"Ember emlékezzél rá, hogy porból lettél és porrá leszel!"

Nehéz elképzelni, de tételezzük fel, hogy képesek lennénk gondolkodás- és életmódunk megváltoztatása nélkül, a természet uralásával úrrá lenni az ökológiai válságon. Képzeljük el, hogy egy szabályozott klímájú, szűrt levegőjű buborékvárosban élünk, műhúst, és hidroponikus üvegházakban termelt zöldségeket eszünk, napunk nagy részét a korlátlan virtuális lehetőségek világában töltjük, a búrán kívüli bolygó felszíne pedig egy hatalmas bánya és szeméttelep, és ezt a képet csak szénelszívó berendezések és sótalanító üzemek színesítik.

Őszintén, szeretnénk így élni? A természetnek való kiszolgáltatottságunktól megszabadulva (látszólag), azt lecserélve a technikától való totális függésre, egyúttal teljesen elszigetelve, megfosztva magunkat az Isten adta, élő, érző, lélegző, organikus világtól.

Egy ilyen világban még a mostaninál is távolabb kerülnénk Istentől. Mert a teremtett világ Isten kinyilatkoztatása:

„A természetet olyan ragyogó könyvnek tartsuk, amelyen keresztül Isten beszél hozzánk, az Ő szépségéből és jóságából tükröz vissza nekünk valamit." LS12

A fent vázolt világban Isten még inkább elhalványul, hiszen:

„… az, ami láthatatlan benne: örök ereje és istensége, a világ teremtése óta alkotásai alapján értelemmel felismerhető.” Róm 1,20

Ezek nem csak szép képek. Isten a legközvetlenebb, leghétköznapibb módon a természeten keresztül tanít bennünket a helyes viselkedésre. Ő a törvényhozója a természeti és a lelkiismereti törvényeknek egyaránt, a kettő gyönyörű összhangban van. A lelkiismeretünk nem más, mint a „természeti törvények belső mérlege”. Ha nem működünk együtt a természeti törvényekkel, hanem megszegjük őket, valójában Istennel szegülünk szembe. Ahogy egyre távolodunk a természettől, és kivonjuk magunkat nevelő hatása alól, azzal Istennek fordítunk hátat, pont úgy, mint amikor a tízparancsolatot vetjük el. És pontosan ezt is tesszük. Nincs olyan bolygónkat károsító tettünk, amely ne sértené ezeket a parancsolatokat. Az erkölcsi és természeti törvények csakis együtt betarthatók, együtt szolgálják és táplálják az életet!

Az anyafölddel való szoros kapcsolat rávezet a helyes életvitelre, csakis ennek a kapcsolatnak a révén vagyunk képesek tájékozódni. Ha elszigeteljük magunkat tőle, elveszítjük az útjelzőinket, és már a törvényszegéseinkre sem tud rámutatni. Mély gyökerekkel kell kapaszkodnunk a földbe ahhoz, hogy lelkünk magasra nyúlhasson az égbe.

Az emberi háztartás - a gazdaság - csakis a természet háztartásába harmonikusan illeszkedve lehet hosszútávon is fenntartható. Az a gazdaság, amely áthágja a természet törvényeit, saját tartópilléreit rombolja le.

- Ha odafigyeltünk volna arra, hogy a természetben az anyag körforgásával biztosította Isten azt, hogy az élet évmilliókon át virágozzon a bolygón, és eszerint a törvényszerűség szerint rendezzük be az emberi háztartást is, akkor ma nem lenne globális nyersanyag- és hulladékkrízis. Hogyan gondolhattuk, hogy hosszútávon fenntarthatjuk az életünket úgy, hogy közben megállítjuk az életet fenntartó körforgást?

- Ha nem hagytuk volna figyelmen kívül az isteni metronóm ütemét, és mi is az örök ritmusra hangolódunk, amelyet az évszakok ciklusai, a növekedés, hanyatlás, újjászületés folyamatai követnek, akkor nem aknáznánk ki a teremtett világ javait lényegesen gyorsabb tempóban, mint amilyen ütemben azok Isten rendelése szerint megújulni képesek. A természetbe írt ritmust figyelmen kívül hagyva tékozoljuk el Isten ajándékait és utódaink jövőjét.

- Ha nem felejtettük volna el, hogy porból lettünk és porrá leszünk, akkor tudnánk, hogy ma is a természet a legalapvetőbb kötődési szövetünk, hogy sokkal mélyebben ágyazódunk a teremtés rendjébe, mint ahogy azt ma hisszük.

„Mi magunk is föld vagyunk. Testünket a bolygó elemei alkotják, annak levegőjét lélegezzük be, annak vize éltet és frissít bennünket.”  LS 2

Azt is tudnánk: ahogyan a teremtett világ bármely elemével bánunk (legyen az a levegő, a víz, a talaj, egy növény, egy állat, vagy a felebarátunk), az ránk is visszahat.

„Mivel ugyanaz az Atya teremtett minket, láthatatlan kötelékek kapcsolnak össze a világmindenség összes létezőjével, egyfajta világcsaládot alkotunk.” LS 89

- Ha nem emeltük volna ki magunkat, és nem helyeztük volna a teremtett világ felé, akkor ma nem szenvednénk „a természettől való elidegenedés szindrómájától”, vagy „faji magánytól”, a teremtés többi részétől való elszakadásunkból eredő mély szomorúságtól. Akár tudomást veszünk róla, akár nem, a teremtéssel való kapcsolatunk, és a természet állapota is alapvető hatást gyakorol ránk, lenyomatot képez a testünkben és a lelkünkben.

„A természettel…való kapcsolat megszakadása egy sor pszichés tünetet okoz: szorongást, frusztrációt, depressziót. A természethez való újrakapcsolódás nemcsak enyhíti ezeket a tüneteket, hanem általánosságban javítja az egészségi állapotot, az önértékelést, az önmagunkkal való kapcsolatot, a társas kapcsolatokat, és fokozza az életteliséget, és örömképességet.” Craig Chalquist

Parkra néző kórházi szobában gyorsabban gyógyulnak a betegek; zöld növényekkel teli irodában csökken a stressz, javul a teljesítmény; egy fél órás erdőfürdő lejjebb viszi a kortizolszintet és a vérnyomást, javul az anyagcsere és a keringés; nagyobb biodiverzitású környezetben élő emberek mentálisan is egészségesebbek; természeti képek nézegetését követően többre értékeljük a hosszú távú előnyöket, és a társadalom érdekében végzett munkát, mint az egyéni sikert.

Mintha az Isten adta természeti környezet az EGÉSZségünket és bölcsességünket támogatná, míg a saját teremtésünk, az egyre mesterségesebb világ, amelyből kiszorítottuk Istent, az elkülönültségünket, az egészségünk megbomlását.

„Az egész anyagi világ Isten szeretetnyelve, irántunk érzett mérhetetlen szeretetéről beszél. A talaj, a víz, a hegyek: minden Isten simogatása.”  LS 84

Miért engednénk el, miért taszítanánk el ezt a simogató kezet? Akkor, amikor a legnagyobb szükségünk van rá a gyógyuláshoz.