Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal előretekintünk, hogy miként tudunk határt szabni a világ kétségtelenül velünk lévő pusztulásának.
A biológiai sokféleség, a víz, a talaj megőrzése, de legalább rendkívüli gyorsaságú degradációjának lassítása, a károk mérséklése és a továbbiak elkerülése a legsürgetőbb, szükséges feltétele annak, hogy megőrizzük világunkat olyannak, mint amilyennek megismertük.
A biológiai sokféleség, a víz, a talaj, és ezzel együtt a természetes körforgás rendjének megőrzését két alapvető technológiai megoldáscsomag hatásosan és gyorsan támogathatná: 1) a energiatárolás hosszú távú megoldása; 2) az intenzív mezőgazdaság és az ipar vegyszerhasználatának drasztikus csökkentése.
Ha az emberiség megtalálná azokat a nagy teljesítményű energiatároló technológiákat, amelyek segítségével a nap, a szél és a víz mint tiszta és valóban megújuló energia sokrétűen, éjjel és nappal felhasználható lenne, valamint életünk intenzív vegyszermentesítése megvalósulna, akkor szinte egy csapásra megoldódna a környezeti terhelések nagy része.
Szkülla és Kharübdisz között hajózunk. Ez egy ősi, eposzi mélységű élmény, ami időről időre hatalmába kerít minket. Valóban, a sok, kézzel fogható fenyegetettség, betegség, erőszak, katasztrófa, a mindennapok félelmei sokszor túlságosan is beárnyékolják jelenünket. Nemcsak a közeli életszituációnk jelei ezek, hanem a média is ezt harsogja éjjel-nappal, nem csoda hát, ha ezek a terhek elegek ahhoz, ne is kívánjunk látni a pusztulást.
Pedig a pusztulás valóság. Négy évtized alatt megduplázódott a Föld lakossága, többszörösére nőtt a vízfogyasztás, vészesen csökkent a megművelhető földterületek mennyisége. Rohamosan csökken a fajok sokszínűsége, hiszen fajok ezrei tűnnek el évről évre, pedig a biológiai sokféleség a legfontosabb eleme az ökológiai egyensúly fennmaradásának, és az egyik kulcsfeltétele a földi élet immunrendszerének. Az éghajlatváltozás nem pusztán a meteorológiai paraméterek megváltozását jelenti, hanem sok tízezer faj kipusztulásához, termőföldjeink, erdeink területének csökkenéséhez, vizeink minőségi és mennyiségi hanyatlásához vezet. Világviszonylatban elképesztő mennyiségű ivóvizet pazarolunk el nap mint nap, miközben a klímaváltozás következtében várhatóan azzal kell szembesülni, hogy kevés lesz az ivóvíz, nem lesz mivel öntözni, itatni. Egyre gyorsabban fogynak az egy főre eső vízkészletek, például Afrikában olyannyira, hogy ez a jelenség kivédhetetlen népvándorlást fog okozni a következő tíz-tizenöt évben. Ez a hazai vízfogyasztásra ugyan nem igaz, összehasonlítva a jelenlegit az 1990-es évek előtti fogyasztással, ami jóval több volt akkor, mint manapság, de megjegyzendő, hogy ásványvízvagyonunk csökken, hiszen felhasználása sokszorosára emelkedett az elmúlt 25 évben. Kínában a talajerózió üteme a természetes regenerációs képesség 57-szerese, míg Európában 17-szeres, Amerikában 10-szeres, Ausztráliában 5-szörös ez a mutató. Hazánkban is a víz- és szélerózió, tömörödés, szikesedés, savanyodás, talajszennyezés, a szervesanyag-tartalom csökkenése pusztítja a talajt. A hazai viszonyok között is elterjedt, intenzív rendszerben zajló talajművelés súlyosbítja a helyzetet, amelynek következménye a rossz vízháztartású, levegőtlen, szerves anyagban szegény, minimális talajélettel rendelkező talaj.
Tudom, ez távol, oly messze van tőlünk, hogy a közvetlen észlelés szinte lehetetlen. Mi pedig az „erkélyről szemléljük” – használván Vecsei Miklósnak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökének szavait, amit a mélyszegénység problémakörénél szokott előadásaiban használni.
Az erkélyről nézzük! De ne legyen lelkiismeret-furdalásunk, nem az számít, nem segít, és nem is kell mindent „magunkra venni”. A folyamat mély megértése segít, és az is, ha ezután legalább továbbadjuk reflexiónkat barátainknak, gyermekeinknek. Adjuk tovább, mert tudnia kell az utánunk következő nemzedékeknek, hogy a vészhelyzet határsávjában mozgunk, de azt is, hogy nincs itt a világvége, van megoldás. Talán nincs szükség „nagy fordulatra”, elég, ha egyszerre egyet lépünk, tudván azt is, hogy a technológiai megoldás nem elég.
A mai modern világ üzenete a határtalanság képzete, az, hogy mindenre van azonnali technokrata válasz. Ne csodálkozzunk, hogy a „mértékletesség” sarkalatos erénye nemcsak ósdinak tűnik, hanem kifejezetten veszélyes a végletekig kiélezett, a társadalmak, országok, érdekcsoportok közötti küzdelemben.
Pedig a megoldás a mértékletesség. A mértékletesség nem önmegtartóztatás, hanem felszabadulás, szabadság osztozni bármilyen formában és léptékben az arra rászorulókkal, elhagyni a túlzott felhalmozás terheit, és örülni a mindennapi létnek.
Így örüljünk minden napunknak a jövő évben, kívánva ezzel mindenkinek boldog, békés, szelíd új évet!
Fotó: Pexels.com
Nemes Csaba/Magyar Kurír