Az Új Ember február 8-i számában egy vízügyes szakember, Háfra Mátyás emlékezett meg a 15 évvel ezelőtti tiszai cianid szennyezésről „Van élet a Tiszában" címmel. A Tiszát 2000. február elején a Szamoson keresztül egy példátlanul nagy cianid-ion koncentrációjú mérgezés érte. Ennek mértéke a Szamoson mért adatok alapján csúcsértékként 32,6 mg/l cianid volt, ami az érvényben lévő határérték több mint 320-szorosa! Az első döbbenet után a lehetséges védekezési stratégia kialakítása került előtérbe. A fő kérdés az volt: Csökkenthető-e a cianid koncentráció bármilyen beavatkozással? A szennyeződés következményeinek kezelésére két fontos üzemrendi döntés született. A Kiskörei Duzzasztómű üzemének módosítása, amely lényegében azt jelentette, hogy a cianidos vizet lehetőség szerint úgy kell levezetni a Tározóban, hogy védeni lehessen a Tisza-tó és a közép-tiszai hullámtéri vizes élőhelyek természetvédelmi oltalom alatt álló élővilágát. A Tisza folyón 2000. február elején levonult szennyezés a vízminőségi kárelhárítási feladatokban addig nem alkalmazott módszereket tett szükségessé. A Kiskörei tározó funkciói közé mindig is beletartozott, hogy az esetleges szennyezések következményeit csökkentse, azonban eddig főleg a feliszapolódás csökkentésében hasznosultak a vízkormányzási lehetőségek. A Tisza vize a cianidtól már február közepén megtisztult. Az elvégzett és a folyamatosan történő vizsgálatok bizonyították, hogy a Tiszában, a Tisza-tavon, a holtágakon és az öntözőcsatornákban nem történt cianid szennyezés.  A térségben a felszín alatti vízkészlet sem szennyeződött.