„A talajok éve” címmel írt Nemes Csaba  cikket a május 3-án megjelent Új Emberben a teremtésvédelem rovatban.  Ha nem is nagyon akarunk elképzelni egyn talajnélküli falanszter világot, a talajok rendkívüli csökkenésének a veszélye és a már nem is annyira új terméstechnológiai fejlesztések egy ilyen világ lehetőségét is felrajzolják nekünk. A mai napig „zsíros” magyar földként emlegetjük a hazai magas minőségű termő talajokat, ahol gabona féléket majdnem három millió hektáron, kukoricát mintegy 1, 3 millió hektáron, és például zöldségeket 130-150 ezer hektáron termesztünk. Ugyan a zöldségek közül a paprika és paradicsom esetében meghaladja az 50 százalékot a nem szabad földi termesztés. Pedig a szabadföldi paradicsom íze vetekszik az olasz paradicsom ízével, ha nem jobb.

Az üvegházakban termelt zöldségek nagy részét, néhol még a szamócát is, bizony már a talaj nélküli, ún. aquakultúrás technológiával termesztik, ami egyáltalán nem magyar sajátosság. Hollandiában a talaj nélkül termesztett paradicsom aránya megközelíti a 100 százalékot. Ennél is újabb technológia az aeropóniás növénytermesztési technológia, ahol a  növények gyökerei ködjellegű felhőbe lógnak.

Az ENSZ a 2015. évet a Talajok Nemzetközi Évének nyilvánította Jelmondata „Egészséges talajokat az egészséges életért”. Világ átlagban négyszer olyan gyorsan fogy a termőtalaj, mint ahogy képződik. Európa fejlett részén ez az arány sokkal nagyobb. A talajt egy sor degradációs folyamat érinti Magyarországon is, amelyeknek súlyos következménye lehet:
víz és szélerózió, tömörödés, szikesedés, savanyodás, talajszennyezés;
szervesanyag-tartalom csökkenés.

Az aeropóniás, aquakultúrás, talajt nem igénylő termesztéstechnológiák is lehetnek fontosak, de jó talajok nélkül nehezen képzelhető el hogyan őrizhetnénk meg szántóföldjeinket, a hagyományos magyar ízeket, noha ezek nemcsak évezredes kultúránk részét, hanem a jövőnk élelmiszer-biztonságát is jelentik.