Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Egy környezettudatos ember milyen karácsonyfát vesz? Ezúttal erre a kérdésre ad választ szakértőnk.
„Nől a dér, álom jár, hó kering az ág közt,
Karácsonynak ünnepe lépeget a fák közt…”
(Weöres Sándor)
Az ünnephez Magyarországon pár száz éve szorosan hozzátartozik a karácsonyfa-állítás szokása. Többnyire még ma is az illatos lombú lucfenyőt visszük be a szobába ilyenkor, és talán végig se gondoljuk, mennyi szimbólum, titkos jelentés kapcsolódik a karácsonyfa kiválasztásához, díszítéséhez.
A lucfenyő a mai Magyarország területén csak a nyugati határszélen őshonos, az Alpokalja párás, hűvös klímáján érzi magát otthon. Persze a karácsonyfa-termesztésre szánt ültetvények nem csak ott vannak, Zalában, Borsodban is ad kemény munkát, tisztes megélhetést sok családnak a fák ültetése, gondozása. Néhol a villanyvezetékek alatti területet hasznosítják így, hiszen itt az erdő úgyse nőhet az égig, és ha nem tőben vágják ki a fát, hanem magasabban, hagyva alul néhány ágemeletet, így a fa tovább él, újra hajt. A fenyők természetük szerint sudarat nevelnek, de ha elpusztul a csúcsrügy, akkor a főhajtás helyét több oldalág veszi át, és három-négy új csúcsa is nőhet a fának, amiből pár év alatt szabályos, szép kis karácsonyfák fejlődnek, így többször is „szüretelni” lehet a területről! Talán ez a leginkább környezetkímélő termesztési mód, hiszen a talajt ritkábban bolygatja meg.
Mégis, szabad-e élő fát kivágni a néhány hetes ünnepi hangulat kedvéért? Minden évben újra felmerül a kérdés, de érdekes módon ugyanakkor az éjszaka is villódzó elektromos fényfüzéreken jóval kevesebben sopánkodnak, pedig azokban is részben „zöldáram” dolgozik. A biomasszára alapozott erőművekben valóban teljes erdők tűnnek el, de hát ezen jobb, ha nem gondolkodik el a „fogyasztó”, még esetleg lekapcsolná a díszkivilágítást…
Vágott vagy gyökeres? Első hallásra úgy hinné a környezettudatosan gondolkodó ember, hogy feltétlenül a gyökeres fenyő a jobb megoldás, de itt már sok mindent meg kell fontolni. A fenyők gyökerei természetük szerint gyéren elágazva, a talaj felső rétegében messze elnyúlva fejlődnek, így ha egy mozdítható méretű földlabdát próbálunk körülásni a kiemeléshez, ezeket a gyökereket éppen elvágjuk, ezzel erősen csökkentve az eredés esélyeit. Lehet persze szakszerűen, szabályos földlabdát nevelve, évenkénti átültetéssel kényszeríteni a fát, hogy egy kis területen belül szője át szépen, sűrűn a talajt, és így talán sikerül megmenteni a jövőnek a kiültetésre szánt fácskát, de hát ez erősen munkaigényes, nehezen hiszi el a vásárló, hogy jogos a jóval magasabb ár a többször átiskolázott növényekért. De azon is el kell gondolkodnunk, hogy ha a földet is elvisszük a területről, ott a talaj legértékesebb termőrétegét hordjuk le éppen azokról a dombokról, ahol aztán később az erózió szabadon pusztítja a megbontott termőföldet, a csupasz, terméketlen szikláig elhordva az évezredeken át felhalmozott humuszt. A földlabdás fenyők szállítása is körülményesebb, így környezetterhelőbb, mint a vágott fáké. Az ország legnagyobb részén az éghajlat egyébként is túl száraz, forró a fenyőfélék számára, a klímaváltozás pedig egyre jobban megviseli őket, a gyökeres fácskák „megmentése” ezért ritkán sikeres.
A műanyag fenyők gyártásának, szállításának, későbbi esetleges újrahasznosításának, lebomlásának ökológiai lábnyoma mindenképpen jóval nagyobb, mint a zalai karácsonyfácskáké! Nem sok nyomós érv szól mellettük…
Az emberélet nagy fordulói, a születés, a felnőtté érést ünneplő ballagás, a lánykérés, az esküvő, a temetés elképzelhetetlen virágok nélkül. A virág titokzatos lénye segít átélni, megélni a változások misztériumát, és senki nem sajnálja a hervadó csokrot az ünnep elmúltával. Itt és most, a mi kultúránkban, hagyományunkban hasonló a szerepe a karácsonyfának. A lakás, a ház attól válik otthonná, hogy kiválasztjuk, hazavisszük, felállítjuk, feldíszítjük benne évente újra a fát, megbontva ezzel a mindennapok rendjét, hogy így várjuk méltó módon a Megváltó születését.
A teremtésvédelem gondolatával egész éven át sokat foglalkoztunk, lassan beépül mindennapi döntéseinkbe, választásainkba, hogy átgondoljuk, mivel terheljük meg élő környezetünket, hogyan védjük a vizeinket, a levegőt, a termőföldet. A vásárlás, készülődés lázában sem feledkezhetünk meg minderről, de a felebaráti szeretet, a méltányosság gondolata előkerül-e, amikor a hetek óta a szabadban dolgozó karácsonyfatermelőkre, -árusokra tekintünk, akik több éves munkájuk gyümölcsét hozzák el ilyenkor a piacra? Ne várjunk a vásárlással az utolsó délelőttig, követelve az „akciót”, ne hagyjuk alkudozva megkeseríteni az ünnepvárás közös örömét. Bizony, méltó a munkás az ő bérére…
Szöveg és kép: Lechner Judit
Magyar Kurír