Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
Nagyböjti elmélkedés-sorozatunkban pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemléljük a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követhetünk: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Minden elmélkedés végén adunk néhány tippet a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Idei elmélkedéssorozatunkat Ferencz Zoltán szociológus, a Váci Egyházmegye teremtésvédelmi referense készítette.

Ezen a vasárnapon János evangéliumában Jézus sárral és vízzel (a föld és a teremtés elemeivel) adja vissza egy ember látását. (Jn 9,1-41) A történet nemcsak a csoda, hanem a környezet reakciója miatt is fontos: a farizeusok, bár egészséges a szemük, spirituálisan vakok maradnak. Nem akarják látni az igazságot, mert az felelősséggel járna. A Laudato Si’ egyik központi fogalma a „selejtezés kultúrája” (LS 22), ami egy olyan vakság, amely megakadályozza, hogy értéket lássunk abban, ami nem hoz azonnali hasznot. Selejtté nyilvánítjuk a megunt tárgyakat, a maradék ételt, és végül – ahogy a vakon született emberrel is tették – a peremre szorult embereket is. Ferenc pápa szerint ez azt is eredményezi, hogy nincs hely az időseknek, a nem kívánt gyermekeknek; nincs idő a szegényekre. A hatékonyság és a pragmatizmus szabályozza a kapcsolatokat. Ez az ún. virtuális szelekció: a kellemetlen embereket, dolgokat „törölni” lehet (Fratelli Tutti 47); a teremtést pedig hulladékként kezelni. A Laudate Deum (LD 2) figyelmeztetése szerint ma is „vakságban” élünk: látjuk a jeleket (szélsőséges időjárás, olvadó gleccserek), mégis úgy teszünk, mintha minden mehetne tovább a megszokott módon. A felelősségvállalás ott kezdődik, amikor kimondjuk a meggyógyult vak emberrel: „Egyet tudok: bár vak voltam, most látok” (Jn 9,25). Ha látjuk a pusztítást, többé nem mondhatjuk, hogy nem tudtunk róla.
A Laetare vasárnap jelentheti az igazság felszabadító örömét is. Miért örvendezünk a Laetare vasárnapon, amikor eddig a felelősség súlyáról beszéltünk? Mert a látás felszabadít! Megszűnik a kényszer, hogy a reklámok és a fogyasztói elvárások vak eszközei legyünk. Az ökológiai felelősségvállalás nem teher, hanem a méltóságunk visszaadása: Isten partnerei lehetünk a teremtés megőrzésében.
„Isten látása és a világ látása összefügg. Aki nem látja meg Isten ujjnyomát a teremtésben, az végül az embert is csak eszközként fogja nézni.” (LS 115-117)
Heti feladat
Ezen a héten ne dobj ki semmit, amit még meg lehet javítani, vagy aminek új funkciót lehet adni. Ha valamit ki kell dobnod, azt tedd a legnagyobb gondossággal (szelektíven, tisztelettel az anyag iránt). Ne maradjon étel a tányérodon, és ne kerüljön semmilyen élelmiszer a szemétbe. Lásd meg az ételben az életet, ne csak a kalóriát!
A fotót Bánfalvi Tivadar készítette az Országos Kék Túra ösvény egyik szakaszán.
