Minden, ami körülvesz minket, ahogy kilépünk lakásunk ajtaján: a tiszta levegő, a fák az út mentén, egy parkban vagy a települést övező erdőben, a tó, ahol egy meleg nyári napon szívesen időzünk, és a friss víz is ami a konyhában a csapból folyik, közjó. Advent mély csendje, a hagyományaink és a dalok, amit már több száz évvel ezelőtt is énekeltek elődeink, szintén a közjó része, azaz a közösséghez tartozik, a köz-jóllét szükséges feltétele.

„Az éghajlat közjó, mindenkié és mindenkinek a javát szolgálja.” „A természeti környezet közjó, az egész emberiség öröksége, és mindenki felelősséggel tartozik érte.” Ezek a mondatok Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikájából valók „közös otthonunk gondozásáról”. Az enciklikának már az alcíme is bolygónk lakóinak közös sorsára, és ezáltal a közös emberi feladatra utal. Ezért is fontos, hogy meghatározzuk – és ne hagyjuk feledésbe menni – a közjó fogalmát!

A II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes dokumentuma így fejtette ki, mit értünk közjón: „azon társadalmi életfeltételek összessége, melyek mind a csoportoknak, mind az egyes tagoknak lehetővé teszik, hogy teljesebben és könnyebben elérjék tökéletességüket.” E szerint a meghatározás szerint tehát a környezet állapota, a levegő, a vizek tisztasága, az éghajlat stabilitása, a természet egyensúlyos, egészséges volta mind-mind a közjóhoz tartoznak. Ebből indult ki a magyar püspökök Felelősségünk a teremtett világért című körlevele is tíz évvel ezelőtt, amikor hosszan foglalkozott a természeti környezettel mint közjóval. Kiemelte, hogy a jóról, az értékről, a teremtmények céljáról már szent Tamás is nagyon világos tanítást adott, és ma sem tehetünk jobbat, mint hogy – az elmúlt pár évszázad „alternatív” és jellemzően zsákutcába futó társadalmi, filozófiai, piaci, ideológiai próbálkozásai után – ezt az egész világ rendjének keretet adó szemléletmódot felidézzük, és megpróbáljuk érvényesíteni.

A közjóval szemben leginkább a szigorúan vett, önző módon keresett „egyéni jó”, az egyedi ember rövid távú java áll. Márpedig pont ennek, a minden más szempontot félretoló haszonnak a keresése teszi tönkre egyre látványosabb módon az emberiség életfeltételeit, és okoz szenvedést a többi teremtménynek is. Emiatt a sajnos elég egyetemesnek tűnő érdekvezérelt világrend miatt nehéz, sokszor reménytelennek tűnő, és nemegyszer kifejezetten veszélyes magatartás a közjóról, a természeti törvényről, a közös célok előrébb való voltáról tanúskodó életet élni.

Magyarországon alkotmányos védelme van a legfőbb közjószágoknak, hiszen Magyarország Alaptörvénye P) cikkelyének első pontja a következőkről rendelkezik: „A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.”

Mégis, sokszor nálunk is, de a fejlett és fejlődő világ legtöbb országában a hanyagság és érdektelenség éppen elég ahhoz, hogy a közjó sérüljön. Érdemes idézni egy kiváló tudós, Gus Speth (Yale Egyetem professzora) szavait: „Régóta a legégetőbb környezetvédelmi problémákkal: a biológiai sokféleség csökkenésével, az ökológiai rendszerek összeomlásával, az éghajlatváltozás ügyeivel foglalkozom. Azt gondoltam, hogy harminc év tudományos teljesítményével meg tudjuk fogni ezeket. De tévedtem. A legfontosabb környezeti problémák az önzés, a kapzsiság, és a közöny….és ezeket kezelni csak egy spirituális és kulturális átalakulással lehet. De mi tudósok, nem tudjuk, hogy ehhez hogy fogjunk hozzá.”

Ludovico Antonio Muratori olasz filozófus 1749-ben megjelent „Publica felicita” című munkája említi először a „Köz-jóllét” fogalmát: „A legfőbb vágy bennünk, s amely atyja sok másiknak is, a saját egyéni javunk vagy egyéni boldogságunk….. Van egy magasabb szférából származó, nemesebb eredetű Vágyunk is, a Társadalom Java, a Közjó, vagyis a Köz-jóllét. Az első természeténél fogva született, a másodiknak az erény az anyja”.

A fentiekből adódik, hogy az önzést, a kapzsiságot és a közönyt le kell cserélni az okosság, az igazságosság, a lelki erősség és a mértékletesség erényére, ez a társadalom javának, a közjó védelmének az alapja, és utána foghatjuk be szekereink elé a tudomány paripáit is.

A keresztényeknek ma talán az egyik legfőbb feladata, szolgálata a világ felé ezekről az erényekről tanúskodó életet élni. Jézus ugyan soha nem használta a közjó fogalmát tanításában. Mégis, az ő „életviteli szabályai”, melyeket az evangélium ad tudtunkra, pontosan ezeket a központi értékeket mozdítják elő. Oszd meg javaidat, sőt egész életedet másokkal; a felebarátodat tedd Isten után az első helyre az életedben, önmagadról is lemondva; azt cselekedd a másikkal, amit veled is szeretnéd, hogy cselekedjenek – ezek a tanítások, ha valóban megéljük őket, meg tudják fordítani nemcsak a mi életünk irányát, de az egész teremtett világ sorsát is.

Az ő Egyháza pedig, mint Teste és jelenlétének hordozója a világban, olyan valóságokat hordoz és mutat fel újra és újra, amelyek nyugodtan tekinthetők „spirituális közjónak” is. Az egyik ilyen az „ünnep” maga, amire még kereszténységtől eltávolodott társadalmunkban is a legtöbb ember fogékony. Az ünnepben, ünneplésben lelki módon jelen van mindaz, amire ma a világnak oly nagy szüksége van. Csendes eltökéltségünkkel, nem ágáló, de látható „másként élésünkkel” legyünk az ünnep igazi jelentésének tanúságtevői embertársaink között!

Áldott, békés Karácsonyt és sikerekben gazdag, erényekben megerősített új évet kívánunk!