Szkülla és Kharübdisz között hajózunk, de – olvashattuk a megelőző írásokból – létezik kiút: az a folyamat, ami maga az ökológiai megtérés. Ez az az út, ami egy erős keresztény opció. Nap, mint nap látjuk, sokszor közelről érzékeljük, amit II. János Pál pápa így fejezett ki 1990-es béke világnapi üzenetében: „A probléma gyökeréig kell jutnunk, és szembenézni a mélységes morális válság egészével, melynek a természet pusztítása csak az egyik súlyos jelensége”. Globális morális és környezeti válság: sokat írunk és beszélünk róla, de talán csak a szembenézés terhe miatt is, a hárítás össznépi taktikáját követve – kevesek kivételével – nem törődünk azzal a fenyegetettséggel, ami nemcsak jelenünket, hanem még unokánk unokáinak a jövőjét is veszélyezteti. Sokan kérdezhetik: de „hiszen én hívő, jó keresztény vagyok, mi szükségem van ökológiai megtérésre?” Akik így vélekednek, még nem jutottak el „probléma gyökeréig”, valójában még nem néztek szembe, amiről II. János Pál pápától hozott idézett is szól. És így miről is tudnánk tanúságot tenni? Nézzünk szembe a morális válsággal, még ha ez küzdelmet, akár gyötrődést is jelent.
Szembenézni azzal, amit inkább elfelejtenénk. Szembenézni, megérteni azt, amitől többségünk menekül. Szembenézni, megérteni, átformálni azt, amiről még tudni sem akarunk. És szembenézni embertársainkkal, akik nem akarnak, nem tudnak látni, érteni, eszmélni. Szembenézni azokkal, akik csak a vállukat vonogatják azt hallván, hogy megint eltűnt egy faj a föld színéről vagy, hogy veszélyben vannak a tengeri algafajok („kit érdekel?!”), nem vetve számot azzal, hogy ezen algafajok adják a bioszféra tüdejét, hiszen minden három oxigénmolekulából kettőt az algák állítanak elő. Szembenézni azokkal, akiknek mindegy, hogy a biológiai sokféleség nemcsak szépség, hanem a föld immunrendszere, és ezért veszélyeztetése az emberiség létfeltételeinek a kockáztatása.
Szembenézni! Igen, ez az első lépés, tele hittel és reménnyel! Csak vigyázva, alázatosan, irgalommal: »Igaz, hogy a világgal való kapcsolatunkban felszólítást kapunk arra, hogy adjunk számot a reményünkről, ám ezt nem ellenségként kell tennünk, ujjal mutogatva és elítélve. Világos figyelmeztetést kapunk: „ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva tegyétek” (1Pt 3,16), és „amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben” (Róm 12,18). Arra is buzdítást kapunk, hogy „a rosszat jóval” győzzük le (Róm 12,21), „nem fáradva bele tenni a jót” (Gal 6,9), és nem tartva többre magunkat másoknál, hanem „másokat tartva kiválóbbnak” (Fil 2,3).« (Ferenc pápa Evangelii Gaudium – Az evangélium öröme – kezdetű apostoli buzdítása, 217.)
Mindenki fontos, mindenki tehet. Végigtekintve az úgynevezett isteni és sarkalatos erényeken, olyanok azok, mint sarokkövek, de mintha mégsem ismernénk fel kellően őket a mindennapokban. Ezek az erények azok az értékek, amire építhetünk, ami biztos támpontot nyújt a tanúságtételhez. Az isteni erények: a hit, a remény és a szeretet, valamint a sarkalatos erények: az okosság, az igazságosság, a mértékletesség és a lelki erősség (bátorság).
Ha már fel vagyunk vértezve ismeretekkel, ha úgy érezzük, hogy a bizonyosság bennünk van, akkor álljunk meg, és csendesedjünk el, hiszen szükségünk van még a legfontosabbra: ügyünket tegyük le az Úr elé. „Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek.”(Kol. 3.23). Kérjünk megerősítést a Lélektől, hogy általa lássuk a teremtett világ ajándékait és azt, hogy jó úton járunk! Ha ezt megkaptuk, akkor a bennünket átjáró öröm már nem engedi, hogy magunkban tartsuk a felismerést, és akkor, az isteni szeretettel megerősítve fogjuk megosztani azt, amit tudunk. Nyíltan beszélhetünk a veszélyekről is, hiszen a Lélektől megerősített kiút bizonyossága is egyenesen megosztható embertársainkkal. Szabadon cselekedhetünk és beszélhetünk, mint a teremtésvédelem küldöttei. Ugyanakkor mély örömmel adhatjuk át az új életre való meghívást, a mindennapjainkhoz tartozó, sok-sok apró, természetierőforrás-védelmi tanácsot, kipróbált jó gyakorlatot, a közösen tovább fejleszthető tudást és tapasztalatot.
