BEVEZETÉS

„Anya, miért esik az eső?" – nyafog a kisfiú reggel óvodába menet. „Azért, kisfiam, mert a növényeknek szüksége van rá" – hangzik a szülői válasz. Mire jön a maga szempontja szerint teljesen logikus újabb kérdés: „De akkor a járdára miért esik?" Valahogy úgy vagyunk társadalmi szinten a környezetvédelem témájával, ahogyan az eső tekintetében különbözik a kisfiú szemléletmódja az édesanyjáétól, a szomszéd utcában dolgozó kertészé a szabadtéri rendezvényt szervező plébánosétól. Mindenkié érthető, mindenkié logikus; kizárják vagy részben fedik egymást – de mi „a jó válasz"?

   Napjainkra a környezetvédelem mindenkit érintő kérdéssé vált – egyelőre azonban még nagyon különböző módon éri el az egyes társadalmi csoportokat és az egyéneket. Egyre többen foglalkoznak a témával hivatalból: szakmájuk, munkájuk folytán vagy önkéntes vállalásként. ők általában elkötelezettek az ügynek és többet tudnak róla, noha nem feltétlenül értenek egyet mindenben, és nem egyformán állnak minden részlethez. Mások – az „utca embere" – a bőrükön tapasztalt jelenségek: forró nyár, erősödő viharok, aszály és árvíz értelmezésével kapcsolatban tanulták meg az új terminológiát: a szélsőségeket a globális fölmelegedés, az éghajlatváltozás okozza. Az ő esetükben is különböző azonban a reakció: lehet, hogy ezek láttán elindulnak a környezettudatos cselekvés irányába, de az is lehet, hogy megmaradnak a sopánkodásnál és tanácstalanságnál.

   Ismét mások inkább még csak a médiából értesülnek a probléma nagyságáról, egyelőre nem ismerték fel annak összefüggéseit saját életük körülményeivel. ők talán nem értik, minek ez a nagy „hangulatkeltés" a téma körül, és kétkedve hallgatják az érveket, idegenkedéssel hallják azt, hogy nekik is tenniük kellene valamit. A jellemző reakció az, hogy „Miért én kezdjem el? Vannak, akik nálam sokkal nagyobb mértékben szennyezik a környezetet!" Megint mások esetleg érdekeiket, üzletüket, megszokott komfortjukat vagy pedig munkájukat, állásukat féltik a „zöldektől", és szívesen hallgatnak azokra a véleményekre, amelyek az egész kérdés létjogosultságát kérdőjelezik meg: a sokféle álláspont hangzavarából azokat hallják ki, amelyek nem tartják jelentősnek az ember szerepét az éghajlat megváltozásában.

   Most a Magyar Katolikus Egyház is megszólalt a kérdésben: püspöki konferenciánk körlevelet adott ki a teremtett világ védelméről. Valószínű, hogy ez a megszólalás is hasonlóképpen érinti az átlagembert, mint a többi hasonló nyilatkozat. Minket azonban, katolikus híveket és lelkipásztorokat közelebbről, célzottabban szólít meg. Nem térhetünk ki a felismerés elől: mi most már konkrétan, „személy szerint" és közösségeinkben is cselekvésre vagyunk felszólítva. De pontosan mit is kellene tennünk? Miért is lett „egyházi témává" a környezetvédelem ügye? S van-e a környezetvédelemnek valamilyen sajátos jelentése, olvasata számunkra, hívők számára?

   Füzetünkkel ebben a felismerési, megértési és cselekvési folyamatban szeretnénk segítséget nyújtani katolikus híveknek, lelkipásztoroknak, közösségeknek. Az itt leközöltek nem fedik le a téma teljességét. A környezetvédelemhez való egyházi hozzáállás elméleti alapjaira nem térünk ki bővebben, hiszen azt maga a püspökkari körlevél tartalmazza – füzetünk ennek függeléke, kiegészítése. Mivel a kérdéskörben folyamatosan jelennek meg újabbnál újabb felvetések, szempontok, javaslatok és kezdeményezések, nem törekedhettünk ezek kézikönyvszerű, egyszer s mindenkorra érvényes összefoglalására sem. Ezeket szándékunk szerint az interneten indított teremtésvédelmi portálon, állandó frissítéssel szeretnénk elérhetővé tenni. Füzetünk inkább a cselekvés alapvető irányainak átgondolásában, az első lépések megtételében szeretne segíteni, az önálló tervezés és cselekvés megkezdésére indítani.

I. EGYHÁZI ÉLET ÉS TEREMTÉSVÉDELEM

1. FOGALMAK

A téma viszonylagos újdonságának és az egyre újabb szempontok megjelenésének következtében meglehetősen nagy a bizonytalanság a területet érintő fogalmak körül. A közkeletű, de meglehetősen tág „zöld" kifejezéssel a közgondolkodás egymástól jelentősen különböző valóságokat foglal össze. Az alábbiakban felsoroljuk a témával kapcsolatba hozható leggyakrabban használt kifejezéseket. Ezeket nemegyszer egymás megfelelőiként használják, miközben fontos különbségek lehetnek köztük – akár ellentétesek is lehetnek egymással. Igyekszünk rámutatni az egyes fogalmak egymáshoz való viszonyára, kapcsolataira és ellentéteire, a közkeletű tévedésekre, hogy a gyakorló lelkipásztoroknak, közösségvezetőknek a fogalmak pontos használatával, a félreértések tisztázásával is legyen módjuk minél szélesebb körben elősegíteni a tisztánlátást és a helyes döntések meghozatalát.

• környezetvédelem, környezetbarát, környezettudatosság

Ez a fogalomkör (az ökológiával együtt szemlélve) fejezi ki legpontosabban azt, amire törekednünk kell. Környezetvédelem az a munka, amely az emberi társadalom által saját ökológiai létfeltételeiben (leginkább saját maga által) okozott károk (környezeti válság) megelőzésére, mérséklésére vagy elhárítására irányul.

Környezetbarát az a termék, amelynek előállítása, szállítása, fogyasztása, használata és hulladékká válása során – illetve az a folyamat, amelynek lezajlása során – a lehető legkevesebb környezetet terhelő hatás keletkezik. Ezek sorában a legfontosabbak az üvegházhatású gázok (amelyek mennyiségének mértéke az ún. szén-dioxid-egyenérték) és a nem lebomló, illetve veszélyes hulladékok.

A környezettudatosság az a szemléletmód és magatartás az egyén és a közösség részéről, amelyben ezek a célok jelen vannak, és kellő prioritást élveznek.

• környezetszennyezés

A környezetszennyezés az emberi társadalom környezeti elemeinek, a levegőnek, a víznek vagy a talajnak előnytelen összetétel-változásával és minőségromlásával járó tevékenység vagy jelenség, illetve ilyen változást okozó anyag. A környezetszennyezés lehet fizikai (pl. zajszennyezés, hőszennyezés, fényszennyezés), kémiai (pl. szennyvíz tisztítatlan belevezetése az élővizekbe, mérgező anyagok talajba juttatása, túlzott agrokemizálás), vagy biológiai természetű (pl. mesterségesen átalakított vagy tájidegen élőlények telepítése). Legáltalánosabb típusai a levegőszennyezés (ennek egy speciálisan veszélyes formája az üvegházhatású gázok kibocsátása), a vízszennyezés és a talajszennyezés.

Sokak számára a környezetvédelem fogalma elsősorban a környezetszennyezés visszaszorítását jelenti, ezen belül is leginkább a vízszennyezéssel és az emberi lakókörnyezetben, illetve erdőszéleken történő szemeteléssel, szemétlerakással mint legfeltűnőbb és különösen visszataszító jelenséggel szembeni fellépést. Talán ebből is következően a környezetvédelmi tevékenységek közül legkönnyebben általában a szemét összeszedésére lehet önkénteseket mozgósítani. Természetesen fontos, hogy támogassuk az ilyen kezdeményezéseket, hiszen már az is nagyon jelentős lépés lehet a környezettudatos viselkedés irányába, ha valaki a közösség érdekében hajlandó a nem általa okozott szennyezés ártalmatlanítására, a szemétszedésre. Viszont az is lényeges, hogy ilyenkor világosan tudatosítsuk az önkéntesekben a továbblépés szükségességét is, hiszen ez a tevékenység valójában – különösen ma már – csak egy elenyészően kis szegmense a környezetvédelemnek, és a hétköznapi embernek is tisztában kell lennie az ő életkörülményeit is alapjaiban megváltoztató (és közvetve vagy közvetlenül valamilyen részben általa is növelt) globális környezeti ártalmakkal, valamint azzal, hogy ezekkel szemben is fel kell lépnie, és van is módja fellépni. Sokkal egyszerűbben megfogalmazva: a szemét összeszedése vagy a szelektív hulladékgyűjtés fontos lépés a környezettudatosság irányába, de ma már korántsem elégséges mint a környezetért tett erőfeszítés, még a legtöbb hétköznapi ember részéről sem.

• teremtésvédelem, teremtésmegőrzés

Keresztény látásmóddal a környezetvédelem voltaképpen teremtésvédelem vagy más szóvalteremtésmegőrzés. Ez a fogalom jobban kifejezi a hívő hozzáállást a környezethez; jobban kiemeli a védendő valóság személyes jellegét (a környezet voltaképpen a személyes Teremtő szeretetből alkotott műve, amelybe nemcsak személytelen valóságok, de a személyek is beletartoznak); s egyszersmind ki is zár néhány olyan hozzáállást, amelyek a környezetet és benne az embert túlságosan egysíkúan, immanens módon szemlélik.

• ökológia, ökológiai válság

Az ökológia a tudományoknak azon ága, amely az egyed feletti szerveződési szinteket (populáció, társulás, ökoszisztéma, bioszféra) vizsgálja, tehát élőlényközpontú tudományág; környezetbiológiának is nevezik. A környezetbiológiai jelenségeket előidéző okokat, a feltételeket, a jelenségek mechanizmusát és hátterét kutatja.

Az ökológia tehát nem azonosítható sem a környezet- (teremtés-), sem a természetvédelemmel: a környezet- és természetvédelem csupán felhasználja az ökológiai vizsgálódások egyes eredményeit. Míg a környezet- és természetvédelem értékel és védelmez, addig az ökológia a háttérben (elvileg) egyszerűen leíró munkát végez, megállapításokat tesz az egyed feletti szerveződési szintek működéséről, a működés változásairól, illetve adott esetben a működésképtelenné válásról. Ilyen értelemben tehát a felsorolt fogalmak közül a legátfogóbbnak tekinthető. Mivel azonban a közvélemény az ökológia megállapításai közül leginkább épp azokkal találkozik, amelyeket a környezet- és természetvédelem felhasznál, ezért a gyakorlati nyelvhasználatban igen sűrűn használják az „ökológiai", „öko-" kifejezést a „környezetvédelmi" szinonimájaként.

Az ökológiai válság a fentiek értelmében a környezeti válsággal azonos, mellyel a környezetvédelem is foglalkozik, az egész élővilág (bioszféra) szempontjából tekintve. A keresztény szemléletmód az ökológia megállapításai mögött felismeri a teremtő akarat elrendező bölcsességét, mely a világnak „ökológiai autonómiát", igen rugalmas és hatékony önszerveződő képességet ajándékozott, de ebbe az autonómiába számtalan ponton értelemmel felismerhető formában elrejtette az istenképiség lenyomatait.

• éghajlatváltozás, klímavédelem, klímabarát, klímatudatosság

A környezeti problémáknak az a területe, amely napjainkban a legkézzelfoghatóbban érzékelhető a mindennapi ember számára, az éghajlatváltozás (ami a legtöbb kutató szerint jelenleg globális felmelegedésben realizálódik). A szakértők döntő többsége egyetért abban, hogy ez a folyamat, vagy legalábbis annak hevessége összefüggésben van az emberi tevékenységgel, elsősorban az üvegházhatású gázok (rövidítve: ÜHG) nagymértékű kibocsátásával (emisszió), és abban is, hogy a változás károsan hat a földi életfeltételekre.

   Ezért a környezetvédelem legfontosabb, leghalaszthatatlanabb cselekvést igénylő részterülete ma a klímavédelem, ami elsősorban az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését jelenti. Három fő területe van (melyek az általánosabb értelemben vett környezetvédelmi munka fő irányainak is megfelelnek):

1. a szemléletformálás,

2. a káros hatások mérséklése (mitigáció),

3. és a kikerülhetetlen változásokhoz való alkalmazkodás, az azokra való felkészülés (adaptáció).

  Klímabarát az a folyamat (az általánosabb „környezetbarát" fogalomhoz hasonlóan), amelynek során nem vagy csak elviselhető mértékben kerül a környezetbe üvegházhatású gáz, illetve tágabb értelemben az a változtatás, amelynek eredményeképpen csökken egy rendszer emissziója.

   A klímatudatosság a környezettudatossághoz hasonlóan a klímavédelem szempontjainak érvényesülését, prioritását jelenti az egyén és a közösség szemléletmódjában és viselkedésében. Fontos összetevője a reális helyzet megismerésére tett állandó erőfeszítés. Ma már – a helyzet komolyságára, a folyamatok egy részének visszafordíthatatlanságára való tekintettel; mondhatni azért, mert „nincs időnk" – a felsorolt területek közül a biztonság megőrzése, az alkalmazkodás van előtérben.

• energiaválság, energiahatékonyság, energiatakarékos

Napjaink technikai társadalma a viszonylag olcsón előállítható energián (legfőképpen a villamos energián és üzemanyagokon) alapul, melyet jelenleg túlnyomórészt nem megújuló energiahordozókból nyerünk. Ezek közül is a legnagyobb részt a fosszilis (ősmaradványokból származó) energiahordozók (legfőképpen a kőolaj) jelentik.

   A technikai civilizáció megszokott életrendjét legközelebbről a háztartásokban felhasznált (fűtés, főzés, világítás, háztartási gépek üzemeltetése), az információközvetítést és a közlekedést lehetővé tevő, valamint az egészségügyben alkalmazott, valamivel távolabbról pedig a különböző termékek előállításához az iparban felhasznált energia előállítása és elérhetősége érinti. Emiatt a politika, a gazdaság és a közvélemény leggyakrabban az energiatermelés terén szembesül a változás jeleivel. A nem megújuló, elsősorban fosszilis energiahordozó-készletek apadása, a kitermelés (legalábbis a könynyen kiaknázható készletek kitermelésének) már megindult csökkenése egyre inkább érezteti hatását a gazdaságban is, például az olaj árának emelkedésében. Ezt a jelenséget egyre több joggal lehet energiaválságnak nevezni.

   Az energiahatékonyság kifejezés arra utal, hogy egy rendszer (pl. egy erőmű, egy lakóház vagy egy motor) az energiát milyen hatásfokkal állítja elő, illetve használja fel. Az energiahatékonyság három alapelve az energia hatékony előállítása, az energia hatékonyfelhasználása, valamint az energiaveszteségek csökkentése. (Megjegyzendő, hogy az energiahatékonyság az előállítás oldalán nem feltétlenül jelent „klímabarátságot", tehát pl. elképzelhető olyan fosszilis energiahordozóval működő erőmű vagy motor, amely a korábbi technológiáknál jobb energiahatékonysággal működik, ettől azonban még jelentős ÜHG-kibocsátó marad.) Az energiahatékonyság tehát gyakran fontos támpont, de nem mindenek felett álló szempont. A jelenlegi szinten a hidrogéncellás energiatermelés hatékonysága például még nem éri el a hagyományos, fosszilis alapú technikákét, klímavédelmi hatékonysága viszont sokkal jobb. Adott esetben néhány év múlva már értelmes lehet egy döntés (például) egy hidrogéncellás meghajtású jármű beszerzése mellett, amely ugyan nem veszi fel a versenyt a jelenlegi leggyorsabb gépkocsikkal, de a reális és ésszerű közlekedési igények kielégítésére már alkalmas lesz.

   Az energiatakarékosság a hétköznapi életben használt kifejezés, elsősorban a háztartási energiafelhasználás terén. Például egy energiatakarékos izzó a korábbiaknál sokkal jobb hatásfokkal alakítja át a villamos energiát fényenergiává; ezáltal hozzájárul az energiaigény csökkenéséhez és így a kibocsátás mérsékléséhez; viszont továbbra is feltételezi az energiaellátó rendszer (villamos hálózat és az erőművek) működését, az energiatermelés környezeti hatásaira tehát közvetlenül nincs befolyással.

• bioüzemanyag, agroüzemanyag

A bio- vagy agroüzemanyagok növényi vagy állati eredetű nyersanyagokból előállított, a hagyományos motorokban önállóan vagy a szokásos üzemanyagokkal keverve felhasználható üzemanyagok. A hetvenes évekbeli kőolajválság óta folynak komolyabb kísérletek a fosszilis energiahordozók kiváltására más forrásból nyert, de ugyanezekben a fajta motorokban használható üzemanyagok előállítására. A környezetvédelmi szempontok hangsúlyosabbá válásával ezek a kísérletek nagyobb lendületet kaptak, amit még fokozott a mezőgazdasági termelés más természetű válsága is.

   A bioüzemanyagokat helyesebb lenne agroüzemanyagoknak nevezni. Egyrészt azért, mert ez különböztetné meg őket pontosabban a fosszilis energiahordozókból nyert üzemanyagoktól (amelyek végső soron maguk is biológiai eredetűek). Másrészt azért, mert a bio- előtag azt sugallja, hogy kifejezetten környezetbarát valóságról van szó, ez az állítás azonban nem állja meg a helyét. A bio- kezdetű szóösszetételek ugyanis a jelenlegi nyelvhasználatban ökológiai gazdálkodásból származó, környezetbarát módon előállított, természetes állapothoz közelálló termékeket jelentenek, ezek a jellemzők pedig csak megszorításokkal vagy egyáltalán nem alkalmazhatók ezekre az üzemanyagokra.

