Az Új Ember hetilapban megjelent termetésvédelmi témájú cikkjeink

Kapcsolat

 

Elérhetőségünk:

E-mail: info@teremtesvedelem.hu

Támogató intézmények:

Országos Lelkipásztori Intézet

Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

Szerkesztőség:

Kép: 

Köszöntjük a kedves Olvasót honlapunkon!

2008 nyarán indultak meg a „'Minden általa és érte teremtetett' (Kol 1,16), Felelősségünk a teremtett világért" című katolikus püspökkari körlevél és a kereszténység és környezet kapcsolatát több szempontból körüljáró három kötetes könyv – a „Hogy művelje és őrizze meg" „ munkálatai, amelyekben számos egyházi és világi keresztény szakember és munkatárs vett részt.
 

Programötletek plébániáknak, helyi közösségeknek

Az alábbi programötletek összegyűjtésére a II. Teremtésvédelmi Nap (2010. június 12.) egyik szekciójában került sor. Céljuk olyan ötleteket adni a plébániák, közösségek részére, amelyek valamelyikének vagy közülük néhánynak megvalósításával bekapcsolódhatnak a magyar egyházak által közösen javasolt, idén szeptember 26. és október 3. között tartandó Teremtés Ünnepe – Teremtésvédelem Hete programsorozatba. De az ötletek természetesen más alkalommal is felhasználhatók pl. plébániai napok szervezésekor.

Mit tehetünk?

E kis ötletgyűjtemény a környezetvédelem hétköznapi megéléséhez ad néhány tanácsot, melyek alapot adhatnak hasonló ötletek megfogalmazására. A listák tetszés szerint folytathatók. A környezettudatos életmód hiteles megélése nélkülözhetetlen alapja és nem kevésbé eszköze az eredményes környezeti nevelésnek, mert személyes tapasztalatokhoz vezet.

Greenfo

Teremtés Ünnepe

Oldalak