Az előző héten tárgyalt mélypontról akkor tudunk továbblendülni, amikor kirajzolódik előttünk egy vagy több olyan cél és az azt / azokat alátámasztó új értékek, amelyek eloszlatják a sorozatunk elején bemutatott, „nincs ez rendben így” érzését. Megjelennek és vonzóvá válnak, megmutatják egy olyan új élet lehetőségét, amelyikről már el tudjuk hinni, hogy hosszú távon is fenntartható.

A Szentírásban a megtérések leírásánál mindig felismerhető a folyamatnak ez a lényeges eleme. Gondoljunk csak azokra a helyzetekre, amikor Jézus odaáll valaki (például Máté, a vámos) elé, és hívja őt: „Kövess engem!” Gyakran ezek az emberek már korábban is ismerték az Urat, volt vele kapcsolatuk, tudtak tanításáról – ám most megszületik bennük a rádöbbenés arra, hogy az ő hívása megoldás a kínzó kérdésekre – ő „a Megoldás”.

Általában persze ilyenkor – ahogy Jézus sem a jövőbeni teljes „útitervet” tárja a szavára megtérők elé – nem a teljes megoldás sejlik fel, csak egy-két részlet, lépések, amelyekről hisszük, hogy meg tudjuk tenni azokat. Képesek vagyunk olyan módon élni, amire a hívás szól. Új szokások, amelyekről úgy gondoljuk, hogy át tudunk térni rájuk. Ezek az ökológiai megtérés esetén – tehát ha a Jézussal való találkozásunk minden következményét meg akarjuk jeleníteni a minket körülvevő világhoz fűződő kapcsolatainkban – sokszor apróbb dolgok, például az, hogy le tudok mondani hétköznapokon a húsevésről, vagy az, hogy megoldható, hogy biciklivel járjak munkába. Ritkábban, de előfordulhat az is, hogy egy nagyobb elhatározással indul utunk az ökológiai megtérés felé, olyannal, mint egy fenntarthatatlan munkahely vagy lakhely elhagyása.

Akár kicsik, akár nagyok ezek a kezdeti célok, az közös bennük, hogy már puszta felismerésük is fényt hoz a mélypont sötétjébe, vonzó tulajdonságaik még jobban kiemelik mindannak a tarthatatlanságát, amitől megcsömörlöttünk és így képesek nagy erőket mozgósítani bennünk. Ezek a nagy erők aztán megérlelik az elhatározásunkat a változtatásra és megadják a lendületet, amivel kiléphetünk a megszokott keretekből, szokásainkból, és elkezdhetjük felépíteni új életmódunkat. Az esetek többségében ezeknek az erőknek a nagysága jóval meghaladja azt, amit a mélypont sötétjében elképzelhetőnek tartottunk, de akár még azt is, amit Istenhez fohászkodva kértünk. Ilyenkor könnyű megérezni a kegyelem jelenlétét és hatását a mindennapjainkban. Eltölt minket az öröm, hogy múlóban a kilátástalanság és a lelkesedés, hogy újra vannak olyan céljaink, amikért szívesen kelünk fel.

A kitűzött új céloknak akkor lesz igazán hatása, ha bátrak, azaz ha valódi, érezhető változást hoznak az életünkbe. Az, hogy mit tekintünk bátor célnak, egyénenként változó, de például valószínűleg nem elég azt elhatározni, hogy ezentúl a PET palackokat szelektív gyűjtőbe dobom, inkább azt tűzzük ki, hogy egyáltalán nem veszek olyan italt, amit így csomagoltak. Mik lehetnek ilyen bátor célok? Életünk sok területe fenntarthatatlan, sok az alkalom a változtatásra. Lássunk néhány példát:

Sokak számára meglepő lehet, hogy egy 2011-es kutatás szerint, az átlag magyar család ökológiai lábnyomának legnagyobb része (42%) az étkezéshez köthető. Ez azért reményteli, mert napi, apró döntéseinkkel tudjuk ezt jelentősen csökkenteni. Együnk kevesebb húst. Vásároljunk lehetőség szerint piacokon, és ott is az idénynek megfelelő termékeket, a lakóhelyünkhöz minél közelebb termelő gazdáktól. Kerüljük a túlzottan becsomagolt és előfeldolgozott élelmiszereket, mert ezek növelik a keletkezett hulladék mennyiséget, és „mellesleg” általában rengeteg gyógyszer és méreg felhasználásával készültek. A vízzel való takarékoskodásban is nagy szerepe van annak, amit eszünk. Az élelmiszereink megtermeléséhez felhasznált víz mennyisége többszöröse a háztartásban közvetlenül fogyasztottnak. Ha tehát kádban fürdés helyett zuhanyozunk, és nem folyatjuk a vizet fogmosás közben, az jó, de lehet, hogy az így megspórolt vízmennyiség többszörösét használjuk el fölöslegesen pusztán az ebédünk nem elég tudatos megválasztásával. Ezek a változtatások javarészt bárki számára azonnal elkezdhetőek.

Ha közlekedési szokásainkon változtatunk, akkor egyfelől dönthetünk környezetkímélőbb módok, így a gyaloglás, bicikli és tömegközlekedés mellett, de csökkenthetjük utazásaink mennyiségét is azzal, hogy például a közeli kisebb boltokban vásárolunk a távoli bevásárlóközpont helyett, és több tennivalót fűzünk fel egy-egy körutunkra ahelyett, hogy mindenért külön „szaladnánk”.

