A „talált tárgy" kifejezés - hála József Attilának - messze túlmutat önmagán, mióta leírta; „...ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja s mint talált tárgyat visszaadja bármikor - ezért őrzi meg": az „meglett" , emberi feladatához felnőtt, érett ember. Már tud elfogadni és elengedni. Ha valaki ezt megtanulta, nem ég többé fogyasztási, birtoklási lázban, sulykolja bár világ az ellenkezőjét. A reklámozóknak persze nem érdekük, hogy bölcsebbek legyünk, és bár a válság sokakat ráébresztett, muszáj lesz életformát váltani, annak, aki el is szánta magát, még mindig szembe kell mennie a többséggel. Úgy, ahogy Szent Ferenc - a teremtésvédelem patrónusa - tette saját korában a fent idézett gondolatot példázva. Személye ma nyilván nem arra buzdít, hogy otthonainkat hátrahagyva hajléktalanokká váljunk, hanem a bizalom és vállalt egyszerűség irányába mutat. De hogyan kezdjünk hozzá életvitelünk, fogyasztói szokásaink megváltoztatásához?

Ebben próbál segíteni az Országos Lelkipásztori Intézet Teremtésvédelmi Munkacsoportja és a Teremtésvédelmi Műhely, amely májusi akciónapját "Együtt a teremtés védelméért!" címen hirdette meg. A Szentimrevárosi Egyesület, ezen belül a SZIE Zöld Kör cserebere-nap szervezésével válaszolt felhívására. A rendezvény lényege így foglalható össze: hozz magaddal egy megunt, már nem használt - de jó állapotban lévő - tárgyat, és vigyél el egy másikat, akár magadnak, akár ajándékba. A leporolt, megtisztított tárgyak így új életre kelnek: nem gyarapítják a hulladékmennyiséget; örömet szereznek valakinek; illetve megóvhatnak minket fölösleges vásárlásoktól is.

Május 16-án a délelőtti szentmisék előtt és után lehetett csereberélni, fél héttől fél egyig, a Templom előcsarnokában - mert az eredetileg szabadtérre tervezett esemény fedett helyet követelt. Kint ítéletidő tombolt - a szél a templommal ellenkező irányba fújta az oda igyekvőket, de a három, holmiktól roskadozó asztal körül így is állandó volt az érdeklődés.

Sokan értesültek az akcióról, és már eleve tárgyakkal érkeztek, más a kirakodóvásár látványára kapott észbe. Senkin nem kérték számon, hogy csak akkor vigyen, ha hozott is valamit; sőt, néhányakat úgy kellett az önkénteseknek rábeszélniük, vigyék el nyugodtan, ami megtetszett nekik. Akadt, aki kissé szégyenlősen válogatott, és ígérte, visszajön, nem üres kézzel, de olyan is jött, aki csak hozott, elvinni semmit sem akart. Egy asszony behívta a templom előtt ácsorgó hajléktalant: válasszon magának valamit helyette. Eredetileg kuponokkal lehetett volna csereberélni, de ezekről hamar kiderült, hogy fölöslegesek, az akció átvette önnön szervezését. Kézbe kerültek a rég nem forgatott tárgyak, az emberek beszélgetni kezdtek válogatás közben, azok is, akik nem ismerték egymást.

Ágynemű, szerszámosláda, házilag varrt babaruhák, imakönyv, gyertyatartó, ékszerdoboz, termosz, takarítóeszközök, puzzle, nyelvkönyv cd-vel, sakk, faxgép, kávéfőző... - íme némi ízelítő a kínálatból, a teljesség igénye nélkül. És persze rengeteg dísztárgy, könyv, plüssállat... Egy furcsa darabnál szinte mindenki elakadt; kézről kézre adták, próbálták megfejteni, mi lehet. Hátmasszírozó készülékben egyeztek meg.

- Egy ilyen esemény hatására jobban bízik az ember a közösségben és abban, hogy mégis létezik önzetlenség - mondta egy komolyzenei kazettákat válogató férfi. - Az egyszerűbb életvitel is akkor valósítható meg, ha látunk jó példákat. Az emberek általában mintákat várnak... és ha már kötelességüknek érzik, akkor kezdik követni őket.

- Mi direkt hazamentünk ezekért a könyvekért - mesélte egy szép arcú idősebb hölgy. - Már kiolvastuk mindet. - Az egyik közgazdasági témájú, HVG-könyv, azt a feleségem fordította - tette hozzá mellette álló férje. - Minden szempontból saját. A fiam nagyon szereti a festészetet, úgyhogy amikor megláttuk a Rembrandt-albumot, rögtön tudtuk, mit viszünk magunkkal cserébe. Nagyon jó ötlet ez a rendezvény. Mindenkinek van olyan holmija, amit már nem használ, de nem teszi ki, mert sajnálja. Itt talál helyette olyat, aminek örül. Az ember minél idősebb lesz, annál inkább hajlik az egyszerűbb életvitelre. A barátnőm most ment nyugdíjba, és elajándékozta az összes olyan ruháját, amiben munkába járt. Pedig a ruháktól szerintem nagyon nehéz megválni.

- Az a legjobb - mondta egy középkorú úr, aki bontatlan likőrös készletet nézegetett -, hogy kiderülhet, ami otthon szemét, az valakinek öröm. A tárgyak újra ott találják meg a helyüket, ahol valóban szükség van rájuk. Ez persze ellentmond a kapitalista felfogásnak, de nekünk, keresztényeknek ebben is elöl kell járnunk. Ahogyan abban, hogy szülessen több gyerek, holott a világ az ellenkezőjét erősíti. És csak körül kell nézni: a plébániai közösségünk tele van sokgyerekes családokkal!

Valóban, négygyerekes anyuka állt mellettem is, karján a legkisebbel. Társasjátékot választottak; az öt év körüli kislány új plüssvakondját vizsgálgatta, egy másik állatka farka pedig kilógott a zsebéből. - Azt a régi nagy telefonkészüléket szerettem volna hazavinni - mutatta a kamasz fiú -, de anyu nem engedi, mert így is túl sok cuccunk van. Viszont elvihetek egy régi fényképezőgépet. Most már két darabos lesz otthon a gyűjteményem.

- Nagyon hasznos rendezvény - mosolygott rám egy ötven körüli hölgy. - Ez is a közösségi élet része. Az emberek találkozhatnak, és olyan, mintha megajándékoznánk egymást.

Egy lemaradó nagypapa kiválasztotta magának ugyanazt a könyvet, amelyet családja alig valamivel korábban hozott. A könyv tehát nem ment messzire. De ha nem kerül le a polcról, sohasem jut el a megfelelő családtaghoz. Útnak kellett indítani. Az akció végére megmaradt tárgyak sem árválkodtak sokáig gazda nélkül. A Karitászhoz kerültek. A plüssállatkákat a Tűzoltó utcai Gyermekklinika daganatos gyermekei kapják majd - jól lehet szorongatni őket, ha fájdalmaik vannak, vagy ha injekcióra kerül sor.

Lesz-e még hasonló rendezvény? - kérdezgették a távozók. Láthatólag már azon gondolkodtak, mi mindent hozhatnának el otthonról legközelebb. Márpedig Nemes Gábor, a SZIE Zöld Kör egyik alapítója szerint éppen ez volt az akció legfontosabb célja: egy plébániai közösség környezettudatosságának formálása. Ami, ha kis lépés is, de lépés az élhetőbb világ felé.

Polgár Teri