Pál apostol azt írja „Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát.” (Ef. 6.17) A tanúságtétel nehéz dolog, de ha már az irgalommal párosuló szembenézésen túl vagyunk, Lélekkel megerősítve léphetünk tovább: van, aki tesz egy nagy fordulatot, van, ki egy felet tesz, és sokan leszünk, akik csak egyet lépünk, egyiket a másik után.
Tanúságtétel az ökológiai megtérésről: bátran használjuk az erények eszköztárát. Hittel és reménységgel valljuk meg, hogy van megoldás, létezik kiút és szeretettel forduljunk azok felé is, akik már lemondva a jövőről csak a katasztrófát látják, és azok felé is, akik úgy gondolják, hogy nem olyan súlyosak a problémák, hogy tenni kellene bármit. Legyünk bátrak tudván, hogy ma még nem a többséget képviseljük. Legyünk okosak az érveinkkel, példamutatóak a mértékletesség tetteiben, és ne szorongjunk attól, hogy nem megy minden azonnal. Elég lehet egyszerre csak egy lépés is. És legyünk igazságosak a szegényekkel és gazdagokkal egyaránt: mindenkinek lehet más útja, gondja, célja.
Tanúságtétel: tettel és szóval, egyik a másik nélkül nem egész, kéz a kézben jár!
***
Javasolt kérdések:
- Szembenéztem-e már az otthonomban (városom, kerületem, falum) érzékelhető környezeti degradációval?
- Gondolkoztam-e azon, hogy mit tehetek?
- Tudják-e rólam, hogy fontosnak tartom ezeket a kérdéseket?
- Valóban fontosnak tartom?
- Van-e módom tenni valamit azért, hogy amit fontosnak tartok, arra másokat is meghívjak?
***
Kassák Lajos:
Egy kéz jeleket ír a falra a tárgytalan nyugtalanság üzeneteit
hol vagyok én hogy nem látlak téged csillagvándorlás
emlékezetemben világítanak lépteid
s az eső csak hull hull az ordító városok fölött
guruló érckocsik mikben hozzám hasonló emberek élnek
nem idegen nékem a harc s a bajtársak szeretete
lendületeim fonalán legyőzöttek és feldicsőültek ragyognak
mégis ő az akit keresek fogaim között széttörik a kiáltás hullámok amik körülvesznek
menni vagy maradni kérdezik és senki nem találja meg a feleletet
minden csak te miattad történik
meghatározhatatlan pont vagy a tájban
kibontott zászlók hívják közelebb életem.
Sík Sándor: Ember
Embernek lenni!
Csak-embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek!
Lerázom magamról a port,
Amit a századok ajka rámlehelt,
Ledobom a palástot,
Amit a Hivatal rámtekert,
És az apostol köntösét is szétnyitom,
Amit szent ujjak fűztek össze vállamon:
Nézzétek, itt vagyok.
Lepletlenül, akár egy fiatal fűz a márciusi szélben,
Amit a földanya megformált a mélyben,
Amint elgondolt az Isten öröktől való villanatában,
Fogantatásom titokzatos pillanatában:
Én, ember, egy a millióból.
Ne várjatok éntőlem prédikációt
És ódát és okoskodást ne várjatok:
Én azt beszélem, ami vagyok.
Apró vagyok, és nincsen bennem semmi jó:
És mégis, a gondolat, amely tagjaimat összetartja,
Öröktől való.
Nyomorult vagyok: nincs magamtól semmim
Ami több lenne a pornál,
És mégis, úgy akarta az, aki formált:
Ami vagyok, örökkévaló.
Semmi vagyok, egy milliomod,
De minden, mert mindnyájatok.
Nézzétek, ezek az erek milyen kékek:
Akár a ti eretek!
És piros bennük és meleg a vér,
Mint bennetek.
Nézzétek ezt a szájat:
Kenyérre és csókra és szóra született,
Mint a tietek.
Ez a két szem nézni és nevetni szeret,
És látni tanult és sírni szokott,
Mint a ti szemetek,
És álmélkodik reggeltől estig,
Mint ti és Plátó és a kisgyerekek.
Halljátok, a szívem hogy piheg?
Hallgassátok és megértitek,
Hiszen ő is, mint a ti szívetek,
Kilenc hónapon át pihegett
Egy édes anyának szíve megett,
És visszatér, mint ti visszatértek,
A földbe, amelyből vétetett.
És ez a lélek, érzitek-é,
Hogy lüktet és ölel a lelketek felé?
Ó nézzetek belé!
Magát mutatja, egyet mutat:
De ebben az egyben a ti arcotokat.
Tükör módjára tükrözi hűn:
Benne az erény és benne a bűn,
És minden érzés benne van,
Ami csak bennetek megfogan,
S kimerhetetlen mélyébe lenn
Piheg a mindennapi rejtelem:
A közös, a közös Végtelen.
Weöres Sándor :Teljesség felé
(részlet)
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.