Elhatározás lehet az is, hogy felmérjük és csökkentjük háztartásunk mindennapi energiafogyasztását, csökkentjük a felhasznált vegyszerek mennyiségét úgy, hogy természetes anyagokkal váltjuk ki, amit lehet. Célunk lehet a keletkezett hulladék mennyiségének radikális csökkentése és szelektív kezelése is.

Azzal is elindulhatunk a változás útján, hogy új dolgokban keressük a kikapcsolódást. Régi, környezetterhelő, (ráadásul esetleg elmagányosító) kikapcsolódási formáinkat felcserélhetjük olyanokkal, amik az emberek közé vagy a természetbe visznek minket, ott új élményekkel ajándékoznak meg. A természet szemlélése nem csak pszichológiailag bizonyítottan oldja a stresszt, de Ferenc pápa 2016. szeptember 1-jei körlevele óta a „világ hálás szemlélése” az irgalmasság lelki cselekedetei közé is tartozik.

Ha elkezdünk haladni új céljaink felé, akkor további kellemes meglepetések várhatnak még ránk. Az első az, hogy könnyebben megy, mint gondolnánk. Ezzel nem akarom azt állítani, hogy nincsenek a váltásnak nehézségei. Gyakran csábítóan hat a régi, bejáratott, de fenntarthatatlan életmód rutinja. Nagyon is reális veszély, hogy sietség, fáradtság vagy más „nyomás” alatt nagy a kísértés, hogy visszatérjünk a régi kerékvágásba. De állítom, hogy mielőtt belefognánk egy-egy új cél megvalósításába, hatalmasabbaknak látszanak a nehézségek, nagyobbnak a szükséges erőfeszítés, mint azt később tapasztaljuk. Szerintem sokaknak ismerős az „Ettől féltem annyira?” érzés, amit akkor tapasztalunk, ha túl vagyunk egy kritikus lépésen.

Másik meglepetés az lehet, hogy felfedezzük új szokásaink rejtett hasznait. Nem csak arról van szó, hogy egy távoli célért most áldozatot hozunk azzal, hogy elhagyjuk bejáratott, kényelmes, de a teremtett világra aránytalanul nagy terhet rakó cselekedeteinket. Új életmódunk azonnali előnyökkel is megajándékoz minket. Például ha kerékpárral járunk munkába, máris beiktattunk a rendszeres testedzést a napirendünkbe. Ha tömegközlekedésre váltunk, akkor ugyan több időt töltünk úton, de azt használhatjuk olvasásra vagy hangoskönyvek hallgatására, időt találva ezzel zsúfolt napirendünkben az egyébként sokszor háttérbe szoruló tanulásra vagy kikapcsolódásra. Sok hasonló példáról lehet hallani azoktól, akik már haladnak ezen az úton.

Végül pedig új céljaink attól is vonzanak minket, hogy hordozzák kapcsolataink megváltozásának ígéretét. Ha értékké válik számunkra a környezettel összhangba hozott élet, akkor máshogyan fogunk tekinteni a teremtett világra. Észre fogjuk venni olyan részleteit és szépségeit is, ami eddig elkerülte figyelmünket. Ha ráébredünk arra a sok ajándékra, amit Isten a teremtésben nekünk készített, és elkezdjük becsülni ezeket, az közelebb visz minket hozzá. Ha változik a viszonyunk a természethez és Istenhez, akkor valószínűleg ez kihatással lesz a többi emberhez fűződő viszonyunkra is, új kapcsolatokkal és közösségekkel gazdagodhatunk. Végül mindezek hatására az önmagunkhoz fűződő kapcsolat is kiegyensúlyozottabbá, harmonikusabbá válhat, ami új energiákat szabadíthat fel bennünk az út folytatására – de ez már átvezet a következő szakaszba, amelyről gondolatainkat a jövő vasárnap adjuk majd közre.

***

Javasolt kérdések:

– Látok-e olyan változtatni valót az életformámban, ami közelebb vinne a fenntartható élethez?

– Vonz-e valami új cél vagy szokás, amit megvalósítva nagyobb összhangban élhetnék a Teremtővel, a teremtett világgal és magammal?

– Mi kell ahhoz, hogy elkezdjem a változást már holnap?

***

József Attila: Négykézláb másztam

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

Úgy segített, hogy nem segíthetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

Bertók László: Bezártam ajtót, ablakot

Félek, mert már nem szeretek,
létezem csak, mint a kövek.

Egy bombához több a közöm,
mint ahhoz, ki visszaköszön.

Befelé nézek, mint a fa,
ha nincs lombja, nincs madara.

Jó órám is farkasverem,
kapni akarok, adni nem.

Mindörökké magam vagyok,
mint te, aki elolvasod.

Mennék feléd, jönnél ide,
de nem mozdul meg senki se.

Körbeér a történelem,
forog tovább a félelem.

Bezártam ajtót, ablakot,
nem hiányzom, ha meghalok.

Megölelnek az elemek,
mert megint minden lehetek.

És elindulok, mint a vak,
hogy újra megtaláljalak.

Áprily Lajos: Köszönet a napsugárnak

Tavaszodik. Holt tavaszok
fáradt szívembe visszajárnak.
S fáradtan is köszönni kell,
köszönni kell a napsugárnak.

Habos felhők fejem felett
vitorlásan feszülve szállnak.
Üzekedő játékait
köszönöm életnek, halálnak.