A Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén aláírt pápai enciklikát július 7-én mutatta be a vatikáni Szentszék Sajtóirodája. A körlevél a pápa eredeti szándéka szerint VI. Pál 1967-es Populorum Progressio kezdetű enciklikájának negyvenedik évfordulójára készült, amely a maga idejében az emberi fejlődésről alapozott meg egy olyan szemléletet, amelyre II. János Pál pápa is épített a 90-es évek tájékán írt körleveleiben.

A Caritas in Veritate egyrészt szerves folytatása a Populorum Progressióak, de a nemzetek fejlődésének kérdését már kiterjeszti az egyes ember és az egész emberiség integrált, teljes körűen értelmezett fejlődésére, amely az anyagi szinten túl erkölcsi, lelki, az Istennel való kapcsolatban is kifejezett fejlődést jelent. Itt a hajtóerő az igazságban értelmezett szeretet, amely nem valami szentimentális érzelem, hanem az ember - Istentől jövő - hivatásának végső tárgya. A „szeretet az igazságban" gondolatra a körlevél folyamatosan hivatkozik.

A Caritas in Veritate vezétfonala az emberiség fejlődésének elemzése, s az antropológiai kérdés itt radikálisan vetődik fel: túl tud-e élni az emberi civilizáció alapvető vonatkozási pontok megtalálása, alapvető kérdések, mint pl. az örökkévalóság kérdésének megválaszolása nélkül? Lehetséges-e igazi fejlődés Isten nélkül? A körlevél utolsó két pontja ad explicit választ ezekre a kérdésekre, bennfoglaltan ugyanakkor az egész enciklika.

A Caritas in Veritate egyúttal messzemenően újat is hoz, egyrészt a felvetett témák sokfélesége – a túlnépesedéstől a biotechnológiáig –, és azok merész, szókimondó tárgyalása révén; másrészt, a szeretet alapvetésének kifejtésével a makroszintű – társadalmi, politikai, környezeti, gazdasági – folyamatok területén is.

Az enciklika gyakorlati apropója a gazdasági világválság volt. A második fejezet tárgyalja a válság jelenségét, okait, megoldását. A kizárólagosan a profitmaximalizálás elve által hajtott gazdasági növekedés drámai problémákat okozott, melyet kulturális megújulással, az integrált, teljes emberi fejlődés megalapozásával lehet megoldani. A válság lehetőséget ad a tisztánlátásra, amelyben új vízió alakítható ki a jövőre nézve.

A gazdaság témájával hosszasan foglalkozik az enciklika. A haszonelv alapján működő főáramú gazdaság kritikájaként a pápa megismétli elődei gondolatát, miszerint a gazdasági tevékenység végső célja a közjó, a profit eszköz más, értékelvű – pl. társadalmi – cél megvalósulásához a gazdaságban, s a piac tisztán nem létezik. Szolidaritás, kölcsönös bizalom, morális-, lelkiismereti-, társadalmi felelősség kell, hogy részt vegyenek a piac működésében. Az egyéni vállalkozó-kedv ugyanakkor a gazdaság keretein belül tud kibontakozni, amelynek pillérei: az állam, a piac és a civil társadalom. Az üzleti vállalkozásokkal kapcsolatban - kritikai éllel - beszél a vállalatok társadalmi felelősségéről is, a vállalat etikusságának valóban ember-központúnak kell lennie.

A környezet tárgyalásakor figyelemreméltó gondolat a jogok előfeltételeként értelmezett emberi kötelességek kihangsúlyozása, s a környezet és ember kapcsolatának, mint az ember önmagához való viszonya alakulásának ábrázolása. Említést kap a fenntartható fejlődés gondolata, s az energia problémával kapcsolatban a megújuló energiaforrások ösztönzése. A környezeti krízis és túlfogyasztás kapcsán a Caritas in Veritate kimondja, hogy szükség van egy „új életstílusra."

Az enciklika nem fél olyan „forró" témák tárgyalásától sem, mit a népességnövekedés kérdése, amellyel kapcsoltban hibásnak mondja ki azokat a nézeteket, melyek a népességnövekedést teszik meg a fejlődés kerékkötőjének; beszél a születés-ellenes mentalitás térnyerése kapcsán az élet tiszteletéről, elfogadásáról, s az utolsó fejezet egészében a biotechnológiáról.

A bioetika az a terület a pápa szerint, ahol az integrált, teljes emberi fejlődés radikálisan megkérdőjelezhető. „Prométheusz elbizakodottságához" hasonlítja a magát a Teremtő szerepébe képzelő embert, aki az erkölcs, a szeretet, az értékek és az ész együttesének figyelmen kívül hagyásával cselekszik, pusztán a technológia figyelembevételével, ami irracionálissá teszi annak használatát.

Az enciklika visszatér a kiindulásához: „Isten nélkül nem tudja, merre menjen az ember, nem érti önmagát", hiteles humanizmust nélküle nem tud létrehozni. A záró idézet fémjelzi ezt a gondolatot: „...a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők minden a tiétek. Ti azonban Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené." (1Kor 3,22-23)

A pápai körlevél megjelenésére azonnal reagált a világsajtó. Szinte egységes kommentárként olvashatjuk július 8-án a magyar és külföldi lapokban, hogy „globális kormányzást / világkormányt akar a pápa."

Az enciklika ötödik, „az emberi család együttműködése" című fejezetében van szó az „igazi világpolitikai tekintély sürgető szükségességéről" (67. pont), mely téma a Pacem in terris (XXIII. János, 1963), a Gaudium et spes (II Vatikáni zsinat, 1965) és a Kompendium (2005) 441. pontjában is megjelenik, mint a globális közjó elősegítésére létrehozandó olyan szervezetek, nemzetközi intézmények összessége, amelyek a szubszidiaritás, szolidaritás, kooperáció, emberi jogok, igazságosság védelme és az emberiség családjának létrehozása alapján működnek. Ezért javasolja Benedek pápa az ENSZ, és más, létező nemzetközi, gazdasági, pénzügyi szervezetek reformját a fejlődés „szeretet az igazságban" alapú előmozdítására. A béke, leszerelés, élelmiszerbiztonság, környezetvédelem, tehát a közjó globális előmozdítása ugyanis ezekben a kérdésekben nem oldható meg lokális, nemzeti szinten, ezek globális szabályozásához valóban „igazi világpolitikai tekintély" működésére van sürgetően szükség.

Baritz Sarolta Laura OP