   Az agroüzemanyagok felhasználása ÜHG-kibocsátással jár, mégis szén-dioxid-semlegesnek tartják őket, mivel az elégetésük során keletkező szén-dioxidot a növény növekedése során korábban a légkörből vonta ki. (Valójában a fosszilis energiahordozókba is hasonló módon került a bennük lekötött szén - egykori élőlények teste kötötte meg -, csakhogy ez a szénmennyiség évmilliókig ki volt vonva a körforgásból, most pedig mintegy robbanásszerű gyorsasággal kerül oda vissza. Az agroüzemanyagok előnye az, hogy esetükben a ciklus gyorsabb: a jelenben kibocsátott ÜHG-t a jövő évi üzemanyagnövény-termelés elvileg rögtön ki is vonja a légkörből. Ez a ciklus tehát ebből a szemszögből nézve sem nem növeli, sem nem csökkenti az összesített ÜHG-kibocsátást.) A képlet azonban nem ennyire kedvező, ha tekintetbe vesszük a termelés során felhasznált energiát, műtrágyát, az újonnan termelésbe vont földek (az ilyen üzemanyagok iránti növekvő igény hatalmas termőterületek felhasználását kívánná meg) eredeti ökoszisztémájának elpusztításával járó környezeti kárt, az üzemanyag szállításával járó kibocsátást stb. Kísérletek folynak olyan cellulóz alapú agroüzemanyagok előállítására, amelyek nem az egyéb szempontból is értékes mezőgazdasági termést, hanem a hulladékokat (kipréselt cukornád, kukoricaszár) használják fel. Ezek az újfajta termékek a problémák egy részére megoldást jelentenének, azonban még nem tartanak a kereskedelmi felhasználhatóság szintjén.

   Az utóbbi években pedig különösen súlyos aggodalomként merült fel az agroüzemanyagokkal szemben, hogy termelésük értékes élelmiszernövény-termelő területeket von ki a művelésből és állít át üzemanyagnövénytermesztésre a harmadik világ országaiban. Ezeken a területeken az élelmiszerválság leküzdéséhez égető szükség lenne a termőterületekre, azonban a fejlett világ által gerjesztett kereslet az üzemanyagnövények termelését kifizetődőbbé teszi a termelők számára. Ez azzal járhat, hogy a fejlett világ energiaéhsége előidézőjévé válik a fejlődő világ szó szerinti éhezésének.

   Az ezeket és még több más etikai kérdést felvető agroüzemanyag-termelés, mely ugyan csekély mértékben hozzájárul az energiaválság mérsékléséhez, de a legjobb esetben is csak félmegoldásnak tekinthető, annak a példája lehet, hogy a környezettudatos életforma végső soron nem békíthető össze a jelenlegi nyugati életszínvonal és komfortigény (például a közlekedési eszközök használatának mai szintje) fenntartásával, még első látásra bravúrosnak tűnő huszárvágásokkal sem.

• természetvédelem, természetvédő, természetbarát

A természetvédelem az élőlények, természetes életközösségek, élőhelyek, valamint a természeti táj megőrzését célzó társadalmi tevékenység. A környezetvédelemhez (teremtésvédelemhez) hasonló fogalom, de nem azonos vele, bár a két tevékenység között jelentős átfedés van. Sokszor tapasztalható a két fogalom összekeverése, mivel a természetvédelem kifejezés a köztudatban ezeknél valamivel hamarabb gyökerezett meg. Míg a környezetvédelmi tevékenység középpontjában az emberi társadalom érdekei (az emberi közösség környezete) állnak, addig a természetvédelmi tevékenység elsősorban a természeti területekre és a vadon élő fajokra figyel. Célja kimondottan a bioszféra állapotának, működőképességének és biológiai sokféleségének (melyeknek kutatását és leírását azökológia végzi el) a megőrzése, károsodásainak megelőzése, mérséklése vagy elhárítása. A környezet- és természetvédelmi tevékenység csak egymást kölcsönösen feltételezve és kiegészítve hatékony.

A keresztény szem a természetben nemcsak a bioszférát látja, hanem felfedezi benne a Pál apostol által említett „sóvárgó várakozást" (vö. Róm 8,19) is, melyet az embernek kell kifejezetté tennie, s ez a küldetéstudat komoly megalapozást nyújthat a természetvédelem ügyének munkálásához.

Természetvédő az, aki a természetvédelem ügyében (hivatásszerűen vagy önkéntesen) aktívan tevékenykedik, míg természetbarátnak (szemben a környezet- és klímabarátsággal, amely szavak tevékenységekre, illetve dolgokra vonatkoznak) elsősorban szintén személyeket szokás nevezni, s mint attitűd, a természet szépsége, méltósága iránti fogékonyságot, nemegyszer pedig az urbanizáció káros hatásaival szemben egyfajta újbóli természet felé fordulást, egészségesebb életmódra törekvést is magában foglal. Keresztény megközelítésben a természetbarátság azt is jelentheti, hogy újból felfedezzük a természet Istentől adott csodálatos rendjét, Róla tanúskodó harmóniáját – a természet mintegy az elmélkedés, a vallásos szemlélődés kiindulópontja lesz. Ez a hozzáállás jelentős segítséget adhat a környezettudatos, klímatudatos magatartás kialakításához is.

• állatvédelem, állatbarát

Az állatvédelem elsősorban etikai indítékú társadalmi szabályozás és tevékenység. Alapállását az 1998. évi magyar állatvédelmi törvény így jelöli meg: „Az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége." Az állatvédelmi szemléletmód fontos megkülönböztető jegye a természetvédelemhez képest, hogy sokkal inkább foglalkozik az állatfajokon túl az egyes állati egyedekkel, és a gyakorlatban a háziasított állatok, azok sorsa és a velük való bánásmód tartozik érdeklődésének homlokterébe.

Az állatbarát kifejezés a természetbaráthoz hasonlóan személyes attitűdöt jelent, míg azállatvédő leginkább önkéntes aktivistákat jelöl, akik az állatvédelemmel - nemegyszer harcos elszántsággal - foglalkoznak. Az állatvédelemmel kapcsolatos gyakori etikai dilemma az, hogy az állatok jogainak, életkörülményeinek védelme ne kerüljön az embertársak iránti felelősségérzet elé. Az állatvédelmi tevékenység az állati egyedek jólétének oltalmazása közben (némiképp az emberi társadalom komfortjának védelméhez hasonlóan) nem szükségszerűen cselekszik környezettudatosan, noha természetesen van példa a két szemléletmód harmonikus összhangjára is.

• egészséges, bio-

A népességnövekedés, az urbanizáció és az általuk kikényszerített élelmiszeripari tömegtermelés, valamint az úgynevezett „zöld forradalom" (ami valójában vegyszerhasználatra épített, iparszerű, a talaj minőségét rontó, nem fenntartható rendszerű mezőgazdasági termelést jelent) folyományaként az élelmezési cikkek mennyiségének növekedése közepette állandóan csökkent azok minősége. Ez azután kitermelte az igényt a hagyományos módszerekkel, vegyszermentesen, ökológiai gazdálkodással előállított mezőgazdasági cikkek iránt. Ezeket a termékeket szokták biotermékeknek nevezni.

   Mivel azonban a biotermékek ára általában magasabb, termelésük és forgalmazásuk gazdaságilag kifizetődőbb, ezért különféle termelők sokféle módon igyekeznek termékeiket biotermékként eladni, azokra valamilyen indoklással bio címkét ragasztani olyan esetekben is, amikor ez nem (vagy nem teljes mértékben) jogos. A biotermékek vásárlásánál tehát - ami alapvetően támogatást érdemlő, jó döntés – érdemes körültekintőnek lenni. Minőségüknek többféle szintje, minősítésüknek többféle rendszere van. Lényeges különbség például, hogy egy termék ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származik-e, vagy nem.

   A háztáji termelésből származó, jellemzően piacon kapható termékeket gyakran tekintik biotermékeknek, de ez nem feltétlenül van így. (A vegyszerhasználat például néhány évtizede a háztáji termelésben is teret nyert.) A háztáji termékek választása persze ennek ellenére többnyire még így is lépés lehet a környezettudatosabb életmód felé.

   Az egészségesség kategóriája (abban az értelemben, hogy valamilyen élelmiszer jótékonyan hat az azt elfogyasztó ember egészségére) gyakran jellemző a biotermékekre, de a két fogalom megint csak nem feltétlenül esik egybe. Arra is gondolnunk kell, hogy akár a bio-, akár az „egészséges" termék megvásárlása csak abban az esetben környezet-, illetve klímatudatos cselekedet, ha azt nem egy távoli országból, esetleg más földrészről szállítják ide, hiszen a szállítás nagy szén-dioxid-kibocsátással jár. Hazai, helyi termék esetében azonban ez a probléma nem áll fenn, és a biogazdálkodás támogatása része lehet a környezettudatos életmódnak.

• fair trade, méltányos kereskedem

A méltányos kereskedelem, angolul fair trade az ötvenes évek végén az Egyesült Államokból indult, Európában elsősorban a nyugati országokban terjedőben lévő irányzat, amelynek több koordináló szervezete létezik. Indítéka az a felismerés volt, hogy a fejlett országok kereskedői a harmadik világból érkező árucikkek kereskedelmébe nagy igazságtalanságokat építettek be. Az ebben a körben jellemző, mesterségesen alacsonyan tartott felvásárlási árszint kifejezi a gazdag országok kizsákmányoló hozzáállását, miközben éppen e vagyonos államok kereskedelmi szervezetei lennének képesek megfizetni ezekért a termékekért azt az összeget, amely jogosan megilleti a termelőket.

A fair trade ezzel szemben olyan irányított kereskedelmi láncolatot jelent, amely hangsúlyt helyez arra, hogy a harmadik világbeli termelő megkapja a tisztességes árat a terményéért. Definíciója szerint a méltányos kereskedelem a nemzetközi árucsere szokásos felfogásától eltérő megközelítés; kereskedelmi partnerséget jelent, amely a hátrányos helyzetű termelők számára hivatott a fenntartható fejlődést előmozdítani elsősorban jobb kereskedelmi feltételek biztosításával, valamint a fejlett országokban folyó szemléletformáló kampányokkal.

A méltányos kereskedelem sok szálon kapcsolódik az ökológiai gondolathoz, noha kifejezetten sem a környezettudatosság, sem az ökológiai gazdálkodás, sem pedig akibocsátás-csökkentés nem szükségszerű velejárója. (Az első két szempont érvényesülését a termelésben, előállításban – noha maga az irányzat nem elsősorban termelési, hanem kereskedelmi fókuszú – a mozgalom szervezői mindenesetre gyakran igyekeznek ösztönözni; a harmadik megvalósíthatósága a területek művelésbe vonásával járó esetleges erdőirtás és különösen a kontinensközi szállítás kényszere miatt problematikus.) Mindezekkel együtt a méltányos kereskedelem mozgalmát a közgondolkodás gyakran és nem alaptalanul sorolja a „zöld" kezdeményezések közé.

• helyi termék, hazai termék

Az ökológiai gondolkodás egyik filozófiai, de egyben gyakorlati szempontja a bioregionalitás, amely egy olyan gazdaságfilozófiát jelent, ahol a gazdasági szereplők helyi erőforrásokra és helyi szükségletek kielégítésére koncentrálnak. Ez természetesen kizárja a globális terjeszkedés és a korlátlan profitmaximalizálás szándékát, tehát önkorlátozó és szolidáris felfogást követel meg. A fogyasztó szempontjából ezt egyszerűen úgy szokták megfogalmazni, hogy „lehetőleg vásárolj helyi terméket".

   A helyi termék meghatározása irányzatok és szempontok szerint változó; általában valamilyen rövidebb, egyszerű közlekedési és szállítási eszközökkel is bejárható távolságon belül termelt árut (ami lehet mezőgazdasági termék és iparcikk is) értenek rajta. A bioregionalitás elvének gyakorlati érvényesítése a fogyasztásban ökológiai szemszögből nézve több előnnyel is jár. Egyrészt a szállítási távolságok minimalizálásával hozzájárul az ÜHGkibocsátás csökkentéséhez. Másrészt a helyi termelők és vásárlók közvetlen találkozása révén piacot teremt, teret ad a helyi termelőknek (nem jelentéktelen szempont, hogy a közvetítő hálózatok kiiktatása és a szállítási költségek alacsonyan tartása révén előnyösebb és reálisabb árszintet is eredményezhet), és így hozzájárul a helyi hálózatok, a lokális közösségek erősödéséhez, melyeknek nagyon fontos szerepük van az ökológiai válság hatásainak csökkentésében, az adaptációban. Az adaptáció mai beidegződéseinktől eltérő jellemzője ugyanis, hogy nem képes központi irányítással, uniformizáltan működni, sok tekintetben még egy ország szintjén sem: lokális kreativitásra van szükség, a közvetlen helyzet sajátosságainak figyelembevételére és pontos, sokszor csak az adott területen érvényes (adaptált!) válaszokra. Lényegében minden közösségnek, területnek magának kell megtalálnia az alkalmazkodás sajátos útjait. Emiatt különösen lényeges minden olyan hatás, ami a helyi társadalom összetartását erősíti (természetesen globális horizontú gondolkodással megközelítve). Ha klímatudatosságának növekedésével a társadalom önkorlátozó módon (vagy a körülmények kényszerítő ereje folytán, például az energiaárak radikális emelkedése nyomán) lemond majd (valószínűleg hamarabb, mint gondolnánk) a közlekedés és szállítmányozás mai szintjéről, akkor ezeknek a helyi piaci és egyéb kapcsolatoknak a jelentősége automatikusan felértékelődik, s ebben az esetben a már „felkészült" közösségek, regionális hálózatok jelentős előnyre tesznek szert.

   Az Egyház a helyi közösségek erősítésében, a személyes szintekhez közel álló kapcsolatok fejlesztésében és a kölcsönös bizalomra épülő, sokrétű (gazdasági és közösségi előnyöket egyszerre nyújtó) cselekvésben könnyen ráismerhet egyik fontos sajátosságára, amelynek kibontakoztatásához sajátos eszközeivel komolyan hozzájárulhat, és amelyből maga is profitálhat.

   Magyar viszonyok között ismert a hazai termék, magyar termék (tehát az országhatárokon belül termelt áru) fogalma, mely képes hordozni a „helyi termék" által képviselt előnyök egy részét. (Pl. a makói hagyma megvásárlása Szombathelyen egyértelműen jobb döntés a külföldi hagymáénál; ugyanakkor például a frissen sütött kenyér nagy távolságokra történő esetleges elszállítása már nem igazán lenne klímabarát lépés, hiszen helyi pékségek mindenütt képesek kielégíteni a kenyérigényt.) Azonban a helyi termék sem jelent mindig garantáltan bio-, egészséges, környezetbarát vagy klímabarát terméket.

   A környezettudatosság szemszögéből nézve a helyi termék előnyei tehát elsősorban annak klímavédelmi és közösségi-adaptációs potenciáljához kapcsolódnak; távolabbról kapcsolódik ide az a gazdasági szempont, hogy a hazai termelésű áruért kifizetett összeg lehetőleg maradjon is a hazai gazdaságban – ez a célkitűzés viszont motivációs erő lehet a tudatos vásárló számára.

• tudatos vásárlás

A fogyasztóvédelem szempontjából tudatos vásárló az, aki nem hagyja, hogy átverjék; aki tisztában van fogyasztói jogaival, és él is velük; aki tájékozódik az árakról, a termékek minőségéről, a kapcsolódó szolgáltatásokról, és a legjobb ajánlatot választja ki. Egy interneten indult magyar kezdeményezés (külföldi kezdeményezésekhez hasonlóan) azonban ennél messzebb megy, és a tudatos vásárló profilját környezettudatosabb, egyszersmind aktívabb formában rajzolja meg. Eszerint az igazi tudatos vásárló saját jogainak érvényesítésén túl másokra is tekintettel van – beleértve ebbe a világ távoli pontjain élőket és a jövő nemzedékek tagjait is –, és vásárlói döntéseit az igazságosság, a méltányosság és azökológiai felelősség szempontjait szem előtt tartva hozza meg.

   A Tudatos Vásárlók Egyesülete által terjesztett „Tudatos Vásárló 12 pontja" első és leglényegesebb megállapítása, hogy „a pénzed: szavazat", vagyis egy termék megvásárlásával egyszersmind biztatást adunk előállítójának a további termelésre, és jóváhagyjuk mindazt, amit ennek érdekében tesz; adott esetben akár a gyermekmunkát, a kizsákmányoló munkabéreket, a környezetromboló technológiákat, a környezetszennyező szállítást stb.

   A tudatos vásárlás mozgalma tehát a fogyasztás szemszögéből vizsgálja a piaci berendezkedés fenntarthatóságát, és igyekszik minden idevágó (környezet- és klímatudatossági, állatvédelmi, fair trade, energiahatékonysági és bio- stb.) szempontot érvényesíteni. Rokon vonások mutathatók ki a tudatos vásárlói magatartás, illetve a bioregionalitás és a méltányos kereskedelem hozzáállása között, de a tudatos vásárlói magatartás ezeknél átfogóbb, egyszersmind radikálisabb célkitűzéseket fogalmaz meg.

