Az állam feladata, hogy gondoskodjon a közösségi javak védelméről, amihez hozzátartozik a természeti és az emberi környezet.
II. János Pál pápa Centesimus Annus kezdetű enciklikájából, 1991. május 1.
Az állam feladata, hogy gondoskodjon a közösségi javak védelméről, amihez hozzátartozik a természeti és az emberi környezet.
II. János Pál pápa Centesimus Annus kezdetű enciklikájából, 1991. május 1.
Az idén 160 éves Országos Erdészeti Egyesület által 1996 óta indított programokon az erdész szakemberek elsősorban a gyerekeket, családokat szeretnék közelebb vinni a magyar erdőkhöz.
Az idén október 3. és 9. között országszerte több mint harminc helyszínen – elsősorban erdei iskolákban és ökoturisztikai centrumokban – várják erdei rendezvények az érdeklődőket, a kisvasutazástól a terepi mikroszkópos vizsgálatig, az erdei futóversenytől a kézműves foglakozásokig vagy éppen a vadászkutya bemutatóig.
A sorozat témája az erdő és a fa nemzeti vagyonként történő használatának bemutatása, ami összhangban áll az ENSZ által 2011-re meghirdetett Erdők Nemzetközi Éve mozgalom üzenetével, hangsúlyozva az erdő és az ember kapcsolatát, szorgalmazva a fenntartható erdőgazdálkodás megvalósítását.
A XV. Erdők Hete nyitó eseményére szeptember 30-án, a Nógrád megyei Katalinpusztán kerül sor, ahol átadják a nagyközönségnek az Ipoly Erdő Zrt. európai uniós támogatással megvalósított legújabb ökoturisztikai fejlesztéseit.
A XV. Erdők Hete programokról további információ a www.oee.hu honlapon olvasható.
