A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Szakértőnk nem osztja a sajtóban megjelenő szenzációhajhász kijelentést, hogy „12 év múlva itt a pokol” az éghajlatváltozás miatt, de azért nem véletlen a cikk címe...

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) harminc éve, 1988-ban megalakult nemzetközi multilaterális szervezet. Létrehozását az ENSZ Környezetvédelmi Programja, a nevével ellentétben intézményként működő UNEP és a Meteorológiai Világszervezet, a WMO kezdeményezte, majd az ENSZ közgyűlése erősítette meg az éghajlatváltozással foglalkozó határozatában. Jelentős szerepe volt abban, hogy az 1992-es riói fenntarthatósági csúcson elfogadhatták az éghajlatváltozási keretegyezményt. Az IPCC-nek mint folyamatosan elemzéseket készítő és egyben tárgyaló, egyeztető testületnek most is kiemelt szerepe, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos kutatási eredményeket összefoglalja és azok alapján intézkedéseket dolgozzon ki.

Az IPCC-nek három munkacsoportja van, ezek az éghajlati rendszer működésével, az éghajlatváltozás hatásaival és az azokra való felkészülés, az alkalmazkodás lehetőségeivel, valamint az éghajlati rendszerre gyakorolt emberi hatások mérséklésének lehetőségeivel foglalkoznak. Emellett létezik egy olyan munkacsoportja, amelynek feladata az üvegházhatású gázokra vonatkozó számítások, illetve leltár készítésének módszertanára vonatkozó útmutatók összeállítása. A testület fő tevékenysége átfogó jelentések készítése, amelyek a munkacsoportok tematikai felbontását követik, valamint készít úgynevezett szintézisriportot és egy nagyon jól átlátható összefoglalót a politikai döntéshozók számára. Miután az IPCC hivatalos ENSZ-testület, jelentéseit a kormányzati delegációk plenáris ülésein fogadják el: ez egyben erősíti a jelentésekben foglalt megállapításokat, hiszen nemcsak szilárd tudományos hátterűek, hanem komoly nemzetközi felhatalmazás is áll mögöttük, ugyanakkor vannak olyan esetek, amikor egy-egy kormányzati delegációnak nem tetsző, vélt érdekeit sértő tudományos megállapítás kimarad a jelentésekből.

Ez idáig öt úgynevezett értékelő jelentés készült. Ezek közül is a negyedik volt talán a legismertebb, amelyet 2007-ben adtak ki, és ennek nyomán kapta meg a testület (ideértve a részt vevő több ezer tudóst és szakembert) a Nobel-békedíjat. Jelenleg a hatodik jelentés készül.

Idén október elején Dél-Koreában, az IPCC tizennyolcadik közgyűlésén fogadták el és tették nyilvánossá azt a „speciális jelentést” (ez egy időközi elemzés), amely a 2015-ben elfogadott párizsi egyezmény fő célkitűzésének, a 1,5 Celsius-fokos éves globális középhőmérséklet-emelkedés elkerülésének az esélyeiről szól.

Annyi már bizonyosan ismert, igazolt tény, hogy a 1,5 Celsius-fokos globális hőmérséklet-emelkedésből már egy foknál tartunk. Azt is tudjuk, hogy ez az emelkedés erősen befolyásolja a szélsőséges meteorológiai események, elemi csapások gyakoriságát, valamint azt is, hogy a magasabb szélességi körökön (a sarkokhoz közelebb) az emelkedés nagyobb, mint az Egyenlítő felé közeledve. Szinte már tudományos közhely a globális hőmérséklet-emelkedés káros hatása a vízkészletekre, a mezőgazdasági kultúrákra, a hőhullámok és hirtelen árvizek gyakoriságára. Nem osztom a szenzációhajhász sajtóban megjelent vezető címekben rejlő túlzó fenyegetést, mint például azt, hogy „tizenkét év múlva itt a pokol”, ugyanakkor én is úgy gondolom, hogy ez az IPCC-jelentés egyfajta utolsó figyelmeztetés.

Van még esély arra, hogy megállítsuk a jelenkor civilizációja által kreált globális környezeti katasztrófa felé tartó folyamatot. Hiszen ha 2030-ra jelentősen, de legalább 45 százalékkal, majd 2050 után 90 százalékkal csökkentjük a káros kibocsátásokat, például azzal, hogy üvegházhatású gáztól mentes villamos energiát termelünk, hogy emeljük a lakásaink energiahatékonyságát (szigeteléssel, takarékos háztartási eszközökkel) – és sorolhatnám a további teendőket, mert ismertek és elérhetőek –, akkor megfordítható a jelenleg látható tendencia.

Ha nem tesszük, akkor 2–3 Celsius-fokkal is emelkedhet ötven éven belül a hőmérséklet, ami jelen civilzációnkra súlyos következményekkel járhat. Ismerem az ellenérvet: volt már ennél is melegebb ezer évvel ezelőtt, és nyolcezer évvel ezelőtt, és azt is sikeresen túlélte az emberiség. Csakhogy a mai kor embere, körülbástyázva technológiai értelemben is szenzitív közszolgáltatással, sokkal érzékenyebb minden változásra, mint ezer évvel ezelőtt. És még valami: akkor még volt egy nagy ellenálló képességű bioszféra, a rendkívüli biológiai sokféléségnek köszönhetően. Ezt a biológiai sokféléséget, ami az „Élő Bolygó” immunrendszere, jelen korunk emberének sikerült rendkívüli mértékben rombolnia, így már ez a védelmi rendszer sem áll rendelkezésünkre teljes mértékben.

Vegyük komolyan az utolsó figyelmeztetést!

Fotó: Pixabay.com

Nemes Csaba/Magyar Kurír