„Befonnak egyszer téged is
valami pompás koszorúba
idegen lesz majd és hideg
minden akár e bécsi utca
elgurulsz mint egy villamos
utánad felgörbül a vágány

kutyatej páfrány
tör át a járdán

kit érdekel hogy erre jártál…”
(Kányádi Sándor: Halottak napja Bécsben)

Áll a költő az Ágoston-rendiek fehérre meszelt templomában, oszlopnak vetett háttal, szól Mozart Requiemje, és közben kavarognak a gondolatok, érzések, emlékek életről és halálról, meg arról, ami utána vár ránk… Különös ez a költemény, nem is mindennapi olvasmány, de ezen a baljós tavaszon jó elővenni, újraolvasni, vagy akár meghallgatni a világhálón a nemrég eltávozott költő saját előadásában!

„Róla is majd emlékezzél
akiért a földre jöttél
jézus meg ne feledkezzél

adjad hogy jó véget érjen”

Európában mostanában mindennap halottak napja van. Valakiért, valahol éppen szól a Requiem.

Különös, hogy ez a vészterhes időszak nálunk éppen a természet tavaszi újjászületésével együtt kezdődött! A vers elején az apró kép, ahogy a kutyatej, a pitypang páfrányként szétterülő levélkoszorúja áttöri a járdát, minden áprilisban újra visszaköszön a gyalogosan járó ember számára. Most, hogy ennyi időnk lett hirtelen, érdemes lekuporodni az apró csodák mellé, és közelről is megszemlélni őket! Ez a parányi növény micsoda életerővel dacol nehéz sorsával, és teszi a dolgát a beléírt törvény szerint… Szorosan a járdára lapuló levelei alatt gyűlik a városi por, tavalyi korhadt falevél, kutyaszőr, és mindez még itt is sovány humusszá érlelődik! A gyökér mélyen a kő alá fúrva keresi, kutatja a vizet, az ásványokat, raktározza a tavaly begyűjtött tápanyagot, a levelek tisztán ragyogó smaragdzöld műhelyében pedig már épül, formálódik a növényke évente megújuló teste! Még apró árnyéka is segít a párát minél tovább őrizni, a nap felé forduló, aranysárga virága pedig kínálja a nektárt, a virágport az éppen arra tévedő rovaroknak, édes illatot a járókelőknek. A poros, száraz és már hamarosan felforrósodó járda, a kőkerítés sivatagában apró oázist jelent az élet számára minden parányi pitypangbokor.

A pitypang, vagy kákics, vagy kutyatej, illetve gyermekláncfű méltatlanul üldözött gyom a kertben! Az egész növény tele van keserű gyógyító anyagokkal, a levele virágzás előtt még salátaként is ehető.

Figyeljük meg a kertben, az erdőszélen, a buszmegállóban, ahogy reggel kinyílik, és boldogan körüldongják a méhek! Virágport, nektárt is találnak rajta bőségesen, jóllaknak vele a télen legyengült családok, így mire a gyümölcsfavirágok kinyílnak, már ott vannak a közelben a tettre kész megporzók, dongók, vadméhek is, ezért lesz gazdagabb a termés ott, ahol a gyep tele van pitypanggal. Mélyen a talajba nyúló karógyökerei mentén levezeti a csapadékot a talaj alsó rétegeibe. A tápanyagot testébe beépítve megtartja, és pusztulása után könnyen felvehető formában hagyja hátra a többi növénynek. A karógyökér helyén még szellőztető kürtő is marad, ami különösen a nehéz, hideg agyagtalajokon segít.

Ha a körte, az almafa levele a vashiánytól sárgul, az alatta meghagyott vagy újra betelepített pitypang még ezen is segíthet, hiszen a talajban lévő kötött vasat is hozzáférhető, könnyebben felvehető vegyületekbe rendezi a gyümölcsfa számára.

Az ember a saját kertjében szemlélődve sokszor többet lát a tavaszból, mintha körbeutazza a fél világot. Gondolatban viszont most is megtehetjük, ha a pitypangvirágzás vidám diadalútját követjük. Itt, az északi félgömbön évente újra és újra megindul egy derült, fényes márciusi reggelen, talán Ázsiában vagy Görögországban, a virágzás percről percre terjed nyugatra, és naponta körbekeringőzi a bolygót, Héliosz szekerét követve. Közben a melegedő április csalogatja egyre északabbra, míg végül valahol Norvégiában vagy Kanadában a ragyogó sárga szalag teljesen letekeredik, és követik az ezüstös bóbiták, amik képükben már nem a napot formázzák, hanem a csillagokat! A Föld Nap körüli pályájának egy bizonyos szakaszán jár évente errefelé pár hétig, a pitypangnyílásnak tehát a nagy kozmikus térben meghatározott helye van, a Föld tengely körüli forgása pedig az időben teremti meg a nappal és az éjszaka, a kinyílás és az összecsukódás gyönyörű ritmusát…

„Akarva nem akarva
itt meg kell állanunk
valami eltakarta
vezérlő csillagunk”

Egyre inkább úgy tűnik, a válság után nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk. Nagypéntek van már hónapok óta, most még jön egy bizonytalanul hosszú, fájdalmas, sötét árnyakkal teli nagyszombat, ami talán addig fog eltartani, amíg komolyan meg nem születik bennünk egy új, a teremtés szándéka szerint való világ terve. Egymást gyógyító, tápláló, vigasztaló, gyönyörködtető pitypanglelkülettel élve, a veszedelem árnyékában talán már meg is kezdődött bennünk a változás…

Szöveg és kép: Lechner Judit

Magyar Kurír