„Időtlen idők óta mindig volt lelke a természetnek.
Most első ízben lélektől és istenektől megfosztott
természetben élünk.”

(C.G. Jung)

Környezeti etika

2002. júniusában az ENSz Környezetvédelmi Programjának főigazgatója ünnepi üzenetében „környezeti etika” kialakításának a szükségére hívta fel a világ figyelmét, amelyben a természethez való kapcsolatunkat az egyenlőség, a tisztesség és a tisztelet irányítja, úgy fogalmazott: „mindezen értékek megtalálhatók az ősi kultúrákban, a bennszülöttek hagyományaiban és a világvallásokban. Sokszor a jövőben keressük a megoldás kulcsát, de én úgy hiszem, hogy kutatnunk kell a múltunkat, tanulnunk kell az őseinktől.”

Az elmúlt évtizedekben két lényegesen eltérő személetű környezetetikai irányzat alakult ki a nemzetközi gyakorlatban. Elemzők e két irányzatot, „sekély” illetve „mély” ökológiai irányzatoknak nevezik.

„Mélyökológiai” irányzat, filozófikus, a távol keleti filozófiai értékrendhez és gondolatvilághoz hasonlítható, amelyen két altípusa ismert a biocentrikus (az élet szentségét hirdeti, amelynek kioltására senkinek sincs joga), a másik az ún. holisztikus (a természetet alkotó rendszer egészét tekinti értéknek).

Az ún. sekély ökológiai irányzat humáncentrikus, általában az emberi értékeket, azok védelmét tartja legfontosabb szempontnak. A „sekély” ökológia legalább három típusba osztható: 1., a deista (az ember természet feletti uralmát Istentől eredezteti), az egoista (az ember dönt a természet felett), és a humanista (az ember hosszú távú érdekeit veszi figyelembe). A jelen hivatalos nemzetközi és nemzeti környezetpolitikák általában legnagyobb részben ezen irányzatokhoz tartoznak.

A fentiek közötti választás minden embernek saját döntése. Egy valami azonban mind a háromban közös. Környezetünk az emberi és gazdasági élet működéséhez alapvető erőforrásokat szolgáltat, és megőrzése elemi érdekünk.

Egyes irányzatok a természeti erőforrások takarékos, bölcs használatára, a pazarlás mérséklésére intenek bennünket, felhívva a figyelmet arra, hogy a természeti erőforrások végesek, amelyek kimerülése akár az emberi létet is veszélyeztetik.

Mások a technikai fejlődés bűvöletében élve hisznek a technikai haladásban, hisznek abban, hogy a tudomány, a kutatás-fejlesztés állandó modernizálódása mindig képes lesz az emberi léthez szükséges megoldásokat és eszközöket.

Az emberi környezet fokozódó gondjai és mind súlyosabb fenyegetettsége vezetett oda, hogy a „fenntartható fejlődés” alapelvet, mint célt és eszközt, egyre többen fogadják el. Ez a folyamat széles nemzetközi bázison indult el és napjainkban is a legkülönbözőbb, de meghatározó fontosságú nemzetközi politikai és szakmai szervezetek foglalkoznak e kérdés körrel. A fenntartható fejlődés lényege, hogy az általános fejlődés folyamatában következetesen egyensúlyra kell törekedni a társadalmi, gazdasági, műszaki és környezeti feltételek között : a fenntartható fejlődés - Herman Daly megfogalmazása szerint – „a folytonos szociális jólét elérése anélkül, hogy az ökológiai eltartóképességet meghaladó módon növekednénk” .

A fogalomban nem csak az ökológiai kölcsönös függőség és a stabilitás megteremtése jelenik meg, hanem az etikai felelősség is, hogy olyan fejlődésre van szükség, amely úgy elégíti ki a jelen nemzedékek igényeit, hogy az ne veszélyeztesse a jövõ generációk életfeltételeit. Ennek alapját képezi a természeti erõforrásokkal való ésszerű és hosszú távon is takarékos termelési és fogyasztási magatartások kialakítása.

Nyilvánvaló, hogy a környezetvédelmi fejlesztések nemcsak „tisztán” a környezet- és természetvédelem keretében megfogalmazott célokat szolgálják, hanem hozzájárulnak a gazdaság fenntartható növekedéséhez, valamint a társadalmi jólét javításához is.

