A természeti környezet intenzív gazdasági célú használatával, a népesség robbanásszerű növekedésével és annak igényeivel, egyre erősödik az igény a folyamatok központi szabályozására. A szabályozás ugyanakkor keretbe zár, komoly konfliktusokat, és ellentmondásokat is szül, ennek során azonban legtöbbször nem sikerül boldogságra okot adó eredményt létrehozni. A vállalatok egyre jobban használnak eszközöket a társadalmi felelősség-vállalásuk bizonyítására, azonban ez nem kompenzálja az erőforrások túlzott használatát és a környezetre káros gazdasági tevékenységeket. A használt módszerek, szabályozások elégtelenségét, az eredmények elszomorító hiányát a világi megszólalók mellett mind több felekezeti (egyházi) hang fogalmazza meg. Pl. XVI. Benedek pápa 2009. július 7-én megjelentetett Caritas in Veritate című enciklikája mind a környezetszennyezés, mind a társadalmi igazságosság kérdéseivel foglalkozott. Ferenc pápa majdnem kétéves pontifikátusa alatt már számos jelét adta, hogy elődei irányvonalát folytatva fontosnak tartja az embernek a (teremtett) világ iránti felelősségét. Legközelebbi enciklikájában az emberi zsarnokság és természetpusztító profitéhség miatt végveszélybe sodort természetért készül felemelni szavát és azok szegénység kialakulásban való hatásáról fog írni. Ugyanerről beszélt az Európai Parlamentben 2015. novemberében, amikor arra kérte a képviselőket, hogy „az ember transzcendens méltóságát, elidegeníthetetlen értékeit helyezzék a gazdasági érdekek elé”. Ebben a feladatban a jó lelkű, felelősen gondolkodó világi és hívő ember szándéka összeérhet és együtt kell változtatni a folyamaton. 

Egyre több tanulmány utal arra, hogy a most tapasztalható válság okai emberi eredetűek. Azonban egyre több a tanácstalanság a válsághelyzetek megoldási sikertelenségein. A világ nem találja a megoldást a felhalmozott problémákra. A mondatot Lányi Andrástól kölcsönözve az ökológiai mozgalom kudarcról kudarcra halad a győzelem felé.

Amikor helyi gazdaság fejlesztéséről beszélünk, szurkolunk a helyi termék előállítónak, termelőnek és a helyi fogyasztónak is hogy minél rövidebb úton egymásra találjon. Azonban ez az út időnként nagyon hosszúvá válik, ahol a közbeiktatott szereplők gyakran többet nyernek az előállított terméken, a nyújtott szolgáltatáson, mint az, akinek magát a terméket, vagy a szolgáltatás köszönhetjük. De ha ez még nem lenne elég nehézség, akkor a jogi útvesztő akadályozza, hogy a helyi érték rövid úton, akadálymentesen eljusson a fogyasztóhoz.