   A keresztény mentalitástól semmiképp nem áll távol, sőt egybecseng vele a világi vonzások és késztetések – így például a reklámok sugallta vágyak – tudatos felülbírálata, ellenőrzése, az anyagiakkal való felelős bánásmód és a szolidaritás, vagyis mindaz, ami a tudatos vásárlói magatartás alapállása.

• fenntarthatóság, fenntartható fejlődés

Az ökológiai gondolat térnyerésének egyik első állomása volt a Római Klub 1972-ben publikált jelentése, mely „A növekedés határai" címet viseli. Ettől kezdve terjedt el a köztudatban afenntartható fejlődés kifejezés, amely azóta is a környezetvédelmi szemléletmód egyik központi eleme, de értelmezése – talán éppen ezért – állandó viták tárgya. Az ENSZ 1987-es úgynevezett Brundtland-jelentésének megfogalmazásában a fenntartható fejlődés olyan fejlődési folyamat (földeké, városoké, üzleteké, társadalmaké stb.), amely „kielégíti a jelen igényeit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk azon képességét, hogy kielégítsék a saját igényeiket". Egy későbbi ENSZ-dokumentum szerint a fenntartható fejlődés egymással összefüggő és egymást erősítő pillérei a következők: gazdasági fejlődés, társadalmi fejlődés és környezetvédelem.

   Többen felhívják azonban a figyelmet arra, hogy a jelenlegi gazdasági berendezkedés haszonélvezői az üzleti életben a „fenntartható fejlődés" szókapcsolatot előszeretettel használják úgy, mintha a jelenlegi fajta gazdasági fejlődés is fenntartható volna, vagy mintha a kapitalizmus környezetbarát volna, sőt, mintha az ökológia maga igazolná a fennálló trendeket. Ezzel szemben fontos kiemelni, hogy a „fejlődés" szó nem azonos a növekedéssel, ami a jelenleg uralkodó – bár épp napjainkban megkérdőjeleződni látszó – globális gazdasági doktrína egyik kulcsszava.

   A fenntartható fejlődést az ökológiai rendszer különböző nagyságrendű részegységein lehet és kell is értelmezni. Így tehát beszélhetünk az egész Föld szempontjából értelmezett globális fenntarthatóságról, illetve különböző szintű regionális és helyi rendszerek fenntarthatóságáról. Természetesen a különböző szintek egymás közti kölcsönhatásait is figyelembe kell venni a fenntarthatóság vizsgálatakor.

   A hívő hozzáállás azt a meglátást adhatja hozzá ehhez a kérdéskörhöz, hogy a teremtés mint a Teremtő által jónak alkotott valóság - beleértve az embert mint annak fejlesztésével megbízott, szellemi képességekkel felruházott lényt - fenntartható, sőt fejlődése végső soron az üdvtörténet része. Tehát a fenntarthatóságért tett erőfeszítéseknek van értelme. Viszont nem meglepő, sőt logikus, ha ez csak a transzcendens értékek radikális figyelembevételével működőképes. Ezek teszik képessé az embert például áldozatok meghozatalára, önkorlátozásra, illetve az egyetemes (tehát a rövid távú hasznosság elvét vagy akár az ember által belátható időtávot meghaladó szemléletmódú) gondolkodásra. Másrészt a keresztény hozzáállás különösen érzékeny lehet arra a gondolatra, hogy a fenntartható fejlődés fogalmában a „fejlődés" szónak egyre inkább szellemi, lelki előrehaladást kell jelentenie, és egyre kevésbé puszta mennyiségi, anyagi gyarapodást.

• gazdaságos, olcsó, hatékony

A gazdaságosság és olcsóság igen gyakran hangoztatott fogalmak egyfelől az ökológiai kezdeményezésekkel szemben, másfelől pedig mellettük szóló érvként. Az ellenzők tipikus érve az, hogy a környezetbarát technológiák, anyagok, megoldások drágák, és ezért nem versenyképesek „hagyományos" megfelelőikhez képest. (Hagyományos megoldásokon azonban rendszerint nem a valóban tradicionális módszereket, hanem a XX. századi civilizációnak a könnyen kitermelhető energiahordozók felhasználására épülő, többnyire kommersz és nem környezettudatos, viszont mai felfogás szerint vonzó komfortérzetet, de legalábbis a megszokottság megnyugtató érzését nyújtó megoldásait értik.)

   A támogatók viszont azt hangoztatják, hogy a környezetbarát megoldások az esetleges nagyobb befektetés mellett is olcsóbbak, ha számításba vesszük az üzemeltetés során nyert (fel nem használt, következésképpen ki nem fizetett) energiát, a megújuló energiaforrások költségcsökkentő hatását, az esetleges hosszabb élettartamot és egyéb megtérülési tényezőket. Ha pedig a globális fenntarthatóság szintjén szemléljük a befektetést, akkor mindenképpen „olcsóbb" egy környezettudatos beruházás, mivel a globális ökoszisztéma kevesebbet vagy semmit nem veszít vele, míg alternatívájával, a jelenleg szokásos technikákkal a Föld folyamatosan (és rohamosan) veszít eltartóképességéből. Ezzel kapcsolatban mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy a mai fosszilis energiahordozókra épülő, nagy emissziójú technikák árát valahol valaki mindig megfizeti; legfeljebb a jelenlegi globális berendezkedésben egyelőre még úgy tűnik, hogy sikerült a fizetést „kitolni" (például a fejlődő országokba, vagy a jövő nemzedékek kontójára stb.). A klímaromboló technológiák előnye a gazdaságossági versenyben tehát csak addig áll fenn, amíg a számításból kihagyunk több-kevesebb ökológiai tényezőt.

   Ugyanakkor a környezetbarát megoldások (technológiák, áruk, eszközök) mellett az olcsósággal érvelni kétélű fegyver. A gazdaságosság ugyanis jelenlegi piaci beidegződésünk szerint többletigényt generál, ami akár egészségtelen mértékig felpörgetheti a fogyasztást, azon keresztül pedig a termelést. (Egy példa: az energiatakarékos izzó használata jóval gazdaságosabb, mint a hagyományosé. Ez azonban nemcsak arra indíthat, hogy olcsóbban oldjam meg a lakás világítását, hanem arra is, hogy jóval több helyre szereljek fényforrást, például díszvilágításnak, „hiszen olcsó" – amivel viszont végső soron akár meg is növelem az energiafelhasználást. Vagy ismeretes a forgalom elvezetését célzó elkerülő utak, autópálya-szakaszok üzembe helyezése utáni forgalomnövekedés jelensége. A kedvezőbb útviszonyok ugyanis több autózásra csábítanak, s a végeredmény: a tehermentesíteni kívánt utak forgalma nem csökken - legalábbis a remélt mértékben -, a forgalom összesített mértéke pedig megnő.)

   Nem ritkán tapasztalható jelenség a környezetbarát megoldások melletti érvek átváltásagazdaságossági érvekre; sajnos a jelenség keresztény körökben is gyakran előfordul. Arról a folyamatról van szó, amikor valamilyen konkrét döntés előkészítésekor (ilyen lehet pl. egy közösségi épület fűtésrendszerének kialakítása) vagy csupán általános beszélgetésekben a környezettudatosabb megoldás mellett érvelőknek sikerül bebizonyítaniuk, hogy az általuk javasolt döntés egyszersmind gazdaságosabb is. Amikor ezt a döntéshozók megértik, ők is azolcsóbb megoldáshoz pártolnak, támogatni kezdik azt, de anélkül, hogy a környezeti érveket magukévá tennék. Az ökológiai szempontok alapján indult vita így akár a különböző műszaki megoldások feletti vég nélküli tanakodásba is fulladhat, és végeredménye esetleg egy „még olcsóbb", viszont környezetszennyezőbb megoldás melletti döntés is lehet... Fontos, hogy a teremtésvédelmi gondolkodást erősíteni akaró lelkipásztor, ha fel is használja érvként a gazdaságosságot, figyeljen a szempontok egyensúlyára és állandó tisztázására.

   A környezettudatosság növekedésének azt is magával kellene hoznia, hogy döntési szempontunk ne a rövid távú hasznosság, ne az olcsóság mindenek feletti ideálja legyen, és ne a jelenlegi komfortszintet vegyük automatikusan etalonnak, hanem váljék értékké azönkorlátozás, a visszafogás is. A lelkipásztorkodás és a keresztény közösségek közvélemény-formáló ereje itt igen sokat adhat hozzá a szükséges új szemléletmód megalapozásához, hiszen a keresztény lelkiség eredendően nem támogatja azt a világlátást, amelyben a pénzbeli olcsóság a legelső szempont, sem pedig a feltétel nélküli, korlátlan növekedést. Éppen ez lehet az ökológiai kérdésekben a keresztény közösségek előnye, hiszen köreinkben ez a hozzáállás olyan értelmet és célt hordoz, amely egy immanens világszemlélet számára eredendően nem adott, és csak nehezen, de semmiképp nem tömegek számára indokolható.

2. FONTOS EZ?

Gyakran ismételt kérdések, vélemények lelkipásztorok részéről a környezetvédelemmel kapcsolatban – és velük kapcsolatos válaszok, megfontolások.

– Amikor az állam nem tud egy társadalmi kérdést kezelni, előszeretettel „tolja rá" azt az Egyházra. A környezetvédelem is egy ilyen feladatnak tűnik, amit, miután a politika nem tud vele mit kezdeni, egyszer csak át akarnak passzolni nekünk. Afféle jozefinista hozzáállás ez. Nem kellene belemenni olyan feladat felvállalásába, amelyre nem szól a küldetésünk. Olyasmi lesz ez is, mint a rossz emlékű „beszolgáltatási körlevél"?

Az a meglátás igaznak tűnik, hogy a politikai rendszerek - nem csak Magyarországon - nem képesek olyan hatékonyan cselekedni ezen a területen, ahogyan a helyzet súlyossága megkövetelné (bár vannak részeredményeik). De már csak ezért sem lehet szó ez esetben jozefinizmusról: nincs olyan erős politikai akarat, amely el akarna végeztetni velünk valamit, hanem az Egyház maga ismeri fel érintettségét a kérdésben.

   Az Egyház és a társadalmi, evilági problémák viszonya egyébként is sokrétű kérdéskör. Küldetésünket nem úgy teljesítjük, ha a világtól tökéletesen elkülönített pályán próbálunk „játszani", és közömbösek maradunk az evilági problémák iránt. A karitatív területeken tett erőfeszítések a bizonyítékai annak, hogy már régen felismertük ezt a tényt. Viszont épp a XIX-XX. század - a munkásmozgalmak, az információs forradalom, a globalizáció kora - mutat példákat arra, hogy az Egyháznak hasznos lenne felismernie: ha bizonyos új társadalmi jelenségekkel kapcsolatosan idejében aktív cselekvővé válik, akkor hatékonyabban tudja teljesíteni eredendő küldetését is, ha viszont elmulasztja ezeket a lépéseket, akkor nagy hátrányba kerülhet más erőkkel szemben. A pápák újra és újra, egészen jelenlegi Szentatyánkig következetesen felhívják erre a figyelmünket.

   A teremtésvédelem kérdéskörét tehát inkább az Egyháznak a Római Birodalom bukása utáni, illetve kora középkori társadalom-strukturáló feladatvállalásához, vagy Assisi Szent Ferenc korához lehet hasonlítani. Utóbbi esetben valószínűleg szintén voltak olyanok, akik Ferenc szegénység-ideálját a kor társadalmi, politikai ügyeibe (a „maiores" és „minores" ellentétébe) való túlzott beavatkozásként értékelve rosszallották. Az egyháztörténelem azonban egyértelműen kimutatja, hogy a ferences lelkiség az Egyház valódi megújulását alapozta meg, miközben a világgal való kapcsolatát is felfrissítette. (Nem túlzunk, ha azt gondoljuk, hogy hasonló gyökeres fordulatra lenne szükség a jelenlegi válságjelenségek kapcsán is. Ennek hatékony, egyházias megvalósításában valószínűleg nagy része lehet a szerzeteseknek és a lelkiségi mozgalmaknak.)

   Sokkal inkább úgy érdemes néznünk tehát a kérdést, hogy az Egyház most egy olyan területet fedez fel, ahol van mit mondania a mai világnak, s ezen a társadalomnak nyújtott segítségen keresztül sajátos üzenetét is jobban tudja közvetíteni. Vagyis ahelyett, hogy a környezettudatosság ügyét kereszténységtől idegen területnek nyilvánítanánk, azt a felismerést mondhatjuk ki, hogy a témával kapcsolatban az Egyház egyik különleges lehetőségére és rejtett erejére bukkanunk rá. Ha jól állunk hozzá, akkor a teremtésvédelem ügye lendítő erő lehet eredendő küldetésünk megvalósításához; sőt: bátran állíthatjuk, hogy annak egyik legidőszerűbb formája. (Hiszen valljuk, hogy az evangélium a mindenkori emberi közösség legégetőbb kérdéseire kínál gyógyírt!) Nyilván nem véletlen, hogy az Egyház Tanítóhivatala, ezen belül maga a Pápa is megszólalásaiban kiemelten hangsúlyozza ennek a felelősségvállalásnak a fontosságát!

– Nyugati országokban, ahol már régóta terítéken van a környezetvédelem ügye, néhol úgy tűnik, hogy erősen elvilágiasította az egyházi közgondolkodást (többek között) ennek a témának az erőltetése. Nem kellene „öko-Kirchévé" válnunk, „zöld klubokkal" felcserélnünk az evangélium hirdetését!

Nyilvánvaló, hogy nem jó, ha egy keresztény közösség egyoldalúan egyetlen témával kezd foglalkozni, egysíkúan kezd gondolkodni, és előbb-utóbb már többet foglalkozik mellékes ügyekkel, mint az evangéliummal. Azonban esetünkben nem arról van szó, hogy mostantól fogva a teremtésvédelem legyen a meghatározó szempont a munkánkban, hogy a Jézusról való tanúságtétel helyett a környezetvédelemről beszéljünk. Viszont a jelenlegi részaránynál (valljuk be, hogy a legtöbb helyen erről eddig egyáltalán nem esett szó) több figyelmet érdemel a lelkipásztori munkában a teremtés (és ezzel együtt a Föld többi lakója!) iránti felelősség. Ezzel kapcsolatban pedig előfordulhat, hogy maga a szemléletváltás folyamata, a téma újdonsága, a figyelem-összpontosítás (pl. hogy a lelkipásztorok elkezdenek a témáról beszélni, amit eddig nem tettek) olyan benyomást kelt egyesekben, mintha túlzottan ez kötné le bizonyos részegyházak aktivitását. Természetesen szükség van a prudentia pastoralisra: túlzásokkal is lehet ártani egy ügynek... A probléma nagysága azonban nem enged késlekedést, és (mint több más egyházi élettel kapcsolatos kérdésben) itt is hosszú évek, évtizedek lemaradását kell behoznunk, ami nem történhet úgy, hogy a leglassabban változók tempóját vesszük mércének, mert akkor soha nem mozdulnánk meg.

Egyébként Nyugaton néhol az is közrejátszott a helyzet kialakulásában, hogy a nemkeresztény mozgalmak jóval korábban zászlóra tűzték a környezetvédelem témáját, meghatározták a róla szóló közbeszédet, diktálni kezdték a hozzáállást (sokszor kifejezetten vallás-, illetve egyházellenes éllel), és az Egyház, ha a társadalomban elfogadott akart maradni, nem tehetett mást, mint követő magatartást vett fel, alkalmazkodott, bizonyítani próbálta a világnak saját „modernségét". (Például olyan esetekben, amikor valamely országban egy egyházi nagyrendezvényt a társadalom egyáltalán nem értékel annak eredeti célja alapján, viszont „jó- vagy rosszpontot" kaphat az Egyház a közvéleménytől attól függően, hogy a lebonyolítás mennyire volt környezetbarát.)

Magyarországon ezzel szemben az a helyzet, hogy ma még (de ez a „ma" talán csak hónapokban, egy-két évben mérhető!) az első komoly erők között lehetünk, akik a témát hatékonyan a közgondolkodásba viszik. Ha ezt megtesszük, akkor nem leszünk kénytelenek annyira mások által megszabott játékszabályok szerint játszani: tehetünk azért, hogy a környezetvédelem ne a vallásokkal szembeni alternatívaként, esetleg valamely politikai oldal által „kisajátítva", hanem az egész társadalom közös ügyeként kerüljön be a köztudatba. Ehhez azonban azonnal és markánsan kell a tettek mezejére lépnünk! A társadalom várhatóan nagyon rövid időn belül ráébred a helyzet súlyosságára, és ekkor már nem lesznek elegendőek a jó szándékok, szép szavak: csak a valós cselekvésnek lesz ereje. Az előbbi példánál maradva: egyházi rendezvényeinket most még nekünk nem azért kellene környezetbarát módon megszerveznünk, hogy ezzel „jópontokat" gyűjtsünk, hanem azért, hogy tanúskodjunk a társadalom (és a hívők!) előtt arról a meggyőződésünkről, hogy ez a szempont mennyire lényeges.

– Talán valóban fontos téma a teremtésvédelem, és lehet hozzá lelki, erkölcsi érveket is találni, de azért fontossága nem mérhető össze a lelki témák mélységével. A böjtölést nem engedtük összemosni a fogyókúrával - ne keverjük össze a környezetvédelem megkívánta önkorlátozással sem!

