Az ember bizonyosan az első és legigazabb kincse a földnek.
VI. Pál pápa üznete a stockholmi környezetvédelmi konferenciához, 1972. június
Az ember bizonyosan az első és legigazabb kincse a földnek.
VI. Pál pápa üznete a stockholmi környezetvédelmi konferenciához, 1972. június
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal arról gondolkodunk, hogy tudjuk-e egyszerre művelni és őrizni a ránk bízott földet – a mi esetünkben Magyarországot.
„– Elmegyek, Uram – szól –, akaratod szerint. Útravalómat elszórom majd a földi világban.
– Elolvasztom a jeget, virágba borítom a fákat, dús kalászokat érlelek, és megrázom a lombhullató fákat az őszi határban; aztán meg telet borítok az álmodó ugarra.
– Csak egyet kérek tőled, Uram – ha megengeded. Add, hogy hosszú legyen a virágos tavasz, bőkezű a búzaérlelő nyár, vidám a szüretes ősz, és nyugodt, telekamrás a tél, amiket ím, tarisznyámba adtál. Én leszek az Idő egy évig, Uram, a Te világodban. Engedd meg nekem, hogy lassú legyek, ha örömre válnak a percek, és gyorsan múló, amikor a bánatot mérem, s a hűvös enyészetet takarom a Te teremtményeidre.
Az Úr int: felragyog a felhőn túli világ. A vándor elindul a csillagerdők úttalan útjain a Földre.”
(Fekete István: Szilveszter éjjel)
Elkezdődött az új esztendő, és a vándor, a 2018-as év itt jár már közöttünk. Most még tél van, nem bontogatja látványosan a tarisznyáját, de az ember már előlegezett bizalommal várakozik ajándékaira. De mit talál az új esztendő vándora itt és most, a mai Magyarországon? Hogyan gazdálkodtunk az előző esztendők hozományával? Megőriztük természeti kincseinket, gyarapítottuk vagy eltékozoltuk az égi adományokat?
A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács immár második előrehaladási jelentését tette közzé az elmúlt év decemberében. Elgondolkodtató adatokkal szembesülünk, ha beleolvasunk a talajok állapotáról, a biodiverzitásról, a fenntartható földhasználatról szóló fejezetekbe. Lássuk a jelentés néhány megállapítását:
„Magyarország területe kétharmadának nincs vagy jelentéktelen az ökológiai értéke (burkolt felület vagy szántóterület), s különösen dinamikusan bővül az infrastruktúra által elfoglalt területek nagysága.”
Mit takar ez a különös megállapítás, hogy a szántóknak jelentéktelen az ökológiai értékük? Hiszen ott termeljük meg alapvető élelmiszereinket, az állatok takarmányát, és egyre növekvő mértékben a bioetanol, biodízel alapanyagát is! Az iparszerű, erősen gépesített, alapvetően kőolajra alapozott nagyüzemi gazdálkodás ennyire idegen lenne a természet világától? A jelentés adatai szerint az utóbbi években számottevően nőtt a földekre kijuttatott műtrágya, növényvédő szer mennyisége, a gyomirtóeladás mértéke az európai átlag fölött van.
„A megnövekedett műtrágya-felhasználás jelenti a legnagyobb veszélyt a talaj és a felszíni vizek minőségére. Hatására talajsavanyodás, a toxikus elemek felhalmozódása, nitrátosodás, eutrofizáció [a víz algásodása a szennyvízben nagy mennyiségben felhalmozódó foszfor és nitrogén miatt – a szerk.], a talajvizek diffúz szennyezése stb. egyaránt felléphet, akár a forrástól távoli helyeken (lemosódás). A túlzott műtrágyázás vagy egyenetlen kijuttatás anyagcserezavarokat idézhet elő a termesztett növényeknél, és a talaj biológiai aktivitását is képes megváltoztatni.”
Biztos, hogy ez a jó irány? Szabad-e ilyen módon bánni nemzeti kincsünkkel, a termőtalajjal? Nincs alternatívája a konvencionális gazdálkodásnak? A továbbiakban a jelentés még önkritikusabban fogalmaz:
„Nem voltunk képesek élni azzal a helyzeti előnyünkkel, amit a természeti tőke, a biodiverzitás EU-átlaghoz képesti gazdagsága jelentett a Kárpát-medencében. 1990 óta olyan tendenciák alakultak ki, olyan nyugati mintákat másoltunk, amik az antropogén területhasználat egyre gyorsuló kiterjesztését, s az ezzel járó biodiverzitás-vesztést jelentették. Gazdag agrárhagyományainknak ellentmondóan csökken a talajok termőképessége, kirívóan alacsony a biogazdálkodás aránya, a mezőgazdasági művelési módok aránya éppen fordított viszonyban áll az ökológiailag is értékes gazdálkodási módok rangsorával…
Az ökológiai gazdálkodás az Európai Unióban jogszabályban meghatározott termelési módszer, mely a természeti környezet, a talaj, a felszíni és felszín alatti vizek védelmét, a biológiai sokféleség megőrzését és az élelmiszer-biztonságot tartja szem előtt, ezáltal fenntartható, környezetkímélő megoldást jelent.”
Az ökológiai gazdálkodásban tilos a gyomirtók, műtrágyák és az erős hatású növényvédő szerek használata. Évtizedek óta kiválóan működő magyar biogazdaságok eredményei bizonyítják, hogy ezek nélkül is lehet egészséges élelmiszert termelni, ugyanakkor a talajok humusztartalmát, termékenységét is megőrizzük, több embernek tudunk vele értelmes, az egészségét nem veszélyeztető munkát adni, nem szennyezzük visszafordíthatatlan módon a vizeinket, a levegőt sem. Vajon miért nem használjuk ki Magyarországon jobban ezt a lehetőséget?
Amikor Isten az embert az Éden kertjébe helyezte, kettős feladattal bízta meg: hogy művelje és őrizze azt. Ma a közvélekedés szerint a két tevékenység kizárja egymást, van a természetvédelmi terület, és van a szántóföld. A biogazdálkodásban összebékíthető a kétféle küldetés. Az új esztendő vándora bizonyára az idén is hozzáteszi a magáét, mert ne feledjük: nem az a valaki, aki plántál, se nem az, aki öntöz, hanem Isten, aki a növekedést adja…
Fotó: Lechner Judit
Lechner Judit/Magyar Kurír