Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
A 2025. év különleges kegyelmeket hordoz Isten népe és a teremtett világ védelmére elkötelezettek számára.
Az idei szentévben a remény isteni erénye és ajándéka kerül figyelmünk középpontjába, magunkat a „remény zarándokainak” felismerve járhatjuk utunkat – a nagyböjt és a húsvéti ünnepek idején is.
800. évfordulóját ünnepeljük Assisi Szent Ferenc csodálatos költeménye, a Naphimnusz megszületésének, melyben az Úristen által teremtett világ ajándékait tárja elénk.
Ferenc pápa 10 évvel ezelőtt tette meg sürgető felhívását „közös otthonunk gondozására” a Laudato Si enciklika kiadásával „minden jóakaratú ember számára”.
Nagyböjti elmélkedéseink ezekből az ünnepi alkalmakból is forrásoznak; a könyörgéseket a magyar bencés kongregáció zsolozsmáskönyvéből válogattuk.
„Az Úr az én fényem…
Rólad mondja a szívem: "téged keres a tekintetem" - A te arcodat keresem, Uram. Mutasd meg nekem Uram utadat, és vezess engem a helyes ösvényre” (Zsolt 26,7-8.11)
„Alapelveink rossz értelmezése időnként arra késztetett minket, hogy igazoljuk a természettel való rossz bánásmódot, az ember zsarnoki uralmát a teremtés felett, vagy a háborúkat, az igazságtalanságot és az erőszakot” (LS 200)
Megtörtént velünk, hogy azt gondoltuk:
• az ember áll a világmindenség középpontjában, uralkodhatunk a teremtés felett, birtokolhatunk és megtehetünk bármit, amit kívánunk határok és korlátok nélkül;
• pazarlóan (f)elhasználhatjuk a föld javait, erőforrásait, amit pedig Isten közös örökségként MINDENKI számára teremtett (LS 93);
• jogunk van a magunk igazát (NEKEM EZ JÁR!), igényeit megszerezni és megtartani bármi áron, a kiszolgáltatottak figyelmen kívül hagyásával, akár háborúval is;
• jogunk van „az erősebb győz” logikáját használva a gyengébbektől, a hátrányban levőktől elvenni azt, amijük van – például kiirtani az esőerdőket és a területeken a fogyasztói kultúra által keresett cikkeket termeltetni fillérekért az őslakosokkal, akiknek nincs más megélhetésük;
• megtehetjük, hogy a „szükséges fejlődés” nevében újabb és újabb divatáruk, technikai eszközök előállításának a bűvöletében élünk. Közben nem törődünk azzal, milyen árat fizetnek a mi kényelmünkért azok, akik ezeket a termékeket előállítják, és milyen természeti károkat okozunk a gyártási folyamatokkal;
A sort még hosszan folytathatnánk tovább.
„Mi hívők elismerhetjük, hogy ilyen módon hűtlenek voltunk a bölcsességnek ahhoz a kincséhez, amelyet őriznünk kellene” (LS 200)
„Ha a külső sivatagok azért szaporodtak el a világon, mert a belső sivatagok szétterjedtek, a környezeti válság, amiben élünk, mély belső megtérésre hívó felszólítás” (LS 217)
„Nincs két egymástól elkülönülő válság, egy környezeti és egy társadalmi, hanem csak egyetlen, összetett társadalmi-környezeti válság létezik… Átfogó megközelítésre van szükség, hogy legyőzhessük a szegénységet, visszaadhassuk a kirekesztettek méltóságát és ezzel egyidejűleg gondját viselhessük a természetnek” (LS 139)
Mit tegyünk hát, testvérek?
„Korábbi életetekkel ellentétben vessétek le tehát a régi embert… újuljatok meg gondolkodásotok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki Isten hasonlóságára tiszta igazságban és szentségben alkotott teremtmény” (Ef 4,21-24)
Kérünk Urunk, öntsd lelkünkbe az önmegtagadás szent erényét, hogy amit kegyelmedből teendőnknek ismertünk fel, azt segítségeddel véghez is vigyük!