Európa leállt, az USA is lassít, miközben Kína lassan magához tér, sőt most már Kína és más ázsiai országok zárják le határaikat, vezetnek be korlátozásokat, hogy senki se vihesse vissza a fertőzést. A koronavírus áldozatai sokasodnak. Nincs speciális ellenszer, sem vakcina, de már vannak reményteljes kezdeményezések. A fertőzés nehezen kontrollálható, talán csak egyetlen út van: lassítani a megbetegedések jelentkezését, hogy jusson minden rászorulónak időben kezelés. De a kór terjed, és csak remélhetjük, hogy lassabban, mint ahogy a legrosszabb forgatókönyvek előre jelzik. A fejlett világ gazdasága szinte leállt, és ezzel együtt hirtelen csökkentek a káros, környezetet terhelő kibocsátások is. Több környezetvédelemmel foglalkozó szakíró üdvözölte a kibocsátások csökkenését, talán elhamarkodottan. Hiszen előbbi megközelítés nemcsak morálisan visszás, azaz pontosabban tarthatatlan, hanem szakmailag is tévedés. A kibocsátások csökkenése mögött nincs semmiféle esszenciális strukturális változás, nincs terv, sem szakpolitika, csak „vészfékezés”. És ha mindez így marad, akkor, ha a járvány csendesül vagy akár el is múlik, lesznek már szerek a gyógyításhoz, és nem történik nagyobb baj a vészfékezés során, akkor a gazdaságot ért sokk lazul, és majd mindenki az új és gyors növekedésben lesz érdekelt.

Ha nem tanulunk belőle, visszaáll a normalitásnak hitt, felfokozott élet. A globalitás és a hozzá tartozó ún. hosszú ellátási láncok, valamint a globalizmusnak szinte ellentmondó, majdhogynem egyközpontúság további fenntartása a világ gyártási-ellátási láncaiban újabb katasztrófákhoz, nyersanyagválságokhoz vezethetnek járványok nélkül is.

A hosszú ellátási láncok hetek alatt összeomlottak demonstrálva azt is, hogy a globális nemzetköziség szabályrendszere nem a közjó, hanem valami egészen más érdekek szerinti konstrukció.

Már most kellene foglalkozni a jövővel, akkor is, ha most a fő csapási irány a küzdelem az emberéletekért, a kritikus infrastruktúrák, az ország működőképességének fenntartása a vészhelyzetben.

Több forgatókönyv is lehetséges, de egészen biztos vagyok abban, hogy nincs egyetlen megoldás a globális környezeti problémák és társadalmi feszültségek, fejlettségi különbségek leküzdésére, ugyanakkor a megoldásoknak egy, a maitól eltérő modellt kell majd követnie. Amellett, hogy ismerünk már jól bevált eszközöket, mint például a közúti elektromos járművek fejlesztése, erdőtelepítés, ökológiai mezőgazdaság, energiahatékonyság, megújuló energiahasználatok növelése, energiaszegénység kezelése, minden más rendelkezésre álló és teljesen új személetű eszközre, gyakorlatra szükség lesz ahhoz, hogy a sok szempontból kiegyensúlyozatlan és a főirányú közgazdászok által határtalannak hitt növekedés erőltetését megállítsuk.

Nincs egyetlen megoldás, hanem sokféle hasznos, a közjót erősítő eszköz van, de mellette – Tóth Gergely közgazdász professzor kifejezését használva – sokféle „közrosszt” sokasító dolog is, amit el kellene tüntetni az életünkből.

Számomra az bizonyos, hogy a pazarlás minden szinten (otthon a konyhában, a termékek előállításában és kereskedelmi hálózatokban egyaránt) tarthatatlan, a kontroll nélküli világkereskedelem, amikor még a műanyag húsvéti nyuszi is 25 ezer kilométerről érkezik, nem normális, az élelmiszer- és vízhiány miatt bekövetkezett milliók halála elfogadhatatlan, a természet, a fajok gazdagságának mértéktelen, öngyilkos pusztítása pedig istenkáromlás.

Már most szükség van annak az átgondolására, hogy miként működhet az életünk a globális hálók észszerű csökkentése mellett, a regionális és helyi (értsd országon belüli) kapcsolatok erősítésével. Biztos, hogy vannak és lesznek olyan ügyek, szolgáltatások, termékek, ahol továbbra is szükség lesz a kereskedelmi világhálóra, de például pálmaolajra, szójatermékekre, műanyag macira és sok ezer más termékre nem, vagy nem olyan messziről kellene beszerezni őket.

Néhány évtizedre meg kell feledkezni arról, hogy olyan tempóban és olyan szennyezően fejlesztjük gazdaságainkat, mint az elmúlt ötven évben. Legalább egy generációnyi időn belül egy minden szempontból kiegyensúlyozott fejlődési fordulat elvégzését kell elérnünk, ami sokkal inkább a közösségről, a lassításról, és nem az esztelen növekedésről szól.

A járvány elmúlik majd, sok-sok emberi tragédiát hagyva maga után. Korunk vezetőinek sürgős feladata szembenézni az okokkal, amelyek leginkább nem egészségügyiek, hanem olyan társadalmi okok, mint a korlát nélküli növekedés hajszolása, a globális életvitel határtalansága, a globális értékláncok, kultúrák értéknélküli felületes társbérlete.

A járvány okozta társadalmi és személyes katasztrófák, a sok ezer halál, munkahelyek, cégek millióinak megszűnése után, az újjáépítés során, a felgyorsított növekedés álmai helyett érdemes lesz majd kiegyensúlyozott fenntartható forgatókönyvek mentén elgondolni globális életünket úgy, hogy sokkal többre becsüljük a regionális és helyi megoldások és erőforrások használatát.

De mindenekelőtt kérjünk áldást mindazokra, akik közvetlen veszélyeztetettség mellett is éjt nappallá téve küzdenek a járvány közvetlen következményeivel! Áldja meg az Úr az orvosokat és nővéreket, a patikában, drogériákban és élelmiszerüzletekben dolgozókat, a rendőri és katonai szolgálatban lévőket, a közművek (villany, gáz, víz, fűtés) fenntartásáért felelősöket, a postásokat, a közlekedésben, logisztikában dolgozókat, az élelmiszert előállítókat és forgalmazókat, és mindenki mást, aki az állam működését munkájával, szolidaritásával segíti ezekben a vészterhes időkben!

Illusztráció: Pixabay.com

Nemes Csaba/Magyar Kurír