Újabb hírek érkeztek a sarki jégmezők olvadásáról. A kutatók egy néhány héttel ezelőtti közleményükben – ahogy a Time magazin tudósít – újra a Déli-sark Floridával egyező méretű óriás jégtábla-konglomerátumát, a Thwaites jégmező változásait vizsgálták. A Déli-sark nyugati részén fekvő óriás jégmező talán a kontinens leginstabilabb része. A NASA megfigyelései során ez év elején több tíz kilométeres méretű üregeket fedeztek fel a jégmezőben, ami az olvadás sebességének növekedésére utal.
A kutatók becslése szerint Nyugat-Antarktisz 5 méterrel növelheti a tenger szintjét, míg a keleti rész akár 50–60 méterrel, ha a jég teljesen elolvad a kontinensen. Anders Levermann, a németországi potsdami Éghajlatváltozási Intézet kutatója szerint 1992 óta az Antarktisz műholdas megfigyelései azt mutatják, hogy a vizsgált instabillá váló jéglemezek jelentősen hozzájárulnak az óceánok globális szintjének emelkedéséhez. Az Antarktiszból származó jégveszteség nagy része a nyugati oldalról ered. A kutatók azt írják a jégmező repedéseiről és gyors változásairól a geofizikai mérések, fúrásminták alapján, hogy „tízezer év óta nem tapasztalt” folyamatról van szó.
Persze a jég olvadása több száz évbe is beletelhet, ha ilyen ütemben megy végbe. Gondolhatjuk, hogy így minden rendben, nyugodtan hátradőlhetünk, hiszen addigra, szépunokáink korában a tudomány megoldja ezt is. De bizony nincs „minden rendben”: nem csak a tengerszint emelkedéséhez kell alkalmazkodunk, hanem a jég olvadásának okait kell megszüntetnünk! Hiszen a vízszintemelkedés következményei – ha csak akár néhányszor tíz centiméter az emelkedés – nemcsak mérnöki megoldásokat követelnek, hanem a most ismert életünk és életvitelünk teljes átalakítását is. Amit ne úgy értelmezzünk, hogy egyik napról a másikra kell megtennünk, hanem tervezetten, kitartóan mindig csak egy lépést kellene tennünk a jó irányba. Sokat írtam már arról, hogy a kontinensünkön az idén is megtapasztalt rendkívüli időjárási anomáliák, amelyek az Északi-sark térségében a rendkívüli és évek óta megfigyelt melegedési folyamat következményei, biztos jelei a változásnak, a kockázatok növekedésének.
Sokasodnak a vészjelek. Egy globális átfogó indikátor, az úgynevezett ökológiai lábnyom is egyre rosszabb értékeket mutat. A világ ökológiai lábnyomának kiszámítása alapján idén július 29-én feléltük az ez évre becsült természeti tőkét. Minden üzletember, közgazdász tudja, hogy ha a tőke csökken, akkor az azon megtermelhető haszon is csökken. Ha másként nem, akkor legalább így értsük meg, hogy egyre rosszabb állapotba került a világunk.
Béres Tamás evangélikus teológus professzor két évvel ezelőtt megjelent ökoteológiai könyvének címe A hálás élet művészete (L’Harmattan, 2017). Tökéletes megfogalmazása a teremtésvédelemnek. Ebben az értelmezésben számomra a „hála” felelősség és kötelesség, szeretet, irgalom és ajándék. Ha úgy tekintünk a körülöttünk lévő természetre és a kapott és megváltott életünkre mint ajándékra, mint a csillogó szemű gyermek a karácsonyfa alatt meglátott várva várt ajándékára, megértjük, hogy mi is az a hála. És később megértjük, hogy miért is van felelősségünk, mi a kötelességünk, miért szeretettel és irgalommal tegyük az ajándékba kapott életünkben azt, amire Isten meghívott minket: hogy segítőtársai legyünk a teremtésben, minden reggel, amikor ébredünk és útra indulunk, és az egész nap mindent, amit teszünk, „egyedül Isten dicsőségére tegyük”!
Tegyük így, forduljunk a fenntartható megoldások felé teremtésvédelmi lelkülettel. A teremtésvédelem keresztény erényetikai megközelítésű fenntarthatóság. Ez az a megközelítés, életvitel, amelynek az alapja kőszikla: nem homokban járunk, tapogatva az utat erre meg arra, hanem kősziklán állunk a szent Biblia összes üzenetével, tanításával, az evangéliummal, az új emberi mivoltunk biztos hitével.
Fotó: Pixabay.com
Nemes Csaba/Magyar Kurír