Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
Nincs túl késő. Isten világának hihetetlen gyógyító ereje van.
II. János Pál pápa és I. Bartholomeiosz pátriárka Velencei Közös Nyilatkozatából, 2002. június 10.
2022 adventjének elmélkedéseit Réffy Júlia írta. Alább a második heti rész olvasható.
„Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall” (Iz 11,3)
Ha belépünk a boltba, vagy akár csak leülünk a számítógép vagy a televízió elé, máris elborítanak bennünket visszautasíthatatlan ajánlatokkal, hiszen tudják jól, ilyenkor több vásárlóra számíthatnak. Ám ne feledjük: szeretteinket nem ők, hanem mi ismerhetjük igazán.
Az ajándékozásra szánt idő jó része arra mehet el, hogy most még figyelmesebben szemléljük megajándékozandó családtagunkat, barátunkat. Gondolkozzuk el, milyen szokásai vannak, milyen a kapcsolatunk vele. Idézzük vissza beszélgetéseinket, hátha kiderül belőle, mire vágyik. Próbáljuk megérteni, mit miért csinál, hogy olyasmit adjunk neki, aminek valóban örül, aminek hasznát veszi, ami javára szolgál.
„János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele.” (Mt 3,4)
Képzeljük el, hogy Keresztelő Szent Jánost ajándékozzuk meg: vajon az ő különcsége, egyszerűsége a szegénység kényszeréből fakadt? Nem inkább valami mélyebb meggyőződésből? Vajon mit szólt volna hozzá, ha elhalmozzuk mindazzal, amit ilyenkor össze szoktunk vásárolni azzal a jelszóval, hogy az ilyesminek mindenki örül, legfeljebb tovább ajándékozza, ha nem kell neki, vagy kidobja? A környezeti válság előrehaladtával sokan jutnak az ökológiai megtérés egyre magasabb fokára, tehát még a kevésbé szélsőséges személyiségek is egyre jobban látják az ajándékok előállításának, szállításának, csomagolásának környezeti terhelését, és örömüket nem az ilyen fajta ajándékokban lelik. Hajlamosak vagyunk szeretteinket ajándékválasztás szempontjából néhány skatulyába sorolni valódi megismerés helyett, de még ekkor is lehet rá számítani, hogy egyre többen kerülnek közülük a teremtéstudatos dobozba. És nekik sem érdemes mindenféle fenntarthatónak hirdetett terméket megvennünk, hiszen ezek közül sem biztos, hogy mindenre szükségük van, hanem lássuk be, pont olyan felesleges kacat, amit kifejezetten nem szeretne.
Persze felesleges kacatot olyannak se adjunk, aki egyelőre nem annyira elkötelezett a teremtett világ védelme irányában, hiszen amikor mi szem előtt tartjuk a fenntarthatóságot, helyettük is cselekszünk, és persze az ő életüket is védjük. Sokan ilyenkor ajándékutalványok mellett teszik le a voksukat, de azért ez sem tökéletes megoldás: egyrészt egyszer használatos pénzről, kártyáról, papírfecniről van szó, másrészt még akkor sem különösebben személyes, ha szem előtt tartjuk, milyen boltokat látogat szívesen az, akinek szánjuk, harmadrészt arra sarkall, hogy megadott határidőig vásároljon valamit, amire egyáltalán nem biztos, hogy szüksége van.
A személyességet tehát ne hagyjuk szem elől veszni, hiszen a magát értünk feláldozó Krisztus szereteténél semmi nem lehet személyesebb.