Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.

A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Állandó szerzőnk a nyár közepén a fecskefarkú pillangóról, a nappali pávaszemről és a génmódosított növények veszélyeiről ír.
A Magyar Madártani Egyesület az idén először hirdetett eredményt az „Év lepkéje” kategóriában, és a szavazás során ezt a címet a fecskefarkú pillangó kapta. Bizonyára feltűnő szépségével érdemelte ki a győzelmet! Ez a védett, veszélyeztetett lepkefajunk az egyre gyakoribb késő tavaszi fagyok és a nagyüzemi mezőgazdaság intenzív vegyszerhasználata miatt országszerte megritkult az utóbbi években, ezért is nagy öröm, ha az ember saját kertjében pillantja meg ezt a csodálatos pillangót! A levendulát látogatja legszívesebben, a „közönséges” káposztalepkék, citromlepkék, dongók, vadméhek közül méretével, pompás színeivel is kiragyog.

De a nyíló virágok sokasága, a vegyszermentes, tiszta környezet önmagában még nem elég ahhoz, hogy gyakrabban találkozzunk vele! Fejlődésének korábbi szakaszaiban is kíméletet érdemel. Hernyó korában elsősorban ernyős virágokon találjuk meg, és a bebábozódás előtti utolsó alakjában olyan feltűnő, hogy biztonsággal felismerhető, és – ha egy hernyóról egyáltalán lehet ilyet mondani – a szépsége miatt is figyelemreméltó, a kártétele pedig igazán nem számottevő. Ezért is érdemes a kertbe édesköményt ültetni, hiszen ez az egyik kedvenc tápnövénye. Néha felbukkan a kapor, a sárgarépa levélzetén, de nálunk sokszor a rután tanyázik, táplálkozik napokon keresztül, mielőtt elrejtőzne a bebábozódáshoz. A peték, a hernyók, a bábok, a kifejlett imágó tehát minden alakjában más-más élőhelyet igényel, kiterjedt kapcsolati hálójába sokféle növény tartozik.

A fecskefarkú pillangók különös szépségüket talán éppen azért kapták egykor ajándékul a Teremtésben, hogy látványos fogyatkozásuk, megritkulásuk felhívja az emberek figyelmét természeti környezetünk elszegényedésére? Ez lenne a küldetésük, sajátos feladatuk?
De van egy másik, egyelőre még jóval gyakrabban látható gyönyörű lepkefajunk is, a nappali pávaszem. Ha kiterjeszti bársonyos, bordó szárnyait, négy óriási kék szem villan meg rajta, ami praktikusan a madarak elijesztésére szolgál, akik így nem tudják, táplálékkal, vagy egy bagollyal kerültek-e szembe hirtelen, és sürgősen továbbállnak a bizonytalan látványtól megrémülve. Bizonyára ez a megfigyelés ihlette meg a klasszikus műveltségű és ábrándos lelkű természettudóst, Linnét is, amikor a lepke tudományos nevét kiötlötte: Inachis Io. Inakhosz görög király szépséges lánya volt a monda szerint Ió, akit Zeusz megszeretett, de a féltékeny Héra elől el akarta rejteni, ezért hófehér üszővé változtatta. Héra mégis megtalálta, és megszerezte az üszőt, őrzését pedig a százszemű Argoszra bízta. Argosz soha nem aludt el, ezért semmit nem lehetett tőle ellopni, de Zeusz Hermészt, a tolvajok pártfogóját bízta meg, hogy segítsen visszaszerezni Iót. Hermész odalopódzott a szörny közelébe, és lantján olyan csodálatosan játszott, hogy Argosz szempillái a gyönyörűségtől elnehezedtek. Amint utolsó két szeme is lecsukódott, Hermész egy csapásra levágta a fejét. Emléke azonban megmaradt, hiszen a lepkén ma is ott vannak a gyönyörű pávaszemek, és amikor a szárnyait összezárva megpihen, a látvány valóban felidézi a mondabeli Argosz utolsó mozdulatait…

