Új felfogás és új kultúra szükséges, amely az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapul.
Új felfogás és új kultúra szükséges, amely az ember teremtésben elfoglalt központi helyzetén alapul.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
Idén az advent a lehető legrövidebb, a negyedik vasárnap estéje már a Szenteste. Ezért negyedik heti elmélkedésünkben már nem ajánlunk választható feladatokat, de a liturgiából és a Laudato si' enciklikából vett gondolatokkal arra szeretnénk hívni azokat, akik követték meghívásunkat, hogy magát az ünnepet is igyekezzünk a teremtés és megtestesülés titkának hívő szeretetével megélni. Így törekedjünk a karácsonyt nem csak magunk, de minden teremtmény számára áldott ünneppé tenni.
Az advent: ránevelni magunkat a múltnál és jelennél biztosabb jövő reményére
Az advent: megélni és megszeretni végességünket a Végtelenbe vetett hittel
Az advent: megbarátkozni korlátainkkal, hogy el tudjuk fogadni mások korlátait
Az advent: az egyszerűség értékének felfedezése
Az advent: az ünnepelni képes szív elsajátítása
Az advent: lemondani saját tökéletességünk ábrándjáról, hogy ajándékba megkaphassuk a tökéletes Szeretetet
Az advent: gazdagsághoz és kényelemhez való ragaszkodásunk feladása, rátekintve arra, Aki szegényen lett egy velünk
Részletek a vasárnap liturgiájából:
Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassátok közénk az Igazat! Nyíljék meg a föld, és teremje az Üdvözítőt! (Kezdőének – Iz 45,8)
„Nézd, magam cédrusfából készült házban lakom, az Úr ládája meg, sátorban lakik.” (Olvasmány – 2Sám 7,2)
Istennél semmi sem lehetetlen. (Evangélium – Lk 1,37)
Ferenc pápa: Laudato sì
A valóság keresztény felfogása szerint az egész teremtés rendeltetése Krisztus misztériuma által valósul meg, aki jelen van az összes dolog kezdetétől fogva: „Minden általa és érte teremtetett” (Kol 1,16). János evangéliumának prológusa (1,1–18) Krisztus teremtő tevékenységét isteni szóként (logosz) mutatja be. De ez a prológus meglepő kijelentést tesz: ez a szó „testté lett” (Jn 1,14). A Szentháromság egyik személye beilleszkedett a teremtett kozmoszba, osztozott annak sorsában egészen a keresztig. A világ kezdete óta, de különösen is a megtestesüléstől fogva a természeti valóság egészében – rejtett módon – Krisztus misztériuma működik anélkül, hogy csorbítaná annak autonómiáját. (LS 99)
A keresztény tapasztalat számára az anyagi világ minden teremtménye a megtestesült Igében találja meg igazi értelmét, mert Isten Fia felvette személyébe az anyagi világ egy darabját, és ezáltal elültette az anyagi világba a végleges átalakulás csíráját: „A kereszténység nem utasítja el az anyagot és a testi valóságot, sőt a liturgikus cselekményben az ember testisége teljesen megkapja igazi értékét, az emberi test itt mutatja meg legbensőbb természetét, hogy a Lélek temploma, és itt jut el a Jézus Urunkkal való egyesülésre, aki maga is testté lett a világ üdvösségéért.” (LS 235)