségeinek összegéből Afrika vízügyi gondjai megoldhatók lennének egy év alatt, csak az eszköz és a képzett munkaerő szabhatna gátat.
Tavaszi szél vizet áraszt, üde már az illata a földnek, fűnek, fának, készül a fészke a madárnak.
Reményteli, áldott húsvétot!
Szerző: Nemes Csaba
Illusztráció: Pixabay