A környezeti problémák legalább annyi etikai és gazdasági problémákat szülnek, mint amennyire azokból következnek. Etikai, hiszen minden cselekvésünket a jövő generációk, valamint a ökoszisztémák érdekéhez kell igazítanunk. Ugyanakkor gazdasági is, hiszen a környezetszennyezés gazdasági (termelési és fogyasztási) tevékenységek eredménye, és a visszafordíthatatlan szennyezés a gazdaság fejlődését is megállíthatja. A két rendszer közötti összhang hiánya következménye, hogy a gazdasági tevékenységek tönkre tehetik az értékes ökológiai rendszereket, fenyegethetik az embereket a “humán gazdaságokat”, illetve a pusztuló ökológiai rendszerek visszahatása pedig a lassuló gazdaságban jelentkezik. A természet és a társadalom közötti kapcsolat egyik közvetítője a gazdaság. A megfelelő környezetminőség a gazdaság számára olyan erőforrás jelen, amely legalább olyan értékes, mint amelyeket a piaci mechanizmusok szolgáltatnak.

A fenti probléma megoldása megközelíthető gazdasági szemlélettel, amikor a környezetnek csak annyi értéket tulajdonítunk, amennyiben a gazdaság számára hasznot hajt. Azaz környezeti problémát gazdasági problémaként kezelni, annyit jelent, mint azt elégtelen hatékonyságú gazdálkodásnak tulajdonítani. Ez a nézet megfeleltethető a „láthatatlan kéz” elméletének, amennyiben a környezeti javakhoz (mint pl. a tiszta levegőhöz, egészséges vízhez) piaci értéket tudunk rendelni, akkor a környezeti probléma magától megoldódik.

Ezzel szemben a másik az etikai megközelítés, amely a környezetet önmagában is értékesnek tartja. Eszerint tehát a természeti környezet nem csak akkor értelmezendő, ha hasznot hajt. Elő kell segíteni olyan erkölcsi normák kialakulását, amelynek révén felismerjük, hogy nemcsak közvetlen környezetünkre kell odafigyelnünk, amely romlása súlyosan érintheti az embert, hanem a természetet önmagáért kell óvnunk. A természet ugyanis nemcsak feldolgozható nyersanyag, hanem harmonikus és törékeny rendszer. Az etikai szempontokat figyelembe vevő környezetvédelem elismeri a megóvandó értékek gazdasági érdekeken felül álló létjogosultságát, és azok "ügyvédjeként" kell eljárnia.

Három egymással is összefüggő globális környezeti probléma

Az éghajlatváltozás

Az utóbbi 150 évben a szén-dioxid mennyisége 28 %-kal, a dinitrogén-oxidé 13 %-kal emelkedett, míg a metán koncentrációja hozzávetőleg megduplázódott.

Ha a CO2 szén-dioxid kibocsátása terén "minden úgy folytatódik, ahogy eddig" akkor légköri mennyisége az elkövetkező 40 évben hozzávetőleg 60 %-kal növekedhet. Amennyiben a jövő század végére a jelenlegi szint másfélszeresén kívánnánk stabilizálni a szén-dioxid koncentrációját, úgy a kibocsátásokat haladéktalanul hozzávetőleg 50 %-kal kellene csökkenteni.

Lehetséges következmények

• 2100-ra a földi átlaghőmérséklet 1990-hez viszonyított hozzávetőleg 2 °C-os (1-3,5 °C közötti) emelkedése valószínűsíthető, míg ugyanezen időszakban az átlagos tengerszint 50 cm-es (15-95 cm közötti) emelkedésére számíthatunk.

• A szélsőséges időjárási események gyakoriságának növekedése (heves csapadékok gyakoribb előfordulása; egyes területeken a száraz napok valószínűségének és az aszályos időszakok hosszának növekedése).

• A természetes flóra és fauna megváltozása, a migrációs utak és a migráció intenzitásának változása ideértve egyes betegségek terjedését is.

• Számos sekély tó és vízfolyás esetében a felmelegedés elősegítheti az eutrofizáció folyamatainak felgyorsulását. A legsúlyosabb vízszint-csökkenéssel a kis vízgyűjtő területű folyók, illetve a lefolyástalan tavak esetében számolhatunk. A vízellátás mennyisége és minősége már napjainkban is számos térségben súlyos probléma, így az e térségekben fekvő országokat különösen érzékenyen érintheti vízkészleteik további csökkenése.