Tudomásul kell vennünk, hogy már jó ideje nem mi, keresztények határozzuk meg morálisunkkal a „hitelességi horizontot" a társadalomban: hiába szeretnénk így látni, a mai nemzedékek igen sok tagja számára a keresztény erkölcsi mérce már nem magától értetődő, sőt nem is ismert! (Lásd pl. a hazugság vagy az önzés megítélését korunk közvéleményében.) Az ember mindazonáltal nem élhet a jó és a rossz megkülönböztetése nélkül, s – a média által felhangosított ijesztő jelenségek ellenére állíthatjuk, hogy – a mai fiatalok többsége keresi a hitelesség mércéit a maga számára. Azt nem remélhetjük, hogy a jelen helyzetben tömegek fognak maguktól rátalálni a keresztény erkölcsre, és önként elfogadják azt. Viszont könnyen lehet, hogy a jövő generáció hitelességi fokmérőjévé a környezet iránti felelős cselekvés válik. Vagyis annak a szavait fogadják majd el hitelesnek (bármilyen témában, így akár a természetfelettiről való beszédben is), akinek alapvető magatartásán azt látják, hogy környezettudatosan, a világ iránt felelős módon cselekszik. Ha ez így lesz, az az evangélium ügye számára egyáltalán nem rossz helyzet, hiszen ez a gondolkodás nemcsak hogy nem áll ellentétben a keresztény morálissal, hanem tulajdonképpen mindig is jelen volt az Egyház erkölcstanában, csupán eddig nem figyeltünk rá jelentőségéhez méltóan. Sőt, ennek az erkölcsi alapmagatartásnak a megszilárdításához, következetes megéléséhez igazában elengedhetetlen a természetfelettivel való kapcsolat. Tehát az Egyház tanítását, segítségét már van mihez felkínálnunk.

Rá kell ébrednünk, hogy a környezettudatosság egy szemléletmód, egy nyelvezet is, amelyen egyre több ember kezd beszélni. Márpedig a misszió, az evangelizáció minden korban azzal kezdődött, hogy a misszionáriusnak meg kellett tanulnia azoknak a nyelvét, kultúráját, akikhez szólni kívánt. S a missziósok soha nem féltek attól, hogy a nyelv elsajátítása megcsonkítaná az üzenetet, amelyet át kívántak adni. Az evangélium változatlan maradt, értelmezése viszont gazdagodott a kultúra által, amellyel találkozott. Ha a missziós valamit nem tud pontosan kifejezni az adott nyelven, akkor igyekszik mélyebben megismerni a kultúrát, hogy rátaláljon a megfelelő közvetítő szimbólumra… ez a ma oly sokat emlegetett inkulturáció. El kell végeznünk az evangélium inkulturációját a környezettudatosság, a teremtés iránti felelősség világába – s ebben a folyamatban pozitívumnak tekinthetjük, ha a társadalom „nyelvtanulása" is még csak most (de egyre határozottabban) zajlik, és mi ebben a folyamatban közreműködhetünk.

A fogyókúra példája egyébként egy fontos szempontból sántít: a fogyókúra esetén az önmegtartóztató személy önmagáért cselekszik – épp ezt a momentumot emeljük ki a lelkipásztori megközelítésben, amikor felhívjuk a figyelmet arra, hogy a fogyókúra nem azonos a böjtöléssel. Az „energiaböjtöt" tartó, környezettudatosan cselekvő személy viszont ezzel a döntésével kilép önmagából, másokért (is) cselekszik – ez pedig már igen közel áll például a másokat és másokban Istent szolgáló, önmagukat mások szolgálatára adó szerzetesek lelkiségéhez (például a betegápoló szerzetesek Isten iránti odaadását sem gyengíti, hanem a Mt 25,40 alapján éppen erősíti az, hogy egyszersmind másoknak is javára vannak szolgálatukkal), sőt az imádság lelkületéhez is. Tehát a két téma a lelkipásztori szolgálatban bátran összeköthető egymással. Ehhez hasonló módokon alapozhatjuk meg a teremtés iránti tudatosságra való meghívást az emberek, a közösség felé, és akkor a teremtésvédelem lelkisége nem elsekélyesíti, hanem elmélyíti majd a lelki életet. Különösen akkor, ha az egyházi közösségépítés voltaképpeni céljának nem valamiféle homályos, passzív „lelki békességet" tekintünk, hanem az evangéliumot, annak életre, konkrét cselekedetekre váltását.

– Nem értünk hozzá, nincs képzettségünk.

Igen, ez a gond érthető, hiszen a környezetvédelem önálló tudományág, ráadásul igen fiatal, amelynek szakmai gárdája most van kialakulóban. De ahhoz, hogy a lelkipásztorkodásban elindítsuk a környezettudatosodás folyamatát, nem is elsősorban nekünk, papoknak kell hozzá értenünk - mint annyi más dologhoz sem (pl. az épületfelújításhoz). Ma már a legtöbb plébánián, lelkipásztori körzetben ott vannak a világi szakmákban sokkal felkészültebb laikusok: nekik kell teret adni, őket kell helyzetbe hozni. De ha nincs is a közösségben képzett környezetvédelmi szakember, a téma iránt önkéntes attitűddel érdeklődő, felelős gondolkodású, önképzésre hajlandó világi személy egyre több helyen akad. Létrehozható például a plébánián (vagy az egy plébánoshoz tartozó közösségekből összevontan) egy környezetvédelmi munkacsoport, amelyben a pap a teológiai szempontokért felel és a koordinációt végzi, az öko-szakmai témákban viszont erre alkalmas világiak dolgoznak... Mindazonáltal természetesen a pap önképzéséhez is nyugodtan hozzátartozhat – sőt kimondottan ajánlott – az ebben a témában való tájékozódás, tanulási folyamat.

– Túl sokféle vélemény hangzik el ebben a témában, túl sokan várják el, hogy csatlakozzunk az ő kezdeményezésükhöz – nincs támpontunk a szelektáláshoz és annak eldöntéséhez, hogy kinek van igaza.

Az előző pontban említett munkacsoportok létrehozása (amelyeknek persze első, közös feladata lehet a témában való önképzés, közös tanulás is) ezen a téren is jó segítséget nyújthat. De ugyanebben segít például maga a püspöki kar körlevele és a hozzá fűzött szakmai kiadványok is. Ha pedig elegendő plébánia elindul ezen az úton, akkor ők már jelentős segítséget tudnak adni egymásnak. Már most is vannak hiteles és szakszerű egyházias fórumok, amelyekhez segítségért lehet fordulni. Az Országos Lelkipásztori Intézet honlapjához kapcsolódva pedig külön teremtésvédelem-oldal indult, mely éppen az egyházi közösségek ilyen irányú segítését célozza. Az OLI szívesen segít szakmai előadások, továbbképzések megszervezésében is.

– Minden, ami környezetbarát (építési anyagok, technikák, élelmiszerek, eszközök), sokkal többe kerül, mint a megszokott anyagok. Nincs nekünk erre pénzünk.

Ez a tétel csak erős megszorításokkal és csak rövid távon tekintve lehet igaz. Ha például egy építkezést nem önmagában nézünk, hanem számolunk az épület későbbi fenntartásának költségeivel is, már korántsem biztos, hogy akár nem fordul az ellenkezőjére az arány. Vannak olyan területek is, ahol pedig eleve nem igaz ez az állítás: a környezetbarátabb, természetesebb, egyszerűbb megoldás nem drágább. Sőt esetleg olcsóbb is, főleg akkor, ha nem az egyes ember, hanem a közösség (család, plébánia stb.) szempontjából nézzük, amely viszont más módon (pl. a fenntartható életmód közösségi hátterének biztosításával) nyújt kompenzációt az egyénnek.

Jelenlegi megszokott komfortunkat nézve – amelyről azonban ma már egyértelműen kimondható, hogy nem tartható fenn – lehet, hogy valamilyen változtatás nem kifizetődő. Azonban a „környezettudatosság", „klímatudatosság" célkitűzése azt is magában foglalja, hogy kezdjünk el reálisan számolni az éghajlat, a körülmények valószínűsíthetően rohamos és súlyos változásával. Ezt is tekintetbe véve pedig már egyáltalán nem biztos, hogy a ma elvégzett kalkulációink holnap (értsd: pár éven belül) is érvényesek maradnak. Az pedig nagyon valószínű, hogy a ma környezettudatosan cselekvők – döntéseik folytán – pár éven belül jelentős előnybe kerülnek.

Számolnunk kell azzal is, hogy egyházközségeink hívei, köztük a képviselőtestületek tagjai is évről évre inkább a bőrükön érzik a kérdés fontosságát. Saját életmódjukat, családjuk életvitelét is (kénytelen-kelletlen vagy épp jól megfontolt szabad döntéssel) egyre inkább ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével kezdik alakítani. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy jól megalapozott, helytálló érvekkel, okos előkészítéssel és hiteles együttműködéssel ne lehetne egyetértésüket megnyerni például egy plébániai beruházás esetén a jelenleg talán költségesebb, de hosszú távon fenntarthatóbb és az egész közösségnek várhatóan hamarosan előnyt jelentő megoldások elfogadására. Sőt, az is lehet, hogy éppen ők fognak előállni ezzel a javaslattal; s ilyenkor fontos, hogy ne a lelkipásztor értetlenségén, tájékozatlanságán bukjon meg a dolog…

3. ALAPVETŐ MEGFONTOLÁSOK LELKIPÁSZTOROKNAK

Ebben a szakaszban olyan általános gyakorlati szempontokat írunk körül röviden, amelyek talán leginkább a lelkipásztorok, papok szemszögéből nézve lehetnek fontosak. De természetesen a világiak, közösségek tagjai és vezetői is találhatnak köztük megfontolandó gondolatokat. Az egymás után következő bekezdések nem feltétlenül kapcsolódnak egymáshoz: mindegyik külön-külön kiindulópontja lehet egy-egy hosszabb beszélgetésnek, gondolatmenetnek.

Az éghajlatváltozás egy jelenség; a környezet iránti felelősség ennél összetettebb kérdéskör, viszont most az éghajlatváltozás miatt már egyre többen a bőrükön érzik a problémát. Tekintsük ezt vivőerőnek, megszólítási lehetőségnek. Hozzuk szóba az éghajlatváltozást, és beszéljünk a vele kapcsolatos tudnivalókról, a megoldás módjairól és az ahhoz szükséges szemléletmódról, a teremtésvédelemről. Az emberek érezni fogják, hogy az életüket érintő kérdésről beszélünk - s a megoldást segítő szorosabb istenkapcsolat, intenzívebb keresztény közösségi élet is egyre inkább életüket érintő kérdéssé válik.

*

A „profán" világ egyik célkitűzése, az élet meghosszabbításáért folytatott küzdelem mögött a túlvilághit megkérdőjelezése, elvetése húzódik meg. Ennek a küzdelemnek eredményeképpen a születéskor várható átlagos életkor eddig soha nem látott mértékben meghosszabbodott. Ez azonban nagymértékben hozzájárult a természeti erőforrások felemésztéséhez, és egy a jövőért felelősséget nem érző/vállaló szemlélet kialakulásához. Bátrabban kell beszélnünk az élet valódi távlatairól, az immanens, illetve a transzcendenssel is számoló életfelfogás radikális különbségéről, a halállal szembekerülő ember felelősségéről és méltóságáról a kiszolgáltatottság ellenére is, és a minket tetteink alapján (a környezetet, embertársaink életlehetőségeit befolyásoló tetteink alapján is!) megítélő, egyszerre irgalmas és igazságos Istenről.

*

Ne csak az Ószövetségre, a Teremtés könyvére alapozzunk a környezet iránti felelősségről beszélve: az evangélium etikája szinte automatikusan megtermi azt a hozzáállást, mely a legtökéletesebben egybevág a környezet iránti felelősséggel. Csak rá kellene mutatnunk erre a katekézisben, prédikációkban!

*

A kis falvak lelkipásztori ellátása (a kényszerek folytán már-már sokszor sajnos feladása) jól átgondolandó stratégiai kérdés az egyházmegyék számára. Várható ugyanis, hogy hamarabb, mint gondolnánk, ezek a kistelepülések újra nagyon fel fognak értékelődni, amikor a kifelé áramlás a városokból a jelenleginél sokkal határozottabbá válik: hamarosan már nemcsak ingázó életformában élőkkel fogunk találkozni és nemcsak a nagyvárosok közelében – a tényleges falusi életformára áttérők, az önfenntartásra képes kis (család)közösségek számára helyet, megművelhető földet kereső emberek között híveink jelentős arányban ott lesznek.

*

Sokakban van félelem a jövőtől és várakozás a változásra, a megújulásra. Ezt fejezi ki a különféle csodás jelenségek, üzenetek iránti tapasztalható élénk érdeklődés, a beléjük vetett hit is. Ezekben a különféle, az Egyház által óvatosan kezelt, többnyire el nem ismert „jelenésekben" gyakran fordulnak elő olyan, néha apokaliptikus elemek, melyek hasonlítanak a környezeti válság szülte víziókra; másrészt a keresztény tanítással nem összeegyeztethető gondolatok is. Ennek ellenére ne utasítsuk el mindenestől ezeket a jelenségeket! Még ha rá is kell mutatnunk, hogy nem mindenben helytállóak és konzekvensek, vegyük észre a bennük megmutatkozó emberi aggodalmat és transzcendens irányultságot, mely lelkipásztori választ vár. Az ilyen jelenségekben hívők ráadásul általában buzgók az imádságban, sok áldozatra, engesztelésre készek. Értékeljük, karoljuk fel ezt a készséget, és igyekezzünk az Egyház imádkozó közösségében helyet adni neki. Ha az egyszerű – vagy akár csak teológiailag nem képzett – hívőket a világ sorsával kapcsolatos aggodalmak gyötrik, tekintsük értéknek, valódi Istentől jövő indításnak ezt: örüljünk annak, hogy szövetkezhetünk velük a globális problémák megoldásáért való imára és cselekvésre, amivel ők is az Egyház legigazibb céljának aktív elősegítőivé válnak.

*

A nem nyilvánvaló összefüggésekkel kapcsolatban sokszor gyanakvás, kételkedés tapasztalható az emberekben. Például mivel a megnövekedett UVsugárzás közvetlenül nem látható, sokan kételkednek a jelenség komolyságában. Egyesek azt sem értik, hogy ha az ózonkárosító gázokat elsősorban az északi féltekén használtuk fel, akkor miért a Déli-sark körül vékonyodott el az ózonréteg stb. Mint a vallási és életviteli kérdésekben máskor is, úgy tűnik, hogy a megszokás itt is nagy úr; az emberek hajlamosak a dolgokat „józan paraszti ésszel", de sokszor félinformációk alapján megítélni. Azok a témák, amelyek kívül esnek az egyén által belátható horizonton, általában így járnak: így járt a teológia és így jár az ökológia is. Mind a kettőben nagy türelem kell a változás eléréséhez; s bármennyire is pontatlanok legyenek információik, az emberek személyesen megélt tapasztalatát komolyan kell venni, meg kell hallgatni, és a befogadók attitűdjeként, a tanítás kiindulópontjaként figyelni kell rá. (Alapvető lelkipásztori felismerés, hogy a tanítás sokkal hatékonyabban adható át, ha a befogadók kérdéseinek valamilyen módon teret adunk és azokra válaszolva beszélünk, mint ha pusztán ismertetjük a saját szempontunkból fontosnak ítélt igazságokat.)

*

A jövő társadalma a környezeti válság nyomán lehet, hogy újra vallásosabb lesz; de hogy a mi tanúságtételünket elfogadja Istenről, annak feltétele lesz, mégpedig a mi hitelességünk. A jövő útja így a lelkipásztori életben is az együtt-cselekvés módszerének, lelkületének elsajátítása és gyakorlása! Nem megyünk semmire „leprédikálással", hanem csak közösségi lelkületű döntésekkel és szolidáris cselekvéssel!

*

Cselekvés nélkül nem lehet hiteles az egyházi álláspont kifejtése - ez az eddig is ismert igazság az egyik legfontosabb tény, amit a környezeti válsággal való foglalkozás most nagy erővel juttat eszünkbe, értet meg velünk. Mégpedig azt is figyelembe kell venni, hogy a közös cselekvésnek nagyobb a szemléletformáló ereje. Minél szélesebb kört mozgat meg a kezdeményezés, annál nagyobb a hatása. (Ugyanakkor persze az is fontos, hogy érintse az emberek személyes szféráját: például halljanak róla a helyi rádióban, tegyenek valamit a saját házuk körül stb.) A legjobb az lenne, ha az egész magyar Egyház mozdulhatna együtt: például meghirdetnénk, hogy megadott határidőn belül az összes egyházi épület energetikai felülvizsgálatát elvégezzük, és a könnyen megoldható változtatásokat (pl. vízpazarló WC-tartályok cseréje, vagy a hagyományos égők lecserélése energiatakarékos izzókkal) rögtön el is végezzük. (Ezek egyébként nem a legkövetkezetesebb akciók, hiszen például a víz értékének rohamos növekedése az egész, napjainkban általános vízöblítéses illemhely-technológiát – mely két eredendően megújuló ökológiai értéket is környezetterhelő hatássá változtat – alapjaiban kérdőjelezi meg. Tehát az ilyen lépések végrehajtása csak az első, figyelemfelhívó lépés lehet, de semmiképp sem tölthet el bennünket a befejezett munka nyugalmával.) Ám ha a szélesebb körű együttmozdulás nehézségekbe ütközik, akkor az is jó, ha egyházmegyék, vagy legalább esperesi kerületek, lelkipásztori körzetek indítanak közös programot... A társadalom iránti felelősségünk pedig arra ösztönöz, hogy ezeket a kezdeményezéseket álszerénységből vagy bizonytalanságból ne hallgassuk el: használjuk fel a média eszközeit arra, hogy a bennünket körülvevő világ is tudomást szerezzen róluk. A hívők és a társadalom többi tagja közötti együttműködés egyébként legkönnyebben karitatív és környezetvédelmi téren jön létre. Ne hagyjuk ki tehát a lehetőséget, hogy a közös cselekvésre szélesebb környezetünket is meghívjuk, illetve az ilyen kezdeményezésekkel együttműködjünk! Másfelől a jó cselekvési mintákat leginkább intenzív közösségekben, kis méretben lehet megtalálni, kikísérletezni; tehát egyetlen helyi közösségnek sem szabad arra várnia, hogy a „felsőbbség" majd jelt ad az indulásra, hanem - a többiek javára is - rá kell lépnie az útra, tapasztalatokat kell szereznie.

