„Isten megteremtette az embert, saját képmására…” Ter. 1,27

Mi pedig - amire Ferenc pápa a közelmúltban felhívta a figyelmet - „észrevétlenül lemondtunk az »ember« névről, miközben felvettünk egy másikat, a »fogyasztó« nevet”. Amely már nem Isten képmását hordozza.

A böjti időszak, a mértékletesség gyakorlása remek lehetőséget kínál arra, hogy megálljunk, és elkezdjük lehámozni magunkról a fogyasztás kényszerzubbonyát, hogy alatta újra felragyogjon embervoltunk.

Ha egy pillanatra visszarepülünk az időben, egészen az ókori Görögországba, az athéni piacra, meghallhatjuk, amint Szókratész - körbejáratva tekintetét az áruk tömkelegén - rácsodálkozva felkiált: „Mennyi mindenre nincs szükségem!". Mindezt akkor, amikor a felesleges dolgoknak még közel sem volt akkora bősége, mint ami minket sújt.

Ha tudatosan elkezdjük szétbogozni valódi szükségleteinket mesterségesen feltüzelt vágyainktól, Szókratészhez hasonlóan mi is boldogan rácsodálkozhatunk a boltok áruktól roskadozó polcai között nézelődve, vagy a gombamódra szaporodó szolgáltatások célkeresztjében, hogy mennyi, de mennyi mindenre nincs szükségünk! És közben az is körvonalazódik, hogy mi az viszont, amire van.

Ha az elmúlt pár nap alatt sikerült lelassítanunk, és elcsendesednünk, cseréljük ki a lencsét is, amin keresztül nézzük a világot. Tekintsünk az Isten képmására teremtett ember, és ne a fogyasztó szemén keresztül az életünkre.
Hiszen ezt jelenti a megtérés, amire a böjti időszak hív, vagyis, hogy:

„…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” Róm. 12,2

Állítsuk meg rutinos mozdulatainkat, kérdőjelezzünk meg minden hétköznapi választást, amit eddig természetesnek vettünk, és nézzünk mögéjük. Mérlegeljük, milyen hatása lehet egy-egy döntésünknek, világítsunk rá, hol mondanak ellent tetteink hitünknek.

Mielőtt leemelünk egy árut a polcról, vagy betesszük a virtuális kosarunkba, tegyük fel a kérdést: „Valóban szükségem van rá?”. De ne a fogyasztót kérdezzük, hanem ássunk le ez alá a ránk kérgesedett réteg alá, az Isten képmására teremtett ember válaszáig. Ha a válasz igen, valóban szükségem van rá, lehetőleg még mindig ne tegyük a kosarunkba. Jusson eszünkbe XVI. Benedek pápa gondolata:

„A vásárlás nem pusztán gazdasági tett, hanem mindig erkölcsi cselekvés is.”

Írjuk bele ezt az igazságot örökre a szívünkbe! Legyünk tudatában, hogy minden elköltött forintunk szavazat. Ha megveszünk egy terméket, azzal leadtunk egy voksot az egész gyártási folyamatra, sőt a termék egész életciklusára. Amelynek része lehet gyermekmunka, rabszolgamunka, egészségkárosító munkakörülmények, súlyos tájsebek, talaj, - víz-, levegőszennyezés, állatkínzás, erőforrás pazarlás. Igyekezzünk etikus döntést hozni! Van beleszólásunk:

„A vásárlás az együttérzés kifejezésének lehetőségévé válik, a döntéseink pedig a globális ellátó láncokon hullámszerűen fejtik majd ki hatásukat, ezáltal serkentve a világ legszegényebb országaiban a környezeti, egészségi és munkavégzési feltételek javulását.” Daniel Goleman

Ha valakiről kiderül, hogy lisztérzékeny, ez a tény ezután erősen korlátozza a választásait, nem emelhet le bármit büntetlenül az áruházak tömött polcairól. Ha ezt el tudja fogadni, idővel már észre sem veszi a polcokon azokat az élelmiszereket, amelyek ártanak neki. Egy keresztény ember számára ugyanilyen tabut kellene, hogy jelentsen minden olyan termék vagy szolgáltatás, amely emészthetetlen a benne élő Szentlélek számára, amely nem fér össze vele. Egyszerűen otthagyni, mert az nekem árt, és mert én ártok vele, ha a választásommal támogatom.

„Valóban szükségem van rá?” -Tegyük fel ezt a kérdést azelőtt is, mielőtt beszállunk az autónkba, leülünk egy képernyő elé, vagy rákattintunk egy újabb oldalra! Mert könnyen lehet, hogy nincs rá szükségünk.

Álljunk ellen a kísértéseknek, úgy, ahogy Jézus tette a pusztában, ahogy a mai evangéliumban hallottuk! Persze ehhez először fel kell ismerni a kísértést, és ez ma nagyon nehéz. Egyrészt mert el vagyunk altatva, másrészt mert globalizált világunkban a kezünk sokkal messzebbre ér, mint ameddig a szemünk ellát, így legtöbbször nem tudjuk, sokszor nem is tudhatjuk, hogy mit cselekszünk, mekkora szenvedést okozunk egy látszólag ártatlan, hétköznapi mozdulattal. És ha látjuk is, számos strukturális kényszer akadályoz, hogy helyesen cselekedjünk, szinte láncra vagyunk verve. Mégis törekednünk kell rá teljes szívünkkel, egész lelkünkkel, teljes értelmünkkel, és minden erőnkkel. Mert a fogyasztói és életmódbeli döntéseinkkel is az istenszeretetet gyakoroljuk vagy hanyagoljuk. Próbáljuk meg olyan távolságról beszerezni a szükséges dolgainkat, ameddig ellátunk, vagyis válasszunk lokális termékeket. Ha homályba vész az eredete, keressük a minősített fairtrade, ökovédjeggyel ellátott árukat. Mindenekelőtt pedig legyen a mottónk- és máris kevésbé kötnek a láncok:

„Élj egyszerűbben, hogy mások egyszerűen csak élhessenek!” St Elizabeth Ann Seton

Azt kívánom mindenkinek erre a nagyböjtre, hogy Szókratészhez hasonlóan csodálkozzon rá, mennyi mindenre nincs szüksége, érezze át, hogy a kevesebb mennyivel több, hogy az anyagiak háttérbe szorítása közelebb visz Istenhez, és szabaddá tesz, élje át, ahogy a lemondás által gazdagodik, és a szokásai átalakításával is gyakorolja a könyörületességet a bolygónk sokkal kevésbé elkényeztetett részén élő embertársaink, valamint gyermekeink jövője és Isten valamennyi teremtménye felé.

Szeretettel: Jaczenkó Edit