„Cur moriatur homo cui salvia crescit in horto?
Contra vim mortis non est medicamen in hortis.” /
„Miért is halna meg az ember, ha zsálya nő a kertjében?
Halál ellen nincs orvosság a kertben.”
(salernói orvosi iskola, 12. század)

A bencés kolostorok évszázadok óta híresek gyógynövénykertjeikről. Amikor a szerzetesek Magyarországra érkeztek, minden kis közösség hozta magával azokat a növényeket, amelyek nálunk vadon nem élnek, de a kolostori gyógyászatban akkoriban nélkülözhetetlenek voltak, és némi téli védelemmel, gondossággal itt is sikerült őket megtelepíteni. Ezek jellemzően illatos lombú, illóolajokban gazdag, mediterrán eredetű félcserjék, Európa déli tájairól valók, ezért csak kevés tudott nálunk kivadulni, a szabad természetben elszaporodni, így a mai napig gondosan dédelgetett kerti növények maradtak. Bizonyára nem véletlen, hogy manapság Pannonhalmán, Bakonybélben is újra találkozhatunk velük.

Sokszor magyar nevük is elárulja eredetüket, így tisztelettudóan őrzi az eredeti latin elnevezést a levendula (Lavandula), a rozmaring (Rosmarinus), és a zsályában is ráismerünk a Salviára, az izsópban a Hyssopusra, a bazsalikomban a Basilicumra.

A legtöbb kolostorkerti gyógynövényünk az ajakos virágúak családjába tartozik, amelyekre jellemző, hogy nemcsak a virág, de az egész növény tele van gyógyító illóolajokkal. Antibiotikus hatásuknak köszönhető, hogy fűszerként az ételek tartósítására is alkalmasak, segítenek megfázások, légúti gyulladások, emésztési problémák esetén, így méltán megbecsült szerei ma is a házi patikának.

Csodálatos képességük, hogy nemcsak a test, hanem a lélek gyógynövényei is, hiszen közismert, hogy a levendula illata megnyugtat, a rozmaring élénkít, a kakukkfű bátorít, a bazsalikom bizalmat, derűt ébreszt.

Hogy mennyire más egy szintetikus készítmény hatásmechanizmusa, mint egy gyógynövényé, arra akkor döbbenhetünk rá, ha a 17. századi tudós jezsuita, Lippay János leírásaiból olvasunk róluk. Így ír például a citromfűről a Pozsonyi kert című könyvében: „A Melissa hatalmasképpen megerősíti és vigasztalja embernek a szívét: főképpen, mikor az éjtszakai szorongatások álmában reá jőnek. A bánatot és a melancholiát elűzi…”

Ma a gyógynövényekre is sokszor úgy tekintünk, mint csupán hatóanyagok lelőhelyére, melyek kivonhatók, porciózhatók, aztán bevethetők valamilyen betegség ellen. A növényben ennél azért jóval több van… Egy csésze tea lassú kortyolgatása során az ember és a gyógyításra teremtett növény között szeretetteljes kapcsolat szövődik, együtt munkálkodnak a megbomlott egészség, a harmónia helyreállításán. A szárított teafűben benne van a tavaszi megújulás, a nyári virágba borulás, fényes nappalok, csendes esők és csillagos éjszakák emlékezete és a kertben munkálkodó ember segítő szándéka is.

Zsályavirágzás

Miért is kellene ezekre az évezredek óta ismert növényekre újra több figyelmet fordítanunk? Egyrészt növekvő kertészeti jelentőségük miatt, hiszen szépséges sziklakerteket telepíthetünk be velük, mert a meleget, a szárazságot jól viselik, így a klímaváltozás kihívásaira itt és most, Magyarországon jó válaszokat jelenthetnek. Ezüstös lombjuk, viaszos levélzetük még a városi légszennyezés ellen is védelmet nyújt, ezt bizonyítják a bevásárlóközpontok parkolóinak gyönyörű levendulabokrai. Fogyatkozó ivóvizünket nem méltányos öntözésre pazarolni, inkább olyan növényeket ültessünk, amelyeknek kedvez az enyhe tél, és elviselik az egyre gyakoribbá váló forró, száraz nyarakat is. Ez is lehet a teremtéstudatos életmód egy apró döntése, de van ennél jóval fontosabb érv is, ami a gyógyteák mellett szólhat.

A mikrobiom: a bennünk viruló kert.

A szervezetünkben élő baktériumok, vírusok, gombák, többsejtű paraziták sokaságáról alig veszünk tudomást, pedig egyedszámuk elérheti saját testi sejtjeink tízszeresét is. Ezek elsősorban a bélrendszerünkben tanyáznak. Ennek a bélflórának a biodiverzitása, fajgazdagsága, egészséges fajösszetétele éppen olyan fontos az egész közösség (és a gazdaszervezet) számára, mint egy őserdő, egy vadvirágos rét, humuszban gazdag termőföld szemmel jobban látható lakói esetében. Ha indokolatlanul vagy túl gyakran szedünk erős antibiotikumokat, nemcsak a kórokozó, de sok hasznos élőlény is elpusztul, megbomlik az egyensúly, gyulladások, emésztési problémák keletkeznek mellékhatásként.

Ezen túl azonban azt is tudomásul kell vennünk, hogy a kórokozó baktériumok evolúciója megállíthatatlan, rendkívül gyors és eredményes, ezért egyre jobban alkalmazkodnak a ma még hatásos szerekhez. Ha enyhébb esetekben a gyógynövények használatával kiváltjuk az antibiotikumokat, lassíthatjuk ezt a folyamatot, hiszen kevesebb alkalmat teremtünk a kórokozóknak a hatóanyaggal való találkozásra, új, ellenálló változatok megjelenésére, kiszelektálódására.

Az őszi megfázások idején forduljunk hát bizalommal a természet patikájához, az évszázados gyógyító hagyományokhoz. A bennünk élő, titokzatos belső kert, a mikrobiom, aminek valódi jelentőségét csak a közelmúltban ismerte fel az orvostudomány, bizonyára régi ismerősként üdvözli majd a zsályát, a kakukkfüvet, az izsópot…

„Ha e nélkül az ámulatra és csodálkozásra való nyitottság nélkül közelítünk a természethez és a környezethez, ha a világgal való kapcsolatunkban többé nem beszélünk a testvériség és a szépség nyelvén, akkor az erőforrások uraként, puszta kizsákmányolójaként fogunk viselkedni, és képtelenek leszünk határt szabni közvetlen érdekeinknek. Ha ellenben átérezzük, hogy szoros egységben vagyunk mindennel, ami létezik, a mértéktartás és a törődés magától megszületik…” (Ferenc pápa, Laudato si’ 11.)

Szöveg és kép: Lechner Judit

Magyar Kurír