*

Sok ember gondolkodik így: „Hiszek, persze... de élni úgy akarok, ahogy kényelmes, ahogy a világ él." Ezt nagyon jól láttuk eddig is a hit szerinti élettel kapcsolatos problémákban: a keresztény hívek egy része sem mindenben az evangélium szerint cselekszik. Most azonban ez a gondolkodásmód új jelentést kap az ökológia fényében. Hiszen ha cselekvő hittel hinnék, akkor nemcsak a lelki dolgokban, de világhoz, környezethez való hozzáállásomban sem azt keresném, ami „kényelmes", nem azt követném, „ahogyan a világ él"… Mostantól tehát, amikor a hitből fakadó életformáról beszélünk, van egy új, jól megérthető példánk, sőt „éles" területünk: mi a következménye annak, ha „kényelmesen élek, úgy, ahogyan a világ él"…

*

A környezetvédelem és a pasztoráció több szinten is találkozik egymással:

   1. A környezet iránti felelősség valójában egy evangéliumértelmezési modell és egyevangéliumhirdetési nyelvezet. Ahogyan Szent Ferenc újra észrevette az evangéliumban a szegénység ideálját (voltaképpen Krisztust, aki szegény volt és a szegényekkel volt), úgy vehetjük észre mi ma az evangéliumban a világot szerető (például testben közénk eljövő!) Istent, aki minduntalan megmutatja ezt az arcát. Természetesen nem szabad és nem kell az evangéliumot átértelmezni ebben a szemléletben; bőven elég azt kifejtenünk, ami benne van a Szentírásban. Ide kapcsolódik az is, hogy a Biblia (az Ó- és Újszövetség egyaránt) tálcán kínálja nekünk (sőt mintegy feltételezi, hogy értjük) a természettel kapcsolatos példákat, képeket. Újra meg kell tanulnunk figyelni a természet üzeneteire - ez egyszerre szükséges a kinyilatkoztatás befogadásához és a világban való harmonikus, Istennel összhangban lévő életünkhöz. Sok múlhat azon, hogy ki érti meg legjobban ezt a természeti, egyszersmind természetfölötti üzenetet. A kontemplatív lelkiségek tapasztalata újból mindennapi értékké válhat mindannyiunknak…

   2. A környezet iránti felelős cselekvés valószínűleg a következő generációk hitelességimércéje lesz (és a legközelebbi nemzedék már itt él közöttünk). Annak a szavát fogják elhinni, aki felelősen bánik az erőforrásokkal (mert kevés lesz, van belőlük). Ahhoz tehát, hogy Krisztusról beszélhessünk, látniuk kell az embereknek, hogy szeretjük a világot (krisztusi szeretettel és környezettudatos cselekvéssel).

   3. A társadalom szolgálatára, a környezeti válság okozta gondok enyhítésére elvégzendőtennivalónk ugyanaz, ami egyébként eredendő hivatásunk is: közösségek létrehozása és működtetése (amit maga Jézus is tett).

*

Pasztorális céljaink lehetnek az ökológia terén:

   1. Az önkorlátozás képességének növelése. Erre az egész társadalomnak lesz szüksége, de csak a hit tudja megalapozni. Ezért nekünk haladéktalanul el kell kezdeni a vele való foglalkozást. Mégpedig jó lenne az első komolyabb lépéseket még a kényszerítő helyzet bekövetkezte előtt meglépni, mert a közösséget akkor hozza igazán előnyös helyzetbe pszichésen és reálisan is.

   2. A környezettudatosság növelése egyházi köreinkben. Ne mondjon ellent a gyakorlatunk annak, amit állítólag fontosnak tartunk.

   3. A közösségépítés tudatosságának terjesztése. Minél több közösség (családközösségek, faluközösségek, ifjúsági csoportok stb.) tudjon és akarjon önállóan, „közösségszerűen" működni, az Egyházon belül önmagát mint közösséget fenntartani. Ez valójában egybeesik az Egyház eredendő törekvésével, hiszen Jézus is közösséget hozott létre, és apostolait is ezzel bízta meg.

4. ALAPVETŐ MEGFONTOLÁSOK KÖZÖSSÉGEKNEK

Az alábbi gondolatokat különösen a keresztény közösségek számára gondoljuk fontosnak. Ilyen módon természetesen szólnak a lelkipásztorokhoz is, akik a plébániaközösségek életének legelső előmozdítói egyházközségeikben. Az egymás után következő bekezdések itt sem feltétlenül kapcsolódnak egymáshoz.

A természet és az éghajlat változásaira a társadalmak a következőképpen válaszolhatnak:

   1. a környezet- és a klímatudatosság növelésével,

   2. a további változások megelőzésével,

   3. a már elkerülhetetlen változásokhoz való alkalmazkodással.

   A környezetvédelem, klímavédelem e hármas célja: a szemléletformálás, a mitigáció (a káros hatások mérséklése) és az adaptáció (a már elkerülhetetlen változásokhoz, az ún. „extrém időjárási jelenségekhez" való mielőbbi alkalmazkodás) egyházi közösségeink sajátos belső életének és mindennapi, világban való helykeresésének is vezérlő szempontja lehet. Ha a lelkipásztor, a plébániaközösség saját speciális feladatára alkalmazza ezt a modellt, észreveheti, hogy valójában mindig is ezt kellett tennie. Először is meg kell ismernie azt a környezetet, valóságot, amelyben él („ökológia"), és fel kell ismernie az adott közegben követhető legjobb stratégiát („fenntartható fejlődés"). (Például egy kisfalvas vidéken az egyes apró közösségek identitásának erősítése, de úgy, hogy közben a környező közösségekkel is egyre szorosabbra fűződjenek a testvéri szálak. Vagy pl. városi plébánián a személyes kapcsolatokra és családias találkozásokra fektetett különös hangsúly az elszemélytelenedéssel szemben.) Majd a lelkipásztornak el kell kezdenie a szemléletformálást a prédikációkon, felnőtt- és gyermekkatekézisen, szülőkkel való foglalkozáson és személyes példáján keresztül. A közösséggel együtt meg kell keresnie a helyzetben rejlő tipikus veszélyeket, és ki kell dolgozniuk az ártalomcsökkentés módszerét. (Pl. egy mamutplébánián a peremre kerülők leszakadása ellen a minél többeket megszólító, „jó szemmel tartó" utcaapostoli hálózatot.) Végül meg kell találni az aktivitás alkalmas terét a közösség tagjai számára például a misszió valamilyen formájában, hogy környezetükre javító hatással legyenek, és ne az sodorja magával őket. - Ha így tekintünk a környezetvédőktől tanult módszerre, máris közelebb érezzük magunkat hozzá.

*

A globális horizontú cselekvés éthoszának legjobb (talán egyetlen igazi) alapja az egyetemes – katolikus – gondolkodás, világszemlélet lehet. Hiszen az ember önmagától nem képes globálisan gondolkodni, eredendően csak a napi túlélésre gondol. Ha tehát katolikusan élünk és cselekszünk, azzal nemcsak az Egyház belső életét szolgáljuk, hanem az egész világért is teszünk valamit. Indíthatunk közös gondolkodást, pl. katekézis keretében a fiatalok, a felnőttek számára a katolikusság értelmének mélyebb fölfedezésére, újratanulására (pl. a Katolikus Egyház Katekizmusa alapján) – s ezen a katekézisen célul tűzhetjük ki, hogy a megértett igazságokat próbáljuk mindannyian továbbadni nem vallásos környezetünkben, a környezetvédelem témájához kapcsolva. A továbbadásban egyformán fontos szerepe van a média különböző eszközeinek (helyi írott és elektronikus sajtó, internet stb.) és a személyes tanúságtételnek, beszélgetéseknek, a meggyőző életformának. Tudatában kell lennünk annak, hogy erre a kincsre, amit keresztény hitünk tud adni a világnak jelenlegi romló helyzetében, nagy szükség van; s mivel ezt rajtunk kívül más nem tudja átadni (de ha mi nem adjuk át, akkor mások valami hasonlót meg fognak próbálni felkínálni), elháríthatatlan a felelősségünk ezen a téren – nem csak a lelkipásztoroké, de minden keresztény emberé!

*

A környezettudatossághoz, az alkalmazkodáshoz, de már az ártalomcsökkentéshez is kikerülhetetlen önkorlátozás terén még inkább az a helyzet, hogy azt az egyén számára csak a hívő lelkület tudja pozitív, építő értékként elfogadhatóvá tenni, mivel ez tekintettel van a transzcendens valóságra, Isten országára is. Márpedig ennek a hozzáállásnak saját magunkban történő kimunkálását nem halogathatjuk tovább, mert nagy valószínűséggel élethossziglan, életformát alakító súlyossággal lesz rá szükségünk!

*

Minden környezetvédelemi és éghajlatváltozási programnak része az energiafelhasználásnak, az üvegházhatású gázok kibocsátásának és magának a fogyasztásnak a csökkentése. Az általánosan elfogadott indokok mellett az energiafelhasználás csökkentése mellett a következő érvek (várható pozitív hatások) hozhatók fel: az energiaellátás függetlenségének és stabilitásának növekedése; költségek megtakarítása; a közösség összetartó erejének növekedése; és végül morális szempontok. Ha ez a tudatosodás, az éghajlatváltozásra való felkészülés egy keresztény közösség keretein belül kezdődik el, annak lesz programjává, akkor a hatásai is elsődlegesen ott érvényesülnek, vagyis annak fog növekedni a stabilitása, összetartó ereje, öntudata.

*

Ha az emberek körében elindul egy törekvés a környezettudatosabb életre, annak időről időre megerősítésre van szüksége (mint a lelki élet egyéb területein is), hogy az elhatározások ne lanyhuljanak. Jó, ha egy plébánián előre megtervezzük, hogy az év során mikor tartunk teremtésvédelmi előadást meghívott előadóval, klubot, valamilyen közös „zöld" akciót... (Például a természet változásaihoz kapcsolódó napokon vagy a környezetvédelemi napokon.)

*

Van néhány elterjedt téves vagy káros magatartásforma a környezeti válsággal kapcsolatban. Súlyosan felelőtlen, de sajnos létező hozzáállás „én már nem érem meg az ökológiai katasztrófát..." gondolata. Egyrészt valószínűsíthető, hogy a problémák sokkal hamarabb érik el mindennapi életünk szintjét, mint ahogyan azt eddig gondoltuk, tehát annak a korosztálynak egy része, akik így gondolták (gondolják), mégis szembesülni fog földi élete során ezekkel a kérdésekkel. Másrészt a környezeti válság jellemzője, hogy a múltban elkövetett felelőtlenségek a jelenben hozzák meg nem kívánt gyümölcseiket – a jelen bűnei pedig a következő generációkban, de lehet, hogy a következő években bosszulják meg magukat. A lelkipásztori munkában, a közösségi hozzáállásban tehát kimondottan fel kell lépnünk ezzel a hozzáállással szemben. Semmilyen körülmények között nem szabad egy keresztény közösségben ilyen gondolkodásmódnak elfogadottá vagy eltűrtté válnia.

   Néha kevésbé tudatos, de jelenlévő hamis reményekként felbukkannak az alábbiak is: „A politika (az állam) majd intézkedik", „A piac megtalálja az optimális megoldásokat", „A tudósok megoldják a problémát". E várakozások hiábavalósága talán nem annyira egyértelmű mindenkinek, ezért ki kell térnünk rájuk.

   A politikai élet tehetetlensége ebben a kérdésben ma már egyre többeknek nyilvánvaló – különös, hogy ennek ellenére mégis jó néhányan bíznak ebben a megoldásban. Több jelből úgy tűnik, hogy az ökológia terén megélt kudarccal nem csupán egy sajátos politikai terület, hanem az egész eddigi politikai doktrína vége is látótávolságon belül került. Hogy ez mennyiben válik valóra, azt még nem tudhatjuk; az azonban egyértelmű, hogy a környezetvédelmi kérdések sajátosságaiból és a politikai élet működésmódjából egyszerre fakad az, hogy nem várható központi, állami, országos megoldás a legsúlyosabb kérdésekre! Maga a politika is egyre nyíltabban kimondja, hogy az adaptáció lényegi lépéseit a helyi közösségekben kell megtalálni és megtenni. Ezen a szinten – a helyi önkormányzatokban – lehet szerepe a megoldásban a politikának, de csak egy új szemléletmóddal, a részvétel elve alapján, sokkal közvetlenebb párbeszédben a társadalommal. Természetesen vannak nemzeti, állami, törvényhozási szintű intézkedések is a környezetvédelem terén, és ezekre szükség is van; de ezek csak a feltételeit, hátterét képesek megadni a tulajdonképpeni hatékony helyi cselekvésnek.

   A piac mindenhatóságába, a szabadpiac önirányító képességébe vetett remények éppen napjainkban dőlnek össze látványosan. Világossá vált, hogy a magára hagyott, szabályozatlan piac (keresztényként hozzátehetjük: a bűntől sebzett emberi természet ismertében nem meglepő módon) az önzés, sőt a kapzsiság törvényei szerint fog működni, és ez előbb vagy utóbb bukáshoz vezet. A piac szabadon hagyott terepén annak belső logikája szerint a leggátlástalanabb magatartás jut a legnagyobb előnyökhöz. Mivel pedig a környezettudatos cselekvés éppen a gátlástalanság és önzés ellentéteire, az önkorlátozásra, a szolidaritásra, az önzetlenségre, távlatos közösségi gondolkozásra épülve lehet csak sikeres, megalapozatlan illúzió a piactól várni a globális válság megoldását, sőt: a megoldás feltehetőleg a piac működésének jelentős átalakulását is magával hozza, illetve bizonyos területen igényli.

   Jóindulatú reménységnek tűnik az a gondolat, hogy a tudomány majd erre a problémára is megoldást talál, mint eddig már annyi másra. Fel kell figyelnünk azonban arra a tényre, hogy valójában épp a tudomány képviselői hívják fel legrégebb óta a világ figyelmét arra, hogy az emberiség kezében csak azok az eszközök vannak a válság kezelésére, amelyeket a környezetvédelem, klímavédelem és a kapcsolódó szakterületek felsorolnak! A Római Klub tudósai kezdtek először beszélni a növekedés határairól; a tudósok kutatásai során lett nyilvánvaló a freon és hasonló gázok ózonpajzs-károsító hatása és az ennek megszüntetésére szükséges intézkedések; ugyancsak a tudomány ismerte fel az üvegházhatású gázok jelentős és veszélyes szerepét az éghajlatváltozásban. Hamis illúzió lenne olyan csodaszert várni a tudománytól, amely majd úgy oldja meg a környezettel kapcsolatos minden problémánkat, hogy semmit nem kell változtatnunk életformánkon, a világhoz való hozzáállásunkon – amikor épp a tudomány felelős képviselői mondják ki a legnyíltabban, hogy ilyen eszköz nincs.

*

A környezettudatosság követelményeivel kapcsolatban időnként érzékelhető egyfajta felháborodás, mely az egész társadalomban szükséges önkorlátozást a személyes szabadság korlátozásának tekinti, és a demokrácia, az emberi jogok és hasonlók nevében nem akar tudomást venni róla. A helyzet azonban az, hogy a jogok és szabadságok jelenlegi rendszerét (valójában csak az erőforrások 80%-át felhasználó „fejlett világban", a Föld kb. 20%-án, ahová mi is tartozunk) a könnyen kiaknázható fosszilis energiahordozókra épített technikai civilizációhoz kötötten határoztuk meg. A fenntartható fejlődés gondolatának elfogadásából következik az is, hogy le kell számolnunk azzal az illúzióval, hogy a jólét nekünk „jár". Természetesen nem a szabadság elvesztéséről van szó; de – miután globális méretekben felismertük a növekedés korlátait – fel kell ismernünk személyes szabadságunk korlátait is. Ebben a nehéz folyamatban hatalmas előnye és egészen sajátos szerepe lehet a keresztény hitnek, hiszen morálisunk eleve óv a szabadságnak korlátozásnélküliségként való értelmezésétől. Az a tanítás, hogy szabadnak lenni teljes értékűen nem „valamitől", hanem „valamire" lehet, új értelmet kaphat a teremtésmegőrzés távlatában.

*

Az „ózonlyuk", a Déli-sark fölötti ózonrétegnek bizonyos gázok hatására történt vészes elvékonyodása, majd az okok felismerése, a szükséges intézkedések megtétele és a gyógyulás folyamatának megindulása jó példa arra, hogy nem vagyunk teljesen kiszolgáltatva sem a természet folyamatainak, sem saját tehetetlenségünknek. Lehet tenni valamit, lehet eredményt elérni, de csak nagyon határozott, egy irányba ható összefogással. Az ózonlyuk története több szempontból „könnyű eset". A többi környezeti problémát valószínűleg nem fogjuk tudni ilyen gyorsan és néhány jól irányzott intézkedéssel megoldani; de van remény és bizonyíték, hogy nincs igazuk azoknak, akik legyintenek minden ökológiai kezdeményezésre.

