2003-ban az OECD a Jelentkező kockázatok a 21. században: cselekvési menetrend, majd 2011-ben a Globális sokkok című jelentésében, 2012-ben pedig az USA Hírszerző Tanácsának jelentésében mutattak rá arra, amit 2015 óta Bill Gates és kutatócsapata is többször jelzett, hogy nagy a veszélye egy olyan járványnak, mint ami most megbénította a világot.

A világ legnagyobb agytrösztjei, kitűnő tudósok, stratégiatervezők, közéleti személyiségek csaknem húsz éve ontják az információkat erről a veszélyről, de úgy tűnik, hogy a világ politikai és pénzügyi döntéshozói nem hallgattak rájuk.

Vajon más globális méretű veszélyek előrejelzésével nem ugyanez a helyzet? 1988-ban alakult meg a Meteorológiai Világszervezet (WMO) és az ENSZ környezetvédelmi intézménye (UNEP) együttműködésében az Éghajlatváltozási Kormányközi Tárgyaló Testület, az IPCC. A testület öt-hat évenként ad ki átfogó, sok ezer tudós munkájára alapozott, majd a kormányok delegáltjai által elfogadott jelentéseket.

Talán a 2007-ben megjelent jelentés volt az első nagy visszhangot kiváltó dokumentum, és széles horizontú előrejelzés a lehetséges következményekről, valamint azok elkerülésének eszközeiről. Legutóbb 2018-ban a Másfél fokos időközi jelentésben, majd 2019-ben az óceánok és jégtakarók állapotáról szóló tematikus jelentésben adtak figyelmeztető prognózist. Utóbbiban többek között arról írnak, hogy a Földön minden ember közvetlenül vagy közvetve, de erősen függ az óceánoktól és a krioszférától (a jégmezőktől). Az óceánok lefedik a glóbusz 71 százalékát. A krioszféra a globális rendszer fagyott, de igen fontos alkotóeleme. A Föld szárazföldi területének körülbelül 10 százalékát gleccser vagy más jégtakaró borítja. Az óceán és a krioszféra egyedi élőhelyek helyszíne, és szoros kapcsolatban van az éghajlati rendszer más elemeivel a víz, az energia és a szén körfogásán keresztül. Az óceánok és a krioszféra jelenleg előrejelzett állapotreakciói az ember által indukált üvegházhatásra, a folyamatos globális felmelegedésre, ideértve az éghajlati visszacsatolásokat is, veszélyes, hirtelen és visszafordíthatatlan változásokat eredményeznek, melyek az egész emberiséget érintik.

Legyinthetünk, hiszen oly messze van tőlünk. Csakhogy – hogy csupán egy példát hozzak – az óceán és kapcsolódó élővilága, a több ezernyi algafaj adja a levegő oxigéntartalmának kétharmadát. Emberi hasonlattal élve „csak” a tüdő van óriási veszélyben. De megemlítendő, hogy az óceánok a sarkok jégtakarójával kölcsönhatásban adják az éghajlat egyik stabilitási elemét, az időjárási szélsőségek bizonyos korlátok között tartásának készségét.

Az Európai Unió koppenhágai környezeti elemzőközpontja által kiadott jelentések sorozata mutatja be már több évtizede az egyre súlyosabb környezeti degradációs folyamatokat. Legutóbb 2019 decemberében tették közzé jelentésüket (erről már írtam ezen a portálon), ahol sok fontos állítás mellett azt írják, hogy „globálisan tekintve a szárazföldi környezet 75 százaléka, a tengeri környezet 40 százaléka mára súlyos mértékben megváltozott. A Földön kivételesen gyorsan csökken a biológiai sokféleség, és több fajt veszélyeztet a kihalás, mint az emberi történelemben bármikor. A bizonyítékok azt mutatják, hogy a biológiai sokféleség hatodik tömeges kihalási hulláma van folyamatban.” A földi élet immunrendszere, amit a sokféleség testesít meg, kritikus állapotba került. A jelentés bemutatja, hogy

a környezetszennyezéshez köthető megbetegedések és korai elhalálozások jelentette globális veszély már háromszor nagyobb, mint amit az AIDS, a tuberkulózis és a malária okozott.

Ez pedig, a technológiai fejlődés miatti gyorsulás folytatódása esetén, még további, messze ható kockázatokat is hordoz magában, különösen ha a kedvezőtlen hatások miatt összeomlik az ökoszisztéma akár „csak” az Északi-sarkvidék, a korallzátonyok vagy az Amazonas menti esőerdők esetében. Az ilyen típusú hirtelen és visszafordíthatatlan változás komolyan megzavarhatja a természet alapvető javakat biztosító képességét. Ez a képesség az emberi élet számára nélkülözhetetlen élelem és egyéb erőforrások biztosítása, a víz tisztaságának és a talaj termékenységének megőrzése.

Úgy tűnik, hogy a politikai és pénzügyi döntéshozók most sem törődnek az elmúlt évtizedek globális környezeti kockázataival és azok következményeivel, valamint a lehetséges megoldásokkal foglalkozó dokumentumok, jelentések legfőbb üzeneteivel, amelyeket – sokszor a világ kormányainak támogatásával – a világ legjobb elemzői, tudósai állítottak össze. Nem hallgatnak az évtizedes figyelmeztetésekre, pedig a változás, a „jövő” megkezdődött, és most nem sok jót ígér számunkra…

Most mindennél fontosabb lenne a döntéshozók lelkiismeretes, józan és mindenre kitekintő viselkedésére. Ahogy azt Ferenc pápa Áldott légy (Laudato si’) kezdetű enciklikájának 178. pontjában olvashatjuk:

A politikai nagyság akkor mutatkozik meg, amikor – nehéz időszakokban – nagy elvek szerint munkálkodunk és a hosszú távú közjóra gondolunk.”

Fotó: Pexels.com

Nemes Csaba/Magyar Kurír