“Én Uram, én Istenem / Vedd el tőlem mindenem, ami gátol Feléd”

Ismerős az ének szövege, ugye? Szép és népszerű dal, sokszor csendül fel templomainkban. Vajon belegondolunk, mit kérünk ilyenkor Istentől? Mit szólnánk, ha miséről hazaérve azt látnánk, hogy Isten VALÓBAN kipakolta a háztartásunkból mindazt, ami gátol minket a Hozzá vezető úton? Még ha nem is létbiztonságunkat jelentő javakat venné el, csak a kényelmünket szolgáló javakat - vajon mit szólnánk ehhez?

Minden társadalomnak van egy alapvető paradigmája, amin a többi társas együttélési szabály alapszik. Jelenünk paradigmájának meghatározó eleme a fogyasztás. A fogyasztás logikájára van felhúzva, felépítve egész életünk és társadalmunk, ezt mindennapjainkban általában meg sem kérdőjelezzük, észre sem vesszük. A közlekedésünk is ehhez igazodik. Magától értetődően pattanunk reggel autóba akár néhány száz méteres távolságra is, hiszen úgy érezzük, rohanó életmódunk mellett ezt máshogy meg sem tudnánk oldani. A családi nagybevásárlásokat sem lehetne autó, sőt NAGY autó nélkül elintézni. Több gyerek mellé pedig nyilvánvalóan több autóra is szükségünk van, hiszen egyesével szállítjuk őket iskolába, különórára.

Azt, hogy életmódunknak, és benne közlekedési szokásainknak morális, sőt keresztény hitbéli vonatkozása is van, talán észre sem vesszük. ☝Pedig a katolikus társadalmi tanítás éppen erre mutat rá, éppen erre a felismerésre hív! ☝ Ahogy a Kompendium 465. is írja: „Ha sikerül a mai emberiségnek a tudományok új lehetőségeit erőteljes etikai dimenzióval összekapcsolni, bizonyosan képessé válik … megszüntetni a környezetszennyezés tényezőit, biztosítani a higiénia és az egészség megfelelő feltételeit mind a kis emberi csoportok, mind pedig a nagy települések számára.”

Életmódunk morális mozgatójának és cselekedeteink következményeinek belátása arra hív minket, hogy mértékletességet tanúsítsunk fogyasztásunkkal kapcsolatos döntéseinkben. A mértékletesség sarkalatos erény, és mint ilyen, keresztény alapmagatartás, különösen böjti időben. “A mértékletesség erénye arra teszi képessé az embert, hogy földi létét nemes önfegyelmezéssel, igazságosságban és istenfélelemben élje” (Tit 2,12). A mértékletesség a visszafogottság és a helyes mérték erénye, mely a vágyóképességünket is szabályozza, a józan ész keretein belül tartja. A mértékletesség a túlzás és a teljes hiány között foglal helyet: nem kell teljesen megfosztanunk magunkat az élvezettől, ám túlzásba (mértéktelenség) sem szabad esni. Ennek a helyes mértéknek a megtartásában segít bennünket a mértékletesség.

Fogyasztói társadalmunkban a mértékletességnek nincs nagy ázsiója. Ahogy Ferenc Pápa is mondja: "A mértéktartást és az alázatot a múlt században nem értékelték kedvezően az emberek." (LS 224). A sűrű, tájat fájdalmasan apró darabokra felszabdaló úthálózat, a reggeli közlekedési dugók, városi zöldterületeink eltűnése - mind-mind a közlekedés terén tanúsított mértéktelenségünk, önzésünk megnyilvánulásai. Ennek ellenére katolikusként az a feladatunk, hogy elsősorban nem a fogyasztói logika, hanem a keresztény erkölcs alapján éljünk, és így a sarkalatos erényeket is életünk részévé tegyük.

Mindennapi közlekedésünk során számos lehetőségünk nyílik a mértékletesség gyakorlására, melyet saját lehetőségeink, konkrét körülményeink között élhetünk meg. Nem kell teljesen feladnunk a gépkocsihasználatot, de törekedjünk a csökkentésére, a józan mértékre.

• Rövidebb távolságokon belül sétálhatunk, gyalogolhatunk.
• Esőben húzhatunk gumicsizmát, vehetünk esernyőt.
• Dönthetünk úgy, hogy a heti-kétheti egyszeri “autós-hipermarketes” bevásárlást felváltjuk gyakoribb, kisebb vásárlásokkal, melyet személygépkocsi nélkül is el tudunk intézni.
• Használhatjuk a közösségi közlekedést - sok esetben meglepően jó szolgáltatást kapunk! Ha ehhez a rendelkezésre álló kedvezményeket is igénybe vesszük, még a pénztárcánk is jól járhat.
• De nemcsak egyedi döntéseink során járhatunk el mértékletességgel. Nagyobb választásainkban is szerepet kaphat ez az erény. Hogyan választunk iskolát a gyerekeinknek, munkahelyet magunknak? Számít-e, hogy az iskolába, munkahelyre naponta megtett hosszú autóútjainkkal mekkora károkat (elsősorban lég- és zajszennyezést) okozunk? Vagy “a gyereknek a legjobb jár”/ “nekünk a legjobb jár” alapon inkább távoli intézmény, sportklub, munkahely mellett döntünk, ahova aztán szintén csak autóval tudunk eljutni?
• Próbáljuk életünk strukturális alapját meghatározó, nagyobb döntéseinket is morális kontextusba helyezni, és e döntésekben is a mértékletesség erényével eljárni.

Lemondás mindez vajon? A Szentatya szerint aligha. Ahogy Laudato si’ enciklikájában írja: “A szabadon és tudatosan megélt mértéktartás felszabadító. Ez nem kevesebb élet, nem gyengébb izzás, épp ellenkezőleg. Valójában azok élveznek és élnek meg jobban minden pillanatot, akik felhagytak azzal, hogy innen-onnan csipegessenek, hogy mindig olyasmit keressenek, amijük nincs. … A boldogság megkívánja, hogy korlátozni tudjuk bizonyos igényeinket, melyek elkábítanak minket, és így készek legyünk az élet kínálta sokféle lehetőség megragadására.” (LS 223) Ráadásul Őszentsége a mértéktartáshoz vezető utat is kijelöli számunkra: “Ha ellenben átérezzük, hogy szoros egységben vagyunk mindennel, ami létezik, a mértéktartás és a törődés magától megszületik.”

Kövessük tehát a javaslatát! Merüljünk el Isten és a teremtett világ csodálatában, a velük való kapcsolatban, és így a közlekedésben való mértéktartás, a misére sétálás sem esik majd nehezünkre.