*

Annak belátása, hogy jelenlegi komfortszintünk további fenntarthatósága nem egyéb illúziónál, sokak számára talán a legnehezebben átléphető küszöb a környezettudatos életforma felé való elindulásban. Nagyon nehéz lemondani a mindennapi élet „praktikus apróságairól", amelyek mélyen beépültek az életünkbe: a gyors és szinte globális közlekedési lehetőségekről, az áru- és élelmiszerbőségről, a természet közvetlen hatásaitól (és persze tapasztalatától) való függetlenségről, a mindennapi életünket kényelmessé tevő apró civilizációs „csecsebecsékről". Hitünk szemével nézve azonban minden evilági valóság csak relatív érték lehet. Itt a lehetőség, hogy ezt a mindig is vallott elvet gyakorlatiasan kibontakoztassuk...

*

Szokatlan lehet a környezettudatos megközelítésmódban a megszokottnál szókimondóbb, konkrétabb nyelvezet és az apró dolgokkal való, néha akadékoskodónak tűnő foglalkozás. (Vízcsapok, villanykörték, utaskilométerek...) Ezért néha talán szükséges kifejteni a kétkedők és ellenzők számára, hogy a környezettudatosság elvei nem földtől elrugaszkodott széplelkek rózsaszín álmai, elvetélt forradalmárok polgárpukkasztó akciói vagy mániákusok idegtépő aprólékoskodásai. Csupán arról van szó, hogy nem szoktunk hozzá, pontosabban elszoktunk tőle (tisztelet a kivételnek), hogy ezen a szinten és ezzel a konkrétsággal törődjünk a valósággal. De hiszen maga Jézus is azt teszi az örök üdvösséghez vezető úttá, hogy „pepecseljünk" az embertársakkal, szeressük apró tettekkel azokat, akik a környezetünkben élnek, újra meg újra fussunk neki apró hibáink leküzdésének, bocsássunk meg hetvenszer hétszer... És a sorba nyugodtan belevehetjük azt is, hogy szeressük tettekkel az Isten által teremtett világot (amelyben, tudjuk, még egy veréb sem esik a földre az Atya tudta nélkül).

*

Jogos kérdés, hogy hogyan lehet felismerni egy kezdeményezésről, hogy szabad-e csatlakozni hozzá és másokat is csatlakozásra biztatni: hiteles-e, valóban környezetbarát-e, nem okoz-e nagyobb kárt, mint hasznot? Először is jó, ha – legalább, amíg magunk is jártasak nem leszünk környezetvédelmi kérdésekben – vannak megbízható tanácsadóink, akiknél rákérdezhetünk erre. Másrészt valószínűsíthetjük, hogy ha egy akció magunk megváltoztatására, saját magatartásunk természetközelibbé, környezettudatosabbá alakítására hív, akkor nem kell tartanunk tőle. Körültekintőbbnek kell lennünk, ha egy akció nem minket, magunkat, hanem (csak) másokat akar befolyásolni, rájuk akar nyomást gyakorolni. Ugyancsak meggondolandó a dolog, ha egy akció egyetlen céghez, termékhez, márkához látszik kötődni. Végül az is meggondolásra kell hogy késztessen, ha egy akciónak csupán jelképes, demonstratív jellege, szépsége van, de nincs konkrét hatása. Természetesen ezek a jellemzők sem zárják ki, hogy a kezdeményezés értékes és támogatható legyen, csak ilyenkor nagyobb körültekintésre van szükség. Valamint még egy szempont: a környezetvédelmi akciók a klímaváltozás hatásainak és egyéb olyan hatásoknak mérséklésére irányulnak, amelyeket hosszú ideig nem vettünk figyelembe. Tanuljuk el hát belőlük azt a szempontot, hogy igyekezzünk felmérni cselekvésünk várható hatásait, és annak ismeretében alakítani részvételünket. Egy olyan akció például, amelyben tömegek azonos időpontban kapcsolják ki vagy be a háztartási áramfogyasztókat, bármilyen nagy közösségi élményt adna (ha ugyan adna), várhatóan nem lenne túlságosan barátságos hatással az elektromos hálózatra - sőt elég nagy zavart okozhatna -, így inkább le kellene beszélnünk róla az embereket... Más kérdés, hogy eleddig az ilyen akciók tömegessége nem érte el azt a szintet, ahol már érezhető hatást gyakorolt volna bármelyik nagy elosztó rendszerre.

II. „MIT TEGYÜNK HÁT, TESTVÉREK?"

Egyrészt mit tehet maga a plébános, közösség, plébánia – másrészt mit tanácsolhatunk azoknak, akik hozzánk fordulnak a kérdéssel, hogy hol kezdjék el a környezettudatosabb életmódot?

5. CSELEKVÉSI LEHETŐSÉGEK

A PLÉBÁNIAI ÉS EGYÉB KÖZÖSSÉGEKBEN

Az alábbiakban olyan ötleteket, kezdeményezéseket, lehetőségeket sorolunk fel, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy egy plébániaközösség, képviselőtestület, családos vagy ifjúsági közösség elinduljon általuk a környezettudatosabb gondolkodás és cselekvés útján. Az ötletekhez segédanyagokat, támpontokat az Országos Lelkipásztori Intézet honlapjához kapcsolódó oldalon, a teremtesvedelem.hu [1]-n találhatunk.

Először is: minden teremtésvédelmi erőfeszítés kiinduló- és középpontja egybeesik az intenzív és állandó közösségépítés általános egyházi feladatával! Az élő, személyes, leginkább a családok összefogására alapuló helyi közösségek egyfelől a keresztény élet megélésének legkiválóbb „tűzhelyei", másrészt a fenntartható, önellátó életmód hátterének legbiztosabb formái - ahogyan ez a kettő az egykori faluközösségekben is a maga természetes módján egybeesett. Ma azonban ezek megléte nem automatikus (illetve mire maguktól újra kialakulnának, már késő lehet): létrehozásuk tehát kiemelt lelkipásztori feladat kell hogy legyen.

A plébánia közösségében élő emberek, családok vizsgálják meg, hogy ők személy szerint, illetve háztartásuk által mivel járulnak hozzá az éghajlatváltozáshoz, ezt a hatást hogyan tudják mérsékelni és hogyan tudnak felkészülni a várható további változásokra. (Jó lenne, ha minden plébánián elkezdődne egy ilyen közös gondolkodás.) Az átvizsgálás szempontjaihoz segítséget találhatunk például a teremtesvedelem.hu weboldalon.

Első lépések lehetnek például a közösségi infrastruktúrák (pl. plébániaépület) átvizsgálása energetikai szempontból, és környezetbarát megoldásokra váltás (pl. vízpazarló WC-tartályok, régi típusú égők cseréje, fűtésrendszer optimalizálása), a szelektív hulladékgyűjtés, komposztálás lehetőségének kialakítása és a folyamat elindítása. Az Egyház valódi elkötelezettsége a környezettudatosság mellett akkor lesz hihető, ha ez minél több egyházi épületben megtörténik, ahol a kívülállók velünk, keresztényekkel találkoznak, és tudatosan vagy kevésbé tudatosan lemérik hozzáállásunkat.

Érdemes a lelkipásztori munka körülményeit is átvizsgálni a környezettudatosság és a lelkipásztori paradigma közös szemszögéből. Vizsgáljuk meg, hogy a sok lelkipásztori helye között kényszerűen sokat autózó pap (ÜHG-kibocsátás, egyéb környezetszennyezés, stressz, rossz példa!) helyett hányféle plébániai feladatot végezhetnének el a helyben élő, felkészült világi munkatársak, akik egyben a helyi közösség öntudatának erősödésén is dolgozhatnak! Amikor a pap a faluba érkezik, az legyen értékes idő, és foglalkozhasson a valóban őt illető, jelenlétét igénylő feladatokkal. (Olyankor viszont szánhasson több időt, akár napokat vagy heteket egy-egy plébániájának életére.) A fiatalok találkozása egy stresszmentes, hivatását harmonikusan ellátó pappal egész biztosan jobb hatással van a jövőbeni papi hivatásokra, ezáltal a helyzet javítására is! Ez természetesen a pap és a hívek lelkipásztorkodásról alkotott képének átalakítását kívánja, és átmeneti, kompromisszumos megoldásokat is igényelhet; de sokkal többet profitálunk abból, ha tudatosan, még időben kezdjük el a folyamatot, nem pedig akkor, ha majd a körülmények kényszerítenek rá minket kapkodva, későn.

Közösségi rendezvények szervezésénél kerüljenek előtérbe a környezettudatosság szempontjai. Ezekhez segédanyagot itt a füzetben, illetve a www. teremtesvedelem.hu honlapon találhatunk.

Gyermek- és ifjúsági táborok témájaként (és mindjárt gyakorlataként is) beiktathatjuk a teremtés szeretetét, megőrzését és védelmét. Hagyományos táborok, lelkigyakorlatok szervezésénél is mindig ügyeljünk a környezettudatosság szempontjaira!

A hitoktatás keretében, vagy a plébániai közösségi élet más fórumain időről időre ugyancsak a középpontba állíthatunk egy-egy ökológiai kérdést, problémát.

Különösen a fiataloknak ajánlhatjuk a „72 óra kompromisszum nélkül" elnevezésű kezdeményezésben való részvételt, melyben karitatív, szociális és ökológiai projektekre kötelezhetik el magukat 3 napon át. (Információ a 72h.hu oldalon.) Ezekre a programokra nem hívő vagy vallásukat nem gyakorló kortársaikat is meghívhatják.

Meg lehet próbálkozni autóböjt, energiaböjt meghirdetésével nagyböjti plébániai programként. Ha több plébánia összefog, vagy leginkább ha egy egész egyházmegye meghirdeti a kezdeményezést, adott esetben társadalmi vagy állami szervezetekkel, közlekedési vállalatokkal is meg lehet próbálni összefogni, támogatásukat, illetve kedvezményeket kérni a résztvevők számára (pl. a 30 napos bérlet érvényességének kiterjesztésére nagyböjt 40 napjára).

Nagyobb plébániákon, „hazai" körben sikeres lehet valamilyen „telekocsirendszer" megszervezése. Folyamatosan hirdetett cél lehet a tömegközlekedés előnyben részesítése.

Legyen „teremtésvédelmi referens", munkacsoport az egyházközségben, akinek feladata a plébániai programokon, közösségi megnyilvánulásokban a környezettudatosság szempontjának érvényesítése. Az Országos Lelkipásztori Intézet szívesen vállal konzultációt számunkra, komolyabb érdeklődés esetén pedig szakértők ajánlását is képzési programhoz.

Indulhat szélesebb körű keresztény „teremtésvédelmi klub" a plébánián előadások, képzések, lelkinapok, közös gondolkodás céljából.

Előadások, lelkinapos programok szervezhetők a teremtésvédelem témakörében.

Hasznos a mások által szervezett környezetvédelmi akciókban való (körültekintő) részvétel, kapcsolatkeresés nyitott nem egyházi kezdeményezésekkel.

A plébániák közösségére építve sokhelyütt jól megszervezhető lenne valamilyen helyi termelői-fogyasztói kör (piac).

Gyakran előkerülő kérdés egyházi rendezvények szervezésénél is az eldobható tányérok, poharak problematikája, mellyel kapcsolatban a környezettudatossági szempontokat jól össze lehet foglalni. Az utóbbi évtizedekben megszoktuk, hogy a rendezvényeken műanyag- vagy papírtányérokat és poharakat, evőeszközöket használunk. Azért teszünk így, mert ezt a megoldást praktikusnak találjuk. Ez a praktikusság valójában abban áll, hogy nem kell mosogatnunk, a tárolásukkal, kezelésükkel vesződnünk: egyszer használjuk, aztán eldobjuk. A kereskedelem ösztönzi ezt a gyakorlatot azzal, hogy (persze inkább csak látszólag) olcsón adja ezeket az eszközöket. Valójában emögött a gyártók és a kereskedők érdeke húzódik meg, hiszen amit tervezhetően rendszeresen megvesznek a vásárlók, azt érdemes gyártani. A mosogatás elhagyhatósága mint praktikum csak a saját kényelmünk szempontja. A felgyülemlő szemét és a felfuttatott gyártás eközben környezetszennyező. A mosogatás, az evőeszközkészletek kezelése esetleg valóban kényelmetlenebb lenne, szervezést igényelne a közösségtől; ugyanakkor mindez közösségépítő erő lehet, például önkéntesek tudnak ezáltal valamit tenni a többiekért. Sokféle ellenérvet lehet kitalálni az újra és újra felhasznált eszközökkel szemben („a mosogatás is vízhasználatot jelent, ezt is megspóroljuk az eldobható eszközökkel", az edények tárolása külön helyet, eszközt, figyelmet igényel stb.). Azonban meg kell szoknunk, hogy ne (sokszor csak félvállról odavetett) álérvekkel üssük el a felelősségünket, hanem valós szempontok alapján gondoljuk végig a kérdéseket, hallgatva olyanokra, akik már előrébb járnak a folyamatban. Legfőképpen azonban nem takaríthatjuk meg a kérdéseknek való lelkiismeretes utánajárást, ha felelősen akarunk cselekedni. Végezetül: ne higgyünk mindenkinek – ügynököknek, reklámoknak, üzleti fogásoknak – akkor sem, ha ezek „zöld" köntösben jelentkeznek, hanem értékeljünk mindent józanul és a rendelkezésünkre álló adatok alapján a teremtésvédelem szempontjai szerint.

Egyre többek által megfogalmazott felismerés, hogy az éghajlatváltozással szemben – elsősorban az adaptáció, az alkalmazkodás szintjén – leghatékonyabban a helyi közösségek tudnak fellépni. Minden városnak, községnek, kistérségnek ki kell alakítania a saját éghajlatváltozási stratégiáját, természetesen nem szomszédai ellenében, hanem velük együttműködve, őket is figyelembe véve – végső soron globális gondolkodással. Magyarországon ez a folyamat, bár már elindult, de még gyerekcipőben jár. Több szervezet igyekszik az önkormányzatok figyelmét felhívni ennek a kérdésnek fontosságára, és konkrét lépések megtételét kezdeményezni. Ilyen szervezetek például a Klímabarát Települések, az InterKlíma Sk+Hu Mozgalom, az Európai Klímaszövetség, a Reflex Környezetvédő Egyesület vagy az Energia-Hatékony Önkormányzatok Szövetsége. Mindezek a szervezetek azonban egyelőre együttvéve is csak elég kis hányadát tudták eddig megszólítani a magyar településeknek. Ha plébániáinkon felébred az érdeklődés a teremtésvédelem iránt, és létrejönnek a kérdéssel elkötelezetten foglalkozó emberek csoportosulásai – amelyek rögtön meghívhatják ebben a kérdésben való együttműködésre a vallásukat nem gyakorló vagy más meggyőződésű embereket is –, ezek a csoportok javaslataikkal, beadványaikkal vagy adott esetben akár szakmai háttér biztosításával jó kezdeményezői, ösztönzői lehetnek az önkormányzatok ilyen irányú aktivitásának.

6. MIT TEHETÜNK KONKRÉTAN OTTHONAINKBAN,

A PLÉBÁNIÁN, A KÖZÖSSÉGI ÉPÜLETEKBEN?

Az alábbiakban rengeteg egyedibb vagy átfogóbb gyakorlati tanács, környezettudatos cselekvési szempont következik. Vannak közülük, amelyek nagy beruházásokra (házépítésre, autóvásárlásra) vonatkoznak, mások a mindennapi élet apró dolgaira, megint mások nem dolgokra, hanem viselkedésmódokra. Soha ne feledjük, hogy a kérdésnek csak egyik felét jelentik az eszközök (milyen háztartási gépeket használunk, mivel világítunk stb.) – a másik, fontosabbik rész a használatuk módja, a mi hozzáállásunk. (Például hiába szerelünk be energiatakarékos fűtést a lakásba, ha aztán pazarló módon szabályozzuk a hőmérsékletet és a szellőzést.) Másrészt ne feledjük azt sem: mindezeket az ötleteket megvalósíthatjuk, betarthatjuk az ajánlásokat - de a világ mai helyzetében ezzel még mindig nem tettünk meg mindent. Környezettudatos emberként és egyben keresztényként különös felelősségünk van a szemléletformálásban, egész életünk egységes alakításában, a tanúságtételben Isten szeretetéről a világ iránt. Életünk teljességével kell azzá alakulnunk, aminek Isten a teremtésben elgondolt bennünket.

Az ötletek főbb forrásai:

http://www.energiapersely.hu/ [2]

http://www.zoldtech.hu/ [3]

http://www.energiaklub.hu/ [4]

http://www.otletmozaik.hu/ [5]

http://www.tudatosvasarlo.hu/ [6]

http://www.baumax.hu/ [7]

http://www.techem.hu/ [8]

Építkezés, felújítás

• Épülő házak tervezésénél vegyük figyelembe a passzív energetikai szempontokat. Kedvező például, ha déli irányban nagyobb, jól szigetelt ablakok készülnek, északi irányban pedig minimális nyílásokat helyezünk el.

• A ház belső elosztását is célszerű ehhez igazítani, az északi oldalra kerüljenek azok a helyiségek, melyek kevésbé fényigényesek (hálószoba, kamra, fürdőszoba, WC), míg a napos déli oldalra azok, ahol a legtöbb időt töltjük, így például a nappali. Hüvelykujjszabályként érvényes, hogy az északi oldalon 10%, a keleti és nyugati oldalon 20%, míg a déli oldalon akár 30% is lehet az ablakfelület.