A biológiai sokféleség csökkenése

A biológiai sokféleség a Földön, a bioszférában a geológiai korok során létrejött élővilág gazdagságát jelenti. Az élővilág fajai és fajon belüli genetikai változatai, a különböző fajok szaporodó populációiból szerveződő életközösségek és ökológiai rendszereik, amelyek meghatározott környezeti feltételeket igényelnek, és maguk is aktívan alakítják saját környezetüket (pl. a légkör összetételét, a talajok képződését, a növényzet szukcesszióját), fenntartják az elemek körforgását a geoszférákban, és biztosítják a bioszféra szervesanyag termelését, ezáltal magának az embernek a létfeltételeit

A különböző becslések az élővilág ténylegesen létező fajainak számát 100 millió körülire teszik (ezeknek csak elenyésző töredéke került tudományosan leírásra: mintegy 2 millió, és csak néhány ezer faj ökológiája került teljes körű elemzésre).

Nagy az esélye annak, hogy több millió, esetleg több tízmillió faj, a maga genetikai információival, természeti erőforrásaival úgy pusztul ki, hogy tudomást sem szerezhettünk létezéséről.

A fajszám csökkenése természetszerűen a genetikai diverzitás csökkenését is jelenti. Az a génkombináció, ami egy faj egyedeiben az evolúció során létrejött nem alakulhat ki még egyszer. A faj pusztulása ezért a fajra, sőt a faj egyedeire jellemző egyszeri és megismételhetetlen génállomány visszavonhatatlan elvesztését jelenti. A faj egyedeinek csökkenése pedig a faj túlélési stratégiáinak csökkenését okozza. A genetikusok úgy tartják, hogy a fajok létszámcsökkenésénél lényegesen nagyobb arányban csökkent a genetikai diverzitás.

következmény

A bioszféra stabilitásának a fennmaradása kerül veszélybe

Sivatagosodás

Az aszály hatásai és sivatagosodás veszélye leginkább a fejlődő világ, illetve a legkevésbé fejlett országok társadalmi-gazdasági rendszereit sújtja és a környezet degradációjához vezet. Ugyanakkor nemcsak ezeken a területeken kell számítani az óriási közvetlen anyagi kárral, illetve hosszú távú, esetenként visszafordíthatatlan károsodással járó aszályt és sivatagosodás okozó természeti katasztrófára. Dél-, Nyugat-, és Kelet-Európa több térségében, Észak-Amerikában és Dél-Amerikában, Ausztráliában és Ázsia egyes vidékein a fejlett országoknak is súlyos aszály veszteséget és sivatagosodási talajdegradációs következményeket okozó száraz időszak fordulnak elő.

Mintegy 2 milliárd ember, azaz a világ népessége mint egyharmadának nincs biztonságos ivóvíz ellátottsága. A XXI. évszázad elején a krónikus vízhiány további 100 milliókat veszélyeztet. A vízkészletek védelme és fejlesztése, a vízkészletekkel való hatékony gazdálkodás elsődleges prioritás Nyugat-Ázsiában, Afrikában és a Csendes-óceáni térségben. Európában és Észak-Amerikában a vízforrások védelme a szennyezéssel, a savasodással és az eutrofikációval szemben abszolút prioritást élveznek.

A mega-városoknak otthont adó régióknak vízellátása az egész világon probléma. Egyéb globális jellegű problémák mint például a víz méltányos megosztása olyan partmenti országok között, amelyek közösen birtokolnak nemzetközi folyókat, a nem pont forrásból származó szennyezés, valamint a jelentősebb gátak és elterelő projektek hatásai megoldatlanok. A jövőben, több régióban is, a víz hiánya lesz a fejlődés legjelentősebb akadálya.

Ezek a hatások közvetlenül érintik: a növénytermesztést, az erdőgazdálkodást, a természet- és tájvédelmi területeket, a vízi élőhelyeket, a túrizmust, az embereket, akik e területeken dolgoznak, közvetetten érintik: az állattenyésztést, az ipart, egészségügyet, úgyszólván kihatása van minden területre.

Alapelvek

Általánosan elfogadott alapelv, hogy minden államnak joga van a fejlődésre, joga van arra, hogy utat, erőművet, gyárakat építsen, minden állam polgárának joga van arra, hogy televíziója, gépkocsija vagy fridzsidere legyen. Jog a fejlődésre, amit sokan a rövid távú gazdaság, illetve gazdagság és a társadalmi jólét fejlődésével azonosítanak. Ekkor a környezet állapotának, a természeti erőforrásoknak a minősége, amely meghatározza a jövő nemzedékeinek a lehetőségeit, nem kerül számításba. Ezért kell figyelembe a környezeti szempontokat is a fejlődéshez való jog értelmezésénél.

