Az év szinte minden napjára esik valaminek a világnapja. Megemlékezünk az epilepsziáról, a balkezesekről, a vámolásról, a postaszolgáltatásról is. Március 22-ének különös jelentősége van. Tudjuk, hogy bolygónk felszínének mintegy 70 százalékát víz borítja, azt is, hogy testünk hasonló arányban áll ebből az éltető folyadékból, hogy nélküle az élet lehetetlen. Hazánkban, e szempontból kedvező adottságai miatt, bőségesnek tűnő vízkészletek vannak, a csapból a nagy többség otthonában egészséges, iható víz folyik. A jelentőségét inkább nagy kirándulásokon, hatalmas hőségben érezzük, vagy egzotikus külhoni tájakon járva, ahol csak palackos formában fogyasztható, méregdrágán vásárolva.

1. Környezetismeret órán régen megtanultuk, hogy a Föld felszínén és közvetlenül alatta található készletek 97%-a sós, és csak a kevés maradék ivóvíz, annak is 70%-a jég formájában lelhető fel. Ráadásul eloszlása egyenlőtlen. Kanada a készletek 25%-ával rendelkezik, miközben több mint harminc országban súlyos vízhiány van. Nem kivételek a fejlett országok sem, például az Egyesült Államok vagy Dél-Európa.

Napjainkban 1,1 milliárd embernek nem jut tiszta ivóvíz. Az ivásra fordított víz több tízszeresét, százszorosát használjuk el az élelmiszerünk, használati tárgyaink előállítására. Az édesvíz-használat közel 80%-áért ma a mezőgazdaság és az állattenyésztés felelős. 1 hamburger vízigénye 2400 liter; 1 szelet marhahúshoz 7000 liter kell; 1 farmernadrág előállítása 11.000 liter felhasználása szükséges.

A túlzott és pazarló használat a földfelszín alatti természetes víztározók szintjének rohamos csökkenéséhez vezet, ami 20-30 éven belül rendkívül súlyos világméretű válsághoz és háborúkhoz is vezet majd a szakértők szerint.

2. Azt hihetnénk, hogy az ember – mint a legintelligensebb lény – vigyáz erre a kincsre. Sajnos nem így van. A pazarlás mellett a vizek szennyezése is megállíthatatlanul zajlik: termőföldjeink műtrágyázása, idegen halfajok telepítése, szemetünk, szennyvizünk tavakba, folyókba engedése, az egyre emelkedő széndioxidkibocsátásunk következtében kialakuló tengervíz-savasodás, a tengerek, óceánok felelőtlen túlhalászása. Ki ne tudná folytatni? A nagy csendes-óceáni szemétsziget, a Deepwater Horizon mélytengeri olajfúró torony meghibásodása, rosszul megtervezett vízierőművek, elszikesedő öntözött termőföldek. A tengerek vízszintjének emelkedése is az emberi civilizáció tevékenységének következménye. Az üvegházhatású gázok okozta globális felmelegedés következtében az óceánok hőtágulása, a gleccserek és a sarki jégsapkák olvadása okozta emelkedő vízszint nemcsak tengerparti városokat, de országrészeket, sőt egész országokat fenyeget.

3. Nem csak úgy általában érinti mindez az egész világot, hanem minket is számtalan hatáson át. A hazai aszályos időszakok növekedésére, valamint egyenlőtlenebb csapadékeloszlásra számíthatunk. Van vízhiányos tájegységünk is, a Duna-Tisza közti Homokhátságon már 1990 óta tartó folyamat a talajvízszint csökkenése. Időben meg kell tehát tanulnunk spórolni a vízzel.

E hónapban a Magyar Nemzetben pedig arról szerezhettünk tudomást, hogy „a Duna naponta 4,2 tonna műanyaghulladékot juttat a Fekete-tengerbe. Ez évente mintegy 1500 tonna, mely több mint az Atlanti-óceánban összeállt szemétsziget becsült tömege”

4. Nekünk, keresztényeknek még többet jelent a víz. Isten csodálatos alkotása, teremtő szeretetének megnyilvánulása. Mint szimbólum a Bibliában sok helyen összefonódik Isten cselekvésével. Jézus a szamáriai asszonynak ezt mondta: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.”, illetve „aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” (Jn 4, 11. 14).

De a szentségekben és a liturgiában is szerepet kap a víz. Keresztelésünkkor vízzel öntenek le, vagy vízbe merítenek bennünket. Jézus is elvégezte ezt jelképes cselekedetként, bár bűnei nem voltak, amitől meg kellett volna tisztuljon. Szenteltvízzel vetünk keresztet a katolikus templomokban, ünnepeken azzal hinti meg a hívőket a pap. Legnagyobb ünnepünk, a Húsvét vigíliájának szertartásában a fény mellett a víz kapja a legfőbb szerepet hitünk legmélyebb titkainak bemutatásában.

5. Mit tehetünk? Nagyon is sokat! A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Teremtés Ünnepére készített „Nézd, itt a víz!” című kiadványában jó pár lehetőséget felsoroltunk:

• Gyűjtsük össze az elhasznált vizet (szürke vizet) a WC öblítéshez!
• Gyűjtsünk esővizet a kert és a virágok öntözéséhez!
• Használjunk víztakarékos WC tartályt
• Fogmosáskor, zuhanyzáskor ne folyassuk állandóan a vizet!
• Csak telepakolt mosógéppel mossunk!
• Új háztartási gépek vásárlásakor keressünk víztakarékos modelleket!
• Javítsuk meg minél hamarabb az elromlott csapokat, WC-tartályokat: egy csepegő csap kb. 20 liter vizet pazarol naponta, egy rossz WC kb. 40 litert.
• Lakásunk, egyházi épületeink csapjaira szereljünk fel víztakarékos csapbetéteket.
• Fogyasszunk kisebb vízlábnyomú élelmiszereket, azaz több zöldséget és gyümölcsöt, és kevesebb húst!

Folytathatjuk még azzal is, hogy

• Csak annyit vásároljunk, amennyire ténylegesen szükségünk van!
• Környezetkímélő anyagokkal mossunk!
• Takarítsunk ecettel, mosószódával (ezek ráadásul még olcsóbbak is, mint a drága, a környezetre – különösen az élővizekre – és az egészségre káros vegyszerek)!
• Ha látunk illegális hulladéklerakást, olajtartályt, vagy egyéb veszélyes hulladékot, jelentsük az illetékes hatóságnak!
• stb.

A feladatunk tehát az, hogy takarékoskodjunk, óvjuk, tiszteljük az éltető vizet, és szeretettel hívjuk fel erre a figyelmét embertársainknak.

„Zengjetek hálaéneket az Úrnak,
Énekeljetek hárfakísérettel Istenünknek!
Ő az, aki beborítja felhőkkel az eget,
esőt bocsát a földre, füvet sarjaszt a hegyeken.” (Zsolt 147, 7-8)