• Jó, ha az uralkodó széliránytól az épület védett. Ezt fallal vagy sűrű növény telepítésével is el lehet érni.

• A világítás kialakításánál vegyük figyelembe, hogy milyen helyiségben milyen tevékenységhez szeretnénk használni a mesterséges fényt.

• Ha felújítást végzünk egy épületen – vagy akár ettől függetlenül is –, a hagyományos izzókat cseréljük le kompakt fénycsövekre, energiatakarékos izzókra. Az energiatakarékos fénycsövek kb. negyedannyi energiát fogyasztanak, mint a hagyományos izzólámpák, élettartamuk pedig kb. 10-szer hosszabb. A magasabb ár tehát a teljes élettartam alatt többszörösen megtérül. Energiatakarékos fénycsövek használatával világítási költségeink kb. kétharmadát megspórolhatjuk. Forintokban kifejezve azt jelenti, hogy ha a lakás 5 pontján kompakt fénycsövet teszünk az izzók helyre, az éves szinten kb. 15 ezer Ft megtakarítást hoz az áramszámlában. A 100 W-os hagyományos izzót 23 W-os kompakt fénycső helyettesítheti, a 60 W-ost 15 W-os. A 60 W-os hagyományos izzót kiváltó 15 W-os kompakt fénycsőnek nem egészen három hónap alatt (kb. 2000 óra működésnél) megtérül az ára. Nem érdemes viszont fénycsövet tenni olyan helyekre, ahol fel-le kapcsolgatjuk a villanyt (pl. WC, kamra). Kb. 10 perc szükséges ugyanis ahhoz, hogy a fénycső elérje a maximális teljesítményét. A gyakori kapcsolgatás pedig a töredékére csökkentheti a csomagoláson feltüntetett élettartamot.

• Szigeteljük korszerűen a nyílászárókat, illetve cseréljük ki őket, ha szükséges. Az elöregedett vagy nem megfelelő szigetelés akár 30%-kal is megnövelheti a fűtés költségeit. A hőveszteség jelentős része a nem megfelelő nyílászárókon keresztül távozik.

• A jó hőszigetelés megakadályozza az épület hővesztését, ezáltal rengeteg energia megtakarításához járul hozzá. Az új építésű házakban ezért érhető el akár 60-70%-os energiamegtakarítás a régi épületekkel szemben.

• A legfelső szint mennyezetét, illetve a tetőt legalább 12–24 cm vastag szigetelőanyaggal célszerű leszigetelni. Ha ezen kívül egy további szigetelő réteggel a betonkoszorút is leszigeteljük, elkerülhetjük, hogy a koszorú hőhídként a szabadba vezesse a meleget.

• Szereljünk fel víztakarékos vécétartályt. A szokásos öblítőtartályok egy öblítésnél 8-12 liter ivóvizet zúdítanak le. Ez egy kétgyermekes családnál akár 100-300 liter is lehet naponta. A víztakarékos tartály lehet kétállású, pl. szükség szerint 3 vagy 7 litert enged le, illetve az öblítés hossza attól is függhet, hogy milyen hosszú ideig nyomjuk a gombot.

• Csökkenthetjük a vécétartály hasznos térfogatát, ha nagy tiszta kavicsokat vagy egy vízzel töltött lezárt palackot teszünk bele.

• Ha elég nagy a hálózati nyomás, használjunk tartály nélküli vízöblítőt, amely addig engedi a vizet, ameddig a csapját nyitva hagyjuk.

Napelem

• Egy személy naponta kb. 50-60 liter melegvizet használ el, amelynek előállításához kb. 2-3 kWh hőenergia szükséges. 1 m2 napkollektorral a nyári félévben napi 2-2,5 kWh, télen 0,5-1,5 kWh napenergia hasznosítható, így tehát személyenként 1-1,5 m2 napkollektorral általában elő lehet állítani a szükséges melegvíz mennyiséget. Éves átlagban ez 60-70%-os megtakarítást jelent, ami a nyári félévben közel 100%, de a téli félévben is eléri a 30-40%-ot. Családi házak esetében melegvízkészítés céljára 2-3 db, nagyobb vízfogyasztás esetén 4-5 db 2 m2-es napkollektort célszerű felszerelni. Szükség van egy viszonylag nagyméretű, általában 200-500 literes melegvíztárolóra is. Egy ilyen rendszer beruházási költsége kb. 800 000 Ft.

Világítás

• Ne világítsunk feleslegesen. Ha elhagyjuk a lakást, kapcsoljunk le minden fényforrást, és ne világítsunk olyan helyiségekben sem, ahol huzamosabb ideig senki nem tartózkodik.

• Bizonyos helyiségekben érdemes mozgásérzékelővel kiegészített világítást üzemeltetni, így valóban csak akkor ég a lámpa, amikor szükség van rá.

• Nagyobb helyiségekben csak azokat a részeket szükséges megvilágítani, amelyeket ténylegesen használunk.

Fűtés

• A szakszerű szellőztetés az egyik legjelentősebb területe az energiatakarékosságnak. Az ésszerűtlen szellőztetés akár évi 20% többletkiadást is okozhat! Szellőztessünk gyakran, szélesre tárt ablakokkal, de csak rövid ideig (napi 4 perc helyiségenként), a fűtést pedig állítsuk közben a minimumra. A hosszú ideig tartó szellőztetéssel lehűtött helyiségek újrafűtése is még több energiát igényel.

• 1 °C-kal alacsonyabb hőmérséklet 6%-kal kevesebb energiafelhasználást jelent.

• Szereljünk fel programozható termosztátokat.

• Használjunk kombinált fűtési és vízmelegítési rendszereket.

Vízhasználat

• A vízcsapok csepegését lehetőleg azonnal meg kell szüntetni. A vízcsap folyamatos csepegése következtében akár havi 150-200 liter vizet is elpazarolunk. Ha a melegvízcsap csepeg, az elfolyt víz mellett hőenergiát is pazarolunk!

• Építsünk be vízmegtakarítást szolgáló szerelvényeket.

• A legmodernebb keverőcsapok között találhatunk kifejezetten víz- és energiatakarékos változatokat is, amelyek beépített mechanikával akadályozzák meg, hogy túl nagy vízsugarat, vagy túl meleg vizet engedjünk.

• Fürdés helyett zuhanyozzunk! A kád teleengedésével kb. 4-szer annyi melegvizet használunk el, mint egy zuhanyozás alkalmával. Egy átlagos család évente 100-150 ezer forintot is megtakaríthat, ha mindennap zuhanyt használ ahelyett, hogy kádban fürdik!

• Kertes családi vagy társasházaknál gyűjtsük össze a tetőről lefolyó esővizet. Ez tökéletesen alkalmas a kert öntözésére, nyári szabadtéri fürdésre stb.

Háztartási gépek

• Háztartási gépek (mosógép, hűtőszekrény) vásárlásánál az energiatakarékosságot kiemelten vegyük figyelembe. Az energiafelhasználás szempontjából az „A" jelzésű hűtőgép a legtakarékosabb, míg a „G" fogyasztja a legtöbb energiát.

• Ugyancsak vegyük figyelembe vásárláskor a gépeken feltüntetett zajvédelmi értéket is.

• A hűtőszekrény akkor működik leghatékonyabban, ha a belső hőmérsékletet +7 °C-ra állítjuk (+5 °C-nál már 15%-kal nő a fogyasztása). A fagyasztóládában -18 °C elegendő a tárolásra!

• A főtt ételt hagyjuk kihűlni, mielőtt a hűtőszekrénybe tesszük.

• A hűtőszekrény szellőzőnyílását szabadon kell hagyni és rendszeresen tisztítani kell. A szellőzőrács szabad keresztmetszetének csökkenése kb. 10%-kal növelheti az energiafogyasztást.

• A hűtőszekrény helyes, illetve helytelen használata közötti különbség a gép tényleges energiafogyasztásában 100% is lehet!

• A mosogatógépet mindig teli töltettel használjuk, hiszen ha telepakoljuk, akkor is ugyanannyit fogyaszt, mint ha csak feleannyi edényt rakunk bele. Ugyanez vonatkozik a mosógép és a szárítógép használatára is.

• 1/2 liternyi folyadékot gyorsabban és takarékosabban tudunk felmelegíteni mikrohullámú sütőben, mint egy főzőlapon.

Főzés, konyha

• A forráspont elérése után takarékon főzzünk!

• Ne melegítsük elő a sütőt! Ez csak azoknál az ételeknél szükséges, amelyek magas hőmérsékleten lassú sütést igényelnek.

• Az elektromos sütőt, illetve a főzőlapot a befejezés előtt akár 5-10 perccel is kikapcsolhatjuk, hagyjuk dolgozni az utóhőt!

• Ha fedővel főzünk, kevesebb energiát használunk fel.

• A zöldségeket ne főzzük bő lében. Energiát spórolunk meg, mert kevesebb vizet kell felmelegíteni.

• Amit lehet, azt gőz nyomása alatt (kuktafazékban) célszerű főzni. Az idő és az energia megtakarítása elérheti a 30-40%-ot. Mivel így az ételek csak gőzzel érintkeznek, több vitamin és ásványi só marad bennük.

• Ha főzőlapos tűzhelyünk van, olyan edényt használjunk, amelyiknek a talpa a főzőlap méretéhez illik.

• Kerüljük a sütőajtó felesleges nyitogatását! A sütőajtó háromszori kinyitása akár 10%-os energiaveszteséghez is vezethet.

Számítógépek

• Ha a számítógépet hosszabb ideig nem használjuk, kapcsoljuk ki vagy állítsuk energiatakarékos üzemmódba.

• Hosszabb munkaszünetnél a számítógépet és a képernyőt is teljesen kapcsoljuk ki. A képernyővédő mozgó képek esetén több energiát fogyaszt, mint normál üzemmódban.

• Az elektromos készülékeket ne hagyjuk készenléti állapotban, hanem használjuk a készülék főkapcsolóját.

• Számítógép vásárlásakor figyeljünk arra, hogy energiagazdálkodási rendszerrel ellátott készüléket válasszunk. Az ilyen berendezéseknél csak azok a részek kapnak áramot, amelyek aktuálisan épp használatban vannak.

Egyéb elektromos berendezések

• Minden berendezés megvásárlása esetén győződjünk meg a fogyasztásáról, és igyekezzünk az alacsonyabb fogyasztásút választani.

• Gondoljuk át, hogy valóban szükségünk van-e minden, a kereskedelemben kapható elektromos berendezésre! Sokszor olyan feladatok elvégzésére is elektromos (energiapazarló) berendezéseket használunk, amelyeket bízvást mi magunk is elvégezhetnénk (elektromos kenyérvágó, sajtreszelő, ajtó/ablaknyitó stb.).

• Vásároljunk olyan elosztókat, amelyek kikapcsolhatók. A folyamatosan a hálózatba dugott berendezések (tévé, hifi, számítógép stb.) kikapcsolt, de nem áramtalanított, ún. „standby" állapotban is jelentős mennyiségű energiát fogyasztanak! Az elosztók egy mozdulattal kikapcsolhatók, így a berendezések áramtalaníthatók, és akár 10%-os energiamegtakarítást is elérhetünk.

Közlekedés

• Használjuk minél többet a saját lábunkat - nem csak energiát takarítunk meg, de még egészséges is. Kerékpárral a legtöbb városon belüli utazás ugyanolyan gyorsan, vagy gyorsabban megtehető, mint autóval.

• A közösségi közlekedés egy utaskilométerre számítva 3-10-szer alacsonyabb energiafogyasztással és károsanyag-kibocsátással juttat el ugyanoda, mint az autó. A magyar városok közösségi közlekedési hálózata – bár előszeretettel köszörüljük rajta a nyelvünket – még mindig igen jónak mondható.

• Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy egészségünk megengedi, 1-2 emeletért ne használjunk liftet! Gyalog hamarabb fent vagyunk, mint ha lehívjuk a felvonót, és azon megyünk – a vérpezsdítő mozgás mellett pedig még energiát is megtakarítunk.

• Manapság a mobilitás bűvszó – de vajon valóban minden jobb, amiért sokat kell utazni? Napi rutinunk, vásárlási, szórakozási szokásaink, nyaralásaink megtervezésekor gondoljuk át, nem érezhetjük-e ugyanolyan jól magunkat kevesebb utazással!

• Ha autónk van, nem muszáj annak mindjárt a legnagyobbnak lennie a környéken – de még saját pénztárcánk lehetőségeihez mérve sem. Kis fogyasztású, környezetkímélő járműben ülve lelkiismeretünket is jobban kímélhetjük.

Hulladék

• A legjobb hulladék az, ami egyáltalán nincs. Lehetőleg kerüljük el a felesleges szemét megvásárlását (amit gondosan megfizettetnek velünk!) és hazahurcolását! Ne fogadjunk el nejlonzacskót (legyen nálunk pl. vászonszatyor), kerüljük az agyoncsomagolt termékeket.

• Ami mégis bekerült a háztartásba, azt megpróbálhatjuk hasznosítani. Az egyik oldalán használt papír másik oldala még nagyon sok mindenre használható (jegyzetelni, kinyomtatni csak átmenetileg szükséges dokumentumokat, gyerekeknek rajzolni stb.). A különböző dobozok, üvegek, tasakok ugyancsak használhatók - ahogy nagyszüleink még valóban sokáig használták is őket.

• Gyűjtsük szelektíven a hulladékot! Nem kell nagy szaktudás a papír, fém, üveg és műanyaghulladék szétválogatásához. Helyenként már Magyarországon is a háztartásokig elér a szelektív gyűjtő rendszer, máshol még a közösségi gyűjtőszigetekre kell visszavinni a szemetünket. Ne sajnáljuk a fáradságot. Ha kertes házban lakunk, a szerves hulladékot komposztálhatjuk is.

• A fenti nem túl nagy erőfeszítések eredményeképpen meghökkentő mértékben csökkeni fog a kukánk terhelése. Így kevesebb hulladéklerakóra és erőforrás-felhasználásra lesz szükség.

7. KÉT KÜLFÖLDI PÉLDA

Az alábbi két leírás német nyelvterületről származik, ahol már hosszabb ideje téma az Egyházban a teremtésvédelem ügye, és vannak jól sikerült, érett tapasztalatok is. Annak ellenére, hogy az alábbiak talán egy-két ponton nem illeszkednek teljesen a magyarországi viszonyokhoz, termékenyítőleg hathatnak hazai közösségeink, egyházközségeink útkeresésére a teremtésmegőrzés terén.

Környezetbarát egyházi rendezvényszervezés

(forrás: http://www.nua.nrw.de/nua/var/www/de/kirche/pdf/07.pdf [9])

Tervezés és szervezés

A nagyobb rendezvényekhez sok ember együttműködése szükséges. A szervezés megkezdése előtt célszerű a különböző partnerekkel, csoportokkal, szponzorokkal, szállítókkal stb. közös környezetvédelmi elvekben megállapodni, mint például a többször használatos evőeszközök beszerzése vagy a szelektív hulladékgyűjtés. Az esemény meghirdetésénél – pl. a meghívóban, a sajtóban vagy a templomi hirdetésben – is fel lehet hívni a résztvevők figyelmét a közelgő rendezvény környezetbarát elveire. A meghívót újrahasznosított papíron terjesszük.

A helyszín

A helyszín legyen tömegközlekedési eszközökkel jól megközelíthető, hogy ne kelljen mindenkinek autóval érkezni. A szabadban tartott rendezvényeknél igyekezzünk kiküszöbölni a megnövekedett közlekedés miatti veszélyeket: a fű letaposása, káros anyagok földbe kerülése, zajszennyezés vagy a hulladék keletkezése. Lehetőleg ne a füvet vagy más zöld területet használjunk a rendezvény lebonyolítására; a játékra vagy táncra kijelölt területek legjobb, ha faborítással rendelkeznek. A rendezvény utáni takarítás és a környezet természetes állapotának visszaállítása legyen magától értetődő dolog.

A program kialakítása

Ne tervezzünk túlzottan energiaigényes vagy környezetromboló rendezvényt. Különösen fontos, hogy az egyházi rendezvények középpontjában a találkozások és a közös élmények álljanak. A rendezvényeket ugyanakkor arra is használhatjuk, hogy közösségünk tagjaiban felébresszük az érzékenységet a teremtés- és a környezetvédelem iránt.

Ötletek közösségi ünnepeken beiktatható környezetvédelmi projektekre

- környezetbarát programok bemutatása (napenergia, esővíz gyűjtése), kiállítás, információs pultok felállítása

- kisebb projektek végrehajtása, pl. gyümölcsfa ültetése, fészekodú készítése vagy szárazfal építése

- biotermékek, saját termelésű gyümölcsök vagy fészekodú árusítása

- gyűjtés ökológiai projektekre (pl. napelemre a plébánián vagy a közösségi házban)

- környezetvédelmi témák játékos feldolgozása gyerekekkel (játékok, színdarab)

- ökológiai kvízjáték nagyobbaknak

Étkezés, ital

A közösségi ünnep alkalom az egészséges, környezetkímélően előállított élelmiszerek fogyasztására és arra, hogy felhívjuk a figyelmet a szezonális, lehetőleg a környéken előállított termékekre. Az étkezést egészítsük ki friss gyümölccsel, zöldséggel, salátával, teljes kiőrlésű lisztből készült süteményekkel. Szeptemberben sokak kedvére lehet egy friss gyümölcsléfacsaró készülék, amellyel például minden résztvevő facsarhat magának egy pohár friss almalevet. A házi bodzalekvár vagy a fiatalok által készített gyümölcssaláta is vonzó ajánlat. Olyan teát, kávét, kakaót, csokoládét, banánt stb. kínáljunk, amely „méltányos kereskedelemből" származik, tehát az előállítóknak a származási országban rendes piaci árat fizettek.

