Lehetnek olyan olvasók, akiknek ez a párosítás furcsán hangzik. Hogyan kerül össze a hit dolga egy ma sokszor szóba kerülő „divatos” mozgalommal? Szerintem nem csak összeköthető, de ha következetesen végiggondoljuk elkerülhetetlenül össze is tartozó fogalmak ezek, ilymódon a „teremtésvédelem” kifejezésben forrtak össze.

Arra, hogy a környezetvédelem és fenntarthatóság a legfontosabb kérdéseink közé tartozik számos tanulmány, cikk és könyv hívta már fel a figyelmet. Én itt csak egyet említek: a svéd Stockholm Resilience Centre  Planetary Boundaries ( Bolygónk határai) címmel közölt egy tanulmányt a Nature-ben, a tudományos világ vezető folyóiratában 2009 szeptemberében, amelyben összehasonlította a föld különböző alrendszereinek fenntartható és jelenlegi igénybevételét. Megállapításuk szerint a klímaváltozás, a nitrogénkörforgás megváltoztatása és a fajok kipusztulása terén már jelentősen túlléptünk a fenntartható szinten, és több más területen is közelítjük a határt. (Rövid összefoglaló olvasható magyarul itt.)

A kereszténység, és tágabban minden spirituális gondolkodás sajátja a hosszútávú és felelős gondolkodás magunkról, céljainkról és cselekedeteinkről. Mivel hitünk szerint a környező teremtett világ Isten keze munkája és ajándéka, annak megbecsülése, megóvása, a pazarlásától, önző pusztításától való tartózkodás része kell, hogy legyen világképünknek és cselekedeteinknek.

Hála Istennek, a kereszténység eszközöket is ad a felelős léthez. Pédául a környezetvédelem által sokat emlegetett szemléletváltás folyamatában ráismerhetünk a megtérés lépéseire: az ember eleinte csak érzi, hogy a régi léte nem jó, sőt, tarthatatlan, keresi a jobbat és aztán azt megtalálva boldogan változtat régen alapvetőnek  tartott szokásain. A fogyasztás korlátozása, vagyis az  önkéntes lemondás, amely a változtatáshoz szükséges tekinthető egyfajta böjtnek. Az is segítségünkre van, hogy a hitünkből következő értékrend nem az egyre növekvő, ezért fenntarthatatlan anyagi fogyasztáshoz kötődő dolgokat, hanem az emberek közötti kapcsolatban megjelenő szeretetet helyezi előtérbe. Ez pedig minimálisra csökkentett környezetterhelés mellett is korlátozás nélkül gyakorolható!

Amivel a teremtésvédelem még több is, mint a természetvédelem, hogy a védendő rendszer szerves elemeként tekint az emberre is. De a hitünk az egyénről a közösségre irányítja a figyelmet ami a fenntartható életmódra áttérés sikerének is egyik kulcsa. Az egymást a hétköznapi dolgokban segítő, és az egymás változását is figyelő, támogató emberek csoportjaiban történhet meg a leghatékonyabban a sikeres szemlélet- és életmódváltás.

Az Egyház megnyilatkozásai is alátámasztják a kapcsolatot kereszténység és környezetvédelem között.

Már egészen korán, 1971-ben VI. Pál pápa a Rerum Novarum (XIII. Leó enciklikája az ipari forradalom idejéből) 80.évfordulójáról megemlékezve írja: „A természet könnyelmű kihasználásán keresztül az ember azt kockáztatja, hogy elpusztítja azt és ennek a pusztításnak önmaga is áldozatul esik. Nem csak az anyagi környezet változik állandó veszéllyé, hanem az emberi is, amely egy időn túl nincs többé az ember hatalmában.”  Az egyházfő gondolataival megelőzte a Római Klub 1972-es A Növekedés Határai című kiadványát.

1987-ben II János Pál pápa a SOLLICITUDO REI SOCIALIS enciklikában írja: „Korunk pozitív vonásai közé kell sorolnunk a rendelkezésünkre álló nyersanyagok korlátozott voltának tudatát, továbbá a természet épségének és ritmusának megbecsülését, és a fejlődés tervezésénél ügyelnünk kell arra, hogy ezt ne áldozzuk fel. ... A túlfejlettség, amelyben mindenféle anyagi javak túláradóan állnak egyes társadalmi rétegek rendelkezésére, könnyen a "birtoklás" rabszolgájává és közvetlen élvezőjévé teszi az embert, akinek nincs más perspektívája, mint a gyarapodás vagy a birtokolt dolgok állandó cseréje a fejlettebbekre. Ez az úgynevezett "fogyasztói társadalom", amely pocsékol és termeli a hulladékot. ... vannak - a kevesek, kik sokat birtokolnak -, akik nem képesek valamivé "lenni", mert az értékek rendjének felcserélése révén a birtoklás akadályozza őket ebben; és vannak azok - a sokak, kiknek kevés jutott vagy semmijük sincs -, akik az elemi javak hiányában nem tudnak megfelelni alapvető emberi hivatásuknak.  ... (az)a jelenlegi helyzet súlyos voltának és lelkiismereti felelősségének tudatában ismerje fel, mit kíván tőle a szolidaritás és a szeretet, főleg a szükséget szenvedők iránt. Tegye ezt személyes és családi életmódjával s mint állampolgár a javak felhasználásával.”

Ez az enciklika 5 évvel megelőzte a riói konferenciát, ahol   hasonló gondolatokat fogalmaztak meg a kormányok küldöttei.

2008-ban jelent meg a FELELŐSSÉGÜNK A TEREMTETT VILÁGÉRT A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a teremtett világ védelméről.  Ebben többek között ezt találjuk: „Egyházunk tanításában a teremtett világ védelméről szóló tanítás – más szociális kérdésekkel összefüggésben – mindig határozott módon jelent meg. Azonban látva a súlyos változásokat és azok következményeit, melyek az ember életét, de magát az embert is jelentősen formálják, szükségesnek látjuk, hogy még hangsúlyozottabban szóljunk erről a fontos témáról. Hiszen a teremtett világ védelmének problémája radikálisan és új módon teszi föl az örök kérdést: ki az Isten – ki az ember – mi az ember célja a világban?”

Tehát szerintünk a keresztények felelőssége fokozott és ezzel a felelősséggel élni is kell. Ezért fogalmazta úgy a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület fő célját, „hogy a magyar katolikus közösségek teremtésvédelmi elkötelezettségét – minél szélesebb körrel együttműködve – növelje, az egész társadalom javára.”

Erre az együttműködésre hívjuk minden kedves olvasónkat!