A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. E heti anyagunk címe magáért beszél: lassan ébredünk, pedig nemcsak a környezetünkről, hanem saját magunkról is van szó…
Lassan ébredünk, nem akarjuk észrevenni a nyilvánvalót, és ha mégis, akkor is csak nagyon nehezen nézünk szembe a diagnózisból adódó következményekkel. Hogy mit jelent ez a kicsit rejtélyesnek tűnő mondat, azt a rovat olvasói már bizonyosan sejtik, hiszen nem az első alkalom, hogy erre figyelmeztetek. Arra, hogy a világ, amely körülvesz minket, környezetünk, ami az életet biztosítja számunkra, évtizedek óta baljós jeleket, direkt, határozott vészjelzéseket ad, amelyeket sokáig csak egyes tudóscsoportok vettek komolyan.
Lassan ébredünk, de talán mostanra eljutottunk odáig, hogy valóban megmozdultak a döntéshozók a környezetünket mértéktelenül elszennyező műanyagok használatának visszaszorítása érdekében. Már harminc éve ismerjük a Csendes-óceán térségében kialakuló, műanyaghulladékból álló, több százezer négyzetkilométer nagyságú szigeteket. Ma már azt is tudjuk, hogy a szárazföldön a felszíni vizeinkben és a felszín alatti ivóvízbázisokban is megjelentek a műanyag mikroszennyeződések. Megkezdődött egy európai uniós szintű szabályozásmódosítás, amely Magyarországon is hasonló irányokat vesz majd, a közhasználatban lévő műanyag zacskók és egyéb műanyag csomagolások drasztikus csökkentése érdekében. Ha nagyon elkésve is, de tenni fogunk valamit a műanyagok okozta szennyezések elkerülése érdekében. De vajon mi lesz a csendes-óceáni műanyagszigeteket továbbra is hizlaló óriási folyók által a tengerekbe zúdított műanyagszeméthegyek kezelésével? A fejlődő világ szegény országainak nincs arra forrásuk, hogy ezen segítsenek, a legfejlettebb országok és multicégek kezében pedig tengernyi pénz van, amivel lehetne segíteni, és talán még üzlet is lehetne belőle, de ezen a fronton nem látható pozitív változás.
Lassan ébredünk. Ijesztő hírek jöttek idén nyár közepén a hazai méhállomány pusztulásáról. Évek óta ismerjük a mezőgazdaságban felhasznált vegyszerek káros hatását az éppen a mezőgazdaság számára igen hasznos beporzó rovarokra, ideértve a méheket is. Jól ismertek a nemzetközi elemzések eredményei, beszámolói a méhekre és más beporzókra leselkedő veszélyekről. Köztudott élőhelyeik elvesztése, a betegségek és az élősködők terjedése, a változó klimatikus viszonyok, és nem utolsósorban az úgynevezett növényvédőszer-maradványok direkt és szinergikus hatásai. Elkezdődött az úgynevezett hagyományos talajfertőtlenítők visszaszorítása (ez jó hír), de úgy tűnik, hogy a helyettesítő anyagoknak is hasonlóan káros a hatásuk. Azaz jó iránynak tűnik az utolsó pillanatban született szabályozás, de mégsincs valódi eredménye. Mintha nem tudnák a nemzetközi és hazai szabályozásért felelős döntéshozók, hogy a Föld száz leggyakoribb gabonanövényének 70 százalékát a méhek és beporzó társaik porozzák be, s ezek a növényfajták az emberiség élelmezésének 90 százalékát biztosítják. A természeti folyamatok tipikusan nem lineáris jellegűek, és könnyen bekövetkezhetnek hirtelen, katasztrófaszerű változások, így ha nem állítjuk meg a méhek és más beporzók pusztulását, globális élelmiszerhiánnyal és annak beláthatatlan következményeivel kell szembenéznünk.
Lassan ébredünk. Idén a március közepéig tartó telet – néhány hét elteltével – a nyár követte: április közepétől szeptember 21-ig tartott a nyár. Észak-Európában heteken keresztül rekordokat döntögető, rendkívüli hőség volt. Nyugat-Európában az extrém meleg és aszály óriási terméskieséseket okozott. Az Amerikai Egyesült Államok kilépett a párizsi klímavédelmi egyezményből. A tudósok most már globálisan 3 Celsius fokos évi középhőmérséklet-emelkedéssel számolnak. Tíz nappal ezelőtt a San Franciscó-i „Global Climate Action Summit” nemzetközi klímacsúcson részt vevő tudósok, állami döntéshozók egyetértettek abban, hogy a párizsi klímavédelmi egyezményben elhatározottaknál is nagyobb károsanyagkibocsátás-csökkentést kell elérni a következő évtizedekben. De vajon van-e még húsz-harminc év arra, hogy ezt megtegyük?
Fotó: Pixabay.com
Nemes Csaba/Magyar Kurír