A generációk közötti egyenlőség elve, a közös, de különböző arányú felelőség elve, a megelőzés és az elővigyázatosság elve a fejlődéshez való jog környezeti értelmezésével együtt megadhatja a fenntartható fejlődés irányába teendő intézkedések alapelvi keretét. Ezeken az alapelveken nyugvó nemzetközi megállapodások nyomán az államoknak is egyszerre és közösen olyan szabályozási lépéseket kell tenniük, amely egyszerre veszi figyelembe a gazdasági, környezeti és társadalmi egyensúlyt.

Az 1992-ben Rió de Janerio-ban megrendezett „Környezet és Fejlődés” Föld Csúcson elfogadott dokumentumok alapjaiban határozták meg az ezredforduló nemzetközi környezetpolitikai irányait. A konferenciát előkészítő bizottság fontos alapelveket határozott meg amelyek közül néhányat kiválogattam a gondolati alapok meghatározása indokán.

„Riói” előkészítő bizottság által megfogalmazott alapelvekből:

Alapvető emberi jog:

Minden emberi lénynek joga van az egészségét és jólétét biztosító környezetben élni.

Nemzedékek közötti egyenlőség:

A környezetet és a természeti erőforrásokat mind a jelen, mind a jövendő nemzedékek javára kell az államoknak megőrizni és használni.

Előzetes tájékoztatás, részvétel:

Az államok kellő időben tájékoztassanak mindenkit, akit valamely tervezett tevékenység jelentősen érinthet, és adjanak számára egyenlő hozzáférési és részvételi lehetőséget az igazgatási és jogi eljárásokban. jelentősen érinthet, és adjanak számára egyenlő hozzáférési és részvételi lehetőséget az igazgatási és jogi eljárásokban.

Fenntartható fejlődés és segítségnyújtás:

Az államok biztosítsák azt, hogy a megőrzés, a tervezés és a fejlesztési tevékenységek megvalósítása szerves részeként kezeljék, és nyújtsanak támogatást más államoknak, különösen a fejlődő országoknak a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés megvalósításához.

Aztán a konferencián hosszú-hosszú viták során a két már említett globális probléma (éghajlatváltozás, biológiai sokféléség csökkenése) megoldására létrehozott egyezmény elfogadása mellett, és a grandiózus ún. Agenda 21 (Feladatok a XXI. szd.-ra) dokumentum mellett elfogadtak egy 27 alapelvből álló nyilatkozatot az ún. Riói Nyilatkozatot. Kiválasztottam azon négyet, amelyek segítségével gyakorlatilag minden új típusú (Rió utáni) globális környezetvédelmi egyezmény levezethető

Riói nyilatkozat a környezetről és a fejlődésről

(27 elvéből)

1. Elv

A fenntartható fejlődés érdekeinek középpontjában az emberek állnak. Ők jogosultak   a természettel összhangban   egészséges és termékeny életre.

3. Elv

A fejlődéshez való jogot úgy kell érvényesíteni, hogy a ma élő és a jövő nemzedékekfejlődési és környezeti szükségletei egyaránt kielégítést nyerjenek.

7. Elv

Az Államok átfogó közösségi szellemben fognak együttműködni annak érdekében, hogy megőrizzék, megvédjék és helyreállítsák a Föld élővilágának egészségét és egységét. Tekintettel arra, hogy a világméretű környezetpusztulásban eltérő mértékben vettek és vesznek részt, az Államok közös, de megkülönböztetett felelősséget viselnek. A fejlett országok elismerik azt a felelősséget, amit a fenntartható fejlődés elérésére irányuló nemzetközi törekvésekben viselnek, tekintettel azokra a hatásokra, amelyeket társadalmaik a globális környezetre gyakorolnak és azokra a technológiákra és pénzügyi forrásokra, amelyekkel rendelkeznek.

15. Elv

A környezet védelme érdekében az Államok, lehetőségeiknek megfelelően, széles körben törekedni fognak az elővigyázatosságra. Ahol súlyos vagy visszafordíthatatlan kár fenyeget, a teljes tudományos bizonyosság hiánya nem használható föl indoklásként a környezetromlást megakadályozó, a hatékonysággal arányos költségekkel járó intézkedések elhalasztására.

