Az okosság erénye a cselekvés világában az erkölcsi látást jelenti. Képessé teszi az értelmet arra, hogy egy-egy konkrét esetben ki tudja választani a lehetséges cselekvések közül a célravezetőt.

 

Az okosság pontos megvilágításához álljon itt egy részlet a Katolikus Egyház Katekizmusából:

Az okosság erénye a konkrét élethelyzetek értékelésében és az ott meghozott helyes döntésekben mutatkozik meg. Élet-érzék, realitás-érzék ez, amely az adott élethelyzetet az ember igazi javának, az üdvösségnek távlatában értékeli. Az okosság a hit tekintete, amely azt kérdezi: mit kell tennem egy adott szituációban, mi itt Isten akarata?

Az okosság irányítja a többi erényt: az igazságosság, az erősség, a mértékletesség és a többi erény azért erény, mert okos, vagyis az üdvösségre tekint. A spontán módon véghezvitt helyes cselekedet az értelem fénye által lesz értékes emberi cselekedetté. A bűn mindenképpen oktalanság, mert az embert vesztébe irányítja.

 

 

Jézus okosságáról több helyen említést találunk a Szentírásban.

 

 

Az okosság erénye ellen oktalansággal, balgasággal, de bűnös, fortélyos okossággal, a „test okosságával” is lehet vétkezni. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az így tekintett „fortélyos okosság” a legkárosabb az ember életére nézve, mert nem arra a kérdésre válaszol, hogy „mi itt Isten akarata”, hanem hogy „mi az én akaratom”. Az így megvalósult emberi cselekedet pedig nem a köz, a közösség érdekében születik meg, hanem önérdekből, és ezzel el is választja az egyént a közösségtől, így tönkretéve az őt egyébként éltető közösséget és környezetet.

Itt jön képbe a teremtett világ védelme: a jövőnk kárára történő gazdagodás (pl. az erőnkön felül felvett hitel, vagy a természeti környezet ökoszolgáltatásainak megújuló képességén felüli igénybevétele) is ilyen „fortélyos okosság” eredménye. Azt állítjuk, hogy jót teszünk a gépesített monokultúrás mezőgazdasággal, a modern technikai vívmányok életünkben történő szerteágazó használatával, vagy épp a betegségeinknek nem az okait, hanem a tüneteit drasztikus beavatkozással gyógyító orvoslással, miközben ezek terheit – melyek lehetővé teszik, hogy hasznukat egyáltalán kimutathassuk – másra, máshová, máskorra hárítjuk át.

Azonban környezetünk rohamtempóban történő átalakítása nem az okosság erénye szerinti megközelítésből fakad, hanem az önérdek érvényesülése. Minden alkalommal, amikor egy technológiai vívmányt használunk, amelyet a magunk erejéből nem lennénk képesek üzemanyaggal ellátni és amely használatának ökológiai lábnyoma vélhetően nagyobb, mint ami a Föld erőforrásaiból ránk jut, jusson eszünkbe hogy ez nem az okosság erénye szerint való cselekedet, az pusztán a „test okossága”.

 

 

Az okosság alapvetően függ a lelkiismeret tisztaságától. Akkor járunk el okosan, ha mindennapi cselekedeteinkben hallgatunk lelkiismeretünkre és annak alapján visszük végbe őket. A jóra való törekvés lemondással jár, de ez a lemondás mindig egy nemes cél érdekében történik. Az ilyen célnak mindig időtállónak kell lennie, és ebben a célban mindig nagyon hinnünk kell. Az így megcselekedett jó megtartja az embert még a nagyon nehéz körülmények között is, hiszen katartikus életérzést vált ki.

„… a test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke.” (Róm 8,5-6)

 

Az okossággal így élő ember cselekedeteit nem mindenki érti, hisz az evilági értelmezésben nem magyarázható a hasznosságával, hanem túlmutat időn, helyen és önmagán. A „test okossága” sokszor nem fedezhető fel az okossággal élő ember cselekedetein, de éppen ezért nem is zavarják fizikai korlátai: képes függetleníteni magát azoktól.

 

Életünk során számtalan emberfeletti erőt kifejtő, önmaga életét gyertyaként felélő, de messzire világító emberrel találkozhatunk, akik sugározzák az okosságot, annak fent leírt értelmezését. Ezeknek az embereknek nem lehet meghatározó egy rossz hír, nem lehet eltérítő egy földi katasztrófa, mert okosságuk ezen túlmutat. Törekedjünk mi is mindannyian, hogy ilyen okossággal éljük életünket és ekkor megsokszorozzuk erőnket, megteremtjük magunk körül a minket megtartó környezetet is, sőt magunk is az élet forrásává válunk.

 

 

Kükedi Zsolt