„Közös otthonunk megvédésének sürgető kihívása magában foglalja azt az igyekezetet is, hogy az egész emberi családot egyesítsük a fenntartható és átfogó fejlődés keresésében, mivel tudjuk, hogy a dolgokon lehet változtatni. A Teremtő nem hagy magunkra minket, sosem fordít hátat szeretettervének megvalósításában, nem bánja meg, hogy megteremtett minket. Az emberiségnek megvan még a képessége, hogy együttműködjön közös otthonunk építésében. Szeretném kifejezni elismerésemet, bátorításomat és köszönetemet mindazoknak, akik az emberi tevékenység legkülönfélébb területein annak az otthonnak megvédésén fáradoznak, amelyen osztozunk. Külön köszönetet érdemelnek, akik erélyesen küzdenek a környezeti pusztítás drámai következményeinek elhárításáért a világon élő legszegényebbek körében. A fiatalok változtatást követelnek tőlünk. Azt kérdezik, hogyan lehet jobb jövő építésén fáradozni, ha nem gondolunk a környezet válságára és a kirekesztettek szenvedéseire.” (LS 13.)

Urunk, büszke „modern emberként” túl ritkán gondolunk manapság a hálára, kevésre tartjuk, pedig ez lehetne az életünket helyretevő és mozgató legfőbb erő. Hiszen mindent ajándékba kaptunk Tőled: létünket, életünket, képességeinket, a szépet és a jót, de még a kereszteket is, legfőképpen pedig Téged magadat, a Te barátságodat. Az idén tavasszal ránk tört váratlan helyzet – sok biztosnak gondolt dolog összeomlása a járvány nyomán – nagy erővel szeretne figyelmeztetni bennünket: nem vagyunk, nem lehetünk a magunk urai: szükségszerű kapcsolatban, és sokszor függésben is vagyunk a teremtés kicsi és nagy, pozitív és fenyegető erőivel. Add, hogy ne lerázni akarjuk magunkról ezt a tapasztalatot, hanem tanuljunk meg újra kapcsolatban lenni, megköszönni, hálát adni mindazért, amit a teremtésben Tőled és egymástól kaptunk, mindazért, ami Te vagy számunkra és amik, akik egymás számára vagyunk.

A kép forrása: aciafrica.org