A Magyar Kurir internetes hirportárral együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal arra figyelmeztet szerzőnk, hogy Istent ne hagyjuk ki a társadalmi és ökológiai kérdésekből.

Olvasva a jobbnál jobb tudományos folyóiratok publikációit azt érezhetjük, hogy ugyan társadalmi és ökológiai katasztrófa előtt állunk, de szinte minden kérdésre van megoldás, minden ügy tíz-húsz év alatt megoldható lenne, ha megfelelő módon viselkednénk. A széles körű kutatások holisztikus megközelítései például az energetikában, a vízgazdálkodásban, mezőgazdaságban, környezet- és természetvédelemben, közlekedésben, iparban és az élet legkülönbözőbb területein a gyakorlati, szinte a legkisebb részletekig tisztázott megoldások csak arra várnak, hogy az üzleti és politikai döntéshozók tegyék „végre” a dolgukat a közjó érdekében. Ha annyi eszköz, akarat és tudás rendelkezésre áll a nagyjából ötven éve többé-kevésbé jól ismert káros globális folyamatok megállítására, akkor mégis miért nem tudjuk megvalósítani?

Az az érzésem, hogy bár sokkal többet tudunk és sokkal jobban fel vannak már készülve a társadalmak is az ökokonszolidációs fejlődési fordulatra, mégis hiányzik a legtöbbünkből az a felelősség, amivel a teremtő Isten megbízott minket.

Nagyjából tudjuk, hogy az évszázad feléig bolygónk lélekszáma meghaladja a kilencmilliárdot, és a 2050-re kialakuló nagyobb népesség életlehetőségeinek fenntartását csakis átfogó életvitel-változtatással lehet elérni. Az ökológiai válság alapvetően spirituális probléma, azaz az emberiség többsége a Teremtővel való kapcsolatát vesztette, veszíti el, ezért a spirituális megközelítés megjelenítése az ökológiai kérdések megoldásában alapvető. Az ökológiai és pénzügyi-gazdasági válság egyik oka többek között a keresztényi élet kiüresedése.  

Minden teremtésvédelmi írásomban azt keresem, azt próbálom bemutatni, hogy mi hiányzik a profán fenntarthatósági megközelítésekből, mi az, ami miatt csikorognak vagy még el sem indultak a valódi megoldásokat szállító kerekek.

Azt is értenünk kell, hogy a természet és a társadalom kapcsolatának megértése, a társadalom önmagára ismerése, a jelenlegi romboló életvitel megváltoztatása nem megy egyedül!

Az igazi csoda az, ha megértjük, hogy Isten nélkül minden tudásunk és akaratunk ellenére sem megy! Az igazi csoda a megváltást értő és befogadó ember.

„A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önként, hanem annak akaratából, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek zsengéjét kapták: mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására. Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység, hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk” (Róm 15,20–25).

Fenntarthatatlan termelési és fogyasztási mintáink megváltoztatása csak akkor lehet eredményes, ha az erőforrás-felhasználás hatékonyságának növelését az igények csökkentése előzi meg, azaz az „elegendőség” evangéliumi megközelítése.

Közös otthonunk megmentése nem sikerülhet – mint ahogy tapasztaljuk is – pusztán technikai-technológiai, szabályozási, nemzetközi együttműködési eszközökkel, hanem csakis az isteni útmutatás befogadásával. Az ember nem Isten, bármennyire is azt gondolják sokan: „Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte” (Jn 13,16).

A teremtésvédelem nem más, mint hogy minden összegyűjtött tudásunk birtokában jelen világunk gondjai megoldása érdekében egy akarattal a Szentlélek segítő sugallatát megértve és követve, az Atya teremtő szeretetét befogadva és visszatükrözve kövessük az evangéliumi megoldásokat.

A teremtésvédelem nem más, mint hogy a tudomány és a több ezer éves tapasztalat eszközeit a szeretetparancsokkal egyeztetve használjuk.

A teremtésvédelem az az út, amikor az ember nem a természet egyik szereplőjeként önnön tudatára ébredő individuumként, hanem Isten legszeretettebb teremtményeként, az Ő szeretetét befogadó, a kozmosz kicsiny szeletének, közös otthonunknak a megőrzéséért felelős személyként ébred öntudatra és cselekszik.

Szöveg: Nemes Csaba

Fotó: Pexels

Magyar Kurír