„Ha „a külső sivatagok azért szaporodtak el a világon, mert a belső sivatagok szétterjedtek”, a környezeti válság mély belső megtérésre hívó felszólítás. De azt is el kell ismernünk, hogy vannak olyan elkötelezett és imádságos keresztények, akik – a realizmus és pragmatizmus ürügyén – nemegyszer kinevetik a környezet miatti aggodalmakat. Mások passzívak, nem határozzák el magukat szokásaik megváltoztatására, és így inkoherenssé válnak. Ökológiai megtérésre van tehát szükségük, amely azt jelenti: engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban. Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat, s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja.” (LS 217.)

Urunk, veled való kapcsolatunkat, beléd vetett hitünket nem azért kaptuk, hogy fennsőbbrendűnek érezhessük magunkat általuk és elzárkózhassunk másoktól. Ellenkezőleg, Te ezek által ajándékká és partnerré akarsz tenni minket a világ számára, hogy bennünk és általunk adhass evangéliumi választ az emberiség aggodalmaira. Add, hogy egyetlen tanítványodat se vezesse hívő mivolta a környezeti gondok és az ezekkel küzdők kinevetésére vagy lesajnálására, hanem ellenkezőleg: Hozzád való belső megtérésünk nyomán a világ mai aggodalmaira igazi válaszként tudjuk felkínálni embertársainknak Veled megélt kapcsolatunkat. Valódi elkötelezettséggel és áldozatkészséggel dolgozzunk együtt velük a világ jobbá tételén, melyről mi tudjuk, hogy a Te Országod megvalósulásának szent helye.