„Szent Ferenc nyomában” címmel írt Nemes Csaba cikket Ferenc pápa Laudato si’, ennciklikájának megjelenése kapcsán a június 21-én megjelent Új Ember teremtésvédelmi rovatában. 1990-es II. János Pál idézettel kezdett: „A modern társadalom nem lesz képes megoldást találni az ökológiai válságra, hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját”, amit az utóbbi huszonöt évben nem sikerült megfogadnia az emberiségnek. Megsokszorozódott az ipari termelés és fogyasztás, és a gyorsan növekvő környezet szennyezés, a bioszférát szinte kontroll nélkül kizsákmányoló gazdaság, nemcsak hogy élhetetlenné teszi gyermekeink, unokáink számára a Földet, hanem ezzel párhuzamosan még az egyenlőtlenségeket is fokozza, a szegények milliárdjait termeli ki idéz egy friss OECD tanulmányból.

Sokkal határozottabb, szigorúbb és világosabb, jogilag érvényesíthető nemzetközi szabályok közé kell szorítani a világgazdaság működését, nemcsak az éghajlatváltozás következményeinek csökkentése, hanem egy sor más sérülékeny környezeti rendszer elpusztításának megakadályozása érdekében, ideértve pl. a biodiverzitás, az erdők, az ivóvíz kérdéskörét. Huszonöt éve folynak erről rendkívül bonyolult, sokszor átláthatatlan nemzetközi egyeztetések, szinte eredmény nélkül.

Azt írja, hogy a globalizációs folyamat kiteljesedése - a kereskedelmi, pénzügyi, technológiai és kommunikációs kapcsolatok – tették lehetővé a környezetit terhek, hatótényezők intenzív befolyását a világ egész területén - olvasható egy friss ENSZ jelentésben.

Ugyanakkor a talaj és vízszennyezés, légszennyezés, okai és közvetlen hatásai jobban ismertek, mint az egyéb, bonyolult, úgy etikailag, mint direkt hatósági eszközökkel gyengén kontrollált befektetési, ipari, pénzügyi folyamatok környezeti hatásai.

Megdöbbentő, de igaz, hogy a környezetkímélőnek tűnő, jóindulatú kezdeményezések is igen károsak lehetnek, ha csak az ellenőrizetlen gazdasági érdekek irányítják. Ilyen például még az első megközelítésben környezetkímélő megoldásnak számító, az elsősorban a fejlett országokban felhasznált, sokszor fejlődőktől behozott ún. bio üzemanyagok előállítása is, aminek a következménye a trópusi országokban (pl. Indonézia pálmaolaj, Brazília „bio-etanol”) nagyon gyors talaj és biodiverzitás degradációs folyamatot indított be, és folyamatosan tűnteti el a trópusi esőerdőket..

De a fejlett országok monokultúrás, nagy táblás agrártechnológiája, strukturálisan behatárolt élelmiszeripari hálózata, ma még kevéssé érzékelhető, de annál veszélyesebb következményekkel járhat. Ez alól hazánk sem kivétel, hiszen pl. egy távoli északi országból hazánkba érkező sárgarépa sokszor néhány forinttal olcsóbb, mint a hazai, de a környezeti és társadalmi költsége bizony nagyobb, amit jórészt nem ott, hanem itt fizetünk meg. Fenti folyamatok a fejlett világ működésének lényegére mutatnak rá, ugyan szinte eltörpülnek a fejlődő világban lezajló változások mellett, de arra rávilágítanak, hogy a minden józan etikát nélkülöző, csak a saját rendszerében értelmezett profit maximalizálás és növekedési hajsza következményeivel egyre inkább számolnunk kell.

Ferenc pápa Enciklikája, nemcsak világos erkölcsi támaszt, érvanyagot, hanem hitünk szerinti evangéliumi reménységet ad. Nagyon jó lenne, ha sokan sokat beszélnénk, elmélkednénk a Tanításban foglaltakról, mert így értjük meg igazán, és így tudjuk tovább adni, így válik nyilvánvalóvá, hogy mit tehetünk és hogy mit várunk el a világ vezetőitől, ideértve minden felelős vezetőt a kormányok és a gazdasági szféra élén. A szerző azt írja, hogy „az a várakozásom, hogy a Tanítás mustármag, amely hamarosan az ég felé szökellik, gyönyörű és erős lesz, és azaz álmom, hogy az emberiség a Gubbió-i farkas, aki Ferenc egyenes, de szelíd szavait halva ő maga is megszelídül majd. Laudato sie, mi' Signore cum tucte le Tue creature,/Áldott vagy, Uram, s kezed minden műve áldott”  (Naphimnusz)