Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben.
Érdekes a március e régi elnevezése, de szépen kifejezi ezt a hatalmas erővel meginduló sarjadást, rügyezést, bimbózást, amit az ember a fűtött szobából kimerészkedve, hüledezve szemlél heteken át. A téli hideg valóban visszatért az idén is a februári langyos, kora tavaszt idéző napok után, mégis a kökörcsinek már kinyíltak a dolomit sziklagyepek lejtőin, sárga virágát bontja a som, készülődnek a kertekben a jácintok, tulipánok, a nárciszok bimbóit pedig már meg is lehet számolni. De az igazi látványosság, ami nem is minden évben jön el, és néha áprilisra húzódik át, az a mandulavirágzás ünnepe.
„Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
Nemhogy a pannon-föld északi, hűs rögein.
S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifjú Tavaszt?”
(Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról)
Ez a virágcsoda már valóban az igazi tavasz közeledtét ígéri. Igaz, ahhoz magyarnak is kell születni, hogy ezzel a verssel köszönthessük a fákat, és a kikelet havát… Janus Pannonius még latinul írt a merész dunántúli mandulafácskáról, de Weöres Sándor csodálatos fordításának hála, ma már ékes magyar nyelven szólít meg évszázadok távolából a költő. De ki lehetett a tavaszt olyan nehezen váró kicsi Phyllis?
A rege szerint ez a görög királylány egykor olyan türelmetlenül várt késlekedő szerelmére, hogy mire a vőlegény megérkezett hosszú útjáról, mandulafává változott bánatában. Kedvese simogatására virágba borult, de visszaváltozni már nem tudott, örökre a fába zárva maradt. A korabeli olvasók jól ismerték a történetet, így könnyen megértették a hasonlatot.
A mandulafa elsőként nyílik ki a gyümölcsfák közül ma is, és mivel nálunk csak jövevény, eredetileg melegebb déli tájak lakója, sokszor fagynak el a virágai a hirtelen visszatérő márciusi télutó éjszakáin. Pannóniába már a rómaiak magukkal hozták, így története jóval több mint ezeréves is lehet itt, a Kárpát-medencében. Termeszthetőségének északi határa valahol ott húzódik, ahol a szőlőé, az őszibaracké. Ez a határ talán éppen most tolódik megint észak felé… Igen, kisebb-nagyobb klímaváltozások voltak már az utóbbi ezer évben is, erről sokszor éppen a történelmi leírások tanúskodnak. Amikor Mátyás királyt a Duna jegén állva választották királlyá, igencsak hideg esztendők jártak, nem csoda, hogy Janus is szánalommal nézte a télben kivirágzó mandulafácskát.
A mandula ma is Pécs környékén terem legszívesebben, és a Balaton-felvidéken meg a budatétényi kopár dombokon. Csodálatos tájfajták keletkeztek ezeken a napos, meleg termőtájakon az évszázadok során. Mivel a mandula ritka lombozata nem árnyékol erősen, a szőlőkben is gyakran ültették a sorok közé, arra gondolva, hogy valamelyik csak terem a kettő közül, hiszen az időjárás viszontagságait mindkét növény megszenvedte, nem minden esztendő hozott jó termést.
Sokfelé, ahol valamikor őszibarackot termesztettek, az alanyként használt keserűmandula tör fel, annak magoncai vadulnak el a felhagyott ültetvények helyén, így jelennek meg Budaörsön is, a Törökugrató környékén mindenfelé a bozótban, valamikor gondosan művelt régi szőlőkről, elhagyott kiskertekről tanúskodva.
A hazai faiskolák kínálatában mostanában már megjelentek a spanyol, olasz, francia eredetű fajták is. Ez a tudatos fajtaváltás is lehet egy módja a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásnak. Lehet, hogy a mandula számára még előnyt is jelent a felmelegedés? Nagyobb biztonsággal érik be a gyümölcse ősszel, és ritkábban károsítják a tavaszi fagyok a virágát? De az újak mellett meg kell őrizni a jól bevált hazai fajtákat is, hiszen ezek lehetnek a további nemesítés alapanyagai. Nem feledkezhetünk meg a szórványgyümölcsösökben még ma is megtalálható, szabad beporzásból származó magoncokról sem, amelyek csodálatosan gazdag, egyedi örökítőanyagot hordoznak génkészletükben.
A kultúrnövények, így a mandulafajták is bizonyos tekintetben emberi alkotások, ugyanakkor teremtmények is. A természeti világ törvényeinek alávetve élnek, szaporodnak, táplálnak gyümölcsükkel, gyönyörködtetnek pompás virágzásukkal. Amikor az ember elültet egy fát, vagy csak felfedezi a bozótban, és rácsodálkozik a szépségére, a mandulát egykor megálmodó isteni szándékot fürkészi, hiszen minden növényfajnak különleges üzenete van számunkra.
Arra kaptunk meghívást, hogy az Atyaisten eszközei legyünk abban, hogy bolygónk olyan legyen, amilyennek ő megálmodta, amikor megteremtette,
és megfeleljen az ő tervének, amellyel békét, szépséget és teljességet akar adni neki.” (Ferenc pápa: Laudato si’ 53)
Igen, egy szépen művelt mandulaültetvény a gondosan megválasztott termőhelyen ma is csodálatos dísze Pannóniának! Békét, szépséget és teljességet sugároz maga körül, valóban olyan módja lehet a földhasználatnak, mint amit egykor a Teremtő megálmodott…
Szöveg és kép: Lechner Judit