A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal előretekintünk, hogy miként tudunk határt szabni a világ kétségtelenül velünk lévő pusztulásának.

A biológiai sokféleség, a víz, a talaj megőrzése, de legalább rendkívüli gyorsaságú degradációjának lassítása, a károk mérséklése és a továbbiak elkerülése a legsürgetőbb, szükséges feltétele annak, hogy megőrizzük világunkat olyannak, mint amilyennek megismertük.

A biológiai sokféleség, a víz, a talaj, és ezzel együtt a természetes körforgás rendjének megőrzését két alapvető technológiai megoldáscsomag hatásosan és gyorsan támogathatná: 1) a energiatárolás hosszú távú megoldása; 2) az intenzív mezőgazdaság és az ipar vegyszerhasználatának drasztikus csökkentése.

Ha az emberiség megtalálná azokat a nagy teljesítményű energiatároló technológiákat, amelyek segítségével a nap, a szél és a víz mint tiszta és valóban megújuló energia sokrétűen, éjjel és nappal felhasználható lenne, valamint életünk intenzív vegyszermentesítése megvalósulna, akkor szinte egy csapásra megoldódna a környezeti terhelések nagy része.

Szkülla és Kharübdisz között hajózunk. Ez egy ősi, eposzi mélységű élmény, ami időről időre hatalmába kerít minket. Valóban, a sok, kézzel fogható fenyegetettség, betegség, erőszak, katasztrófa, a mindennapok félelmei sokszor túlságosan is beárnyékolják jelenünket. Nemcsak a közeli életszituációnk jelei ezek, hanem a média is ezt harsogja éjjel-nappal, nem csoda hát, ha ezek a terhek elegek ahhoz, ne is kívánjunk látni a pusztulást.

Pedig a pusztulás valóság. Négy évtized alatt megduplázódott a Föld lakossága, többszörösére nőtt a vízfogyasztás, vészesen csökkent a megművelhető földterületek mennyisége. Rohamosan csökken a fajok sokszínűsége, hiszen fajok ezrei tűnnek el évről évre, pedig a biológiai sokféleség a legfontosabb eleme az ökológiai egyensúly fennmaradásának, és az egyik kulcsfeltétele a földi élet immunrendszerének. Az éghajlatváltozás nem pusztán a meteorológiai paraméterek megváltozását jelenti, hanem sok tízezer faj kipusztulásához, termőföldjeink, erdeink területének csökkenéséhez, vizeink minőségi és mennyiségi hanyatlásához vezet. Világviszonylatban elképesztő mennyiségű ivóvizet pazarolunk el nap mint nap, miközben a klímaváltozás következtében várhatóan azzal kell szembesülni, hogy kevés lesz az ivóvíz, nem lesz mivel öntözni, itatni. Egyre gyorsabban fogynak az egy főre eső vízkészletek, például Afrikában olyannyira, hogy ez a jelenség kivédhetetlen népvándorlást fog okozni a következő tíz-tizenöt évben. Ez a hazai vízfogyasztásra ugyan nem igaz, összehasonlítva a jelenlegit az 1990-es évek előtti fogyasztással, ami jóval több volt akkor, mint manapság, de megjegyzendő, hogy ásványvízvagyonunk csökken, hiszen felhasználása sokszorosára emelkedett az elmúlt 25 évben. Kínában a talajerózió üteme a természetes regenerációs képesség 57-szerese, míg Európában 17-szeres, Amerikában 10-szeres, Ausztráliában 5-szörös ez a mutató. Hazánkban is a víz- és szélerózió, tömörödés, szikesedés, savanyodás, talajszennyezés, a szervesanyag-tartalom csökkenése pusztítja a talajt. A hazai viszonyok között is elterjedt, intenzív rendszerben zajló talajművelés súlyosbítja a helyzetet, amelynek következménye a rossz vízháztartású, levegőtlen, szerves anyagban szegény, minimális talajélettel rendelkező talaj.

Tudom, ez távol, oly messze van tőlünk, hogy a közvetlen észlelés szinte lehetetlen. Mi pedig az „erkélyről szemléljük” – használván Vecsei Miklósnak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökének szavait, amit a mélyszegénység problémakörénél szokott előadásaiban használni.

Az erkélyről nézzük! De ne legyen lelkiismeret-furdalásunk, nem az számít, nem segít, és nem is kell mindent „magunkra venni”. A folyamat mély megértése segít, és az is, ha ezután legalább továbbadjuk reflexiónkat barátainknak, gyermekeinknek. Adjuk tovább, mert tudnia kell az utánunk következő nemzedékeknek, hogy a vészhelyzet határsávjában mozgunk, de azt is, hogy nincs itt a világvége, van megoldás. Talán nincs szükség „nagy fordulatra”, elég, ha egyszerre egyet lépünk, tudván azt is, hogy a technológiai megoldás nem elég.

A mai modern világ üzenete a határtalanság képzete, az, hogy mindenre van azonnali technokrata válasz. Ne csodálkozzunk, hogy a „mértékletesség” sarkalatos erénye nemcsak ósdinak tűnik, hanem kifejezetten veszélyes a végletekig kiélezett, a társadalmak, országok, érdekcsoportok közötti küzdelemben.

Pedig a megoldás a mértékletesség. A mértékletesség nem önmegtartóztatás, hanem felszabadulás, szabadság osztozni bármilyen formában és léptékben az arra rászorulókkal, elhagyni a túlzott felhalmozás terheit, és örülni a mindennapi létnek.

Így örüljünk minden napunknak a jövő évben, kívánva ezzel mindenkinek boldog, békés, szelíd új évet!

Fotó: Pexels.com

Nemes Csaba/Magyar Kurír