De azokban a boldog időkben, amikor a virágok és a lepkék elnevezésével foglalkoztak a görög mitológiában járatos tudósok, senki nem sejtette, milyen veszedelem tör majd a lepkékre az ezredforduló környékén!
A pávaszem petéjét többnyire a csalánra rakja, itt fejlődnek ki a hernyók, amelyek a leveleket rágcsálják, és ha jóllaktak, be is bábozódnak ott helyben. Nálunk a kukoricatáblák mellett, a vízlevezető árkok mentén szinte mindenütt ott nő a csalán, és sokféle rovarnak, lepkefajnak a táplálására szolgál. A csalán mirigyszőrös levélzetén azonban könnyen megtapad mindenféle virágpor, így a kukoricáé is. De mi történik, ha a kukorica már nem „valódi”, hanem beleépítették a Bacillus thüringiensis rovarpusztító génjeit? Akkor bizony a mérgező virágpor is bejut a hernyó gyomrába, abbahagyja a táplálkozást, legyengül, végül sok közülük elpusztul. Ezeket a kísérleteket még jó húsz évvel ezelőtt végezték el Darvas Béla professzor irányításával, amikor nagy volt a veszélye, hogy génmódosított kukoricafajták kerülnek Magyarországon köztermesztésbe. Ez végül azóta sem valósult meg, de akkoriban a biotermesztők, környezetvédők, sok felelősen gondolkodó gazdálkodó összefogása és a politikusok bölcsessége is kellett, hogy Magyarország a mai napig mentes az első generációs génmódosított növényektől! Hogy ezt sikerült elérni, abban bizony a nappali pávaszemnek is komoly szerepe volt, hiszen a kísérletek eredményei igazolták a kukoricába átültetett rovarpusztító gének veszélyességét a Pannon Biogeográfiai Régió védett rovarfajaira nézve.

Ma azonban megint hasonló veszélyekkel kell szembenéznünk, és újra „árgus szemekkel” kell figyelnünk, hiszen az EU Bizottság új GMO-javaslata feláldozná a fogyasztók jogait és komoly környezeti károkat okozna, ahogy a Magyar Természetvédők szövetsége írja pár napja kiadott sajtóközleményében:
„Brüsszel-Budapest, 2023. július 5. Az Európai Bizottság ma közzétette a génmódosított növények új generációjának (új GMO-k, vagy most már úgynevezett „új génkezelési technikák”) deregulációjára vonatkozó jogalkotási javaslatát. A javaslat eltörölné az engedélyezési és jelölési követelményeket, az élelmiszerbiztonsági és környezetvédelmi vizsgálatokat és az új GMO-kra vonatkozó mindenféle felelősségi eljárást. Ennek következtében a fogyasztók, a gazdák és az élelmiszer-feldolgozók nem kaphatnának tájékoztatást arról, hogy az általuk termesztett, vásárolt és elfogyasztott növények és élelmiszerek tartalmaznak-e új GMO-kat vagy sem.
Az Európai Bizottság a polgárok jogainak védelme helyett az óriáscégek hosszan tartó kampányának enged. Megdöbbentő látni, hogy a Bizottság lényegében azt mondja, hogy az agrobiznisznek nem kell viselnie a teszteletlen új GMO-k szántóföldjeinkre kiengedése és tányérjainkra való kijuttatása által jelentett kockázatokat, de a fogyasztóknak, a gazdáknak és a természetnek igen – emelte ki Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.”
Vajon ezúttal sikerül Hermésznek, (mai nevén talán a nemzetközi agrobiznisznek…) elaltatni a százszemű Argosz, vagyis a felelősen gondolkodó európai polgárok éberségét? Vagy vészesen fogyatkozó gyönyörű pillangóink figyelmeztető szárnyrebbenéseire még időben felriadunk? Vagy elég, ha a teremtett világ iránti felelősségteljes gondoskodás helyett könnyelműen csupán a Gondviselésre hagyatkozunk?
„…eh, mért gondoskodnám?
Jó az Isten, majd gondot visel rám.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Pillangói könnyelmű lelkemnek”
(Petőfi Sándor: Dalaim)
Szöveg és kép: Lechner Judit