Következtések

Sajnos nem lehet elégszer ismételni, hogy baj van és még nagyobb baj lesz, ha nem ismerjük fel: most kell cselekedni ahhoz, hogy még 30 év múlva is tudjanak cselekedni unokáink! Még azok a jól ismert globális környezeti problémák, mint az éghajlatváltozás, vagy a biológiai sokféleség egyre súlyosabb csökkenése is elrejtik önmagukat. Az előbbi globális problémák következménye húsz-ötven-száz év múlva jelentkeznek majd markáns és a közember számára is kézzelfogható módon. Ezen gondok megoldása nehezen összeegyeztetethető a négyéves kormányzati ciklusokkal, hiszen a hosszú távú veszélyek csökkentésére tett lépések nem hoznak azonnali politikai, gazdasági és a jelenben érzékelhető társadalmi haszonnal. Mindig akad sürgősebb és fontosabb, azonnal megoldandó és befoltozni való feladat a világ kormányai számára, még akkor is, ha egyre nagyobb a tudományos bizonyosság abban, hogy nem lehet folyatni a jelenlegi környezeti károkkal járó életvitelt, és még akkor is, ha növekvő a civil mozgalmak ma még csekély érvényesítő képessége.

Jó példa a késői percepcióra a sztratoszférikus ózon réteg csökkenéséből adódó ultraibolya sugárzás növekedés. A nemzetközi egyezmények és a viszonylag hatékony tájékoztatás ellenére sincsenek tisztában az emberek többsége a nyári napsugarak egyre károsabb fiziológiai hatásaival, csupán a napozótej gyártó cégek profitáltak a legtöbbet ezen súlyos környezeti problémából. Miután a hatások csak több évvel később jelentkezhetnek az ember bőrén, így a veszélyérzetünk is csekély.

A fenti folyamattal írható le a biológiai sokféleségben okozott károsodás következményének csekély érzékelhetősége és az éghajlatváltozás okozta meteorológiai, ökológiai majd ebből adódó súlyos gazdasági következmények időben történő érzékelhetősége, de ilyen az erdők pusztulásával vagy a sivatagosodással összefüggő globális probléma is. Magyarország elég gyakoriak az aszályos időszakok. A sivatagosodással és aszály hatásaival foglalkozó ENSZ egyezmény hazánkat ún. érintett országnak ismerte el. Mégis, ha éppen nincs aszály a döntéshozók nem szívesen foglakoznak a problémával, pedig ezeket csak hosszú távra kitekintő megalapozottsággal lehet megoldani.

Végezetül azt lehet megállapítani, hogy nagyjából ismerjük, hogy milyen környezeti veszélyekkel kell szembenéznünk. Az is sejthető, hogy mi módon kezdjünk az összetett, minden társadalmi szereplőt érintő problémák megoldásához. Globálisan kimondható, hogy nem az elérhető természeti erőforrásokhoz szabott életvitelünk, sokáig – talán már ma sem - nem fenntarthatók a fogyasztási szokásaink és a termelési eljárásaink. A mélyökológus válasza az lenne, hogy gyökeresen változtassunk mindannyian – ideértve a fejlett és a fejlődő világ népeit is – életvitelünkön. Ez lenne a valódi megoldás, de jelenleg nem reális. A környezetpolitikus válasza pedig a különböző gazdasági és társadalmi szereplők közötti konszenzus keresésén alapszik: ez viszont sajnos gyenge hatékonyságú, nagyon hosszú folyamat és sok esetben csak látszólagos eredménnyel kecsegtető.

Nem látszik a kiút, nem ismerjük fel a valós érdekeinket, nem akarjuk tudni mit, hogyan és mikor csináljunk: elfordítjuk a fejünket, elrejtjük a félelmeinket, rossz úton járunk.

Irodalomjegyzék

C.G. Jung: Gondolatok a természetről, Kossuth Kiadó 1998

Luc Ferry: Új rend: Az ökológia Európa Könyvkiadó, 1994

UNEP, 2000: Global Environment Outlook, (GEO-2), UNEP, Nairobi

UNEP, 1992: Status of Destertification and Implementation of the Untited Nations Plan of Action to Combat Desertification. UNEP, Nairobi

UN, 1992 United Nations Framework Convention on Climate Change, Geneva

UN, 1995: United Nations Convention to Combat Desertification in Those Countries Experiencing Serious Drought and/or Desertification, Particularly in Africa. Geneva

UN,1992 Convention on Biodiversity. Geneva

UNCED, 1992: Agenda 21. United Nations Conference on Environment and Development, Rio de Janeiro, Proceedings of the Conference, I-IV, A/CONF.151/26/Rev.1

WCED, 1987: Our Common Future. World Commission on Environment and Development. Oxford Univ. Press, Oxford-New York

(megjelent az „Ember a teremtett világban. Felelősségünk a környezetért" konferencia sorozat kiadvány. 2003 Budapest, Béthel Alapítvány)