Mit csináljunk a hulladékkal?

Egy közösségi együttlét hatalmas szeméthegyek nélkül is sikeres lehet. A kezdetektől fogva törekedjünk arra, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen. Már a bevásárlásnál is figyelhetünk arra, hogy a nagyobb kiszerelést és az újrafelhasználhatóságot figyelembe véve válasszunk. Ne kartonba csomagolt italt, hanem visszaváltható, újrahasznosítható üveget vásároljunk. Az italokat papír- és műanyagpoharak helyett kínáljuk üvegpoharakból. A kis zacskókban, tasakokban árusított tejszín, cukor, mustár vagy ketchup helyett válasszunk nagyobb kiszerelésű terméket. Az eldobható műanyagtányérok helyett használjunk porcelántányérokat. Ha nincs elegendő, kérjünk a szomszédos egyházközségtől. Ügyeljünk arra is, hogy a dekoráció és a szalvéták vagy az asztalterítő újrahasznosítható anyagból legyen. Díszítésnek tökéletes lehet egy vadvirágcsokor vagy néhány szép őszi falevél. A szelektív hulladékgyűjtésnél írjuk rá a kukákra vagy szemeteszsákokra, hogy mit gyűjtünk bennük.

Autóböjt

(forrás: www.autofasten.at [10])

Ausztriában a húsvét előtti autósböjt a katolikus és az evangélikus egyház összefogásával valósult meg, s a kezdeményezés egyre népszerűbb Németországban is. Tavaly 5500 osztrák csatlakozott a mozgalomhoz, amelynek célja, hogy nagyböjt idején minél többen minél gyakrabban az autó helyett a tömegközlekedést vegyék igénybe, illetve ha mégis kikerülhetetlen a személygépkocsi használata, akkor többen közlekedjenek egy autóval. A projektben részt vevők idén a számítások szerint mintegy 3 millió kilométert tettek meg busszal, vonattal vagy kerékpárral (az autó használata helyett), így 750 tonna szén-dioxid „maradt a benzintankban". A Felső-ausztriai Közlekedési Szövetség speciális jegyek kibocsátásával támogatja az autósböjtöt. Legutóbb egy havibérlet áráért kínáltak nagyböjt 40 napjára szóló tömegközlekedési bérletet. A kezdeményezéshez csatlakozók között több helyen hasznos ajándékokat, például kerékpárokat sorsoltak ki.

8. PRÉDIKÁCIÓVÁZLATOK

Kiv 3,14

Mit tekintünk adottságnak, magától értetődőnek, és mi az, ami igazán „VAN"?

Isten így mutatkozik be Mózesnek az égő csipkebokornál, a választott nép „genezisének" pillanatában: „Én vagyok, aki vagyok." A zsidók számára akkor a „van", a magától értetődőnek tartott valóság Egyiptom volt. Az elnyomás háza, de egyben mégis a komfort helye is: a húsos fazekak, a munka, ház, megélhetés biztonsága... Ahhoz képest mindenképpen komfort, amire Isten meghívta őket: Egyiptom megszokásaiból egyenesen a pusztaságba. Ahol ő, egyedül Isten volt az, Aki Van. Negyven éven át lényegében csak ő meg a puszta „van" a zsidók számára – s ők mégis ezalatt válnak választott néppé, és tanulják meg értékelni a földet, amit Isten ad nekik.

Megszokott komfortunkban nagyon sok dolgot tekintünk úgy, hogy „van". El kell menned valahova? Hát ott VAN az autó, miért nem ülsz bele, és mész?! Fáj valamid? Ott VAN a legújabb fajta gyógyszer, miért ne vennéd be? Te még ilyen ósdi mobilt használsz? Hiszen VAN már újabb is, miért nem veszed meg?! S ezek mögött a kijelentések mögött – melyeket legtöbbször ki sem mondunk, de hatnak a gondolkodásunkra – nem gondolunk bele abba, hogy ami „egzisztál", az attól még nem biztos, hogy szükséges is, hasznos is, használandó is... Hogy a léte talán sok kérdést is fölvet. Az autóé a szén-dioxiddal és sok egyéb anyaggal mérgezett környezetét, a gyógyszeré az állatkísérletekét, amiket csak azért végeztek el, hogy nekem kevésbé kelljen a fájdalmat átélnem (és hogy a gyógyszeripar gazdagodjon), az új mobil a lassan teljesen technikaivá változtatott környezetét…

Nagyon sok dologról, úgy érezzük, nem tudnánk lemondani, ha valaki azt kérné, hogy ne tekintsük magától értetődő valóságnak. Pedig Isten minket is megszólíthat: Én vagyok, aki VAGYOK – senki más, semmi más. Akár az éghajlatváltozással is szólhat hozzánk az Úr. És bizony, kivezethet minket a pusztába is, mondjuk a pusztasággá váló egykor termékeny Duna-Tisza közére. Olyan körülmények közé, ahol – legalábbis mostani komfortunkhoz képest – egyedül ő lesz az, aki biztosan VAN. Megteheti ezt lelki értelemben bármelyikünkkel; megteheti fizikailag, akár az egész Földdel; és megteheti egyszerre mind a két módon is. Ha most a Föld iránt érzett felelősség azt kéri tőlem, hogy önként lépjek ki megszokott kényelmemnek legalább egy részéből, menjek ki a „pusztába", hogy ott Isten odaadóbb gyermekévé váljak, aki megtanulja értékelni a Földet – hajlandó vagyok-e követni őt, Aki Van?

Lk 6,41-42

„Miért én kezdjem el, ha a másik sokkal nagyobb horderejű dolgokat nem tesz meg?" – gerendák és szálkák

Miért én tegyem meg ezt az apróságot, amikor mások ezerszer nagyobb dolgokat nem tesznek meg? Addig ne kérje tőlem senki, hogy mondjak le egy repülőútról, amíg a gazdagok naponta cikáznak magánrepülőikkel akár kontinensek között! Mit számítana, hogy én kevesebbet tankolok, amikor az olajcégek épp most irtják ki a kanadai erdőket, hogy újabb olajlelőhelyeket tárjanak fel? – Gyakran hallani ilyen és ehhez hasonló kifogásokat, méltatlankodásokat. Nem csak a teremtésvédelemmel kapcsolatban... hiszen Jézus is valami efféle magatartásra gondolhatott, amikor elmondta példabeszédét a gerendáról és a szálkáról. „Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát!" Valahogy olyan éles a szemünk, amikor mások hibáit vesszük észre! Ilyenkor kiderül, hogy nagyon is tisztában vagyunk az erkölcsi mércével. Hogy elég jól eszünkbe jutnak a tv-ben hallott hírek arról, hogy mások hogyan szennyezik a környezetet. Talán fel is háborodunk: Hogy képzeli ez, hogy az ÉN életfeltételeimet is rombolja azzal a felelőtlenséggel, amit tesz? Vagy hirtelen nagy buzgalom fog el bennünket a természetvédelmi területek iránt, amelyeket valakik valahol felelőtlenül kezeltek... És el nem tudjuk képzelni, hogy mi ehhez képest bármiben hibásak lennénk. Ja, hogy az a kiengedett olaj a földre, feleslegesen elhasznált sok mosószer a mosógépben? Ugyan már, mit számít az! Én még ráérek, én még egész jó vagyok ahhoz képest, hogy mások mit tesznek…

„A pénzed: szavazat" – mondja a „tudatos vásárlók tízparancsolata". Azzal, hogy megveszel egy terméket, egyszersmind leadsz egy szavazatot is. Biztatást adsz a termék előállítójának a további termelésre, és jóváhagyod mindazt, amit ennek érdekében tesz; adott esetben akár a gyermekmunkát, a kizsákmányoló munkabéreket, a környezetromboló technológiákat, a környezetszennyező szállítást… A viselkedésem, a cselekedeteim, mind-mind szavazatok. Csatlakozom velük egy gondolkodásmódhoz, egy világhasználati módhoz. Sőt, nemcsak csatlakozom hozzá, hanem egyenesen tanúságot teszek róla. Miért mondja Jézus az egyik hibát szálkának, a másikat – a sajátomat – meg gerendának? Azért, mert tényleg lehet különbség a hibák súlya között, és nem feltétlenül aszerint, hogy én mekkorának érzem őket. Egy egyszerű szavazattal – vásárlással, szennyezéssel, felelőtlenséggel, bűnnel – sokszor nem is tudom, hogy mihez csatlakozom. (Azért nem tudom, mert nem tájékozódom róla, nem nézek mögéje.) Lehet, hogy jelentéktelennek érzett lépésemmel valami nagyon nagy rosszról teszek tanúságot. De ugyanígy az is lehet, hogy egy nagyon apró, súlytalannak látszó jó döntéssel valami nagyon nagy jóhoz csatlakozom, annak válok „szavazójává". Sőt, biztos, hogy minden szívből meghozott felelős döntéssel, önmagam legyőzésével, önkorlátozással, másokért önmagam „elfeledésével" Annak a nagyon nagy Jónak válok tanúságtevőjévé, Aki egyedül jogosult ítélni. Fölöttem és mások fölött, élők és holtak fölött, ég és föld fölött.

Lk 10,40

Ami foglalkoztat és ami szükséges

Két ember kapcsolatának metszéspontjában ül Jézus, a Vendég egy betániai házban. Mária és Márta kétféleképpen vannak jelen körülötte. Vajon egy cselekvő és egy nem cselekvő embert látunk? A cselekvés pozitív alternatívája a kontempláció?

   Mártát mindig „pörögni" látjuk az evangéliumban, amikor találkozunk vele: cselekszik, intézkedik, véleményt mond, megy... S eközben néha fel is pörög, sőt túlpörög. Olyankor méltatlankodik. Talán saját magán is... Talán fáradtsága miatt is, mert igazában le szeretne állni egy kicsit – de ezt be nem vallaná véletlenül sem. Talán félelemből is, hogy le ne álljon a pörgés, mert akkor nem tudna mit kezdeni magával.

Az ember cselekvésre van teremtve, alkotásra szánva. Érvényben van a parancs a Földdel kapcsolatban, hogy műveljük és gondozzuk. Műveljük is, „csináljuk" az életünket. De néha túlpörgünk. Bizonytalanságunkban, félelmeinkben, bűneink miatt. Olyankor méltatlankodunk. Másokat okolunk a sikertelenségért… Aztán rohanunk tovább, hogy kijavítsuk a hibát.

   Mária a jobbik részt választotta. Nem, az evangéliumi Mária sem kontemplatív szerzetes. ő is ott él a házban, ő is végzi a maga házimunkáját. ő is tevékeny ember. De ha eljön a pillanat (talán épp amikor felpörögne, ha nem vigyáz), meg tud állni. Megtalálja, hogy kinek a lábához kell odaülni és hallgatni. Nem zavarja, hogy most nem működnek úgy a dolgok, ahogyan kellene(??) nekik. Tud feladni illemet, szokást, megszokást. Tud lemondani az eredmény egy részéről, de közben valójában nem mond le a cselekvésről. Csak időről időre visszaviszi a készülő Művet Ahhoz, akitől kapta, konzultációra. Szabadon a kezébe téve, kockáztatva azt is, hogy nem kapja vissza. De visszakapja.

   Pörög a világ, pörgünk benne. Felpörög a világ, túlpörgünk benne, ha nem vigyázunk. Van esélye annak, hogy összetörik a mű: összeomlóban a szépen kimunkált technikai civilizáció a környezeti ártalmak, az éghajlatváltozás súlya alatt. Úgy tűnik, le kellene ülnünk valakinek a lábához. Nem, nem arról van szó, hogy vagy cselekvés, vagy kontempláció. Csak látjuk, hogy nem működnek a dolgok úgy, ahogy kellene nekik. Fel kell adnunk néhány megszokásunkat. Talán most épp vissza kell vinni a készülőben lévő Művet Ahhoz, akitől kaptuk, konzultációra. Kezébe adni, és kockáztatni, hogy rámutat egy-két hibára. Akár azt is, hogy azt, amihez annyira ragaszkodunk, nem kapjuk vissza. De a lényeget visszakapjuk. Kontempláció és akció, környezetvédelem és a világot művelő ember nem ellenségek. Egyedül az a kérdés, tudjuk-e, mikor, hogyan kell leülni a lábához. És Kinek.

9. MERRE TOVÁBB?

Ajánlott kiadványok és internetes oldalak a továbblépéshez

Katolikus oldal a teremtésvédelemről az Országos Lelkipásztori Intézet honlapjához kapcsolódóan: teremtesvedelem.hu [1]

Civil szervezetek

· Csemete Egyesület (Szeged): http://www.csemete.com/ [11]

· E-misszió Egyesület (Nyíregyháza): http://www.e-misszio.hu/ [12]

· Hulladék Munkaszövetség (HUMUSZ): http://www.humusz.hu/ [13]

· Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata: http://www.kothalo.hu/ [14]

· Magyar Természetvédők Szövetsége: http://www.mtvsz.hu/ [15]

· Nimfea Egyesület (Túrkeve): http://www.nimfea.hu/ [16]

· Reflex Egyesület (Győr): http://www.reflex.gyor.hu/ [17]

· Tudatos Vásárlók Egyesülete: http://www.tve.hu/ [18]

· WWF Magyarország: http://www.wwf.hu/ [19]

Zöld hírek

· Greenfo: http://www.greenfo.hu/ [20]

· Forestpress (erdészeti hírportál): http://www.forestpress.hu/ [21]

Kiadványok (alapok, önképzés)

· Donella Meadows-Jorgen Randers-Dennis Meadows: A növekedés határai - 30 év múltán, Kossuth Kiadó, 2005

· Kerényi Attila: Környezettan, Mezőgazda, 2003

· Jávor Benedek (szerk.): Felelősségünk a teremtett világért - Egyházi dokumentumok az ökológiai válságról, Védegylet, 2004; http://www.vedegylet.hu/doc/felelossegunk.pdf [22]

· Bakonyi Gábor: Az önkorlátozás hiánya és szükséglete a környezetvédelemben. in: Vigilia, 2006/3. http://www.vigilia.hu/2006/3/bakonyi.htm [23]

Kiadványok (gyakorlati ötletek)

· Könczey Réka-S. Nagy Andrea: Zöldköznapi Kalauz, Föld Napja Alapítvány, 1993

· Hogyan varázsoljunk újjá egy közteret? Kézikönyv jól működő közösségi terek létrehozásához, Ökotárs Alapítvány, 2006

· Használd ki a napot! – Megújuló energiaforrások alkalmazása a ház körül, Energia Klub,http://www.energiaklub.hu/dl/kiadvanyok/hasznaldkianapot.pdf [24]

· Energiáról okosan, Energia Klub,http://www.energiaklub.hu/dl/kiadvanyok/energirolokosan.pdf [25]

· Hol szökik az energia? Mit tehetünk a háztartási energiafelhasználás csökkentésért? Energia Klub, http://www.energiaklub.hu/dl/kiadvanyok/holszokikazenergia.pdf [26]

· Hulladékos ABC, Humusz, http://www.humusz.hu/hirek/2376 [27]

· Vásárolj okosan!, KÖVET-TVE,http://www.tve.hu/tevekenysegeink/kiadvanyok/vasarolj_okosan [28]

· Halmay Richard–Kovács Bence: Ajánlások Zöld fesztiválok szervezéséhez, Független Ökológiai Központ, 2006; http://fenntarthato.hu/fesztival/zold_fesztival_ajanlasok.pdf [29]

Forrás

SZENT ISTVÁN TÁRSULAT

az Apostoli Szentszék Könyvkiadója

Budapest 2008

Szerkesztette

Nobilis Márió

Source URL: http://www.teremtesvedelem.hu/korlevel/korlevel3

Hivatkozások:

[1] http://teremtesvedelem.hu/

[2] http://www.energiapersely.hu/

[3] http://www.zoldtech.hu/

[4] http://www.energiaklub.hu/

[5] http://www.otletmozaik.hu/

[6] http://www.tudatosvasarlo.hu/

[7] http://www.baumax.hu/

[8] http://www.techem.hu/

[9] http://www.nua.nrw.de/nua/var/www/de/kirche/pdf/07.pdf

[10] http://www.autofasten.at

[11] http://www.csemete.com/

[12] http://www.e-misszio.hu/

[13] http://www.humusz.hu/

[14] http://www.kothalo.hu/

[15] http://www.mtvsz.hu/

[16] http://www.nimfea.hu/

[17] http://www.reflex.gyor.hu/

[18] http://www.tve.hu/

[19] http://www.wwf.hu/

[20] http://www.greenfo.hu/

[21] http://www.forestpress.hu/

[22] http://www.vedegylet.hu/doc/felelossegunk.pdf

[23] http://www.vigilia.hu/2006/3/bakonyi.htm

[24] http://www.energiaklub.hu/dl/kiadvanyok/hasznaldkianapot.pdf

[25] http://www.energiaklub.hu/dl/kiadvanyok/energirolokosan.pdf

[26] http://www.energiaklub.hu/dl/kiadvanyok/holszokikazenergia.pdf

[27] http://www.humusz.hu/hirek/2376

[28] http://www.tve.hu/tevekenysegeink/kiadvanyok/vasarolj_okosan

[29] http://fenntarthato.hu/fesztival/zold_fesztival_ajanlasok.pdf

Teremtésvédelemről lelkipásztoroknak, közösségeknek