Új felfogás és új kultúra szükséges, amely az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapul.
Új felfogás és új kultúra szükséges, amely az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapul.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
„A talajok éve” címmel írt Nemes Csaba cikket a május 3-án megjelent Új Emberben a teremtésvédelem rovatban. Ha nem is nagyon akarunk elképzelni egyn talajnélküli falanszter világot, a talajok rendkívüli csökkenésének a veszélye és a már nem is annyira új terméstechnológiai fejlesztések egy ilyen világ lehetőségét is felrajzolják nekünk. A mai napig „zsíros” magyar földként emlegetjük a hazai magas minőségű termő talajokat, ahol gabona féléket majdnem három millió hektáron, kukoricát mintegy 1, 3 millió hektáron, és például zöldségeket 130-150 ezer hektáron termesztünk. Ugyan a zöldségek közül a paprika és paradicsom esetében meghaladja az 50 százalékot a nem szabad földi termesztés. Pedig a szabadföldi paradicsom íze vetekszik az olasz paradicsom ízével, ha nem jobb.
Az üvegházakban termelt zöldségek nagy részét, néhol még a szamócát is, bizony már a talaj nélküli, ún. aquakultúrás technológiával termesztik, ami egyáltalán nem magyar sajátosság. Hollandiában a talaj nélkül termesztett paradicsom aránya megközelíti a 100 százalékot. Ennél is újabb technológia az aeropóniás növénytermesztési technológia, ahol a növények gyökerei ködjellegű felhőbe lógnak.
Az ENSZ a 2015. évet a Talajok Nemzetközi Évének nyilvánította Jelmondata „Egészséges talajokat az egészséges életért”. Világ átlagban négyszer olyan gyorsan fogy a termőtalaj, mint ahogy képződik. Európa fejlett részén ez az arány sokkal nagyobb. A talajt egy sor degradációs folyamat érinti Magyarországon is, amelyeknek súlyos következménye lehet:
víz és szélerózió, tömörödés, szikesedés, savanyodás, talajszennyezés;
szervesanyag-tartalom csökkenés.
Az aeropóniás, aquakultúrás, talajt nem igénylő termesztéstechnológiák is lehetnek fontosak, de jó talajok nélkül nehezen képzelhető el hogyan őrizhetnénk meg szántóföldjeinket, a hagyományos magyar ízeket, noha ezek nemcsak évezredes kultúránk részét, hanem a jövőnk élelmiszer-biztonságát is jelentik.